A jelenlegi piaci narratíva azonban túlságosan szűk és bizonyos szemponból még mindig optimista. A befektetők többsége még mindig úgy tekint a helyzetre, mint egy lokális kínálati sokkra. A piac egyelőre lényegében csak a közvetlen kínálati kiesést árazza, miközben a lehetséges másodkörös és rendszerszintű hatásokhoz képest az energia- és egyéb eszközárakban továbbra is visszafogott a kockázati prémium. Valójában azonban egy sokkal mélyebb, strukturális problémáról van szó: a világgazdaság működése néhány kritikus tengeri szorosból álló hálózatra épül (Hormuz, Báb el-Mandeb, dán szorosok, török szorosok, Panama és Kuba), és ezek a pontok egyre inkább geopolitikai fegyverré válnak.
A piac ma még a Hormuzi-szoros közvetlen hatását árazza, pedig a valódi kockázat az, hogy a globális kereskedelem néhány egymásra épülő tengeri fojtóponton keresztül működik. Ha ezek közül több egyszerre sérül, az már nem olajpiaci, hanem világgazdasági sokk.
A Hormuzi-szoros jelentősége önmagában is óriási: napi 20-21 millió hordó olaj és finomított termék halad át rajta, miközben a világ LNG-kereskedelmének közel ötöde is ehhez az útvonalhoz kötődik. Egy tartós lezárás nemcsak az árakat emelné meg, hanem az inflációs várakozásokat is újra felfelé tolhatná, miközben a globális növekedési kilátásokat is rontaná.
Báb el-Mandeb: a következő eszkalációs pont lehet
A figyelem ugyan elsősorban Hormuzra irányul, de egy esetleges eszkaláció esetén a Báb el-Mandeb szoros lezárása legalább ekkora kockázatot jelentene. A térségben aktív iráni proxyk – elsősorban a húszik – már korábban is bizonyították, hogy képesek zavarni a hajóforgalmat, és az elmúlt napokban Izrael elleni támadásokra is sor került.
Egy olyan forgatókönyvben, ahol a konfliktus tovább mélyül – például az USA közvetlenül az iráni energiainfrastruktúrát támadja –, reális kockázattá válhat, hogy a húszik lezárják a Báb el-Mandeb szorost. Ez a lépés a Vörös-tenger teljes forgalmát érintené.
Fotó: DepositPhotos.com
Erre már láttunk előképet: 2023 végétől a térségben tapasztalt támadások miatt a hajók Afrika megkerülésére kényszerültek, a szállítási idők jelentősen megnőttek, a biztosítási és fuvarköltségek emelkedtek – mindez pedig közvetetten az inflációs mutatókban is megjelent.
Ez a csatorna különösen fontos befektetői szempontból: míg a Hormuzi-szoros elsősorban az energiaárakon keresztül hat, addig a Vörös-tenger térsége a szállítási költségeken és az ellátási láncokon keresztül generál inflációs nyomást. A kettő együtt már egy sokkal komplexebb, nehezebben kezelhető makrogazdasági környezetet eredményez.
A valódi „stresszteszt” Ázsiában van
A Malaka-szoros a világ egyik legfontosabb tengeri útvonala, ahol napi mintegy 24 millió hordó olaj halad át, elsősorban a kelet-ázsiai gazdaságok felé. Ez az útvonal nemcsak az energiaellátás szempontjából kritikus, hanem a globális ipari termelés egyik alapfeltétele is.
Egy tartós zavar a Malaka-szorosban minőségileg más helyzetet teremtene, mint a jelenlegi közel-keleti feszültség. Míg a Hormuzi-szoros kiesése elsősorban kínálati sokkot jelent az energiapiacon, addig a Malaka-szoros problémája egyszerre érintené a kínálatot és a világ legnagyobb ipari és exportközpontjait is. Ez közvetlenül lassítaná a globális termelést, visszavetné a kereskedelmet, és egyidejűleg hajtaná fel az árakat. A Malaka-szoros lezárása leginkább egy USA–Kína közötti konfliktus esetén válhatna valószínűvé – például egy Tajvan elleni kínai fellépés nyomán –, ahol az útvonal korlátozása Kínával szembeni kényszerítőeszközként jelenhet meg.
A Hormuzi-szoros lezárása még olajpiaci sokk. A Malaka-szoros megingása már világgazdasági sokk lenne.
Egy ilyen forgatókönyvben az olajárak további emelkedése mellett a szállítási költségek is drasztikusan nőnének, miközben a globális infláció újra gyorsulna, a növekedés pedig érdemben lassulna. Ez klasszikus stagflációs környezetet teremtene, amely historikusan kedvezőtlen a részvénypiacok széles köre számára, ugyanakkor felértékeli az energiaszektort és bizonyos reáleszközöket.
Nem véletlen, hogy Kína az elmúlt években tudatosan próbálja csökkenteni a Malaka-szorostól való függőségét, alternatív útvonalak és infrastruktúrák kiépítésével. Ezek azonban egyelőre nem képesek kiváltani a szoros szerepét, ami azt jelenti, hogy a térség továbbra is a globális gazdaság egyik legkritikusabb pontja marad.
Mit áraz a piac – és mit nem?
A jelenlegi árazások alapján a piac még mindig nem tükrözi teljes mértékben ezeket a kockázatokat. Az energiaárakban és más eszközosztályokban megjelent ugyan egy geopolitikai prémium, de ez elsősorban a közvetlen hatásokra korlátozódik. A rendszerszintű kockázat – vagyis több kulcsfontosságú tengeri útvonal egyidejű sérülése – továbbra sincs teljesen beárazva.
A következő években ezért a piacok szempontjából kulcskérdés nem egyetlen konfliktus kimenetele lesz, hanem az, hogy a globális kereskedelem ezen szűk keresztmetszetei közül melyik kerül legközelebb a feszültségek epicentrumához.
