A speciális modell
Épp csak két éve, hogy a gyorsan emelkedő vagyonú és hírnevű, kormányközeli üzletember egyszer csak megjelent a tőzsdén is, de nem a hagyományos módon, részvénykibocsátással vagy jól működő cégek felvásárlásával, esetleg rosszul álló cégek olcsón történő megvételével. Itt más volt a recept: nagy részesedést venni egy cégben, jóval drágábban, mint amit a fundamentumok indokolnak, utána rejtélyes módon sokszorosára emelkedik a részvény árfolyama, de aztán kiderül, hogy az üzletember és befektetőtársai be is viszik az ennek megfelelő nagy vagyont a cégbe.
Hogy mire jó ez? Nos, ezt máig sem tudjuk. Lehetett volna egy holdingcéget alapítani, abba bevinni a vagyont, ezt nyilvános kibocsátással tőzsdére vinni: ez lett volna a szokványos megoldás, ami a fő tulajdonos érdekeit is leginkább képviseli. Itt azonban mintha ajándékozni akart volna a részvényeseknek, még arra sincs magyarázat, miért kellett kezdetben két cég (az Opus és a Konzum), hisz most egyesülnek, teljesen ésszerűen. A két cég aztán több lett: jött az Appeninn, és tavaly a 4iG. Utóbbi esetében a vagyonbevitelt hatalmas megbízások egészítették ki: a cég értéke meg lett növelve, a tízszeres árfolyamemelkedés előbb-utóbb indokolttá válik.
Bármi arannyá válhat
A befektetők döbbenten tapasztalták, hogy ilyen létezik: bármilyen gyengén működő tőzsdei cég hirtelen a fundamentumok által indokoltnál sokkal többet érhet, miután nem tudni, mikor, melyiknél jelenik meg a különös befektető. Már 2017-ben számos kis cég árfolyama szárnyalni kezdett az ilyen spekulációk miatt (Nordtelekom, OTT-1, Futuraqua, SET), de nem ezekben jelent meg a várt vevő, hanem az addig igen stabil árfolyamú, már említett 4iG-t adták el neki a 400 forintos árat hiába váró (innen a cégnév is) fő tulajdonosok.
Időközben egy mindegyiknél furább ügylet is zajlott: a teljesen értéktelen, tevékenységet nem végző, vagyonnal nem rendelkező, egy darabig csődeljárás alatt álló, mintegy 1 forintos árfolyamon forgó Est Médiát kezdték el vásárolni, és amikor már megsokszorozódott az árfolyam, szárnyra is keltek a pletykák, sőt, maga a cég is úgy nyilatkozott, hogy várják a befektetőt, aki sok milliárdért megveszi a semmit nem érő céget.
Egy embertől és annak helyzetétől függenek
Kitalálták, hogy a cég önmagában akkor is nagy, sőt elképesztően nagy érték, ha nincs tevékenysége és vagyona. Ezt az értéket pedig az adja neki, hogy megjelenhet bármikor egy nem teljesen racionálisan vásárló, államközeli üzletember. Csodák-csodája, meg is jelent, épp csak megmutatkozott, 5 százaléknyi részvénypakettel Andy Vajna. Az árfolyam az égbe ment, a befektetők várták a Mészáros-effektust. Az azonban késett, a vagyon és az üzleti tevékenység nem érkezett meg a cégbe, ellenben most a kultikus tulajdonos elhunyt.
Ez mindjárt rá is világít az egész folyamat különös mivoltára. Mivel ezek a cégek nem hagyományos növekedéssel válnak naggyá, hanem egy ember által, akitől így függővé válnak, sőt adott esetben attól is, hogy milyen az illető kapcsolata a kormánnyal, esetleg más állami szervekkel.
A szemfülesek és az alkalmas cégek
Az ügyesebb spekulánsokat persze ez már nem izgatja: ha megvan a nagy ügylet, ment eleget az árfolyam, kiszállnak, és már keresik is a következő lehetséges jelöltet. Nemrég ilyen lett meg a Plotinus, melynek korábbi főtulajdonosa, Zsiday Viktor tudatosan leépítette a cég tevékenységét, viszont a benne keletkezett értéket szét akarta osztani a részvényesek között. A tőzsdei kivezetés és zárt társasággá alakulás nem jött össze, így maradt részvények cég általi megvásárlása. Aki akart, így kiszállhatott a cégben lévő pénz által indokolt értéken, 6 ezer forinton, és végül normál esetben mindenki oda is adta volna a részvényét, a cég így végül kivezethető, megszüntethető lett volna.
Csakhogy időközben a fent vázolt okok miatt az üres cégnek értéke kezdett lenni, venni kezdték a spekulánsok. A fő tulajdonos viszont nem akart ilyesmiben spekulálni, neki púp volt hátán az egész, végül pakettjét eladta olyan ügyes befektetőknek, akik remekül meg tudják lovagolni a „Mészáros-mániát”, ha nevezhetjük így. Innentől aztán szállt az ár, bő hónap alatt 6-ról 40 ezer forintig.
Mi tartja fenn?
A kérdés: mi teszi lehetővé azt, hogy ez a helyzet fennmaradjon? Miért lehet értéke üres cégeknek, vagy miért foroghatnak részvények fundamentális értékük sokszorosán, úgy, hogy növekedési kilátások sincsenek? Normál esetben a piac kiegyenlítené ezt a helyzetet, mégpedig úgy, hogy számtalan céget gründolnának befektetők, és ezeket, esetleg meglévő cégeiket hoznák tőzsdére, tőkeemeléssel, nyílt kibocsátással, hirdetve, hogy várják az említett nagynevű befektetőket. Egy idő után rengeteg ilyen cég lenne a tőzsdén, és addig jönnének újabbak, amíg valaki hajlandó őket megvenni. A végén csak reális árak lennének, hisz akár több száz vagy több ezer új cégnél már értelmetlen az államközeli mágnást várni.
De vajon miért nem történik meg ez? Nos, vélhetően azért, mert a tőzsde standard és prémium kategóriájába komoly feltételekkel lehet csak bejutni. Ez így is helyes, viszont az a baj, hogy ha valaki már benn van, ki nem teszik. Megszűnhet a tevékenysége, vegetálhat: ha negyedéves beszámolóit megjelenteti, bejelentési kötelezettségeit teljesíti, maradhat tevékenység vagy vagyon nélkül is. Valahogy úgy, ahogy az eurózónában volt kezdetben: a rendkívül szigorú maastrichti kritériumok teljesítésével lehetett bekerülni, de aztán már elengedhette magát az adott ország, ki már nem tették (ennek persze vége lett, egy valutaövezet így nem lenne fenntartható).
A különös, a piacgazdaság körülményei között abnormális helyzetet tehát két dolog eredményezte: egyrészt a tőzsdei szereplésre méltatlan cégek tőzsdén maradásának lehetővé tétele, másrészt a Mészáros Lőrinc és befektetőtársai által megvalósított, finoman szólva unortodox, az ügyes vagy jól értesült spekulánsok közé pénzt szóró, nálunk egyedülállóan megvalósított befektetési stratégia.
Lesz még árrésstop? 
