1p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Az amerikai gazdaság gyorsulása lehet a fő hajtóereje a világgazdasági talpraállásnak; Európa számos nehézséggel küzd, de várhatóan megússza az összeomlást. Magyarország jövője csak az IMF-megállapodás tükrében értelmezhető, az elemző szerint pedig a magyar gazdaságnak nincs szüksége erősebb forintra. A Buda-Cash elemzői a részvények és kötvények között is találtak jó hozammal kecsegtető befektetéseket.

Amerikai álom

Török Bálint

Elsősorban az amerikai gazdaságban kibontakozó óvatos pozitív fordulat táplálhatja a befektetői reményeket a Buda-Cash brókerház elemzői szerint. A makroadatok folyamatos javulásról tanúskodnak, a munkaerőpiaci folyamatok a fogyasztási és beruházási kedvet is élénkíthetik. Török Bálint szerint a Fed  készen áll a laza monetáris politika fenntartására, akár a mennyiségi lazítás, a QE harmadik felvonásának beindítására is hajlandó.

Az amerikai gazdaság elsődleges kockázati tényezője Európa: az adósságválság az amerikai cégek külföldi piacaira, partnereire erősen rányomja bélyegét. Az elemző felhívta a figyelmet: bár keveset beszélünk róla, Amerikában is gondot okoz a az eladósodottság, több államban is komoly kihívásokkal néznek szembe a vezetők. Mindazonáltal az amerikai kilátások tűnnek a legkedvezőbbnek a globális gazdaságok közül.

Európa: az adósságcsökkentés oltárán feláldozott növekedés

Európa jóideje az adósságcsökkentésre koncentrál, ezt megszenvedi a növekedés illetve a belső kereslet. Az eurózóna teljesítménye messze nem egységes: miközben Görögország gyakorlatilag hónapok óta csődben van, Németországban a kiemelt mutatók (IFO, ZEW) továbbra is optimizmusról árulkodnak. A pénzügyi rendszerben jelentős tőkeproblémák állnak fenn – az új Bázel III-tól függetlenül is szükség van a bankok feltőkésítésére.

A kilátások azonban mégis viszonylag kedvezőek, nagy esélye van, hogy Európa tudja kezelni a válságot – még ha ezt a folyamatot számos, elsősorban politikai kockázat is övezi.

A kialkudott fiskális paktum, a költségvetési kiigazítások, a megerősített mentőalapok, az EKB példátlan monetáris szerepvállalása, valamint az Európán kívüli gazdaságok IMF-en keresztül történő szerepvállalása miatt nagy valószínűséggel nem következik be globális pénzügyi összeomlás – mondta Török Bálint.

Magyarország: az IMF az egyetlen járható út

Tóth Gergely

Tóth Gergely a magyarországi helyzetet felvázolva úgy fogalmazott: az adatok alapján közelebb állunk a stagnáláshoz, visszaeséshez, mint a növekedéshez. Hiába várja a kormány a belső kereslet növekedését, ez mindeddig nem következett be, sem a hazai gazdaságpolitikai intézkedések, sem az európai folyamatok és a forint gyengülése nem tették ezt lehetővé. A növekedést eddig az export hajtotta, de a dinamika itt is mérséklődik.

Első ránézésre jelentősen javultak a makromutatóink, a probléma az, hogy ez egyszeri tételek (a nyugdíjvagyon és a különadók) eredménye, nem tűnik fenntarthatónak. A jegybank 3 százalékos inflációs célja egyre messzebb kerül, bár biztató, hogy az inflációs nyomást egyszeri tételek (pl. áfaemelés) okozzák.

Amióta a kormány kommunikációja jelentősen puhult, azóta az államadósság piaci finanszírozása lényegesen zökkenőmentesebb. A fenntarthatóságot azonban 7 százalék körüli hozamszinteknél kellene keresni, amitől még messze vagyunk; ebben a tempóban Magyarország nem tud a saját lábán megállni. Bár nem valószínű, hogy hosszú távon magas szinten ragadnak be a hozamok, mindenképp szükséges a nemzetközi szervezetekkel történő megegyezés.

A központi költségvetés bruttó adóssága nagyjából 900 milliárd forinttal növekedett egy év alatt, ebben komoly szerepe volt a forint gyengülésének. Az év vége óta csak az árfolyam változásának köszönhetően nagyjából 600 milliárd forinttal csökkenhetett az állomány.

Mit hoz az IMF-megállapodás?

Tagjai vagyunk egy klubnak, a klubnak pedig vannak játékszabályai, amit Magyarország néhány esetben felrúgott – fogalmazott Tóth Gergely. Mostanra azonban úgy tűnik, a magyar kormány kezd visszatérni az ortodox eszközökhöz, így a megállapodás az EU-val, IMF-fel minden bizonnyal létrejön.

Az IMF vezetőjének minapi nyilatkozatai alapján úgy tűnik, a Valutaalap is a növekedés beindítására koncentrálva szeretné megoldani Magyarország problémáit, a durva megszorításokkal kikövezett görög út helyett. Mindazonáltal jelentős gazdaságpolitikai kiigazításra lesz szükség.

Tóth Gergely a megvalósítás lehetséges módját illetően elmondta: a Széll Kálmán tervre és a konvergencia-programra alapozva folytatni kell a már megkezdett reformokat a  nyugdíjrendszerben, az egészségügy, az oktatás finanszírozásában, az állami és önkormányzati szférában és a közösségi közlekedésben. A bevételi oldalon az szja-rendszer progresszív irányba történő eltolása, banki és egyéb válságadók kivezetése, ingatlanadó bevezetése képzelhető el, míg a kiadási oldalon a szociális és családtámogatási rendszer átalakítása, munkaerőpiaci támogatás átalakítása, állami és önkormányzati szféra karcsúsítása, a közösségi közlekedés és a kapcsolódó támogatások racionalizálása várhat a kormányra.

Az elemző szerint nem kizárt, hogy lesznek még csörték a kormány és az IMF között, ami komolyabb mozgásokat indikálhat az árfolyamokban, de mindkét félnek érdeke a megegyezés. Jó esetben márciusban kerülhet pecsét a megállapodásra, rosszabb esetben április-májusban írhatják alá. A megállapodás hatására erősödhet a piaci bizalom, erősödhet a befektetési és a beruházási kedv, javulhat a bankszektor hitelezési aktivitása, ezáltal a belső fogyasztás is.

Forró pénzek a forintban: könnyen jött, könnyen megy?

Taracky Andrej

Taracky Andrej, a BudaCash devizapiaci üzletágvezetője a forint árfolyamának alakulásáról elmondta: a kormányzati kommunikáció megváltozása nem az egyetlen tényező, ami a forint erősödéséhez vezetett. Az EKB és a Fed akcióinak köszönhetően óriási likviditásbőség van a piacon, a pénz keresi a helyét – márpedig van egy olyan deviza, amelyhez kiemelkedően magas kamatok társulnak. A forintba érkező pénzek azonban veszélyes pénzek: amilyen könnyen jött, olyan könnyen mehet is a hatalmas tőke. A forint így magas bétájú devizának számít, ami hirtelen és nagymértékben reagál a piaci hangulatváltozásokra.Taracky Andrej szerint a forint további erősödése nem tenne jót a magyar gazdaság motorját jelentő exportnak – a vállalatok által köthető fedezeti pozíciók csak részmegoldást jelentenek a rendkívül volatilis piacon.

A devizahiteleseknek látszólag ugyan jól jön a törlesztésnél a minél erősebb hazai deviza; ha azonban elveszítik munkahelyüket, az esetlegesen alacsonyabb törlesztőrészletet sem tudják kifizetni. A magyar gazdaságnak ennél erősebb forintra nincs szüksége – véli Taracky. A további forinterősödésnek nincs is komoly tere: közép- és hosszú távon inkább a 300 forint körüli euróárfolyamra lát esélyt a szakember. Az euró/dollár árfolyamban nagy a volatilitás, trendszerű mozgás azonban nem alakul ki - az elemző a továbbiakban is széles sávban, 1,25-1,35 között mozgó árfolyamot vár. Taracky szerint az ausztrál dollár további pályáját számos kockázat övezi, ám minden esélye megvan az újabb történelmi csúcsnak.

Figyeld Amerikát, Belgiumot és Spanyolországot!

Fazakas Péter

Fazakas Péter szerint az USA javuló gazdasági teljesítménye, az eurózóna válságának oldódása, Kína és feltörekvő piacok viszonylag erős növekedése valamint a globális likviditásbőség vezetett a részvénypiacok erősödéséhez. Alapvetően az USA felülsúlyozását javasolják Európával szemben.

A Buda-Cash elemzői jó lehetőséget látnak az amerikai technológiai részvényekben (pl: Google); a globális tech-óriások beszállítóiban (pl: Hon Hai Precision); a jól ismert amerikai-globális fogyasztói márkákban (pl.: McDonald’s, Coca Cola), a globális nyersanyag-szektorban (pl: Rio Tinto, Anglo-American, BHP Billiton), az európai autógyártókban (pl: Volkswagen, Daimler, BMW) és a távközlési szektor nagy neveiben (France Telecom, Telenor, Telefonica). A magasabb kockázatot is elviselő befektetők a kínai gyógyszeripar felé is kacsintgathatnak: mivel a helyi gyártók uralják a piacot több mint 80 százalékban, elsősorban kínai vállalatok részvényeiben van emelkedési potenciál (pl.: Sihuan Pharma, Sino Bio-pharma, Sinopharma).

A külföldi kötvénypiacról a belga és a spanyol kötvényeket ajánlják az elemzők az adósság-fenntarthatósági modelljük alapján.

Hazai paletta: OTP, Egis, állampapír, kötvények

A hazai részvénypiacról az OTP és az Egis szerepel a Buda-Cash ajánlásai között. Az OTP az IMF-megállapodás nagy nyertese lehet, a szektorhoz képest vonzó árazással érhető el. A bankpapírra 4800 forintos célárfolyamot jelölt meg Fazakas. Az Egist elsősorban kedvező árazása miatt, de inkább hosszú távra tervező befektetőknek ajánlja; a célár a gyógyszerpapírnál 21800 forint.

A hazai kötvények közül a kizárólag a lakosság által jegyezhető 3 és 5 éves inflációkövető Prémium Magyar Államkötvény Fazakas szerint is csábító befektetés. Az elemző a vállalati kötvények piacáról három euró alapú kötvényt emelt ki lehetséges befektetési célpontként: a Nemzeti Vagyonkezelő által állami garanciavállalás mellett kibocsátott Richter-kötvényt, a Mol Magnolia-kötvényét és az OTP Opus-kötvényét.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 43020 41700 43450 +3,04% 43010 43060 11 756 021 980 HUF 2026-11-04 13:18:40
MOL 5125 5040 5140 +1,49% 5120 5125 1 755 307 125 HUF 2026-11-04 13:17:50
MTELEKOM 2894 2886 2950 -1,23% 2896 2900 844 882 518 HUF 2026-11-04 13:18:16
RICHTER 13020 12910 13120 +0,15% 13010 13020 983 839 670 HUF 2026-11-04 13:16:13
OPUS 205 194 211 +4,17% 200 205 33 589 231 HUF 2026-11-04 13:09:14
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Félidőben meglódult a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 12:32
A BUX 1,9 százalékos emelkedésben, 148 851 ponton. 
Részvény / Deviza / Áru Eladói nyomás alakult ki a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:23
Csökkenéssel indulat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Demokrata vihar előtti csendben zártak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:44
A jelentős Demokrata győzelem előtti kereskedésben, vegyesen teljesítettek az amerikai tőzsdeindexek.
Részvény / Deviza / Áru A forintot nem viselte meg Trump kirohanása
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 06:51
A forint nem reagált érdemben az amerikai választási eredményekre. 
Részvény / Deviza / Áru A csepergő eső sem mosta el a forintot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 19:10
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Két legény volt talpon ma a BÉT-en
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:52
A Mol és a Magyar Telekom húzta fel a BUX-ot – mondta Takács András, az Equilor Befektetési Zrt. részvényelemzője kedden az MTI-nek. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 745,42 pontos, 0,51 százalékos emelkedéssel, 146 075,44 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Fittyet hánytak az amerikai tőzsdék a félidős választások reggelére
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:23
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Hasítanak a Mol-papírok
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,85 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kíméletlen mészárlás: ilyen súlyos csapás rég nem érte az aranyat és az ezüstöt
Czwick Dávid | 2026. november 3. 14:28
Amíg Ön őszi szünetre vonult, vagy éppen halloweeni mulatságban töltötte az idejét, addig megnyílt a föld az árupiacon, amit főleg a nemesfémek szenvedtek meg. Az arany unciánkénti világpiaci ára kőkeménynek hitt szintet bukott el, de az ezüst még rosszabbul járt. Utóbbi piacán ráadásul egy vészjósló mutató is bejelzett. De elérték-e a gödör alját a legfontosabb nemesfémek? Vagy újabb lejtmenetre kell készülni? Ezekre is keressük a választ.  
Részvény / Deviza / Áru Gyanúsan nagy a csend a pesti kereskedők körében
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:54
Forgalom is alig volt a Budapesti Értéktőzsde keddi kereskedési napjának első félidejében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG