3p
Az amerikai tőzsdéken a gyönyörű évkezdet után tovább dübörögnek a tőzsdék, Nyugat-Európában is elég élénk volt a pezsgés. Nálunk, cseh és lengyel barátainknál, valamint a törököknél volt csak esés a kontinensen. Sok mutató szerint veszélyesen optimistákká váltak már a piacok. A bitcoin stagnál, új és új csúcsokat most az ether dönt.

Nemcsak a múlt hét volt az egyik legjobb évkezdet az amerikai tőzsdék történetében, ezen a héten is csak emelkedni tudnak a részvényeik. Az S&P 500 és a Dow Jones részvényindexek 0,4 százalékos pluszban vannak, a Nasdaq csak pár ponttal, 0,1 százalékkal megy fel. Elsősorban a bankok és az egészségügyi részvények drágulnak odaát.

Európa kissé vegyes volt, a német DAX csak 0,1, a francia CAC 0,6, az olasz index 0,7 százalékkal ment fel ma. Kontinensünkön csak a magyar, lengyel, cseh és török tőzsdék estek, szembe menve a globális hangulattal. A BUX 0,6 százalékkal csökkent, hasonló volt a két másik térségbeli tőzsde teljesítménye is.

A nagyok közül az OTP esett legjobban, 1,1 százalékkal 10 850-re, de a nap elején súrolta a 11 ezret is. A Mol negyed százalékkal, a Richter 0,7 százalékkal süllyedt, a Telekom viszont egy százalékkal felfelé ment. A forint kissé gyengült, 50 fillérrel 309,50-re emelkedett az euró ára.

A japánok csökkentik a lazítást

A kötvénypiac sem volt eseménytelen, az amerikai tíz éves hozam elérte az évi 2,5 százalékot, a japán jegybank pedig csökkentette a kötvényvásárlásra fordítandó összegeket. Növelve ezzel a várakozásokat arra, hogy előbb-utóbb lassan kihátrál ultralaza monetáris politikája mögül.

Ez erősítette a dollárral szemben a jent, amelyből most 112,50-et kell adni érte, fél százalékkal kevesebbet, mint tegnap. A dollár ma is erősödött az euróhoz képest, 1,1920 a keresztárfolyam.

Kevesebb volt az olajkút

Az olajpiac megint optimista, egy-másfél százalékos pluszban van az árfolyam, 2014 decembere óta nem látott szinten. Az olajpiaci hírek szokás szerint ellentmondásosak, az amerikai olajkutak száma csökkent a pénteki adat szerint, de sokan így is a kitermelés emelkedését várják.

A nemesfémeknek viszont nem tesz jót a dollárerősödés, 0,6-0,7 százalékos mínuszban vannak. Igaz, előzőleg viszont 11 egymást követő napon át emelkedett az aranyár, amire ritkán van példa.

Félj, amikor mások mohók

A bitcoin 15 ezer dollár környékén stagnált ma, ami új és új rekordokat döntött, az az ether (vagy ethereum). Az ether ma 1238 dolláron tetőzött, de most is kicsivel 1200 felett áll.

Fél, amikor mindenki mohó, és légy mohó, amikor mindenki fél – mondta egykor Warren Buffett, a világ legsikeresebb befektetőinek egyike. A Marketwatch most ezt idézi, és mellé olyan befektetői szentiment-mutatókat, amelyek aggodalomra adnak okot. Az Investors Intelligence Sentiment Survey felmérésének 54 éves fennállása alatt 2017 volt a második legoptimistább esztendő, csak 1976-ban voltak ennél is optimistábbak a megkérdezettek.

Veszélyes szintek

Az az után következő évben 11,5 százalékkal esett az S&P 500. Az AAII részvény-allokációs indexe 2000 óta nem volt ilyen magasan, mint decemberben, rekordközelben áll a részvénybefektetők eladósodottsága is. Számos mutató azt mutatja, hogy veszélyes szintekre ért a piac.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42980 42890 43400 +0,75% 42970 42980 7 204 797 550 HUF 2026-11-05 14:39:49
MOL 4994 4954 5090 -2,08% 4986 4994 3 147 258 730 HUF 2026-11-05 14:34:32
MTELEKOM 2894 2872 2938 -0,89% 2894 2900 785 310 232 HUF 2026-11-05 14:31:37
RICHTER 12960 12850 13000 +0,47% 12960 12980 440 099 660 HUF 2026-11-05 14:37:57
OPUS 202 202 214 -6,51% 202 209 17 422 696 HUF 2026-11-05 14:36:18
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG