3p
Eljött a mánia utáni ébredés: a jó ideje már zuhanó bitcoin most teljesen összeroskadt, a januárban pedig vételi pánikot mutató amerikai tőzsdék két nap alatt vissza is adták a teljes januári emelkedést. A BUX sem ússza meg, de az OTP-t tartja a nagy szint. Kiteljesedett a medveforduló.

Izgalmas napok zajlanak a piacokon, összeomlás-szerű jelenségek mutatkoznak, ugyanakkor erre már régóta számítani lehetett, legfőbb ideje volt egy kiadós esésnek. A kriptodevizák piacát nem is kell külön említeni, ott sokszor és sokan sugallták, hogy egy lufi az egész, ami ki kell, hogy pukkadjon. Nos, miután a bitcoin ára 20 ezerről 6 ezer dollárra esett, azaz értékének kétharmadát elvesztette, nyugodtan nevezhetjük pukkadásnak az eseményt, még akkor is, ha esetleg újra emelkedésnek indul.

Érdekelnek a kriptodevizák, de nem tudod, hogy megbízhatóak-e? A Privátbankár.hu befektetői szemináriumán erről is szó lesz, regisztrálj most, mielőtt elfogynak a helyek! >>>>

A többi, egyre számosabb kriptodeviza túlnyomó többsége hasonlóan zuhan, összesített értékük 300 milliárd dollár alá esett (800 milliárd fölött volt a tető), ebből 100 milliárdot képvisel a bitcoin, 60-at az ethereum és 25-öt a harmadik helyezett ripple.

Térjünk azonban vissza a tényleges értéket megtestesítő instrumentumokhoz, mindenekelőtt a részvénypiacokhoz. A tankönyvi medveforduló után tegnap Amerikában következett a folytatás: miután januárban a vevők elköltötték pénzüket, irreálisan magasra hajtva az árakat, most nem maradt, aki azokon az árakon venni szeretne, így szinte törvényszerű, hogy az indexek egyből vissza is estek január előtti értékeikre.

S&P 500. A januári emelkedés pár nap alatt leradírozva

Ez az S&P 500 esetében 2650 pont, 4 százalékos tegnapi zuhanás után, a Nasdaq Composite esetében 6967 pont, hasonló százalékos esés után. Ha az indexek tovább esnének, képbe kerül már egy komoly támasz, mégpedig a 200 napos mozgóátlag: az S&P 500 esetében ez 2534 pont.

Ázsiában is méretes esések bontakoztak ki, kiemelkedik a Nikkei 5 százalékkal, majd Európa is esni kezdett, de már nem annyira durván, ami érthető, hisz Európában az emelkedés sem volt olyan nagymértékű. A legtöbb index 2 százalék körüli mínuszban van, a DAX 12 470 ponton tartózkodik.

Nyitáskor a hazai tőzsde is nagy mínuszban volt, közel 3 százalékos esés után 38 600 pont lett a BUX értéke, de onnan gyors emelkedés kezdődött, 39 000 pontig, ami kevesebb mint 2 százalékos veszteség. A Mol 2,64 százalékkal esik 2950 forintig, az OTP 2,2 százalékkal 11 130 forintig. Ez utóbbi papíron múlik minden: amíg 11 ezer forint, a nagy kitörési szint fölött van, addig nincs nagyobb baj a hazai piacon, ha érdemben aláesik, nagy mélységek nyílhatnak meg a BUX előtt.

A Richter és a Telekom csak szerényebb, 0,7 százalékos mértékben csökkennek, 6330 illetve 460 forintig. A devizapiacokon nem okozott különösebb mozgást a részvénypiacok zuhanása: a forint 310,20 az euróval szemben, a régiós valuták sem estek.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG