6p

Rossz a hangulat a tőzsdéken, a tegnapi EKB-pofon után ma az amerikai infláció miatt aggódnak. A BUX viszonylag jól tartja magát, de az euró/forint megközelítette eddigi csúcsát. Az elemzők sorra alacsonyabb célárakat közölnek magyar részvényekre, és a forintnál is nehéz reménysugarat találni. Árrobbanás várható a réznél?

A tegnapi után ma is rossz a hangulat a tőzsdéken, a vezető nyugat-európai indexek egy-másfél százalékos esést hoztak össze, az amerikai határidős indexek azonban stagnálnak. A csütörtöki EKB-üléstől, amely szigorú üzeneteket küldött, elszomorodtak a befektetők. Ma pedig az amerikai inflációs adat miatt aggódnak, ami a kamatemelési ciklus és a gazdasági folyamatok megítélése szempontjából is fontos.

Nagy kérdés, hogy az áprilisi csökkenés (8,5-ről 8,3 százalékra) csak átmeneti volt-e, vagy tovább mérséklődik, és így márciusban már tetőzött az amerikai pénzromlás. A tegnapi adat szerint egyébként a vártnál több munkanélkülisegély-kérelmet adtak be az USA-ban, 206 ezer helyett 229 ezret. Ma pedig a német Bundesbank is csökkentette a gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését.

Bajban van a forint?

Itthon a BUX index 0,7 százalékkal süllyed, ami kissé jobb az európai átlagnál. Az OTP és a Richter nagyjából fél, a Mol másfél százalékkal esik, a Telekom stagnál. Ismét saját részvények vásárlását jelentette be a 4iG, ennek ellenére 0,9 százalékkal esik.

Árfolyam

A forint megint gyengült, az euró jelenleg 398,0, de reggel volt 398,765 is az Investing.com szerint. (Másutt 398,6-ot írnak napi maximumként.) A lengyel zloty egyébként stagnál ma, a cseh és a román pénz pedig csak sokkal kisebb mértékben gyengül. Egy rádióműsorban a miniszerelnök a rezsicsökkentésről és az árstopok fenntartásáról beszélt, ez inkább negatív hír a Molnak. Lásd:

Sorban csökkentik a magyar részvények célárát

Több magyar részvényre is csökkentették céláraikat az elemzők, a legszembetűnőbb az OTP-re érkezett 9520 forint – derül ki a KBC Equitas összefoglalójából. Ez tényleg drasztikus, hiszen az Autonomous Research elemzőház korábbi célára 12 675 forint volt. Az új célár alig magasabb a jelenlegi árfolyamnál (ami 8846 forint).

Ezzel az egyik legpesszimistább célár érkezett az OTP-re, a konszenzus pedig 14 000 forintra módosult – teszik hozzá.

A Mol célárát a Santander elemzője vitte le, 3400 forintról 3100-ra. Emellett a vételi ajánlás helyett már rövidtávon eladási ajánlást fogalmazott meg a részvényre, amelyre hosszabb távon viszont semleges.

Egy nappal korábban pedig még az Erste elemzője optimistábbá vált, így vegyes az elemzői vélemények változása a Molnál – kommentálták.

A Richterre vonatkozó célárat 300 forinttal 9100-ra csökkentette a Biuro Maklerskie elemzője, de továbbra is felülteljesítő ajánlás mellett. A konszenzusos célár viszont még így is több mint 33 százalékkal magasabb, 9170 forint.

Euróbankjegyek
Euróbankjegyek

Vészjósló jelek az USD/HUF grafikonon

Nem túl optimista a forinttal kapcsolatban az Equilor Befektetési Zrt. mai technikai elemzése. Az indikátorok szerintük a további forintgyengülés lehetőségét erősítik. A technikai kép alapján hamarosan elérhető lehet a 400 közelében húzódó történelmi EUR/HUF maximum, amelynek az áttörését sem lehet kizárni.

Fontos ellenállást tört át a dollár-forint árfolyam a tegnapi kereskedésben, így folytatódhat az emelkedés. Az RSI indikátor messze még a túlvett tartománytól, ez elég vészjósló a következő napokra nézve a forint szempontjából.

Reménysugár a forintkötvény-piacon

Bár a gyenge forinthoz hasonlóan a hosszabb lejáratú magyar államkötvények sem erősek, a gyorsuló forintgyengülés közepette a külföldiek étvágya a forintban denominált magyar állampapírok iránt nem csökkent, sőt – írja a Concorde Értékpapír Zrt. blogja. A külföldiek birtokában lévő állampapír-állomány május végére új történelmi csúcsra, 5400 milliárd forint közelébe emelkedett.

Ha a jelenlegi forintszintekből kiindulva közép-hosszútávon már devizaárfolyam-erősödéssel kalkulálnak, vonzó lehet egy öt év körüli átlagos futamidejű forintos kötvényportfólió tartása.

Ezért izgulnak nagyon a tőzsdék

Márciusban 8,5 százalék, áprilisban 8,3 százalék volt az amerikai infláció, és azt várják, hogy ennyi maradt májusban is – írja az Erste Befektetési Zrt. Áprilisban az energiaárak húzták fel nagyon az indexet, de az a probléma, hogy a kőolaj ára 20 százalékkal, és a földgáz ára is hasonló mértékben emelkedett.

Mindez azt jelenti, hogy ahhoz, hogy szinten maradjon az index, az élelmiszeráraknak vagy az egyéb termékeknek kellett csökkennie, aminek kicsi a valószínűsége.

Ha a maginfláció csökkenne, annak nagy valószínűséggel örülne a piac, erősítené a reményt, hogy a nyár folyamán bekövetkezik a fordulat az inflációban és a kamatemelési ciklusban.

Árrobbanás előtt a réz?

Nagy fellendülés előtt állhat a réz a SeekingAlpha szerzője szerint. A kereslet emelkedik, a digitalizáció, a megújulóenergia-ipar, a kínai lezárások várható megszűnése, a világ népességének növekedése miatt. A kínálat ezzel nem tart lépést, az új bányák nyitása fél-egy évtizedig is eltarthat.

Míg a réz a 2020 márciusi mélypontról két év alatt 114 százalékkal ment fel, vagyis több mint duplájára, a rézbánya-részvényeket tartalmazó Global X Copper Miners ETF (COPX) csaknem ötszörözött. (Azóta azonban jelentősen visszaesett, ahogy a grafikonon látható.) A bányarészvények rendszerint felülteljesítik a fő termékük áremelkedését is, viszont alulteljesítők, amikor az árak esnek – írják.

A réz és a COPX rézbányarészvény-ETF. Tradingview.com
A réz és a COPX rézbányarészvény-ETF. Tradingview.com

Pénzt menekített ki a Terra alapítója?

A májusban csúfos véget ért Terra (LUNA) kriptodeviza-birodalom alapítója, a koreai Do Kwon havi 80 millió dollárt küldött titkos kriptótárcákba “működési kiadásokra” a kriptodeviza-sajtó szerint. Állítólag az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) felfedezte fel e tevékenységét. Ez néhány hónappal a Terra összeomlása előtt történt.

A SEC az értékpapírtörvények megsértése miatt vizsgálódik a menedzser ellen. Ha a vádak igaznak bizonyulnak, bírósági eljárásra számíthat.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41200 41200 43400 -3,42% 0 0 20 170 222 730 HUF 2026-11-05 17:14:32
MOL 4982 4954 5090 -2,31% 0 0 5 725 005 498 HUF 2026-11-05 17:14:56
MTELEKOM 2870 2836 2938 -1,71% 0 0 1 335 607 350 HUF 2026-11-05 17:05:13
RICHTER 12970 12850 13000 +0,54% 0 0 1 515 191 270 HUF 2026-11-05 17:12:49
OPUS 200 196 214 -6,74% 0 0 69 115 139 HUF 2026-11-05 17:08:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG