3p
Múlt pénteken nagyot ugrott az aranyár, és az emelkedés azóta is tart. A forint is tartja tegnap elért 8 havi csúcsát, az MNB döntése, miszerint nem szigorított még a monetáris kondíciókon, nem zavarta meg a folyamatot. Jelentett az Apple, emelkedhet a részvény ára.

Kirobbanó formában az arany: pénteken 1280 dollárról indult, hétfőn átvitte az 1300-at, és ma már 1312 az ár. Az MNB őszi vételén már igen szép nyereség van, jóllehet az nem rövidtávú befektetés, egyelőre azonban a piac mégiscsak visszaigazolta az ügylet időzítésének helyességét.

Arany

Sokan tartottak attól, hogy ha az MNB nem lép a monetáris szigorítás irányába, sőt még csak nem is utal arra, hogy ezt mikor teszi majd meg, visszaesik a forint, mondván, azért kezdték venni két hete, mert akkor a jegybank alelnöke utalt a közeli szigorításra.

Véleményünk szerint jelentős szerepet játszhatott a forint gyengülésére spekuláló korábbi short pozíciók zárása, amely esetleg még mindig tarthat, és ennek az árfolyamot erősítő hatása érvényesül. A hazai valuta mindenesetre 317 körül van az euróhoz képest, tavaly május óta a legerősebb szinten, és nő a remény, hogy az árfolyam visszatérhet a korábban megszokott 305-315 közti szintre.

Euró/forint, 10 nap

A tőzsdéken alig van mozgás, egyrészt a nagy decemberi zuhanás és annak korrekciója után most megpihenhettek az indexek egy egyensúlyi szinten, másrészt komoly várakozások előzik meg a Fed mai ülését. Ezen kamatváltoztatásról biztos nem lesz szó, de lehet, hogy a jelenleg folyó havi 50 milliárdos normalizálási program (ennyi államkötvényt és jelzálogpapírt ad vissza a piacnak a Fed havonta abból, amit az eszközvásárlási program során fedezetlen pénzből vett) módosulni fog.

Tegnap este jelentett az Apple: a tavalyi utolsó negyedévben valóban erősen visszaesett az iPhone értékesítés: 15 százalékkal, bő 9 milliárd dollárral kevesebb pénz jött be belőle, de a fennmaradó 52 milliárd dollár még mindig óriási összeg. A cég által nyújtott szolgáltatások árbevétele viszont 19 százalékkal emelkedett és átlépte a 10 milliárd dollárt: a cég ezen a vonalon szeretne erősíteni a közeljövőben.

Egészében ugyan csökkent a cég árbevétele és profitja, viszont a továbbra is dinamikusan folytatódó sajátrészvény-vásárlások miatt még nőtt is az egy részvényre jutó eredmény, 4,18 dollárra. A cég készpénzállománya olyan nagy, hogy mai áron összes részvényének 20 százalékát tudná megvenni, miközben minden negyedévben újabb gigantikus összegű készpénzt termel. Tegnap a zárás utáni indikatív kereskedésben emelkedett a papír, a lényeg a mai teljesítmény lesz.

A BÉT-en az OTP 0,7 százalékkal gyengül 11 560 forintig, a Mol fél százalékkal 3272 forintig, a Richter és a Telekom alig mozdul. A hónap két kedvence, a Kartonpack és a Plotinus 15 illetve 8 százalékkal esik 22 400 illetve 32 200 forintig.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46100 45520 46380 +3,02% 0 0 23 381 247 800 HUF 2026-07-21 17:14:07
MOL 4328 4184 4328 +2,46% 0 0 5 815 432 100 HUF 2026-07-21 17:09:22
MTELEKOM 2664 2622 2674 +1,06% 0 0 1 047 109 464 HUF 2026-07-21 17:07:17
RICHTER 11780 11780 11990 -1,26% 0 0 1 495 271 330 HUF 2026-07-21 17:05:02
OPUS 358 358 372 -3,50% 0 0 35 223 250 HUF 2026-07-21 17:08:32
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nagyot mentek az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:20
Ágazati szinten kiemelkedtek a félvezető részvények.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe emelkedésben itthon a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 15:13
A részvénypiac forgalma fél háromig 19,6 milliárd forint volt.
Részvény / Deviza / Áru Megvették az OTP újabb nagy dobását a pesti kereskedők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:14
Izgalomból és forgalomból is kijut a mai nap a pesti parketten.
Részvény / Deviza / Áru Ez nem vetítés: hatalmasat ralizik a csillagokat is lehozó mozióriás
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 11:27
Zabolázatlan vágtába kezdett a friss riportot követően.
Részvény / Deviza / Áru Ez most a legutáltabb szektor? Nyolc részvény 73 százalékos veszteséggel
Eidenpenz József | 2026. július 21. 10:18
​Számos kriptovaluta-vállalat igyekszik a hagyományos tőzsdékre, az IPO-k azonban nem garantálják a sikert, a részvényárfolyam emelkedését, sőt. A piac jelenleg nem hajlandó túl jó árat fizetni a blokkláncról, a tokenizációról és az új pénzügyi infrastruktúráról szóló hangzatos történetekért. Olcsó vagy kerülendő?
Részvény / Deviza / Áru Mire várnak? Ténferegnek az európai pénzgyárak
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 09:41
Nem igazán találják az irányt Európa főbb piacai a keddi nyitáskor.
Részvény / Deviza / Áru Mi történik? A forintot mintha satuba fogták volna
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 07:33
Nincs sok jó abban, ahogy az újabb keddi napon rajtolt a magyar fizetőeszköz.
Részvény / Deviza / Áru Fittyet hánytak ezek az amerikai cégek a baljós árnyakra
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 07:02
A hétfői kereskedésben ennek a szektornak a képviselői minden rossz hírt le tudtak rázni magukról a tengerentúlon.
Részvény / Deviza / Áru Szépen végigmasírozta a napot a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:15
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfőn estére reggelhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Pörögtek a dollártízmilliárdok a világbajnokság alatt
Eidenpenz József | 2026. július 20. 19:02
A Polymarket és a Kalshi forgalma a világbajnokság miatt rekordokat döntött, ez volt a legnagyobb profitot hozó sportesemény eddig. A világbajnok csapatra 4,3 milliárd dollárnyi tipp született, de ezen kívül külön az egyes meccsekre, gólarányokra, góllövőkre és számos más dologra kötött üzletek értéke is hatalmas. Pedig csak a világbajnokság alatt két újabb országban tiltották le ezt a típusú fogadást.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG