6p

A Mol jelentésében megint felülmúlta saját magát és a várakozásokat is, a részvény ma is szépen emelkedik. De vannak, akik szerint így is nagyon olcsó. A forint erősödik, benézett 403 alá az euró. Jó eredményeket várnak a Richtertől, az OTP-től és a Telekomtól is.

A héten a szerdai Fed-ülés árnya nyomasztja a részvénypiacokat, amelynek kommentárja két napos kemény áresést okozott. Pénteken azonban végre pozitív jelek látszanak. A német tőzsdeindex 1,7, a francia 2,2, a brit 1,3 százalékkal emelkedett eddig, és az amerikai határidős mutatók is csaknem egy százalékkal javítanak.

Reggel Ázsiában szép emelkedés volt a tőzsdéken, főleg a kínai technológiai részvények lőttek ki, miután a befektetők a kínai zérócovid-politika enyhítésében reménykednek. A kínai CSI 300 index 3,3 százalékkal ment fel. A német gyáripari megrendelések viszont gyengén alakultak szeptemberben, kellemetlen meglepetést okozva. Ma az USA-ban fontos foglalkoztatási adatokat tesznek közzé.

Ismét esik a gáz ára

A BUX index 1,6 százalékos emelkedése mellett az OTP 1,5, a Mol és az Opus 2,3, a Richter 0,7 százalékkal megy fel. Az euró/forint árfolyam 2,6 forinttal 403-ra csökkent, ahol szerdán volt utoljára, akkor is csak rövid ideig. Pár nap emelkedés után ismét esik az európai gázár Hollandiában, négy százalékkal 120 euróra. Az olaj viszont három százalékkal megy fel, a Brent 97,50 dollár.

Árfolyam

A Mol gyorsjelentése ma reggel érkezett, a Magyar Telekom és a Richter november 8-án teszi közzé számait.

Nagyon jó lett a Mol jelentése

Várakozásokon felüli negyedévről számolt be a Mol a brókercégek elemzői szerint, ráadásul a cég az előző negyedéves jó teljesítményt is felülmúlta. Éves alapon 120 százalékkal szárnyalta túl a tavalyi eredményét, és öt százalékkal haladja meg az elemzői várakozásokat – írta az Equilor Befektetési Zrt.

Az Erste Befektetési Zrt. egyenesen “minden várakozáson felüli” eredményről beszélt.

A Mol 581 milliárd forint tisztított, CCS-alapú EBITDA-t ért el az idei harmadik negyedévben, ami jóval több, mint a 468 milliárd forintos piaci konszenzus és a mi 471 milliárd forintos várakozásunk. Mindhárom fő szegmens jobban teljesített, mint a várt.

Alulértékelt olajrészvények?

Egészen furcsa értékelésekkel találkozhatunk manapság, például a ma jelentő Mol az év első három negyedévében már 959 forintos EPS-t (részvényenkénti eredményt) produkált, a részvény 2,6 körüli P/E értékeltségen forog. Az osztrák OMV is 3,5-es P/E értéken van, a lengyel PKN 2,2-es rátánál tart.

Mol-kút. Fotó: Mol
Mol-kút. Fotó: Mol

Igaz, az idei különleges év, s jövőre emelkedő P/E rátákra számíthatunk, de azok is 4-es érték körül szóródnak – teszi hozzá az Erste Befektetési. P/E alapon igencsak alacsony az árazása ezeknek a részvényeknek.

Jó eredményt várnak a Richtertől

A Richter november 8-án hajnalban teszi közzé harmadik negyedéves gyorsjelentését – írja az Erste Befektetési Zrt. A gyógyszercég 198,6 milliárd forintos árbevételt és 45,5 milliárd forintos adózott eredményt érhetett el az előrejelzésük szerint.

A gyenge forint hatására nagyon erős eredményt érhetett el a Richter így a brókercég.

Amint a napokban írtuk, a Richter amerikai partnere, az AbbVie harmadik negyedéves jelentése szerint a Vraylar-eladások jól alakultak.

Az infláció a Magyar Telekom dilemmája

Hamarosan érkeznek a Telekom harmadik negyedéves számai, “a kilátások pedig összességében azért nem tűnnek rossznak” – írja a KBC Equitas.

Várakozásunk szerint a bevételek szépen erősödhettek a bázishoz képest, míg a profitszámok az újabb különadó nélkül szintén növekedést mutattak volna.

A kérdés viszont egyre inkább az, hogy az erős inflációs környezetre hogyan reagál majd a Telekom a következő negyedévekben.

Szeretik az OTP-t is

Az Erste az OTP-re is optimista, “Még mindig szeretjük” címmel írt róla nemrég. Az újabb jelentős hazai jegybanki beavatkozás meghozta a befektetők kedvét, és az általánosan javuló hangulatban az OTP részvényára is emelkedésnek indult.

  • Egyrészt mert az MNB jelét adta annak, hogy kész mindent bevetni a stabilitás érdekében.
  • Másrészt a megugró kamatok megemelik a bankok kamatmarzsát is.

A brókerek intézményi ajánlásában egyébként 12 000 forintos célárfolyam szerepel, ezért vételre javasolják az OTP-részvényt.

Szépen viselkednek a kriptovaluták

A kriptovaluták már szerdán és csütörtökön is meglepően jól álltál a sarat. Az szokott ugyanis a jellemző lenni, hogy ha a részvénypiac esik, ennek százalékosan a többszörösével is csökken a vezető kriptók ára.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Most nem így történt, a napokban a kriptovaluták felülteljesítők voltak, alig csökkent az árfolyamuk. Ma pedig a bitcoin kettő, az ether három százalék körüli mértékben drágul, 20 600, illetve 1600 dollár környékére.

Merre tart az olaj?

Miért emelkedik az olaj pénteken, és merre tart? Az okok között szerepel, hogy egy nagy erősödési hullám után a dollár végre esik némileg. A gyengébb dollár ugyanis növelheti az olajkeresletet, mivel olcsóbbá teszi az árut a más valutával fizetők számára. De a legfontosabb az lehet, hogy Kínában felmerült a zérócovid-politika enyhítésének lehetősége, ami a kínai és azon keresztül a világgazdaság élénkülését is hozhatja. Ez pedig magasabb olajkeresletet jelent.

Eddig főleg a recessziós félelmek és a kínai Covid-korlátozások veszélye tartották kordában az árakat írja az Investing.com.

A kínálat azonban várhatóan továbbra is szűkös lesz, mivel Európa hamarosan embargót vezet be az orosz olajjal szemben, és az amerikai nyersolajkészletek is csökkennek. Az OPEC+ kitermelés-csökkentései viszont rövid távon némi stabilitást biztosítottak a piacnak, bár ez valószínűleg megváltozik az EU-embargó miatt.

A világ legnagyobb olajfogyasztójának számító Egyesült Államokban a héten egyékbént erősödött a recesszióval kapcsolatos félelem, miután Jerome Powell, a Federal Reserve elnöke azt mondta, hogy nagyon korai lenne a kamatemelések szüneteltetésén gondolkodni.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42170 41860 42300 +0,52% 42110 42170 2 075 052 990 HUF 2026-04-29 14:04:01
MOL 4028 3980 4084 -0,30% 4022 4028 706 781 652 HUF 2026-04-29 13:58:24
MTELEKOM 2494 2490 2506 +0,16% 2494 2496 224 328 786 HUF 2026-04-29 14:06:21
RICHTER 12950 12740 12950 +2,13% 12920 12950 397 835 990 HUF 2026-04-29 13:57:31
OPUS 285 282 290 -1,55% 286 289 29 725 788 HUF 2026-04-29 14:01:26
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Csak remélhetjük, hogy ez nem a vihar előtti csend a piacon
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 10:37
Toporgással indult a mai nap Európa-szerte.
Részvény / Deviza / Áru Sok cégnél még nem látszik a gödör alja, a tőzsde viszont nyerhet a kormányváltással – Interjú
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. április 29. 10:22
Gyorsan történelmi csúcsra emelkedett a Budapesti Értéktőzsde a Tisza Párt kétharmados választási győzelme után. Ám ez még mindig nem jelzi az összes pozitív várakozást a kormányváltással kapcsolatban – erről beszélt a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Zakár Tivadar, az Univerz Invest befektetési igazgatója. Vannak persze vesztesek is: azoknak a cégeknek a jövője, amelyek korábban jelentős állami hátszéllel tudtak növekedni, legalábbis bizonytalanná vált.
Részvény / Deviza / Áru Kihozták a sodrából a forintot, az utolsókat rúgja
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 07:16
Már nem maradt sok ideje, még most tudna lépni.
Részvény / Deviza / Áru Fokozódó izgalmak: nehéz volt jó lóra tenni New Yorkban
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 06:41
Mindenki feszülten várja az újabb piaci fejleményt.
Részvény / Deviza / Áru A forint is nyári hangulatba került
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 18:45
Erősödött a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Még a Richter-részvényekre is hatással volt az MCC-s bejelentés
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:55
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 312,99 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel, 132 855,51 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 16,7 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Nem mindenkinek indult jól a reggel a tengerentúlon sem
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:16
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Ismét a Mol húzza fel a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 15:21
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6,87 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Riadót fújtak az olajpiac miatt: példátlan sokkot rebesget a szakértő
Czwick Dávid | 2026. április 28. 14:22
A Goldman Sachs csapata kiadta legfrissebb, optimistának nem nevezhető árelőrejelzését az olajpiaccal kapcsolatosan. Miért emlegetnek rendkívüli helyzetet? Hogyan érinti az elhúzódó, válságos helyzet a nyersanyag piacát és így az árakat? Ezekre is igyekszik válaszokat adni a neves bankház idei, negyedik negyedévre vonatkozó jelentése. A dokumentum egy fontos, kifejezetten fájó fejlemény, az újabb iráni-amerikai tárgyalások elmaradása ismeretében született, rányomva bélyegét a várható piaci helyzetre is.
Részvény / Deviza / Áru Jól pörögnek a milliárdok a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 12:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6,87 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG