4p
Donald Trump, a pénteken beiktatott amerikai elnök protekcionista megszólalásainak tudják be főleg a piacokon, hogy eléggé elromlott a hangulat, az óceán mindkét partján erőteljesen esnek a tőzsdei árfolyamok. A BUX index azonban mégis szerény pluszban zárt, az OTP és a Mol emelkedett, a forint gyengült, 310 forint volt egy euró.

Úgy tűnik, Donald Trump komolyan gondolja a protekcionizmust, azaz a védővámokat, a kereskedelmi egyezmények és behozatali szabályok szigorítását. Márpedig ez recessziót, a vállalati eredmények csökkenését okozhatja, rossz esetben komolyabb válságot vagy csúnya politikai feszültségeket is.

Ma a mexikói, a kanadai elnök is megszólalt, de a németek is azt latolgatják, milyen ellenlépést kell majd tenniük, ha kapnak a nyakukba pár jó kis vámot. A Der Spiegel szerint például német-amerikai kereskedelmi háború esetén alaposan meg kéne bogarászni az Apple, a Google vagy a Facebook, az Amazon európai tevékenységét. Trump korábban a német autógyártókat fenyegette meg vámokkal.

Ma újra beszélni fog

Más Trump-ígéretekkel ellentétben a protekcionizmus már kevésbé tetszik a tőzsdéknek, amelyek az utóbbi pár hetet stagnálással, kivárással töltötték, főleg pont azért, hogy Trump szándékait megismerhessék. Lehet, hogy a Trump-ralinak itt a vége? Az USA-ban az elnök ma este ismét beszélni fog, magyar idő szerint 19.30-kor, ez újabb változásokat hozhat.

A német, francia és brit tőzsdeindexek ma 0,6-0,7 százalékot estek zárásban, az EuroStoxx 50 pedig 0,9 százalékot. Főleg a pénzügyi szektor, az olajcégek indexe és a technológia esett kontinensünkön. Az USA-ban az S&P 500, a Dow Jones Ipari és a Nasdaq Composite 0,4-0,6 százalékos mínuszban jártak este hat körül.

A Mol és az OTP emelkedett

A BUX index viszont a nap nagy részét kellemes, fél százalékot is elérő pluszban töltötte, és a nap végén is szerény, 0,1 százalékos emelkedéssel tudott zárni. A Mol 0,4 százalékkal 20 940, az OTP 0,5 százalékkal 8816 forintra ment fel. A Richter 0,8 százalékkal 6330-ra esett, a Magyar Telekom 0,2 százalékkal 508-ra süllyedt. Az euró/forint 40 fillérrel ment fel 310,0 forintra. Az MNB ülést tart holnap, amelytől azonban nem várnak új intézkedéseket a piacon.

Nem túl izmos az olaj

A dollár gyengülését szintén Trumpnak tulajdonítják, ez az aranynak és az ezüstnek jót tett, 0,5 százalékkal drágultak, a bányarészvények ennek többszörösével. Az olaj elvileg a hét végi OPEC-tárgyalások és a szervezet termeléscsökkentéséről szóló kedvező hírek miatt akár fel is mehetett volna ma, ám az USA olajkútjainak száma lendületesen emelkedik, állítólag ez írta felül a jó híreket.

Állítólag a long pozíciók száma is nagyon magas az olajpiacon, vagyis sokan játszanak emelkedésre, ez könnyen vezethet eséshez, ha elfogynak a vevők. Ma mindenesetre szerény, fél-egy százalékos mínuszban mozog a fekete arany, a WTI 52,70, a Brent 55,20.

Trump és Erdogan hatalma

Az Equilor reggeli hírlevele a Morgan Stanley elemzését idézi, amely szerint jelentős a "végrehajtási kockázat" Trump körül, mivel az új elnök beiktatása után szembesülhet akár a saját pártján belüli ellenállással is. A tervezett adóreform számos eleme tompíthatja a pozitív hatásokat. Elérhető lehet a 2%-os gazdasági növekedés, „azonban naivitás lenne azt gondolni, hogy a Trump-rali tovább folytatódik”.

Törökországban a parlament elfogadta az alkotmány-módosítást és kiírta a népszavazást az elnöki rendszerről. Holnap a török jegybank is ülést tart, kamatemelést várnak tőle, ma a líra várakozó állásponton volt, csak minimálisan gyengült. Pénteken pedig a harmadik hitelminősítőnél is bóvliba süllyedhet Törökország minősítése.

Nyugodt VIX és hebehurgya bitcoin

A KBC Equitas „Vihar előtti csend a piacokon?” címmel a VIX volatilitás-index meglepően stabil és alacsony értékét elemezte. „Szinte alig találunk ennél nyugodtabb periódust ez elmúlt közel három évtizedben. Ennél viszont szerintünk bonyolultabb a piaci helyzet, számos kockázat azonosítható, így nem lennénk meglepve, ha rövidesen véget érne ez az idilli állapot” – írják.

Az Aegon Alapkezelő blogja a bitcoin szárnyalásának okait kutatja, és meg is találja a kínai tőkemenekítésben. Ami viszont nem túl jó hír a világgazdaság szempontjából sem.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG