4p
Ez a rossz hírünk ma a síelni, vagy melegebb éghajlatra indulók számára. A külföldön (is) befektetők számára azonban változatlanul a koronavírus a sajnálatos slágertéma, de mellette a fókuszba az is bekúszhat, hogyan reagálnak a részvények a kibocsátóik által közzétett negyedéves gyorsjelentésekre.

Az utóbbi hónapokban több negatív árfolyamrekordot is felállított forint ezúttal a tegnapi, váratlan cseh kamatemelés hatására kezdett gyengülni, miután annak következtében a befektetők számára a 2,25 százalékos kamatozású korona még vonzóbb lett a csak 0,9 százalékot hozó hazai fizetőeszközzel szemben. S meglehet, itt még nincs vége a hazai fizetőeszköz – és emiatt a külföldre utazni szándékozók és az importálók – megpróbáltatásainak, ha ugyanis ma a román jegybank is szigorít, az még tovább ronthatja a forint helyzetét. Nem véletlen, hogy elemzők már 340-es euróárfolyamot vizionálnak, de korábban volt már 350-es prognózis is.

Ami a többi piacot illeti, a 75 milliárd dollár értékű amerikai termékre kivetett kínai vámok február 14-étől érvényes csökkentésének híre immár négynaposra növelte a tengerentúli tőzsdék emelkedését – az S&P 500-as új csúcsot is felállított –, míg Európában a kedvező vállalati gyorsjelentések váltottak ki drágulásokat. A ma hajnalban kinyitott ázsiai tőzsdék viszont egy kivételével estek, egyedül Kína zöldült, a 11 órakor publikálandó kereskedelmi adatait övező – eszerint optimista – várakozás nyomán. Az öreg kontinens piacai viszont egyöntetűen lefelé vették az irányt.

Az olaj valamelyest drágult, miután Oroszország hajlik arra, hogy mérsékelje kitermelését, válaszként a globális kereslet koronavírus miatt várható csökkenésére. Ám a Brent-típus jegyzése így is alig haladja meg az 55, míg az észak-amerikai könnyűolajé (WTI) az 51 dollárt.

A globális problémák esetén menedékeszköznek számító arany ezúttal nem töltötte be ezen szerepét, nagyon úgy tűnik, hogy november eleje óta a legrosszabb hetét zárja.

A forint mellett az alábbi tényezők foglalkoztathatják a pénz- és tőkepiacokat:

1. Kínai vírusellenes intézkedések

Hszi Csinping elnök kezdeményezésére a kínai bankok olcsó finanszírozást nyújtanának a koronavírus által leginkább érintett régiókban, miközben a kór miatt fizetésképtelenné váló cégek különleges elbírálásban részesülhetnek, a befektetési bankok segítenének a vírus ellen küzdő cégek kötvénykibocsátásaiban, az alapkezelők pedig beszüntethetik az érintett értékpapírok eladását. Szükség is van a negatív hatások enyhítésére, miután például egyre elhúzódnak a gyárbezárások, tegnap a Toyota jelentette be, hogy február 16-áig biztosan nem kezdi meg a termelést a kínai üzemében.

2. Újabb lehangoló német adatok

A gyári megrendelések decemberben 2,1 százalékkal maradtak el a novemberitől, a piac által várt 0,6 százalékos bővüléssel szemben, az előző év azonos időszakához képest pedig 8,7 százalékos volt a csökkenés.

Ma az Egyesült Államokban délután publikálandó munkanélküliségi és nem mezőgazdasági foglalkoztatási adatokra érdemes figyelni.

3. Hétéves csúcson a cseh korona

Annak hatására, hogy az ország jegybankja váratlanul negyed százalékponttal, 2,25 százalékra emelte az alapkamatát, a korona euróval szembeni árfolyama benézett a 25-ös szint alá.

4. Vegyes vállalati gyorsjelentések

A Twitter részvényei 15, a Raiffeisen Bankéi 3 százalékkal drágultak az előző negyedéves eredményeik láttán. Ezzel szemben a Twillo papírjainak árfolyama 7 százalékot zuhant, mivel bár a tavaly október-december közötti időszaka erősre sikeredett, az előrejelzés elmaradt a várakozásoktól. Ugyancsak gyengültek, 3 százalékkal a YUM! Brands részvényei, hiába lett ugyanis több a cég árbevétele a piac által vártnál, a profitja csalódást keltett. A piaczárás után jelentett Uber kedvező adatokat – a vártnál magasabb árbevételt és kisebb veszteséget – tett közzé.

Idehaza a Richter rekordbevétel mellett veszteségről számolt be, amelyre több mint 2 százalékos mínuszban nyitottak.

5. Részvényeit vásárolja vissza a Graphisoft Park

Az ingatlancég a március 2-ára összehívott közgyűlésén kér felhatalmazást ahhoz, hogy április 3-án egy aukción 33 millió euró értékű részvényeit vásárolja vissza.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG