1p
Az Egyesült Államokban a jegybank szerepét betöltő Fed nem változtatott 0,00-0,25 százalékos irányadó kamatán. A gazdaság állapotáról és kilátásairól meglehetősen optimista képet vázolt fel a Nyíltpiaci Bizottság, hatalmas pluszban zártak a tőzsdeindexek - a Nasdaq utoljára 2000-ben járt ilyen magasságokban, de az S&P és a Dow is 2008-as szinten mozgott.

A Szövetségi Taralék Rendszer (Federal Reserve System, Fed) monetáris politikáját irányító Nyíltpiaci Bizottság (Federal Open Market Committee, FOMC) kétnapos ülését követően kedden a 2008. december 16. óta érvényes 0,00-0,25 százalékos szinten hagyta irányadó (Federal Funds Rate) kamatát.

Optimista hangulat: beindul a verkli?

Ezért nem meglepetés - 2 év azért soknak tűnikA "legjobb feltevésem szerint" az irányadó kamat 2014 végéig változatlanul nulla százalék körül marad - jelentette be Ben Bernanke, a Fed elnöke januárban - ez az gyakorlatilag az alapkamat befagyasztását jelenti példátlan módon, gyakorlatilag bő két évre előre.

 

A nagy kerek nullát azonban nem vésték kőbe Amerikában, nem árt ezért résen lenni: Zsiday Viktor alapkezelő friss blogposztjában épp azt boncolgatja, a jelenlegi legfontosabbnak tűnő új tőkepiaci trend az amerikai kamatvárakozások változása.

 

A szakember úgy véli, hogy mivel Európa továbbra is gyengélkedni fog, ami alacsony kamatokat és további pénznyomtatást jelent, míg USA egyelőre erősebb, a kamatdifferenciálra vonatkozó várakozások tovább alakulhatnak, ami a dollár akár jelentősebb erősödéséhez is vezethet.

A FOMC a kamatdöntés indoklásaként kiadott közleményében megállapítja, hogy a januári ülés óta a gazdasági helyzet mérsékelt javulásának jelei voltak tapasztalhatók. A foglalkoztatási helyzet tovább javult: a munkanélküliségi ráta jelentős mértékben csökkent az elmúlt hónapokban, bár még így is magasnak számít. A lakossági kiadások és a vállalkozások beruházási kiadásai tovább emelkednek. A lakásépítési tevékenység azonban továbbra is stagnál. Az árak visszafogott mértékben emelkedtek az elmúlt hónapokban, bár a nyersolaj és az üzemanyagok ára az utóbbi időkben megemelkedett. A hosszú távú inflációs kilátások azonban stabilak.

A Nyíltpiaci Bizottság az elkövetkező negyedévekben mérsékelt gazdasági növekedésre számít, ezzel párhuzamosan a munkanélküliségi ráta fokozatosan csökkenhet. A nemzetközi pénzpiaci feszültségek enyhültek, bár még jelentős kockázattal terhelik a gazdasági növekedési kilátást. Az olaj és üzemanyagok árának utóbbi időben bekövetkezett emelkedése átmeneti inflációnövekedést von maga után, de hosszabb távon a bizottság kettős megbízatásával összhangban elfogadható szintre mérséklődik.

A bizottság a gazdasági növekedés és a megfelelő szintű infláció érdekében a laza monetáris politika folytatása mellett döntött, az irányadó kamatlábat ezért az érvényes 0,00-0,25 százalékos szinten hagyta.

Puffogtak a petárdák a piacokon

Jelentős indexnyereséggel nyugtázták az amerikai értékpapír piacok kedden a javuló gazdasági kilátásokat és az euróövezetben enyhülő pénzügyi feszültségeket.  A DJIA-30 index 1,69 százalékkal, a S&P-500 index 1,82 százalékkal, a Nasdaq Composite index 1,88 százalékkal emelkedett.

 

 

A DJIA-30 index 2008 májusa, a S&P-500 index 2008 júniusa óta, a Nasdaq Composite pedig 2000 decembere óta a legmagasabb, 3000 pont feletti értéket érte el nap közben. A Wall Street indexei az ötödik egymást követő kereskedési napot zárták nyereséggel.

 

 

Az arany ára esett a Fed bizakodó gazdasági előrejelzését követő dollárárfolyam-emelkedésre. A határidős jegyzés legközelebbi szállításra az amerikai kereskedés végére unciánként 1 694,20 dolláron állt meg, 5,60 dollárral, 0,3 százalékkal az előző zárás alatt. A spot ár 15,26 dollárral, 0,9 százalékkal unciánként 1 683,79 dollárra csökkent

 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG