6p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A tőzsdék kitörő örömmel fogadták Donald Trump valószínű győzelmének bejelentését, rég nem látott mértékben ugranak az indexek, a BUX is új rekordot döntött. A dollár erősödése azonban a feltörekvő piaci devizáknak nem tesz jót, a forint is új gödörbe süllyedt. Megint rossz hír jött a magyar gazdaságból és a német autóiparból is, történelmi csúcsra ugrott a bitcoin.

Nagy valószínűséggel Donald Trump fogja nyerni az amerikai elnökválasztást, miután három bizonytalan államban, Észak-Karolinában, Pennsylvaniában és Georgiában is nyerni tudott. Ezt a piacok pozitívan fogadták, az európai részvényindexek többsége egy és két százalék közötti pluszban van, és az amerikai határidős indexek is nagyot ugranak. Az S&P 500 futures 2,4, a Dow Jones futures 2,9 százalékkal lőtt ki.

Ezzel párhuzamosan a dollár is ritkán látható száguldást mutat, 1,5 százalékkal ment fel a DX dollárindex. Az euró/dollár pedig 1,075, ami 1,7 százalékos esés. Az erős dollár hagyományosan nem jó a feltörekvő piaci devizáknak és a forintnak sem, így az euró jelenleg 411,0, de volt délelőtt 412,40 is. A forint megint alulteljesíti a régiós devizákat, ezt fejezi ki az alábbi grafikon is arról, hogy történelmi csúcson van a lengyel zloty a forinthoz képest:

A zloty/forint keresztárfolyam soha nem látott szinten áll. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
A zloty/forint keresztárfolyam soha nem látott szinten áll. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

Csúcsot döntött a BUX

A BUX index felülteljesítő, 1,9 százalékos ugrásával, ami újabb történelmi csúcsot jelent. Az OTP Bank három százalékos emelkedésével viszi a prímet, ára így 19 500 forint. A Richter egy, a Mol és az Opus 0,8, a Telekom 1,4 százalékkal kúszott magasabbra.

A beígért vállalati adócsökkentések hajtják az amerikai részvénypiacot, ugyanakkor a szintén beígért védővámok a globális piacokon zavarokat okozhatnak – írta reggel az Equilor Befektetési Zrt.

“Elsöpörte a magyar devizát”

Az amerikai elnökválasztás hírére bekövetkező “dollárerősödés elsöpörte a magyar devizát is”, reggel 412-nél járt az EURHUF kurzus – kommentálta az Erste Befektetési Zrt. A forint ezúttal is alulteljesítő a régióban, a zlotyval szemben is gyengült a hazai fizetőeszköz.

Ez így nem mehet tovább! Közelíthetünk azokhoz a szintekhez, ahol már a lakosság is megindulhat a pénzváltókhoz – írják.

Ez mindenképp elkerülendő, mert masszívan felgyorsíthatja a folyamatot. Mielőbbi és határozott lépés szükséges a magyar jegybanktól, hogy megfogja ezt a negatív spirált – véli a brókercég.

Árfolyam

Erős lehetett az OTP Bank negyedéve

Románia nélkül is erős lehetett az OTP harmadik negyedéve az Erste Befektetési Zrt. szerint. A bank november 8-án hajnalban teszi közzé eredményét. A brókercég várakozása alapján 306,5 milliárd forintos profitot érhetett el a bankcsoport, ami év/év és negyedév/negyedév alapon is növekedést jelent. Annak ellenére is, hogy a román leánybankot július végén eladták, így már nem járult hozzá a negyedéves profithoz.

A BUX index. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
A BUX index. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

A leánybank eladásához kapcsolódóan egyszeri pozitív eredmény fog keletkezni. Az értékesítés a tőkehelyzetre is pozitívan hat, és "várhatóan ismét feléleszti a tőke felhasználásáról szóló egyeztetéseket” – teszik hozzá.

Megint rossz hír jött a magyar gazdaságból

"Elég rossz hír jött" a hazai ipari termelés háza tájáról Kiss Péter, az Amundi Alapkezelő befektetési igazgatója szerint.

Már az előzetes GDP-adatok is gyenge ipari termelésre utaltak, de a ma megjelent adatok az erre épülő negatív várakozásokat is alulmúlták.

A megjelent adat azt sejteti, hogy az ipar vesszőfutása korántsem ért véget, az európai konjunktúra-indikátorok alapján pedig gyors fordulat sem várható. Ezek a folyamatok tovább erősítik a hazai pénzügyi eszközök sérülékenységét, amelyek az átlagnál nagyobb kilengéseket szenvedhetnek el. Ráadásul a lakossági fogyasztás is rendkívül érzékenynek mutatkozik a negatív reálgazdasági folyamatokra, és az üzleti bizalmat sem hagyja érintetlenül az ipar megrendülése.

Újabb aggasztó jel a német autóiparban

Gyenge gyorsjelentést tett közzé ma reggel a BMW német autógyártó, nem sikerült hoznia a várakozásokat, mind a bevétel, mind a profit tekintetében csalódást okozott – írta a K&H Értékpapír. A 32,4 milliárd eurós bevétel ráadásul 16 százalékos visszaesést jelez tavalyhoz képest. EBIT-soron még nagyobb zsugorodás látható, ez 61 százalékkal csökkent a bázishoz képest.

Továbbra is szenved a német autóipar, bár a vezetőség innen javulást várna a következő negyedévekben. De nagyobb költségekkel, kiadásokkal is szembesülhetnek a közeljövőben.

A Ferrari jelentése sem volt túl erős, a részvény hét százalék feletti mínuszban zárt.

Történelmi csúcsra ugrott a bitcoin

Éjjel, amikor Donald Trump valószínűsíthető győzelméről az első hírek megérkeztek, a kriptovaluták erőteljes emelkedésbe kezdtek. A bitcoin 69 500 dollár környékéről pár óra alatt mintegy 75 361 dollárig száguldott, ami nyolc százalékkal magasabb érték és március után végre újabb történelmi csúcsot jelent.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Az ether hasonló mértékben ment fel, és 2630-ig jutott (de ez messze van a 2021-es, 4800 dollár feletti csúcstól). Szerda délelőtt azután mindkettő kisebb korrekción ment át.

Miért ünneplik a kriptósok Trumpot?

A kriptós szektor jelentősen hozzájárult a választási kampányhoz. Rekordösszeggel, egyes számítások szerint 238 millió dollárral támogatta a jelölteket, ami felülmúlta a Wall Street és az olajipari óriások részvételét. Ennek nagy része Donald Trump kampányára mehetett, aki egyértelműen kriptóbarátnak számít. A kriptovalutákkal kapcsolatos ígéreteit – amelyek nagy részét a nyáron egy nashville-i konferencián mondta vagy erősítette meg – így foglalják össze kriptós influenszerek:

  • A kriptóellenességgel vádolt Gary Gensler eltávolítása a SEC (az értékpapír- és tőzsdefelügyelet) elnöki székéből.
  • A CBDC-t (jegybanki digitális fizetőeszközt) távol tartja majd az Egyesült Államoktól.
  • Támogatja a kriptós közösséget és annak kezdeményezéseit.
  • Támogatja a bitcoinbányászatot az Egyesült Államokban.
  • Létrehoz egy nemzeti bitcoin-tartalékot.
  • Az USA-t a „világ kriptopénz-központjává” teszi.
  • Ross Ulbricht, a Selyemút nevű darknetes piactér elítélt alapítójának szabadon bocsátása.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41850 41660 42190 +0,12% 0 0 9 668 388 450 HUF 2026-11-02 17:10:45
MOL 4950 4940 5020 -1,00% 0 0 2 436 842 491 HUF 2026-11-02 17:06:17
MTELEKOM 2876 2790 2878 +2,71% 0 0 1 638 034 806 HUF 2026-11-02 17:10:58
RICHTER 13000 12730 13080 +0,39% 0 0 1 406 060 890 HUF 2026-11-02 17:05:21
OPUS 192 190 201 -1,94% 0 0 44 567 613 HUF 2026-11-02 17:05:20
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Helyrehozza-e a Tisza kormány az előd-kormányok húsz éves jogsértését?
Zelei Béla | 2026. november 2. 18:53
A 2027-es költségvetési tervek megismerése után sem felhőtlen a kárpótlásijegy-tulajdonosok öröme.
Részvény / Deviza / Áru Nézze, hogyan kezdte a forint a novembert
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:40
Erősödött a forint a főbb devizákkal hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Budapestig ért az amerikai befektetők derűje
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:48
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 72,68 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel 145 330,02 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Mit láthatnak a befektetők? Kitört az optimizmus egy nappal az amerikai félidős választások előtt
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:01
Kiváló hangulatban kezdték el a hétfői kereskedést az amerikai befektetők. Eközben az olajárak óriásit zuhannak.
Részvény / Deviza / Áru 70,7 millió eurós tőkeígérvénnyel indulhat az O3 Partners megújulóenergia-infrastruktúra alapja
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 15:34
Két nagy intézményi befektető írt alá befektetési vállalást az ELO3 Green Energy Fundban – az alap célmérete 100 millió euró.
Részvény / Deviza / Áru Lehangoló képet nyújt eddig a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:53
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 1,28 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Megugrott a forgalom a magyar tőzsdén, az OTP uralta a kereskedést
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 12:54
Jelentősen élénkült a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén októberben: a részvénypiac havi forgalma 24 százalékkal, 701,8 milliárd forintra emelkedett szeptemberhez képest. A napi átlagos kereskedési volumen közel 30 százalékkal, 33,4 milliárd forintra nőtt. A fokozott befektetői aktivitás ellenére a BUX index minimális csökkenéssel zárta a hónapot – közölte hétfőn a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP és a Magyar Telekom húzza a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:42
A minimális csökkenéssel induló BUX hétfő délelőtt már 0,41 százalékos emelkedésben volt. A vezető részvények közül az OTP és a Magyar Telekom erősödött, miközben a Mol és a Richter veszített értékéből.
Részvény / Deviza / Áru Súlyos bűnözési hullám a kriptóknál – lehet védekezni?
Eidenpenz József | 2026. november 2. 10:21
A Binance múlt heti drámája után, de már korábban is az lehetett az ember benyomása, hogy egyetlen lépést sem lehet tenni a kriptovaluta-piacon, mert folyton meghekkelik, kirabolják a befektetőket. Szinte mindennaposak a súlyos károkat okozó incidensek, de a helyzet – eddig – nem feltétlen romlott. Mindenképp érdemes áttekinteni, milyen védekezési módszereket érdemes alkalmazni a károk elkerülése érdekében.
Részvény / Deviza / Áru Nehezen indult a november a tőzsdént
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:32
Vegyesen indult a hét az európai tőzsdéken, a BUX minimális csökkenéssel nyitott. Eközben jelentősen esett az olaj és a földgáz ára, miután enyhültek az Iránnal kapcsolatos geopolitikai aggodalmak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG