6p

A magyar részvények emelkednek, az OTP elrugaszkodott a tízezertől, miközben vásárolja saját részvényeit is. Tovább erősödik a forint, sokat segít, hogy a dollár padlót fogott. Ma újabb négy jegybank ülésezik, de a piacok még a tegnapit emésztik. Már olyan könnyen kaphat dollárt a Telegramon, ahogy szöveges üzenetet.

Ma az európai tőzsdék mínuszban vannak, a német index 0,8, a francia 0,7, a brit 0,2 százalékkal esik. Ez azonban jórészt annak lehet köszönhető, hogy Amerika tegnap este későn, az európai zárás után esett be, így kontinensünkön most ezt “pótolják”. Az amerikai határidős indexek mára magukhoz tértek, az S&P 500 futures 0,3, a Nasdaq 0,7 százalékkal javul.

Az amerikai részvények kezdeti ralija szerdán a Fed 25 bázispontos, egyébként a várnak megfelelő kamatemelést és a Fed-elnök, Jerome Powell beszédét követően megfordult. Ráadásul Janet Yellen pénzügyminiszter is azt közölte a törvényhozókkal, hogy a kormány nem tervezi a bankrendszer stabilizálását célzó “teljes körű” betétbiztosítás bevezetését. A piac Powell és Yellen nyilatkozatát is negatívan fogadta. Végül az indexek elég csúnya, 1,3-1,7 százalékos eséssel végeztek.

A tízezerrel harcol az OTP

Budapesten az OTP ma reggel tízezerről indult, de azután elrugaszkodott, most 10 180, 1,2 százalékkal emelkedik. A Mol 2,2, a Richter 0,9, a Telekom 0,4, a Pannergy 2,6 százalékkal megy fel. Vesztes szinte nincs is, kivéve a Masterplastot, másfél százalék eséssel. Így a BUX is egy százalék feletti pluszban van.

Az OTP árfolyama. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
Az OTP árfolyama. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

Az OTP saját részvényeket vásárol, ezúttal 60 ezer darab részvényt vett “a javadalmazási politikája megvalósítása részeként”. A beszerzés átlagára 10 046 forint lett szerdán.

A forint folytatja erősödését

Az euró ma 384,50, ami 2,5 forinttal alacsonyabb a szerda estinél, tehát tovább erősödött a devizánk. Néhány napja még 402 felett, alig két hete viszont 373-nál is járt az árfolyam.

Árfolyam

A földgáz Hollandiában három százalékkal drágult 41 euró fölé, az olaj viszont egy százalékkal esik. A dollár stagnál a tegnapi nagy gyengülés után. A Fed bejelentése után ugyanis “padlót fogott a dollár”, mintegy másfél százalékkal zuhant a főbb devizákhoz képest.

Jönnek a további Fed-emelések

A Federal Reserve a kilencedik egymást követő ülésén emelte a kamatlábakat, és jelezte, hogy további emelésekre is sor kerülhet. Ami egyértelmű jele annak, hogy bízik abban, hogy az infláció megfékezésére tett erőfeszítései nem fogják elmélyíteni a kialakulóban lévő bankválságot.

A FOMC (Szövetségi Nyíltpiaci Bizottság) egyhangúlag megszavazta, hogy a szövetségi alapkamatláb célkamatlábát negyed százalékponttal 4,75 és 5 százalék közötti sávba emelje. Ami a legmagasabb érték 2007 szeptembere óta, amikor a kamatlábak a pénzügyi válság előestéjén a csúcson voltak – foglalta össze a Bloomberg.

Újabb négy jegybank ülésezik ma

A tisztviselők készen állnak arra, hogy szükség esetén magasabbra emeljék a kamatlábakat – mondta Powell. A 2023-as “dot plot” (pontdiagram) változatlanul 5,1 százalék körüli év végi kamatcsúcsot jósol az USA-ban. A kétéves amerikai állampapírok hozama  a hírre 23 bázisponttal 3,94-ra esett.

Ma kamatemelés várható a brit, a norvég és a svájci jegybanktól is. A török jegybank ülésének kimenetele pedig bizonytalan.

A kétezer dollárt ostromolja az arany

Az arany ára a hét elején volt 2014 dollár is, de azután kissé visszahúzódott. A szerdai kamatdöntés nyomán mintha újabb rohamra indulna. Az aranynak jó a dollár gyengülése és a kamatvárakozások csökkenése, ami az utóbbi időben a bankválság nyomán tapasztalható volt.

Az arany árfolyama. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
Az arany árfolyama. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

Az Amundi Asset Management elemzői “pozitívan állnak az aranyhoz”, amely a kockázatok növekedése esetén biztonságos menedékként szolgál.

A bizonytalanabbá váló gazdasági kilátások, a növekvő recessziós kockázat és a központi bankok jövőbeni kamatdöntéseire vonatkozó befektetői várakozások széles spektruma összességében a korábbinál körültekintőbb hozzáállást tesz szükségessé – írják egy elemzésükben.

Csúcsról csúszott vissza a bitcoin

Újabb kilenc hónapos csúcson járt a bitcoin tegnap kicsivel 28 900 dollár felett, de a részvényekhez hasonlóan nem örült a kamatemelésnek. Ma két százalékkal esik, 27 800 dollárra. Állítólag hirtelen több száz millió dollárnyi bitcoin long (vételi) pozíciót likvidáltak, órák alatt.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Az amerikai hatóságoknál folytatódik a kriptók körüli hercehurca, a tőzsdefelügyelet, a SEC megint kitalálta, hogy hat kriptoérme tulajdonképpen részvény. Ezzel a Coinbase tőzsdét szorongatja és perrel fenyegetőzik. A leginkább a Tron blokkláncról ismert “ellentmondásos személyiségű” Justin Sun kriptopiaci vállalkozót részben hasonló vádak miatt vegzálják (hogy a TRX érme is részvény), részben pedig piaci manipuláció vádjával.

A Telegram saját példája az USDT kriptovaluta-küldésről.
A Telegram saját példája az USDT kriptovaluta-küldésről.

 

Dollárt is küldhetsz a Telegramon

A Telegram-felhasználók mostantól USDT-t (tethert) is átutalhatnak a chat-en (csevegőablakon) keresztül. Ez a világ legnagyobb piaci kapitalizációjú, dollárhoz kötött stabilérméje (stablecoin). A CoinDesk szerint az integrálás az olyan üzenetküldő alkalmazásokba, mint a Telegram a kriptopénzek küldését olyan egyszerűvé teszi, mint egy szöveg vagy egy fénykép átküldése.

Ez pedig rendkívül pozitív fejlemény lehet a kriptók mainstream elfogadása szempontjából.

Tavaly áprilisban a bitcoint (BTC) és toncoint (TON) integrálták a Telegram@wallet piacterére, amelyek közül az utóbbit a chat-eken is lehet továbbítani.

A bankválságok a rendszer velejárói

A világ bankrendszere struktúrájából adódóan hibás – írja Zsiday Viktor az Alapblogon. A bankválság nem véletlen szerencsétlenség, hanem visszatérő velejárója a rendszernek. Ennek oka az, hogy összekeveredik a biztonságos pénzmegőrzés és a tranzakciókra szolgáló pénz kezelése a kockázatos hitelezéssel.

Ma azonban már semmi akadálya nincs annak, hogy a jegybankoknál mindenkinek lehessen számlája egy egyszerű, telefonra telepített alkalmazás segítségével. A hitelezés pedig továbbra is folyhatna a bankoknál, akik részvények, kötvények vagy hosszú távra lekötött, deklaráltan kockázatos betétek segítségével finanszíroznák magukat. A kriptodevizák viharos térnyerése pont arra mutatott rá, hogy “ez a rendszer megvalósítható, jelentős igény van rá”.

Ha a nagy jegybankok nem csinálják meg, akkor a kriptodevizák hosszú távon akár marginalizálhatják is az állami pénzmonopóliumot… Évek óta nem értem, hogy mire várunk, mikor minden adott hozzá. Mikor lesz már végre működő digitális jegybankpénz? – kérdezi Zsiday.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41200 41200 43400 -3,42% 0 0 20 170 222 730 HUF 2026-11-05 17:14:32
MOL 4982 4954 5090 -2,31% 0 0 5 725 005 498 HUF 2026-11-05 17:14:56
MTELEKOM 2870 2836 2938 -1,71% 0 0 1 335 607 350 HUF 2026-11-05 17:05:13
RICHTER 12970 12850 13000 +0,54% 0 0 1 515 191 270 HUF 2026-11-05 17:12:49
OPUS 200 196 214 -6,74% 0 0 69 115 139 HUF 2026-11-05 17:08:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG