2p
A nagy rali után korrigált az arany, stabilizálódott az angol font, a forint meg sem mozdul. A tőzsdék az új amerikai elnököt várják, de megindult a negyedéves jelentési szezon, melyen belül szép eredménnyel nyitott a Netflix. A Plotinus, úgy tűnik, megvette az összes eladó saját részvényét, jöhet a tőzsdei kivezetés.

Megszűntek a tőzsdéken a nagy mozgások, mintha a résztvevők többsége megvárná az új amerikai elnök hivatalba lépését és első intézkedéseit, mielőtt elszánná magát pozíciói átgondolására. Az amerikai indexek alig mozdultak, továbbra is örökös csúcsaik közelében várakoznak.

Hasonló a helyzet az európai piacokon, sőt még a BÉT-en is, ahol továbbra is a Plotinus az érdekesség. A cég 5700 forintos vételi ajánlatából még maradt 2000 darab, úgy tűnik, mindenki eladta, aki akarta, és aki tudott egyáltalán a cég kivezetési terveiről. A cég törzsrészvényeinek ezzel 57 százaléka van saját tulajdonában, a közkézhányad gyakorlatilag 0 lehet, indulhat a búcsú a részvénytől.

Amerikában megindult a negyedéves jelentési szezon, így az egyes papírokban azért vannak érdekességek. A pénzügyi szektorban a vártnál jobbak az eredmények, de ott Donald Trump megválasztása óta olyan őrületes emelkedés volt, amelyben ez bőségesen beárazódott.

Minden konkurenciától való félelem ellenére szépen bővül a Netflix. A cég világszerte 7 millió új előfizetőt szerzett, ebből 5 milliót Amerikán kívül, ami azt jelzi, hogy működik a világban való terjeszkedés. Ez a adja a további lehetőségeket, hisz Amerikában már telített a piac. A papír már az elmúlt napokban is csúcsára érkezett 133 dollár körül, ma jó eséllyel tovább megy és új csúcsot ér el.

Netflix

A papír bő négy év alatt 20-szorozta árfolyamát, így az egyik legsikeresebb befektetés lett, persze akkor nem volt könnyű ezt észrevenni, sokan kétségbe vonták a cég által kifejlesztett modell életképességét.

Az előző napok heves emelkedése után visszaesett az arany 1204 dollárig. A forint mozdulatlan az euróhoz képest 308 körül, az angol font stabilizálta magát 1,15 euró fölött.

GBP/EUR Friss devizaárfolyamok >>

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 43170 42890 43400 +1,20% 43160 43190 3 950 442 110 HUF 2026-11-05 10:53:15
MOL 4992 4976 5090 -2,12% 4992 5000 852 548 168 HUF 2026-11-05 10:55:31
MTELEKOM 2888 2872 2938 -1,10% 2888 2890 575 101 148 HUF 2026-11-05 10:52:32
RICHTER 12900 12850 12980 0,00% 12890 12900 153 630 100 HUF 2026-11-05 10:52:33
OPUS 210 210 214 -2,09% 210 214 6 115 657 HUF 2026-11-05 10:32:17
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
Részvény / Deviza / Áru Megtört a pesti börze lendülete
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:48
Reggelhez képest jobb, délelőtthöz képest rosszabb a hangulat a tőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Félidőben meglódult a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 12:32
A BUX 1,9 százalékos emelkedésben, 148 851 ponton. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG