Minden idők legnagyobb monetáris kísérletezése zajlik évek óta a világ főbb jegybankjainál. A 2008-as válság után egy elhúzódó növekedésmentes, recessziós időszak alakult ki (ami a nagy felfutások után természetes szokott lenni), de miután nem akart múlni, megoldást kezdtek keresni rá. Látván, mennyire nincs inflációs veszély, úgy döntöttek, hogy elbír a rendszer egy kis pénznyomtatást, az talán majd beindítja a gazdaságot. Először csak a kamatokat vitték le a lehető legalacsonyabbra (immár 6 éve), majd először Amerikában, majd Nagy-Britanniában és Japánban is úgy döntöttek, fedezetlen kötvényvásárlásokkal juttatnak pénzt a rendszerbe, hátha az a termelés és fogyasztás felfutását segíti.
Vegyes hatások
A hatások eddig vegyesek: Amerikában sikeresnek bizonyult, mivel a munkanélküliség lecsökkent, a gazdasági növekedés beindult. Japánban eddig nem látjuk az eredményt, de még nem telt el elég idő ahhoz, hogy a hatások jelentkezzenek. A pénzeső mechanizmusa egyébként nem egyszerű: kérdés, hogy akiktől a jegybank megveszi a vállalati-, és államkötvényeket, mit kezdenek a pénzzel. Optimális esetben bankok adják el az eszközöket, és a kapott pénzből biztató, növekedésképes vállalkozásokat hiteleznek. Ez lenne a cél, ez pörgetné fel a gazdaságot. Csakhogy egyáltalán nincs garancia, hogy ez így is történik. A leggyakoribb hatás az, hogy az eladott eszközök árából részvényeket vesznek, ami csak közvetetten segít a gazdaságnak, inkább lufit fúj a tőzsdéken. Ez, ha nem túl nagymértékű, nem feltétlenül baj, csak nem ez a program célja. Egy esetben lehet hasznos ilyenkor a megoldás: ha olyan cégek tőzsdére jövetelét segíti a pénz, amelyek nagy felfutás előtt állnak.
Európai dilemma
Ezeket a kockázatokat vállalták a jegybankok, mondván, amíg nincs inflációs veszély (márpedig nyoma sincs), addig nem lehet nagy baj a fedezetlen pénzből. Az eurózónában azonban más a helyzet. Sok ország, sok pénzügyminisztérium, sok költségvetés és egy nagy központi jegybank, rengeteg gonddal a nyakában. Ráadásul néhányan korábban már fedezetlenül szórták a közös pénzt (elsősorban Görögország és Ciprus). Érthető, hogy az EKB sokkal nehezebben szánta rá magát a pénzszórásra. Tulajdonképpen leginkább azért tette, mert olyan erős nyomás nehezedett rá a fél világ részéről, hogy nem mert ezzel szembemenni. Eközben azonban az északi tagállamok ágáltak ellene: a németek máris aggályaikat jelezték.
A dolog csak akkor fog működni, ha meg tudják oldani, hogy minden tagállam szigorú költségvetési fegyelmet tartson, az ingyenpénzt ne égesse el, ill. ne saját adósságának hízlalására használja. Ha ez megvalósul, a program sikeres is lehet, megindíthatja az európai növekedést. Ha nem, megunhatják az északiak, mindenekelőtt a németek a banánt, és akkor nagy veszély leselkedhet a közös fizetőeszközre.
Jól jön nekünk
Mindeközben úgy néz ki, rajtunk mindenképpen segít a dolog. Ha növekedés indulna Európában, az természetesen minket is húzna, de nem ez a fő hatás. Sokkal inkább az, ami korábban elképzelhetetlen volt: a forint vonzereje növekedni kezdett. Az euró óhatatlanul leértékelődik a pénzesőtől, a svájci frank iránti bizalmat az alpesi jegybank zúzta szét (részben célzatosan), a dollár már az egekbe ment, hozam pedig nincs benne. Mi maradt még? Itt a forint, és a magyar kötvényeken még mindig el lehet érni a legtöbb európai országénál egy kicsit jobb hozamot, fundamentumaink jók. Gazdaságpolitikai cikkcakkjaink pedig kevésbé aggasztják a befektetőket, miután azok a kötvénypiacot nem érintik. A hozaméhség pedig nagy, kezdenek beleszeretni a forintba. Az árfolyam száguld is: egy hét alatt, a svájci para óta közel 5 százalékot erősödött.
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
