6p

600 milliárd forintnyi új, tőkefinanszírozási forrás kerül a magyar gazdaságba a Nemzeti Tőkeholdingon keresztül megvalósuló Baross Gábor Tőkeprogramnak köszönhetően. Az átfogó, három pilléres tőkeprogram Ingatlan- és értékpapíralapok lába március elsején indult, 150 milliárd forint keretösszeggel, célja pedig az ingatlanalapok és értékpapíralapok feltőkésítésén keresztül a beruházási aktivitás növelése, a zöldfejlesztések előtérbe helyezése, valamint a tőzsdei likviditás fejlesztése.

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium és a Nemzeti Tőkeholding (NTH) által kidolgozott Baross Gábor Tőkeprogram március elsején indult Ingatlan- és értékpapíralapok pillérjével a beruházási aktivitás növelését, a zöldfejlesztéseket, valamint a tőzsdei likviditás fejlesztését kívánja elősegíteni ingatlanalapok és értékpapíralapok feltőkésítésén keresztül.

Az összesen 150 milliárd forint keretösszegre azok a hazai, meghatározó tapasztalattal, szakmai tudással és eredményekkel rendelkező piaci befektetési alapkezelők pályázhatnak, akik az elmúlt két év alapján átlagosan legalább 50 milliárd forint vagyont kezeltek ingatlanbefektetési alapokban vagy nyilvános értékpapíralapokban. Az alapkezelők, akik több alappal is pályázhatnak, értékpapír ágon maximum 5 milliárd forint, ingatlanalap-kezelőként maximum 30 milliárd forint tőkejuttatást kaphatnak. A tőkeemelés okán a Nemzeti Tőkeholding Csoport részesedése nem haladhatja meg az alap nettó eszközértékének 30 százalékát, ezzel biztosítva, hogy többségben piaci befektetők vegyenek részt forrásaikkal a beruházásokban.

Március 1-től lehet pályázni. Fotó: Depositphotos
Március 1-től lehet pályázni. Fotó: Depositphotos

Az ingatlanalapokra fókuszáló alprogram az építőipar, mint stratégiai fontosságú iparág recessziós kockázatainak csökkentését célozza annak megerősítésén, valamint a zöldfejlesztések előtérbe helyezésén keresztül. A pályázó alapkezelők a tőkefinanszírozást meglévő ingatlanok energiahatékonysági célú felújítására, továbbá zöld, akár megújuló energiaforrást használó ingatlanok fejlesztésére, építésére, illetve részben megvásárlására fordíthatják. Az alprogram az építőipari beruházások serkentésén túl hozzájárul Magyarország energiafüggőségének csökkentéséhez és a klímacélok teljesüléséhez.

Az értékpapíralapokra fókuszáló alprogram – a magyar részvénypiacba történő befektetés révén – a tőzsdei likviditás fejlesztésére irányul. Mivel a részt vevő alapkezelők a tőkefinanszírozást magyar székhelyű kibocsátó által Magyarországon kibocsátott vállalati kötvények vagy részvények megszerzésére fordíthatják, az vonzóbbá teheti a Budapesti Értéktőzsdét a magyarországi kibocsátók számára.

A részletes pályázati kiírás itt érhető el. 

600 milliárd forintról van szó

A Baross Gábor Tőkeprogram egy célzott, három pillérből álló, összesen 600 milliárd forint keretösszegű tőkeprogram, amely a gazdaságfejlesztési célokkal összhangban megfelelő finanszírozást képes biztosítani a gazdaság szereplői számára, hozzájárulva, hogy a háború és szankciók sújtotta gazdasági helyzetben Magyarország kivédje a recessziót, versenyképesebbé és ellenállóbbá váljon.  A program a március 1-jén induló Ingatlan- és értékpapíralapok láb mellett további két, későbbiekre időzített pillérként, a magyar piacon legjobban teljesítő állami hátterű tőkealapok feltőkésítését, valamint újonnan induló tőkealapok létrehozását is magában foglalja.

A tőkeprogram mentén az NTH a beruházási aktivitás növelését, az energiahatékonyság javítását, zöldfejlesztések realizálását, mindezek gyors megvalósíthatóságának biztosítását, valamint az átlátható, eredményes és felelősségteljes vagyongazdálkodást célozza sikeresen működő alapkezelők közreműködésével.

Egységes, hatékony rendszerben a tőkeforrások kihelyezése

Az új tőkeprogram megvalósítása már a Nemzeti Tőkeholding keretében zajlik, amelynek feladata, hogy még hatékonyabbá és eredményesebbé tegye az állami hátterű tőkealapok tevékenységét. A hármas cégstruktúrában a Nemzeti Tőkeholding Zrt. szakmai irányítási- és kompetenciaközpontként gondoskodik az új állami hátterű tőkealap-struktúra működtetéséről, míg az MFB Invest Zrt. és az újonnan létrehozott Exim Invest Zrt. befektetői joggyakorlói szerepet tölt be. A csoport a meglévő alapok egységes keretrendszerbe ágyazása mellett az új tőkealapok felállításának előkészítéséért is felel a jövőben.

A tényleges működését 2023. január 1-jén megkezdő NTH elvégezte az államilag társfinanszírozott alapok eddigi teljesítményének kiértékelését, és az alapkezelői megállapodások felülvizsgálatainak eredményeként az alapkezelési díjakra vonatkozó irányelveket egységesítve annak mértékét 2023-tól évi maximum 1,5 százalékban állapította meg.

Az elmúlt hónapokban rendkívül intenzív szakmai munkát folytattunk, amely révén a Baross Gábor Tőkeprogrammal együtt 1600 milliárd forint összeg áll majd rendelkezésre magántőke-, kockázati tőke-, ingatlan- és értékpapíralapokban, amelyek elsősorban beruházás fejlesztési célokkal kerülhetnek kihelyezésre. A Nemzeti Tőkeholding irányításával megvalósulhat a tőkealapok működési harmonizációja, illetve javulhat a források kihelyezési üteme. A tőkealapok hatékonyabb kihasználása, az új források bevonása nem csupán a vállalkozások helyzetének javulásához járul hozzá, de a hazai innováció ösztönzéséhez, a beruházás- és befektetésvezérelt gazdasági növekedéshez, a gazdasági önállóság erősödéséhez is, továbbá a kockázati tőke után a magántőke befektetésekben is felhelyezheti Magyarországot a régiós térképre” – mondta Katona Bence, az NTH vezérigazgatója.

Az összesen 67 állami hátterű tőkealapból a Nemzeti Tőkeholding – az EU-s alapok kivételével – jelenleg 55 tőkealap koordinálását végzi, amelyből 48 tőkealap belföldi. A 3500 milliárd forint értékű összes jegyzett tőke 42%-át biztosítja a magyar állam. A belföldi alapok az elmúlt évek során 390 darabnál is több befektetést eszközöltek.

A még aktív befektetési időszakban lévő belföldi alapokból 751 milliárd forint, a nemzetközi alapokkal együtt több mint 1000 milliárd forint kihelyezhető forrás áll a rendelkezésre, amely – a 2023-ra meghirdetett Baross Gábor Tőkeprogram forrásai mellett – a további gazdasági növekedés előmozdítására fordítható, ezzel is hozzájárulva a befektetések és beruházások magas szinten tartásához, új munkahelyek teremtéséhez, a hazai gazdaság versenyképességének megerősítéséhez.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Milliárdok a párnacihában: a bankjegyek fele már 20 ezres
Herman Bernadett | 2026. július 21. 05:44
Történelmi csúcson jár a hazai készpénzállomány. A lakosság kedvenc címlete a 20 ezres, minden második bankjegyen Deák Ferenc portréja szerepel. A készpénzállomány folyamatos megújítása évente 18-20 milliárd forintba kerül az országnak. 
Személyes pénzügyek A hullazsákon nincsen zseb – haljunk meg inkább egy fillér nélkül?
Eidenpenz József | 2026. július 20. 14:29
A hagyományos befektetési tanácsadók azt javasolják, takarékoskodjunk agresszíven idős napjainkra, hogy ne szenvedjünk majd semmiben sem hiányt. Egy újabb iskola képviselői szerint viszont inkább addig is éljünk folyamatosan jól, ne takarékoskodjunk túl sokat sem. Mert annak sincs értelme, hogy felhalmozzunk egy vagyont, amit aztán már el sem tudunk költeni. Melyik iskolának van igaza?
Személyes pénzügyek Vigyázni kell az ingyenesnek hirdetett bankszámlákkal
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 11:42
Egyáltalán nem biztos, hogy a 0 forint az tényleg nulla forint.
Személyes pénzügyek A Revolut-felhasználók kérték – és meg is kapták a hasznos funkciót
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 09:41
Régóta hiányzott ez a funkció az alkalmazásból.
Személyes pénzügyek Most kell lekötni a pénzt: az állampapírokat is verik a bankbetétek kamatai
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 07:58
Hiába a kamatvágások, a bankoknál továbbra is röpködnek a 6-8 százalékos kamatok. De vajon meddig?
Személyes pénzügyek Vigyázzon! Már az állampapírjaira is fáj a kibercsalók foga
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 11:44
A jegybaknak kellett figyelmeztetnie az egyre mohóbb tolvajok miatt.
Személyes pénzügyek Akkora hitelt vesznek fel a magyarok, mint még soha
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 09:18
Vajon mindenki addig nyújtózkodik, amíg a takaró ér? Repkednek a rekordok.
Személyes pénzügyek Nem tudott fizetni? Akadt egy kis gond a bankkártyákkal
Privátbankár.hu | 2026. július 8. 11:38
Az OTP kártyáit technikai probléma érintette.
Személyes pénzügyek Akár egymilliós tiszta nyereség fél év alatt: hatalmasat kaszáltak a magánnyugdíjpénztári tagok
Herman Bernadett | 2026. július 8. 05:41
Mindössze 50 ezer körüli tagság maradt a magánnyugdíjpénztárakban, ők viszont nagyon jól jártak az idén. A részvénypiacok szárnyalása és az alacsony infláció miatt a tagok többségének több százezer, sokaknak akár egymillió forintnyi tiszta reálhozammal gyarapodott az egyéni számlája mindössze hat hónap alatt. Ha most visszalépnének a tb-be, ezt is zsebre tehetnék.
Személyes pénzügyek Bemondták a svájciak: veszettül hízik a dúsgazdagok vagyona
Privátbankár.hu | 2026. július 6. 11:11
Rég láttak utoljára ehhez foghatót.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG