4p

Több szempontból is fókuszba kerülnek a mindennapi bankoláshoz köthető kiadások január végén. A jövőben olcsóbb lehet az úgynevezett alapbankszámla.

A hónap végéig mindenki kézhez kapja az úgynevezett egységes díjkimutatást, amelyből minden bankszámlával rendelkező megnézheti, mennyit költött tavaly pénzügyeinek intézésére. Közben pedig a bankok emelhetik a díjaikat részben a magas infláció miatt - hívja fel a figyelmet a money.hu összeállítása. Ebben a helyzetben kiemelkedően fontos a megfelelő bankválasztás.

A bankok emelhetik a díjaikat részben a magas infláció miatt. Fotó: Pixabay
A bankok emelhetik a díjaikat részben a magas infláció miatt. Fotó: Pixabay

Változhat az alapszámlák maximális díja

Változás jöhet a bankszámlák szabályozásában Magyarországon, az alapszámlák esetében, amelyeknek - egy korábban született uniós szabály szerint - 2016 őszétől minden bank kínálatában kötelezően szerepelnie kell. A jelenlegi szabály azt mondja ki, hogy az alapszámlák maximális díja az előző évben érvényes minimálbér 1,5 százaléka lehet, ám a gazdaságfejlesztési tárca ezt a limitet 0,5 százalékra mérsékelné egy most megjelent - még el nem fogadott -  rendelettervezet alapján. A gyakorlatban arról szól ez a tervezet, hogy a visszafogott bankolási szokásokhoz passzoló alapszámla havi díja legfeljebb 1000 forint lehet, míg a mostani szabályozás alapján 3000 forint lenne a maximum, tavaly egyébként valamivel több mint 2500 forint volt a plafon. 

“Az alapszámla az egyik legegyszerűbb szolgáltatási palettát felvonultató konstrukció, amelyet az erről szóló uniós szabálynak megfelelően 2016 őszétől minden banknak kötelezően biztosítani kell a kínálatában. Az alapszámlások havonta kétszer vehetnek fel ATM-ből készpénzt összesen 150 ezer forint értékben, vagy az adott bank egyik fiókjában havonta egyszer legfeljebb 50 ezer forintot. Papíralapon vagy elektronikusan havi 4 utalás benne van a díjban, amelyek összértéke maximum 100 ezer forint lehet” - mondta Korponai Levente, a money.hu vezetője. 

A további tranzakciókért viszont az aktuálisan érvényes feltételeknek megfelelően díjat számlázhat az adott bank. Az alapszámla bevezetésével az Európai Unió célja az volt, hogy azok számára is elérhető legyen egy megszabott szolgáltatási palettát nyújtó bankszámla, akik korábban nem rendelkeztek vele, és a legalapvetőbb tranzakciókat hajtják végre. A money.hu összeállításából kiderül, hogy több bank az eddigiekben a maximálisnál alacsonyabb áron kínálta az alapszámlát, ezért az érintetteknek érdemes volt megnézniük, melyik pénzintézet adta ezt a legolcsóbban. 

Nézd át, tavaly mennyit költöttél bankolásra

Eltérőek lehetnek a díjak a többi bankszámla esetében is, amelyek az alapszámlához képest komplexebb szolgáltatásokat nyújtanak. 

A bankok 2020 óta minden év elején - január végéig - elküldik az ügyfeleik részére az úgynevezett egységes díjkimutatást, amelyből kiderül, hogy az érintettek mennyit költöttek a banki szolgáltatásokra, így például számlavezetésre, a netbanki, mobilbanki elérésre, az esetleges sms-es értesítésekre vagy az átutalásokra. A díjkimutatást azért vezették be, hogy átláthatóbbak legyenek a banki díjak, és élesebb lehessen a bankok versenye az új ügyfelekért.

Kiemelten fontos az összehasonlítás

A díjkimutatást érdemes tehát átböngészni, majd a bankolási szokások alapján megnézni azt is, hogy van-e kedvezőbb díjakat nyújtó bank a kínálatban. Ez azért is célszerű most, mert a magasabb infláció miatt sok bank a korábbi években megszokottnál nagyobb mértékben emelheti a díjakat. Tehát érdemes a mindennapi bankolóknak kihasználniuk a bankok közötti versenyt úgy, hogy rendszeresen megnézik a bankok számlacsomagjait, és például a money.hu bankszámlakalkulátorával kiválasztják a számukra legkedvezőbbet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Nagyon sok hitelt kellett felvenniük a magyar családoknak, a bankok is megmozdultak
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:38
Történelmi magasságokban járt januárban a személyi kölcsönökben felvett összeg, lassan azért ezen a piacon is csökkennek a kamatok, de nem minden pénzintézetnél.
Személyes pénzügyek A vagyonunk biztos a családtagjainkhoz kerül, ha történik velünk valami? A Klasszis Klubban kiderül
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 08:11
Bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítvány, netán private banking? Szerencsére ma már szélesebb palettáról választhatnak azok, akik azt szeretnék, hogy haláluk esetén se vesszen el a vagyonuk, ahhoz mindenekelőtt a családtagjaik maradéktalanul hozzájussanak. Lapcsoportunk ma 17 órakor kezdődő Klasszis Klub Live! rendezvényének második panelbeszélgetésén e témát járjuk körbe meghívott szakértőinkkel. Regisztráljon és jöjjön! 
Személyes pénzügyek Adókedvezményt kellene adni azoknak a cégeknek, amelyek támogatják munkavállalóik hosszútávú megtakarításait
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 13:54
A modern társadalmakban a magyar gyakorlattal ellentétben a nyugdíjrendszer legalább három lábon áll. A felelősséget ennek az ellátásnak a működtetéséért az állam, a munkaadó és a munkavállaló együtt vállalja. Ide kellene eljutni. Jelenleg itthon a munkáltatói nyugdíjpillér teljesen hiányzik. A Nyugdíjszerviz legutóbbi adásában Dr. Farkas András a Nyugdíjguru News szerkesztője, alapítója, Karácsony Mihály, a nyugdíjas parlament elnöke és Dr. Horváth Zsófia az MBH Gondoskodás Nyugdíjpénztár üzletfejlesztési vezetője elemezte a magyar nyugdíjrendszer sajátosságait.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - 2024 tavasz, 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Veszprém, Tolna, Vas, Fejér és Pest vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Akár 7 milliót is bukhatunk egy rosszul kiválasztott hitelen
Privátbankár.hu | 2024. március 12. 10:09
Mutatjuk, mennyit kell most fizetni havonta egy lakáshitelért, hatalmas különbségek vannak. És nem mindenkinek ugyanaz a bank adhatja a legjobb ajánlatot.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavasz - 1. forduló
Privátbankár.hu | 2024. március 12. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavaszi diákverseny 1. fordulója a gimnáziumok diákjainak!
Személyes pénzügyek Mennyit ér egy Kossuth-fotó?
Kenessei András | 2024. március 9. 18:26
Ezt a kérdést igazán nem könnyű megválaszolni, hiszen nagyon sok, előzetes feltétele van. Csak néhány, kisegítő kérdést tegyünk fel hozzá! Milyen fotó? Mikor készült? Ki fotózta? Milyen állapotban van (mármint a kép)? Hol és hogyan lehet hozzáférni? És így tovább. Úgyhogy mindenekelőtt adjuk meg a választ könnyítő információt: ez a fotó árverési anyag, az antikvarium.hu 21. online árverésén volt hozzáférhető 222 további tétel társaságában. E tételek kivétel nélkül dedikált könyvek, kéziratok és fényképek voltak, és kivétel nélkül elkeltek.
Személyes pénzügyek Rövid távon megelőzték a bankbetétek az állampapírokat
Privátbankár.hu | 2024. március 8. 10:14
Az állampapírok korábban legyőzhetetelen befektetési formának tűntek. Azonban a csökkenő infláció alaposan átrendezte a viszonyokat.
Személyes pénzügyek Jobban keresik a magasabb összegű lakástakarékokat
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 17:16
Az ügyfelek több mint 61 százaléka a lehető legmagasabb összegben, vagyis havi 50 ezer forintos konstrukcióval indít lakástakarékot az Online Navigátor Kft. adatai szerint, akik az általuk közvetített Erste lakástakarék szerződések megoszlását mutatja be.
Személyes pénzügyek Sérül az Alaptörvényben biztosított szociális biztonsághoz való jog
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:02
A csökkenő népességszám és a társadalom idősödése miatt egyre nagyobb terhet jelent az aktív korú lakosságnak az időskori ellátórendszer fenntartása. Míg 1980-ban 20,9 százalék, addig 2022-ben már 31,7 százalék volt az időskorú népesség aktív korú népességhez viszonyított aránya. Folytatódik laptársunk, szintén a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Piac&Profit, valamint az Oltalom Rádió közös műsora, a Nyugdíjszerviz Dr. Farkas Andrással és Karácsony Mihállyal. Magyarország első szolgáltató podcastja, ahol minden érintett választ kaphat kérdéseire. Egy műsor, amelynek témái előbb-utóbb minden családban előkerülnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG