3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Havi 150 ezer helyett hamarosan havi 250 ezer forint készpénz lesz felvehető a bankszámláról díjmentesen – erről döntött kedden az Országgyűlés illetékes bizottsága. A Bankszövetség lapunk megkeresésére egyelőre nem kommentálta az intézkedést. Az viszont tény, a tíz éve változatlan felső korlát az infláció miatt mára körülbelül a felét éri az akkori összegnek.

Havi 250 ezer forintra emelkedik a havonta legfeljebb két alkalommal díjmentesen felvehető készpénz összege a mostani 150 ezerről – döntött kedd reggeli ülésén az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának fogyasztóvédelmi albizottsága.

Tíz év után emelkedik a díjmentesség limitje
Tíz év után emelkedik a díjmentesség limitje
Fotó: Depositphotos

Z. Kárpát Dániel, a fogyasztóvédelmi albizottság jobbikos elnöke a Facebookon azt írta, a díjhatáremelésről az ő javaslatára döntött a testület. Az ellenzéki képviselő közleményében azt emelte ki, „reményeink szerint minél hamarabb szavazásra kerül a parlamentben”.

„Több, mint öt éve nehezményezzük, hogy egy hónapban maximum 150 ezer forint készpénz vehető ki ingyenesen a bankautomatákból”

– áll a közleményben. Z. Kárpátnak a parlament előtt is fekszik egy hasonló törvénymódosító indítványa, ebben az ellenzéki honatya az összeghatárt 300 ezer forintra emelte volna.

Az intézkedés azonban nem feltétlenül felel meg a pénzügyi szektor elvárásainak. A Bankszövetség öt évvel ezelőtt meghirdetett, a készpénzhasználat visszaszorítását célzó nyolcpontos javaslatcsomagjában ugyanis az szerepel, céljuk „a díjmentes havi kétszeri készpénzfelvétel eltörlése vagy az összeghatár 50 ezer forintra csökkentése”. Emellett a pénzügyi ernyőszervezet a tranzakciós illeték kivezetését is szorgalmazta, ösztönözve a banki csomagárazás elterjedését. A kabinet ebben is ellentétes utat jár be: az ősszel 50 százalékkal, 3-ról 4,5 ezrelékre emelték a tranzakciós illeték mértékét.

Megkeresésünkre a Bankszövetség azt mondta, most ebben a kérdésben nem kívánnak nyilatkozni. (Az pedig, hogy a bankok a számukra bevételcsökkentéssel járó lépés miatt drágítják-e egyéb szolgáltatásaik árát, ami végső soron az ügyfeleknek lesz hátrányos, csak később tudjuk meg – a szerk.).

Ám ha a készpénzt előszeretettel használók oldaláról nézzük a hamarosan várhatóan hatályba lépő intézkedést, akkor nagyon is érthető a lépés. A havonta két alkalommal felvehető, összesen legfeljebb 150 ezer forintig díjmentes összeg határa ugyanis annak hatályba lépése, azaz 2014 óta nem emelkedett. Az azóta eltelt időszakban ugyanis – különösen 2022-ben és 2023-ban – a KSH által közzétett infláció miatt ennek a 150 ezer forintnak a reálértéke drasztikusan csökkent, jelenleg csak 57 százalékát, körülbelül 85 500 forintot ér.

Más összevetésben még rosszabb a helyzet. Ha lapunk havonta felmért vásárlói kosarához, a Privátbankár Árkosár értékének éves átlagához viszonyítjuk a fenti 150 ezer forintos összeget, akkor azt látjuk, míg 2014-ben ebből az összegből az árkosarat 8,7 alkalommal lehetett volna kifizetni, addig idén szeptemberben már csak 4,3-szer. Vagyis ilyen összevetésben a díjmentesen felvehető készpénz összegének értéke a felére csökkent.

Ahhoz, hogy a plénum döntése hatályba léphessen, a parlamentnek egyszerű többséggel kell majd megszavaznia, ez várhatóan még az őszi ülésszak során megtörténik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
Személyes pénzügyek Egymásra licitálnak a bankok a lekötött betétek kamataival
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 09:59
Ezen a héten két pénzintézet is új akciót indított, miközben a számlákon lévő pénz 14 százalékát sem tartja lekötve a magyar lakosság.
Személyes pénzügyek A Tisza-kormány kiszélesíti a családi pótlék megkétszerezését a jogosultaknál
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 19:35
Magyar Péter miniszterelnök hétfőn este bejelentette, hogy 2027-től a fogyatékossággal élő gyermekek után járó emelt összegű, valamint a saját jogon nevelési ellátásra jogosult felnőttek családi pótlékát is megduplázzák.
Személyes pénzügyek Drágításra kényszerítheti a bankokat a kormány?
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 15:45
A kormány hozzányúlt a banki átutalások után fizetendő tranzakciós illetékekhez. Nem törölte el azokat – ahogyan azt a bankok még az Orbán-kabinettől kérték –, így kérdés, hogyan hathat e változás az ügyfelekre. Ezt is körbejárta lapunk főszerkesztője, Csabai Károly együttműködő partnerünk, a Trend FM hétfő délelőtti adásában.
Személyes pénzügyek Közel ezer csapat vágott bele az ősz legizgalmasabb pénzügyi versenyébe
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 12:09
Lezajlott a Privátbankár.hu pénzügyi tudatossági versenyének első fordulója. Az őszi, technikumoknak és szakképző iskoláknak szóló megmérettetésre közel ezer csapat nevezett. 
Személyes pénzügyek Wekerle Plusz: most még kedvező az 5 százalékos fix hitel, de mi lesz később?
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 08:26
Néhány év alatt eltűnhet a használt lakások vásárlására felvehető Wekerle Plusz hitel kamatelőnye a piaci feltételű lakáskölcsönökhöz képest. A jelenleg 6-7 százalékos éves kamattal igényelhető piaci hiteleknél vonzóbb ugyan az 5 százalékos fix kamata, ha viszont megvalósulnak a kormány gazdasági célkitűzései, akkor néhány éven belül már ez alá csökkenhet a nem támogatott lakáshitelek ára.
Személyes pénzügyek Hiába száguld a hitelpiac, a kamatmentes kölcsönöket mégsem viszik a fiatalok
Barát Mihály Tamás | 2026. október 25. 16:50
Miközben a lakossági hiteleknél egymást érik az idén a rekordok, a kamatmentes támogatott kölcsönökért nem állnak sorban az ügyfelek – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A babaváró kölcsön stagnál, a munkáshitel iránti kereslet pedig majdnem megfeleződött.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG