5p
Ha valaki érmegyűjtésre adja a fejét, elég sok buktatóval fog találkozni. Eddig egyre kisebb és kisebb autonóm területek, szigetek nevében is bocsátottak ki pénzeket, most eljutottak oda, hogy nem is kell, hogy létezzen. A kriptodevizákat is futószalagon sokszorosítják. A határ szó szerint a csillagos ég?
(Fotó: Eidenpenz József)

Egy régi novellában egy ügyes pénzhamisító készít az egyik dollárbankjegyhez megszólalásig hasonló papírpénzt, amelyen azonban a “három dollár” felirat van. (Ilyen az USA-ban nem létezik, ezért gyakran tréfálnak vele.) Majd bárokban passzolja el, elpanaszolva, mennyire megjárta, hogy átverték egy ilyen fura bankóval.

Általában azonban 5-10 dollárért is el tudja adni, mint érdekességet. Azt reméli, mivel nem létező pénzt gyártott, nem számít majd pénzhamisítónak.

Valami ilyesmi folyik most a numizmatikában? Nem létező országok, lakatlan területek nevében bocsátanak ki valakik fantáziapénzeket, amelyek jól néznek ki ugyan, de semmiképp sem pénzek. A pénzekkel fizetni lehet, ezekkel nem. Némelyiket emlékérméknek is nehéz nevezni.

Előre a királynőért

Tulajdonképpen a britek ezt már évtizedekkel korábban kezdték. Szinte minden egykori brit domíniumnak, a 90 ezer lakosú Man-szigettől a 2000 lakosú Alderney-ig, a 32 ezres Giblaltári Szikláig, sőt az 500 lakosú Sark-szigetig létezik saját váltópénze, vagy legalább emlékérméje.

A nagyobbakon vélhetően effektíve használják is saját forgalmi érméiket, a kisebbeknél inkább csak élelmes vállalkozók által nyomtattatott emlékekről, turistáknak és gyűjtőknek árult szuvenírekről lehet szó. A Brit Nemzetközösség tagjainál az érmék egyik oldala mindig a királynőt ábrázolja, ezeket pedig sok gyűjtő keresi, nem nagyon törődve azzal, mekkora az adott ország vagy terület.

Dart Vader emlékére

Eklatáns példája ennek a Csendes-óceán, ahol számos kis szigetecske, szigetcsoport, nagyobb korallzátony vagy vulkán van, így a lehetőségek száma szinte végtelen. Néhány több tízezer lakosú és félig-meddig független államnál, mint Tuvalu, természetes, hogy van saját pénzük, de az 1600 lakosú Niue vagy a 2000 lakosú L'Île-des-Pins esetében nem igazán.

Niue iparszerűen gyártja vagy gyárttatja a szebbnél szebb, színezett emlékérméket, van Pókemberes és Dart Vader-es, sőt Scooby-Doo-s is.

Sivatagba homokot, lakatlan szigetre érmét

A Pitcairn-szigetek lakossága a Wikipedia szerint mindössze 50 fő, Új-Zélandhoz tartozik, saját dollárja csak elvileg létezik, mégis számos szép érmét bocsátott már ki. (A bélyeggyűjtők is sok, miniállamok által kibocsátott, színes-szagos, postát véletlenül sem látó bóvlival találkozhatnak.)

Érdekes a Ravahere nevét viselő érme, ez a csak pár négyzetkilométernyi, szórványos szárazfölddel rendelkező atoll (korallzátony) ugyanis tartósan lakatlan. (Állítólag ez egy sorozat része, ahol minden érme más szigetet mutat be.)

Jönnek a szíriusziak?

De ha a Holdon lehet telkeket árulni, mert ilyen vállalkozás is van, minek az érmekibocsátáshoz ország? Feltűntek már az Északi-Sark, a Déli-Sark, a chilei araukarán indiánok, a mexikói aztékok, valamint különböző szakadár és senki által el nem ismert területek érméi is a piacon. Csak idő kérdése, hogy a Mars, a Vénusz vagy a Jupiter, akár a Szíriusz fantáziaérméi is megérkezzenek.

Mocsári kriptó

De nem is kell ilyen messzire menni, hogy hasonló “érmegyárat” találjunk. Néhány éve a Szerbia és Horvátország közötti határszakaszon – egy pár négyzetkilométeres mocsáron, melyre a két szomszéd közül egyik sem tartott igényt – Liberland néven új államot kiáltott ki egy élelmes cseh. Naná hogy már készültek hozzá emlékérmék, sőt most a kriptodeviza-vonatra is felülne, saját kriptót bocsátana ki merit néven.

Egy másik módszere a nem-hamisító bóvligyártásnak, ha régi pénzek, köztük magyar történelmi érmék modern másolataival kedveskednek a vevőknek. Aki nem tudja megvenni mondjuk X-edik Béla király arany dukátját, az megveheti modern, aranyozott másolatát olcsó fémötvözetből, pár ezer forintért. A csak a külcsínre utazó, vagy tájékozatlan gyűjtőknek megteszi. Ha előre meghirdetem, hogy hamisítok, akkor nem vagyok hamisító?

Bóvlibitcoin futószalagon

A Távol-Keleten már a kriptodevizákat is hamisítják – pontosabban a róluk szóló érméket. Vagy tucatnyi bitcoin-motívumú fantáziaérme létezik, az egyiken még a törvényen kívüli és bűnüldözők által felszámolt Silk Road (Selyemút) piactér is rajta van. Ezen kívül van litecoin, ether, ripple érme. Ezek talán jól néznek ki, de valójában sem fizetőeszközökhöz, sem kriptodevizákhoz nincs tényleges közük, csak dísztárgyak. (Lásd az első képet.)

Vélhetően futószalagon készülnek, nagy mennyiségben, nagyon olcsón, mert neten rendelve egy dollár (mintegy 260 forint) körüli összegért már a szállítás is ingyen van hozzá a kínai postával. A hazai aukcióházban viszont ugyanezeket már 651-2500 forintért próbálják elsózni.

(A nemesfém-érmék hamisításáról nemrég itt írtunk.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Hiába hibázott az ügyfél, a banknak előbb vissza kell fizetnie az ellopott pénzt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:19
A bankoknak akkor is haladéktalanul vissza kell téríteniük a jogosulatlan pénzforgalmi műveletek összegét, ha úgy vélik, hogy az ügyfél súlyos gondatlansága tette lehetővé a csalást – mondta ki csütörtökön közzétett ítéletében az Európai Unió Bírósága.
Személyes pénzügyek Hihetetlen, mennyire drága a mobilozás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:59
Európai összevetésben is kiugróan sokba kerül nálunk.
Személyes pénzügyek Wise: óvatosan a készpénzfelvétellel!
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:01
A magyar lakosság egyre többet utazik. 2026 második negyedévében körülbelül 6,21 millió alkalommal tettek látogatást külföldre, ami 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ahogy egyre többen utaznak, a külföldi kiadások és készpénzfelvételek kisebb költségei is növekednek. A Wise legújabb elemzése szerint az ATM-es készpénzfelvétel díja még a magyarok körében népszerű, közeli úti célokon is jelentősen eltérhet. A világ egyes országaiban pedig az átlagos díj a felvett összeg 15 százalékát is meghaladhatja.
Személyes pénzügyek Kiszámolták, kik spórolhatnak egymillió forintot az új kata-val – és kik járhatnak rosszabbul
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:55
Akár évi egymillió forinttal is csökkenhet egyes vállalkozók adóterhe az új KATA bevezetésével, míg másoknak továbbra is az átalányadózás lehet kedvezőbb. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége konkrét vállalkozói példákon keresztül vizsgálta meg a tervezet várható hatásait, és arra jutott, hogy a nyugdíjasok esetében különösen indokolt lenne a szabályok módosítása.
Személyes pénzügyek Akár 150 ezer forint ütheti az Ön markát is
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:39
Százezer forintnál is többet zsebelhet be az, aki most vált bankot. A legmagasabb összegű kedvezményekhez azonban több feltételt is teljesíteni kell az új ügyfeleknek. A magyarok nehezen és ritkán váltanak bankot, tartanak az ezzel járó macerától, miközben ennek az oroszlánrészét már régóta a pénzintézetek végzik el egymás között.
Személyes pénzügyek Ingyen vásárolhattak többen is a Revolut ügyfelei közül, de korai az öröm
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 10:42
Nem érdemes elszórni ezeket az összegeket.
Személyes pénzügyek Példátlan eset: úgy fizetnek a magyarok, mint a katonatiszt
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 08:58
Jó adóssá váltak a magyarok az utóbbi időben?
Személyes pénzügyek A zsebpénztől a befektetésekig: új díjmentes lehetőséggel bővül az OTP Junior
Natív tartalom | 2026. október 7. 07:53
Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfelek számára. Az új lehetőség a mindennapi pénzügyek kezelésétől a megtakarítások és a befektetések megismeréséig segíti a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését.
Személyes pénzügyek Csak a szokásos – továbbra sem vezetik ki a kamatstopot
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:10
Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a Magyar Bankszövetség képviselői között a kamatstop esetleges kivezetéséről, hogy a leginkább kitettek számára a törlesztőrészlet változására közösen elfogadható és megnyugtató megoldást találjanak – közölte a Pénzügyminisztérium.
Személyes pénzügyek Újabb részletek derültek ki a vagyonadóról, de a társasági adó és a TBSZ szabályai is változhatnak
Imre Lőrinc | 2026. október 1. 18:31
Nagyon izgalmas hónapok várnak még ránk az ősszel adózási szempontból. Az év végétől, vagy a jövő év legelejétől hatályba léphet a vagyonadó, ami a legszigorúbb lehet Európában. Emellett a kormány kibővítheti a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata), de akár a 9 százalékos társasági adó és a tartós befektetési számlákra (tbsz) vonatkozó szabályok is változhatnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG