4p

Az augusztus végén elérhető jelzáloghitelek között találni olyan minősített fogyasztóbarát kölcsönt, ami árban a változó kamatozású hitelekkel vetekszik, sőt, olcsóbb is lehet.

A Bank360.hu legfrissebb, a Privátbankár.hu-nak készített elemzése szerint augusztusban több bank is a – kockázatosabbnak ítélt – változó kamatozású hitelek induló költségeihez hasonló árazással kínálja a sokkal biztonságosabb minősített fogyasztóbarát hiteleit.

Miért fontos ez? A változó kamatozású lakáshitelek kamatait a bankok bizonyos időközönként újraszámolják. Ez megtörténhet 3, 6 vagy akár 12 havonta is, vagy sokkal ritkábban, akár 5 - 10 évente. Az új kamat gyakoribb megállapítása kockázatot hordoz magában, hiszen - bár az utóbbi években nem ez volt a jellemző - a kamatváltozás járhat kamatemelkedéssel, és így a törlesztőrészlet növekedésével is. Aki biztonságos kölcsönt szeretne, az hosszabb kamatperiódust, például 5-10 éves kamatperiódusú, vagy akár teljesen fixált kamatozású hitelt választ, hiszen jóval kevesebbszer fog változni a törlesztőrészlet, azaz tervezhetőbb lesz a kölcsön visszafizetése.

Éppen a tervezhetőség elősegítéséért vezette be a Magyar Nemzeti Bank a minősített fogyasztóbarát lakáshitel termékjelzést. Az ilyen minősítésű kölcsönök költségei átláthatók, és mindenképpen hosszú, legalább 5 éves kamatperiódussal vehetők.

A Bank360.hu azt vizsgálta meg, hogy ezért a kiszámíthatóságért mennyivel kell többet fizetni, mintha az olcsóbb induló díjú, változó kamatozású hitelt választanánk. Mint látni fogjuk, van olyan bank, ahol közel ugyanannyiba kerül a változó kamatozású hitel induló törlesztője, mint a fogyasztóbarát lakáshitelé.

Akár olcsóbban is kijöhetünk

A Bank360.hu Lakáshitel Kalkulátorával 10 millió forintos hitelajánlatokat vett górcső alá 20 éves futamidővel, háztartásra vonatkozóan összesen nettó 400 000 forintos jövedelem érkeztetésével. Két ajánlattípust hasonlítottak össze:

  • a kalkulátor alapján a teljes visszafizetendő összegre vonatkozó legkedvezőbb 3 hónapos periódusú piaci kamatozású ajánlatokat és
  • az 5 éves kamatperiódusú minősített fogyasztóbarát hiteleket.

Forrás: Bank360
Forrás: Bank360

A fenti példák alapján látható: van olyan pénzintézet, ahol az induló költségek alapján kevesebbet kell visszafizetni, ha a biztonságosabb, fogyasztóbarát hitelt választjuk – persze ez csak akkor biztos, ha időközben nem csökken a referenciakamat, akkor ugyanis csökken a változó kamatozású hitel törlesztője. Ami szintén kiolvasható a fenti adatokból, hogy még a fogyasztóbarát hitelek esetében is jelentős eltéréseket tapasztalhatunk a költségekben a különböző bankoknál, éppen ezért érdemes a hitelfelvétel előtt összehasonlítani az ajánlatokat a Bank360.hu Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel Kalkulátorával.

A biztonsággal együtt a költségek is nőnek

Ha például összehasonlítjuk

  • a még biztonságosabb, 10 éves kamatperiódusú fogyasztóbarát kölcsönöket (amelyeknél egyszer módosulhat a törlesztőrészlet 20 év alatt),
  •  a 12 hónapos kamatperiódusú piaci hitelekkel (ahol tizenkilencszer változhat a törlesztőrészlet),

akkor  láthatjuk, hogy ez a kedvező árazás már nem áll fenn és jelentős a különbség a két különböző periódusú ajánlatok között.

A teljes visszafizetendő összeg alapján itt több mint egymillió forintba kerül a hosszú időre fixált kamat.

Szinte teljesen eltűntek a rövid kamatperiódusú új hitelek

A kamatperiódusokat összehasonlítva tehát elmondható, hogy sok esetben szinte alig kedvezőbb az elméletben olcsóbb, éven belül változó kamatozású hitel a biztonságosabbnak, ám drágábbnak tartott MFL-hitelekhez képest.

Hosszabb – 10 éves – kamatperiódus esetében ugyanakkor már jelentős a különbség az évenként változó kamatozású hitelekhez képest, ezért érdemes a Bank360.hu kalkulátoraival megvizsgálni, hogy különböző kamatperiódusokat választva hogyan változik az igényelni kívánt hitelünk költsége bankonként.

A Bank360.hu szakértője, Veres Patrik megjegyzi: a fogyasztóbarát lakáshitel minősítés is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ma már szinte az összes új kihelyezett hitel hosszú kamatperiódusú, azaz a háztartások is inkább a biztonságot keresik, amikor hitelt vesznek fel. A jegybank 2019-re vonatkozó adatai szerint a legnagyobb kockázattal rendelkező, éven belü átárazódó, változó kamatú hitelek aránya 1 százalék alatt volt, ugyanakkor az 5 éves kamatperiódusú hitelek részesedése 28 százalék, a 10 éves kamatperiódusú lakáshiteleké pedig 45 százalék volt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Hoppá! Ingyenessé vált ez a fizetős strand
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 12:13
Május elsejétől lett ingyenes a számtalan szolgáltatást kínáló fürdőző hely.
Személyes pénzügyek Lassan vége a jó világnak, jön a drágulás a bankoknál
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:34
Amint arra számítani lehetett, júliustól már érvényesítik az infláció hatását a lakossági számláik díjainál a bankok, miután június végével lejár a díjemelésekkel kapcsolatban vállalt moratórium. A BiztosDöntés.hu adatai szerint csütörtökön három pénzintézet tette közzé az év közepétől hatályos kondíciókat: az emelés mértéke az OTP Banknál és az Ersténél 4,4 százalék környéki, viszont a CIB Bank a 2024-es inflációt is érvényesíti az új díjakban.
Személyes pénzügyek Sok dúsgazdag magyar hátat fordított az államnak, és külföldre vitte a pénzét
Herman Bernadett | 2026. április 29. 14:24
A magyarok sokat takarítanak meg. Tavaly azok váltottak vissza több állampapírt, akiknek sok pénzük volt. A megtakarítások fele devizába került, és sokan fektettek külföldi eszközökbe. 
Személyes pénzügyek Hízik – egyre többet fizetnek be a nyugdíjpénztári tagok
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 13:46
Új csúcs látszik ezen a fronton, de a lemorzsolódásnál is javulást tapasztaltak.
Személyes pénzügyek Repülőrajtot vettek a nyugdíjpénztárak a választási eufóriában
Herman Bernadett | 2026. április 27. 15:19
Márciusig alig szedtek valamit magukra a nyugdíjalapok, áprilisban aztán eljött a repülőrajt. 
Személyes pénzügyek Ezért érdemes inkább a kamatot nézni az Otthon Startnál, mint az ajándékpénzt
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 08:42
Több mint egymillió forint megtakarítással jár egy átlagos Otthon Start hitelnél a maximális, 3 százalékos kamathoz képest adott 0,2 százalékpontnyi kedvezmény: tehát az alacsonyabb árral hosszabb távon jóval nagyobb előnyhöz juthatnak az ügyfelek, mint a kölcsön mellé adott egyszeri jóváírásokkal és egyéb engedményekkel.
Személyes pénzügyek Pénzügyi jelek és szimbólumok, amelyeket minden magyar befektetőnek ismernie kellene
Márkázott tartalom | 2026. április 24. 18:01
A pénzügyi írástudás — amit hazánkban egyre fontosabbnak tartanak, hiszen a Privátbankár.hu szervezése alatt évek óta fut a Pénzügyi Junior Klasszis diákverseny — nem csupán a kamatos kamat vagy a hozam fogalmának ismeretét jelenti. Ide tartozik a pénzügyi szimbólumrendszer megértése is: azok a jelek, betűrövidítések és grafikus elemek, amelyek nap mint nap jelen vannak a tőzsdei grafikonokon, az ISIN-kódokon, a kötvénydokumentációban és a banki kimutatásokon. Aki ezeket nem ismeri, olyan, mintha egy szöveget próbálna megérteni anélkül, hogy az írásjeleket ismerné. 
Személyes pénzügyek A bizalmi vagyonkezelést vagy a vagyonkezelő alapítványt választják a hazai gazdagok?
Csabai Károly | 2026. április 24. 10:11
Ha biztonságban szeretnék tudni a vagyonukat, saját maguk, vagy a családtagjaik számára, akkor két konstrukció jöhet szóba: bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítványok. Szakértő segítségével adunk fogódzókat a választáshoz.
Személyes pénzügyek Megvan a húsz legjobb pénzügyes gimnáziumi csapat
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 09:26
A több száz benevezett csapatból a verseny végére 20 maradt állva: kialakult a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny országos döntőjének mezőnye. Május 13-án kiderül, ki viheti el a pálmát és az értékes nyereményeket.
Személyes pénzügyek Újabb 24 gimnazista került az elitbe a milliós összdíjazású versenyen
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 12:49
Mire kell figyelni a 0 százalékos THM-mel meghirdetett áruhitelek esetében? Hogyan lehet kiválasztani a számunkra legkedvezőbb bankszámlát? Ilyen kérdések is szóba kerültek a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny második fordulójának második versenynapján.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG