5p
A magyarok egyre nagyobb része ismeri fel, hogy fontos időben elkezdeni gondolkozni a nyugdíjas évek anyagi fedezetéről, ám a nyugdíjcélú megtakarítások sajátosságai kapcsán sok még a bizonytalanság. Milyen megoldásokat érdemes választani az öngondoskodáshoz? Miért jó a nyugdíjbiztosítás? Mit jelent a NYESZ? Milyen kedvezmények járnak az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítás után?

Egyre többet lehet hallani arról, hogy a ma aktív dolgozók nyugdíjas éveinek finanszírozásához az állami pillér önmagában nem feltétlenül lesz elég, és a megfelelő időskori életszínvonalhoz elengedhetetlen az öngondoskodás. Néhány adat pedig könnyen meggyőzheti azokat, akiknek esetleg kétségeik lennének: a Központi Statisztikai Hivatal becslése szerint például 2060-ra a jelenlegi 2 millióról 2,4 millióra nő majd a nyugdíjasok száma, miközben a munkaképes lakosok száma a jelenlegi 6,2 millióról 4,3 millióra csökken.

Így amíg jelenleg 4 dolgozóra 3 eltartott jut, néhány évtized múlva már 4 dolgozónak 6 másikat kellene eltartania. Figyelemre méltó az a számítás is, amely szerint, ha ma átlagbért keresve mennénk nyugdíjba, bevételeink 17 százalékkal csökkennének. A kiesés a következő évtizedekben viszont akár 34,5 százalékra is emelkedhet. Ha tehát valaki a jelenlegi átlagbérként kézhez kapott csaknem 150 ezer forintból szeretne nyugdíjas korában is megélni, akkor havonta mintegy 52 ezer forinttal kell kipótolnia nyugdíját. Szerencsére a nyugdíjjal kapcsolatos kockázatokat a lakosság egyre nagyobb hányada ismeri fel Magyarországon: a CIB Bank tavaly végzett kutatása szerint például a 25 és 69 év közöttiek 51 százaléka megemlítette a gondtalan időskort a megtakarítási motivációi között, és ennél csak a váratlan kiadások említési aránya – 66 százalék – volt magasabb.

Ennek a helyzetnek a kezelésére jó eszközt jelentenek az állami támogatás mellett igényelhető, kifejezetten nyugdíjcélú befektetések. Az egyes konstrukciók eltérő sajátosságaik miatt más-más igényeknél jelenthetnek igazán kedvező megoldást. A választást megkönnyíti, ha megismerjük a Nyugdíj-előtakarékossági Számla (NYESZ), a nyugdíjbiztosítás, és az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítás legfontosabb jellemzőit - friss összeállításában ezeket szedte össze a CIB Bank.

1. Nyugdíj-előtakarékossági Számla - kiknek lenne jó?

A NYESZ azoknak jelent jó megoldást, akik mernek és tudnak önálló befektetési döntéseket hozni, és értékpapírjaik befektetésével hosszú távon számolnak. A NYESZ előnye a hétköznapi értékpapír-számlákhoz képest, hogy itt az általunk elért hozamon felül még 20 százalékos személyi jövedelemadó jóváírással is segít minket az állam, amit ugyancsak befektethetünk. Az évente igénybe vehető maximum 100 ezer forintos adójóváírás teljes összegét úgy vehetjük igénybe, ha minden évben 500 ezer forintot helyezünk el a számlánkon. Ennél a megtakarítási formánál viszont az összegyűlt pénz felvételekor teljes adómentesség csak akkor jár, ha legalább 10 évig volt a pénzünk a NYESZ számlán, és már nyugdíjasok vagyunk - írja a CIB. 

2. Nyugdíjbiztosítás: több számlánk is lehet

A garantált nyugdíjbiztosítás esetében pénzünk hosszú távon is garantált, a piacok mozgása nem érintheti hátrányosan megtakarításunkat. A befektetési döntéseket a biztosító hozza meg, így szakértőre bízhatjuk pénzünk gyarapítását. Ezen túl olyan, nyugdíj-megtakarítási céllal kötött életbiztosításról van szó, melynek díja után 20 százalék adójóváírást vehetünk igénybe. (Az adókedvezmény mértéke évi 130 ezer forint lehet legfeljebb, ennek teljes mértékű igénybevételéhez minden évben 650 ezer forintot kell befizetnünk biztosítási díjként.)

Fontos tudni, ha NYESZ számlánk mellett még önkéntes nyugdíj- vagy egészségpénztári számlával és/vagy nyugdíjbiztosítással is rendelkezünk, akkor az évenkénti adójóváírás mértéke nem lépheti túl a 280 ezer forintot. A nyugdíjbiztosításunkkal összegyűjtött pénzt egyébként halálunk esetén szeretteink (vagyis törvényes örököseink) felvehetik. Mi magunk akkor juthatunk hozzá, ha nyugdíjszolgáltatásra vagy öregségi nyugdíjra jogosulttá válunk, illetve ha egészségi állapotunk legalább 40 százalékos mértékben károsodik, azonban megtakarítás közben is kivehetjük a pénzünket a szerződésünk visszavásárlásával.

3. Önkéntes nyugdíjpénztár: adókedvezmény jár érte

Az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítás egyik előnye, hogy 20 százalékos adójóváírást vehetünk igénybe a befizetések után, a másik, hogy – kockázatvállalási hajlandóságunktól függően – többféle portfólióból is választhatunk, ami javíthatja a hozamkilátásokat.

Az adókedvezmény mértéke 150 ezer forint évente, amit így teljes mértékben akkor vehetünk igénybe, ha 750 ezer forintot fizetünk be. A felhalmozott pénzünkhöz a szerződéskötéstől számítva 10 év múlva juthatunk hozzá, de ha nem vagyunk még nyugdíjasok, akkor adót kell fizetnünk utána. Ha elértük a nyugdíjkorhatárt, adómentesség csak akkor jár, ha a 2013 előtt szerződést kötők legalább 3, az utána szerződők pedig legalább 10 évig előtte önkéntes nyugdíjpénztárban tartották a pénzüket.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Újra védett árak vagy piaci árak? Hétfőn dől el a benzinkutak sorsa
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 19:50
Egyeztetést tart hétfőn a kormány a hazai üzemanyagellátás helyzetéről az iparág szereplőivel, köztük a Független Benzinkutak Szövetségének képviselőivel – erősítette meg a tárca és a szövetség.
Személyes pénzügyek Megússza a pénztárcánk a hétvégi kirándulást: nem változik a tankolás ára
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 17:49
Nem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás a hétvégén, így szombattól a benzin és a gázolaj ára is változatlan marad. A csütörtöki áremelés egyelőre nem gyűrűzött be a kiskereskedelmi árakba.
Személyes pénzügyek Milliárdok a párnacihában: a bankjegyek fele már 20 ezres
Herman Bernadett | 2026. július 21. 05:44
Történelmi csúcson jár a hazai készpénzállomány. A lakosság kedvenc címlete a 20 ezres, minden második bankjegyen Deák Ferenc portréja szerepel. A készpénzállomány folyamatos megújítása évente 18-20 milliárd forintba kerül az országnak. 
Személyes pénzügyek A hullazsákon nincsen zseb – haljunk meg inkább egy fillér nélkül?
Eidenpenz József | 2026. július 20. 14:29
A hagyományos befektetési tanácsadók azt javasolják, takarékoskodjunk agresszíven idős napjainkra, hogy ne szenvedjünk majd semmiben sem hiányt. Egy újabb iskola képviselői szerint viszont inkább addig is éljünk folyamatosan jól, ne takarékoskodjunk túl sokat sem. Mert annak sincs értelme, hogy felhalmozzunk egy vagyont, amit aztán már el sem tudunk költeni. Melyik iskolának van igaza?
Személyes pénzügyek Vigyázni kell az ingyenesnek hirdetett bankszámlákkal
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 11:42
Egyáltalán nem biztos, hogy a 0 forint az tényleg nulla forint.
Személyes pénzügyek A Revolut-felhasználók kérték – és meg is kapták a hasznos funkciót
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 09:41
Régóta hiányzott ez a funkció az alkalmazásból.
Személyes pénzügyek Most kell lekötni a pénzt: az állampapírokat is verik a bankbetétek kamatai
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 07:58
Hiába a kamatvágások, a bankoknál továbbra is röpködnek a 6-8 százalékos kamatok. De vajon meddig?
Személyes pénzügyek Vigyázzon! Már az állampapírjaira is fáj a kibercsalók foga
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 11:44
A jegybaknak kellett figyelmeztetnie az egyre mohóbb tolvajok miatt.
Személyes pénzügyek Akkora hitelt vesznek fel a magyarok, mint még soha
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 09:18
Vajon mindenki addig nyújtózkodik, amíg a takaró ér? Repkednek a rekordok.
Személyes pénzügyek Nem tudott fizetni? Akadt egy kis gond a bankkártyákkal
Privátbankár.hu | 2026. július 8. 11:38
Az OTP kártyáit technikai probléma érintette.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG