1p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága elutasította szerdán a magánnyugdíjpénztárak ügyében tett magyar panaszt. Az ítélet több mint furcsa.

Nem kobozták el

A strasbourgi bíróságnál egy 30 éves, E. B. monogrammal azonosított magyar állampolgár tett panaszt, mert szerinte a nyugdíjrendszert érintő új szabályozással az állam abból a célból, hogy a maga céljaira használja fel, gyakorlatilag elkobozta az ő magántulajdonát képező nyugdíjmegtakarítását.

A bíróság szerint a panaszos magántulajdonhoz fűződő joga nem sérült, hiszen a jövőben is joggal tarthat igényt nyugdíjra a foglalkoztatása alatt fizetett járulékok alapján, függetlenül attól, hogy azok állami vagy magánkézben lévő nyugdíjpénztárba folytak be (a kormány végül lehetővé tette 2011 végén, hogy a magánpénztárban maradt tagok is igényt tarthassanak befizetéseik alapján állami nyugdíjra).

A bíróság ismerteti, hogy a panaszos, aki nyilatkozott, hogy magánnyugdíjpénztári tag óhajt maradni, úgy látta, hogy ezzel a törvénnyel az állam gyakorlatilag a költségvetés céljára elkobozta a magánnyugdíjpénztári megtakarításokat, és azt is sérelmezte, hogy bár teljes állami nyugdíjra lesz jogosult, az elmarad majd attól, amit akkor kaphatna, ha a valóban a magánpénztári befizetései és befektetési stratégiájától függő privát rendszerben kaphatott volna.

Érintetlen megtakarítás
A Bíróság szerint a magánpénztári tagok 2010. november 1. előtti megtakarításai érintetlenek. Valójában a kormány ennek nagy részét elköltötte, az ÁKK legutóbbi adatai szerint a 3000 milliárd forintos nyugdíjvagyonból közel 600 milliárd maradt. Ezt a tavalyi évben az állami rendszerbe belépők (akiknek a pénztára év közben megszűnt és újat nem választottak) további 50,9 milliárd forinttal gyarapították. A kormány ennek túlnyomó részét államadósság-finanszírozásra költötte (tehát nem nyugdíjcélra, amire eredetileg fel lett halmozva). A vagyonelemeket ugyan jóváírják majd az átlépett tagok egyéni számláján, de ez a valóságban sokat nem jelent majd, hiszen az indexálás szabályait nem változtatták meg.

A bíróság azzal az indoklással utasította el a beadványt, hogy a törvény értelmében a panaszos 2010 november 1. előtti magánpénztári megtakarításait érintetlenek maradtak, az azt követő befizetései pedig állami nyugdíjra tették jogosulttá, a törvénymódosítások pedig a nyugdíjjogosultságot jelentő szolgálati idő számításánál a ledolgozott éveit változatlanul figyelembe veszik.

A kormány szerint a magánnyugdíjpénztári rendszer az államadósságot növelte, hiszen a kasszákba befizetett járulékot a költségvetésben minden évben ellentételeznie kellett a kormánynak a (a rendszer stabilitása érdekében). A kormány korábbi álláspontja szerint az így a pénztárakhoz folyatott pénzekre az állam joggal tartott igényt.

Az ítélet ugyanakkor nagyon is furcsa annak tükrében, hogy vasárnap az alapvető jogok biztosa közölte: a pénztártagok nem kaptak meg minden, nekik járó forintot. Az ombudsmani vizsgálat nem terjedt ki a kötelező tagsági viszonyból eredő megtakarítás tulajdonjogi hátterére.

A lényegről nem esett szó?

A mostani strasbourgi vita ugyanakkor nem érintette a nyugdíj-államosítás neuralgikus pontját. A kormány ugyanis a "szabad pénztárválasztásról" szóló törvénnyel tette lehetővé, hogy a magánnyugdíjpénztáraknál felhalmozott összegek átkerüljenek a költségvetésbe (3000 milliárd forint), csakhogy az átlépésért cserébe ígért egyéni számlás rendszer valószínűleg nem fog megvalósulni, legalább is abban a formában nem, ahogy azt 2010 novemberében Matolcsy György megígérte.

Az EU bíróságának mostani ítélete annak fényében kifejezetten furcsa, hogy korábban kérdésünkre a nyugdíjügyekért (az NGM-mel együtt) felelős erőforrás-minisztérium azt válaszolta: "az állami nyugdíjrendszerbe történő visszalépéssel, a tagsági jogviszony megszűnésével, a tag követelése is megszűnt a számlán nyilvántartott összeggel szemben". Vagyis az egykori pénztártagok egy be nem váltott ígéretért cserébe az államra bízták megtakarításaikat, nyugdíjat pedig majd úgy kapnak, mintha a magánpénztári rendszer nem is létezett volna.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
Személyes pénzügyek Egymásra licitálnak a bankok a lekötött betétek kamataival
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 09:59
Ezen a héten két pénzintézet is új akciót indított, miközben a számlákon lévő pénz 14 százalékát sem tartja lekötve a magyar lakosság.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG