5p
Hihetetlen energiaköltsége van a bitcoin működtetésének, a globális hálózatot megalapozó szerverek már egy-egy ország energiaigényét is felülmúlják. A bányászat folyamatosan hajtja a versenyt a processzorok piacán, az új technológiák viszont hihetetlen mennyiségű elektromos áramot emésztenek fel. Kérdés tehát, meddig bírja követni a világ a kriptodevizák energiaéhségét, és létezik-e megoldás hosszabb távon erre a problémára?

Már-már félelmetes, mennyi elektromos áramot emészt fel a Bitcoin globális működtetése. A jelenlegi számítások szerint a kriptodeviza-szoftvereket működtető szerverek energiaigénye 2,55 gigawatt, ami éves szinten 22 terawattóra – ez majdnem egész Írország energiaigényével egyenlő. Összehasonlításképp, a Google csupán 5,7 terawattórát használt ennyi idő alatt 2015-ben. A bitcoin bányászok ráadásul idén már ötször annyi energiát használtak, mint tavaly, ez pedig többéves összehasonlításban  már nagyságrendekkel nagyobb, mint volt pár éve – írja az Economist.

A Bitcoint és más kriptovalutákat az adatok hiteles tárolásáért használt blokkláncon vezetik. A hálózat tagjai folyamatosan küldenek egymásnak bitcoint. Hogy a tranzakció követhető maradhasson, valamilyen módon nyilvántartásba kell venni a bitcoinok vándorlását. A bitcoin a tranzakció-történetet egy úgynevezett blokkláncba gyűjtik, így marad nyomon követhető a pénzmozgás. A bányászok feladata jóváhagyni ezeket a tranzakciókat és beírni őket a főkönyvbe, amit tulajdonképpen egy adatbázis, blokkok egymáshoz kapcsolt hosszú sora, azaz a blokklánc- írja a Bitcoin Bázis.

Folyamatosan fejleszteniük kell

A bányászok ebben az adathalmazban keresnek adatokat egy algoritmus segítségével. Általában 10 percenként a szerver talál egy megfelelő kódsort és megjutalmazza a bányászt. Jelenleg a kibányászásáért 12,5 bitcoint kapnak a felhasználók, és mintegy 1000 dollár tranzakciós díjazást. A megtalált kód és a tranzakció szintén hozzáíródik egy blokkhoz, az új blokk azonban nem kötődik láncolatba, amíg más blokkok nem érkeznek, mivel előfordulhat több helyes megoldás is és nem egyértelmű, melyik kódsor lesz a nyertes a láncban.

Nem találod ki, hol kaptak rá a bitcoin bányászatra, és főleg, hogy miért

Rengeteget foglalkoztunk a bitcoinnal és egyéb, leginkább virtuális valutának nevezhető eszközökkel, de most egy különösen érdekes helyzet állt elő. A bitcoin bányászat egyre kevésbé jövedelmező sportág (lényegéből fakadóan, hisz egyre drágább), de most van egy hely, ahol érdemes: az őrült diktátor, Maduro Venezuelája. Tovább >>>

Elkerülendő, hogy hirtelen túl sok bitcoint bányásszanak a szerverek növekedése miatt, a bitcoin protokoll folyamatosan nehezíti a megkeresendő kódokat: minden 2016-ik megírt blokk után (ami nagyjából két hét alatt íródik) a rendszer újraprogramozza magát, tovább nehezítve a keresést. A bányászoknak így folyamatosan fejleszteniük kell számítógépük adatfeldolgozási képességein, hogy tarthassák a versenytársakkal az ütemet – ez pedig jelentősen növeli az energiafelhasználást.

Hiába készítenek a gyártók erősebbnél erősebb processzorokat, a bitcoin rendszer automatikus újrakalibrálásai garantálja, hogy amíg csak lehetséges a bányászat, folyamatosan nőni fog az energiaigény. Az adatbankok és szerverek teljes üzemeltetési költségeit, valamint a fejlesztéseket és a növekvő energiaigényt megnézve azonban valószínűsíthető, hogy a piac elér egy olyan pontot, ahol már nem profitábilis a résztvevőknek. Ha a bitcoin a jelenlegi árfolyam közelébe maradna, akkor a hálózat energiahasználata nagyjából évente 67 terawattóra lenne, ami mintegy ötöde a Nagy-Britannia teljes felhasználásának.

Megváltozik a bányászat is?


Előfordulhat azonban, hogy más tényezők befolyásolják majd a későbbi növekedést. A kriptodeviza természetéből fakadóan volatilis, likviditásuk csökkenthető, de az alacsony energiaárak sem tarthatnak örökké. Sok bányász kifejezetten Kína és Amerika kihasználatlan vízerőműire támaszkodnak, amivel ötödére csökkenthetik energiaköltségüket. Az Egyesült Államokban azonban már több szolgáltató is árakat emelt, Kína pedig szép lassan kiírtja területén lévő – sokszor szabálytalan – erőműveit, a többit pedig az állami rendszerhez kapcsolja, hogy maximalizálja a kihasználtságot.

Továbbá, átalakulhat az egész bányászrendszer, maga mögött hagyva a mostani szabadabb formát. A munka helyett előtérbe kerülhet a befektetés a rendszerben, magyarán a befektetőknek bizonyos értéket kell kriptodevizában tartaniuk. Ennek mértéke bizonyos fokig döntésjogot biztosít arról, hogy miként formálódjon meg a következő blokk, de a jutalékok hányadára is befolyással lehet. Ehhez is kellenek persze fejlesztések, ám egy ilyen rendszernek lényegesen alacsonyabb a kapacitásigénye, mint a mostani formulának, ami még sok évre előre időt nyerhet a technológiai versenyben – ezzel pedig lehet, hogy a áramfelhasználás problémája köddé válik.

Blokklánc-reakció: valóban a kripto az új világvaluta?

Senki sem szólt nekik, úgyhogy véletlenül megtették a lehetetlent 2009 januárjában, amikor a Bitcoin először megjelent. Azóta lassan tíz év telt el, a penny töredrészét érő kísérletből pedig a világ egyik legveszélyesebb gazdasági kísérlete vált. A blokklánc-technológia alapjaiban változtatta meg a hozzáállásunkat a pénzhez és a fizetési megoldásokhoz. Megéri-e bányászni? Tényleg a Bitcoin a demokratikus fizetés jövője? A BrainBar konferencián jártunk. >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Kiderült, melyik a legnépszerűbb Revolut-csomag
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:33
A magyar fióktelep elindulása után is egyre többen fizetnek elő magasabb Revolut előfizetési csomagra.
Személyes pénzügyek Bizalmi vagyonkezelés: ezekre a dolgokra kapja fel a fejét a NAV
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 09:14
Aki így tartja a pénzét, az biztosan számíthat ellenőrzésre – ezek a gyakorlatok szúrhatják az adóhatóság szemét.
Személyes pénzügyek Megismétlődhetnek a 2008 utáni szörnyű évek?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 19. 14:13
Egyre több európai fizeti be számláit hitelből, miközben a késedelmes fizetések száma újra emelkedik.
Személyes pénzügyek Hiánypótló kalkulátor lépett a piacra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 19. 13:44
Új bankszámla-kalkulátort indított a belga tulajdonú hitelintézet, amelyet más bankok ügyfelei használhatnak arra, hogy saját számlahasználatuk alapján összevessék jelenlegi költségeiket a K&H számlacsomagjainak kalkulált költségeivel. A megoldás a felhasználó hozzájárulásával két teljes, lezárt hónap tényleges számlahasználatából indul ki, így nem kell emlékezetből megbecsülni a bankolási szokásokat és költségeket.
Személyes pénzügyek Mi lesz a magyar állampapírokkal? Mit hoznak az adóváltozások a befektetőknek?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 10:40
Már csak pár napig lehet jelentkezni a következő Klasszis Befektetői Klub rendezvényre – exkluzív, csak a helyszíni résztvevők számára elérhető nyitóelőadással. 
Személyes pénzügyek Milliárdos csapdát állítottak a csalók a magyar cégvezetőknek
Herman Bernadett | 2026. szeptember 15. 15:13
Az utalások harmada már mobilról indul, és hivatalosan is megérkezett a magyar bankpiacra a Revolut. A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb számai alapján azonban a digitális forradalomnak komoly ára van: a bűnözők egyre gyakrabban fosztják ki a gyanútlan vállalkozásokat.
Személyes pénzügyek Felmérte a Provident, a magyar lakosság mekkora része él hónapról hónapra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 17:54
Tavaly október óta csökkent az arány, de a nők és a férfiak közötti különbség még mindit széles. 
Személyes pénzügyek Azonnal ellenőrizze a nyugdíjasok telefonszámláját!
Balázs Mátyás | 2026. szeptember 9. 14:23
Sok nyugdíjas feledékenységből, hozzá nem értésből, információhiány vagy betegség miatt már nem képes a kiadásait kézben tartani. Különösen ilyen terület a telekommunikáció, ahol mi döntünk arról, milyen csomagot választunk, de a lemondás vagy csökkentés elmaradása sok százezer forintos kárt okozhat. Véleménycikk.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis – Sikeres jelentkezés!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 7. 10:23
A jelentkezésedet sikeresen megerősítetted, regisztrációd sikeres!
Személyes pénzügyek Meglepő fordulat a hazai nyugdíjpénztáraknál: elkezdtek belépni a fiatalok
Herman Bernadett | 2026. szeptember 2. 14:33
Nagyszerű első féléven vannak túl a hazai önkéntes nyugdíjpénztárak. A tőzsdei rekordok és a magyar állampapírpiac emelkedése miatt a portfólióikon rekordnyereséget értek el, a tagdíjbevételek is nőttek, és csodák csodájára elkezdtek belépni a huszonévesek az intézményekbe. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG