MTI cikkei
Makro / Külgazdaság
Csaknem négy tucat kkv-t segít külpiacokra a kormány
MTI | 2020. október 5. 18:24
Negyvenhat magyar kis- és középvállalkozás (kkv) külpiacra jutását támogatja a kormány a 25 milliárd forintos Nemzeti exportvédelmi programon belül meghirdetett 2 milliárd forintos keretösszegű pályázatnak köszönhetően.
Makro / Külgazdaság
350 kilométeres sebességgel száguldó gyorsvasút kötné össze a V4-országokat
MTI | 2020. október 5. 08:41
Jövő nyárig készülhet el az a megvalósíthatósági tanulmány, amely alapján el lehet kezdeni a Budapest és Varsó közé tervezett, nagy sebességű vasútvonal hazai szakaszának építését. Az új vonal elsősorban személyszállító vonatok számára épülne – olvasható a Magyar Hírlap hétfői számában.
Makro / Külgazdaság
Joe Biden nem kapta el a koronavírust Donald Trumptól sem
MTI | 2020. október 5. 06:46
Joe Biden demokrata párti elnökjelölt vasárnapi vírustesztje is negatív lett - jelentette be a politikus kampányának helyettes vezetője, Kate Bedingfield vasárnap este.
Közérdekű
Koronavírus: 35 millióhoz közelít a fertőzöttek száma
MTI | 2020. október 4. 07:47
A világon 34 797 492 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 1 031 576, a gyógyultaké pedig 24 168 711 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai szerint.
Makro / Külgazdaság
Pár hónap múlva kezdődhet a tömeges oltás Nagy-Britanniában
MTI | 2020. október 3. 15:07
Rövid időn belül, akár három hónap múlva elkezdődhet az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni oltóanyag tömeges alkalmazása Nagy-Britanniában, és ez esélyt teremt arra, hogy húsvétig minden felnőtt megkaphatja az oltást - írta kormányforrásokat és a vakcina fejlesztésén dolgozó kutatókat idézve a szombati The Times.
Makro / Külgazdaság
Orbán Viktor: soha nem látott mértékű béremelést kapnak az orvosok
MTI | 2020. október 3. 14:46
Elfogadta a kormány a Magyar Orvosi Kamara (MOK) által előterjesztett, soha korábban nem látott méretű béremelést tartalmazó javaslatot, és a hálapénz kivezetéséről is megállapodás született - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán közzétett videóban, miután szombat reggel - több hónapos előkészítő munka után - találkozott a kormány és a kamara delegációja.
Makro / Külgazdaság
Donald Trump már twitterezik a kórházból
MTI | 2020. október 3. 11:22
Donald Trump amerikai elnököt Remdesivirrel kezelik a bethesdai Walter Reed katonai kórházban, ahol az éjjel már Twitter-bejegyzést írt.
Makro / Külgazdaság
129 millió euróval javult a termék-külkereskedelmi többlet júliusban
MTI | 2020. október 2. 10:05
Éves összevetésben az export euróban kifejezett értéke 4,3, az importé 5,8 százalékkal csökkent.
Makro / Külgazdaság
Elkapta a koronavírust a Trump-házaspár
MTI | 2020. október 2. 07:06
Az amerikai elnök és a first lady Trump egy közeli tanácsadójától kaphatták el a betegséget.
Karrier
Új vezére van a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt-nek
MTI | 2020. október 1. 19:06
A posztra Fedák Istvánt nevezték ki.
Makro / Külgazdaság
Koronavírus: Csehországban már szükségállapot, Szlovákiában pedig vészhelyzet jön
MTI | 2020. szeptember 30. 17:59
Csehországban hétfőn harmincnapos szükségállapot lép érvénybe - döntött szerda délután a kormány. A CTK hírügynökség szerint Roman Prymula egészségügyi miniszter javaslatát a kabinet egyhangúlag szavazta meg
Makro / Külgazdaság
Ipari termelői árak augusztusban: + 3,6 százalék
MTI | 2020. szeptember 30. 11:57
Még érezhető volt a koronavírus hatása, de már kevésbé, mint korábban.
Makro / Külgazdaság
Nagyon úgy tűnik, hogy Budapest egész jól megúszhatja a válságot
MTI | 2020. szeptember 30. 08:19
Az ország államadósság-osztályzatának kilátásai nemrég javultak, most Budapest is a felminősítés előszobájába lépett a Moody's-nál.
Makro / Külgazdaság
Jobban járnak az autósok október 1-től
MTI | 2020. szeptember 29. 16:10
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) az idén is leállítja október elsejével az év hátralevő részére az országos éves matricák értékesítését a viszonteladók körében, ugyanis a fizetős úton közlekedők havi matricákkal már jobban járnak az utolsó negyedévben - erre figyelmeztet a NÚSZ Zrt. az MTI-hez eljuttatott keddi közleményében.
Makro / Külgazdaság
Von der Leyent aligha hatotta meg Orbán Viktor levele
MTI | 2020. szeptember 29. 15:08
Az Európai Bizottság elnökének ugyanis "teljes a bizalma" Vera Jourovában egy uniós szóvivő szerint. Így valószínűleg nem fogja leváltani Orbán kedvéért a posztjáról az alelnököt.
Közérdekű
MNB: emeljék meg a munkanélküli segélyt a gyereket nevelőknek!
MTI | 2020. szeptember 29. 15:01
Megjelent a jegybank 50 pontos javaslatcsomagja a gazdaság élénkítéséért, abban olvasható mindez, és még sok egyéb is.
Személyes pénzügyek
20 százalékkal emelik az ápolók, szakdolgozók fizetését novemberben
MTI | 2020. szeptember 29. 14:53
Mondta Rétvári Bence.
Makro / Külgazdaság
Orbán Viktor: az ötvenmillió dolláros magyar-kirgiz fejlesztési alap még növelhető
MTI | 2020. szeptember 29. 12:48
Magyarországnak működnie kell, a diplomáciának és a külkapcsolatoknak is, érkeznek ide vendégek, és "mi is látogatunk számunkra fontos országokba" - közölte Orbán Viktor miniszterelnök kedden Budapesten, miután tárgyalt Szooronbaj Dzsejenbekov kirgiz elnökkel.
Makro / Külgazdaság
Orbán Viktor levelet írt: le kell váltani Vera Jourovát!
MTI | 2020. szeptember 29. 09:52
A miniszterelnök szerint az Európai Bizottság alelnöke megsértette Magyarországot, távoznia kell pozíciójából.
Makro / Külgazdaság
Szlovákia a veszélyhelyzet kihirdetésére készül
MTI | 2020. szeptember 29. 08:04
Szigorodnak októbertől a járványellenes intézkedések Szlovákiában, a kormány szerdán dönt a vészhelyzet ismételt kihirdetéséről - jelentette be Igor Matovic szlovák kormányfő a Központi Válságstáb ülése után a Markíza kereskedelmi televízióban, a koronavírus-fertőzöttek számának emelkedésére hivatkozva hétfőn.
Vállalat
Kormányzati pénzzel épít gyárat a Mol Tatárföldön
MTI | 2020. szeptember 28. 17:31
Tizenhárommillió dolláros beruházással gumibitumen gyártására alkalmas üzemet épít a Mol az oroszországi Tatár Köztársaságban az ottani olajvállalattal együttműködésben - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten. A kormány anyagilag is támogatja a projektet.
Makro / Külgazdaság
Az MNB új, 50 pontos javaslatot dolgozott ki a kormánynak
MTI | 2020. szeptember 28. 07:24
Olyan növekedési tervre van szüksége az országnak, amely a növekedés erősítése mellett, 2022-től képes biztosítani az automatikus konszolidációt, a meghatározó külső és belső makrogazdasági egyensúlyok helyreállását is - nyilatkozta Virág Barnabás, a jegybank alelnöke az MTI-nek. Bejelentette azt is, hogy az MNB új, 50 pontos javaslattal támogatja a kormány munkáját.
Makro / Külgazdaság
Csehország: négy nap, 9100 új koronavírus-fertőzött
MTI | 2020. szeptember 25. 10:59
Csütörtökön is közel 3 ezer új esetet azonosítottak.
Makro / Külgazdaság
Többen születtek, kevesebben haltak meg az országban az első nyolc hónap alatt tavalyhoz képest
MTI | 2020. szeptember 25. 10:48
Nem sok mindennek örülhettünk eddig 2020-ban, de ennek lehet.
Makro / Külgazdaság
Ma újra megvizsgálja a magyar adósosztályzatot a Moody's
MTI | 2020. szeptember 25. 08:14
Idén ez lesz az utolsó hitelminősítői vizsgálat, legközelebb már csak jövőre kerül mikroszkóp alá az ország államadós-besorolása.
Vásárló
Kaliforniában betiltják a dízel, a benzines és a hibrid autók forgalmazását
MTI | 2020. szeptember 24. 06:53
Kaliforniában 2035-ig megszüntetik a benzinnel működő, a dízel, valamint a hibrid gépjárművek forgalmazását - már a rendeletet is aláírta a kormányzó erről.
Makro / Külgazdaság
Van, ahol bekeményítenek a koronavírus miatt, máshol viszont nem bírják már a szigort
MTI | 2020. szeptember 24. 06:32
Újabb korlátozó intézkedéseket jelentett be a koronavírus-járvány megfékezésére szerda este a francia kormány: az ország második legnagyobb városában, a délkeleti Marseille-ben azonnali hatállyal bezárnak a vendéglátóhelyek, míg további 11 nagyvárosban, köztük Párizsban úgynevezett megerősített riasztási állapot lép életbe helyi korlátozásokkal. Belgiumban már a harmadik hullám zajlik, de hiába romlik a helyzet, egy kicsit lazítanak a szigoron.
Makro / Külgazdaság
Brexit: nagy baj lehet, kevés vállalat készült fel a változásra
MTI | 2020. szeptember 23. 18:23
A brit vállalatoknak nem egészen a negyede tartja magát teljesen felkészültnek arra, hogy a jövő évtől megváltoznak Nagy-Britannia és az Európai Unió kereskedelmének szabályozói - mondta szerdán a brit kormány munkáját összehangoló kabinetiroda miniszteri rangú vezetője. Hozzátette: a kormány elméleti forgatókönyvei alapján emiatt akár súlyos fennakadás is kialakulhat a kontinensre vezető legforgalmasabb átkelő útvonalakon.
Makro / Külgazdaság
Új migrációs politikára van szükség az Európai Bizottság elnöke szerint
MTI | 2020. szeptember 23. 16:33
Az Európai Unió külső határainak fokozott védelmét javasolják.
Makro / Külgazdaság
Elképesztő összeget jelentett be a Miniszterelnökség államtitkára
MTI | 2020. szeptember 23. 15:20
A hitelmoratórium meghosszabbításának pénzügyi hatásairól beszélt Dömötör Csaba.
Makro / Külgazdaság
Megszorongatnák Magyarországot és Lengyelországot - jön a jogállamisági jelentés
MTI | 2020. szeptember 23. 07:48
A jövő héten bemutatandó jogállamisági jelentés egy megelőző eszköz az Európai Unió kezében, amely segít abban, hogy összetettebb, átfogóbb képet lehessen kapni a jogállamiság helyzetéről a tagállamokban - jelentette ki Vera Jourová, az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős tagja kedden.
Makro / Külgazdaság
Az osztrák kancellár szerint bukott ügy a menedékkérők szétosztása
MTI | 2020. szeptember 23. 07:07
A menedékkérők szétosztása az Európai Unió tagállamai között nem fog menni - jelentette ki Sebastian Kurz osztrák kancellár az AFP francia hírügynökségnek adott interjúban.
Makro / Külgazdaság
Már közel 1 millió áldozatot követelt a koronavírus a világban
MTI | 2020. szeptember 22. 09:01
A fertőzötteké száma pedig átlépte a 31 milliót.
Makro / Külgazdaság
Mészáros Lőrinc balatoni kempinglánca profitált a koronavírusból
MTI | 2020. szeptember 21. 17:04
A vártnál jobb eredménnyel zárhatja az idei szezont Magyarország legnagyobb kempinglánca, a Balatontourist, ami 25 százalékos vendégéjszaka-szám csökkenés mellett is szerény nyereséget jelent - közölte Vadászné Székely Orsolya marketing manager az MTI kérdéseire válaszolva.
Makro / Külgazdaság
Koronavírus: az egyik szomszédunknál már javul a helyzet
MTI | 2020. szeptember 21. 13:15
Horvátországban és Szlovéniában öt nap után először esett száz alá az új típusú koronavírussal fertőzöttek napi száma, és ezzel folytatódott a hétvégi csökkenő tendencia - derült ki a válságstábok hétfői jelentéséből.
Makro / Külgazdaság
A Lidl alapítója a leggazdagabb német
MTI | 2020. szeptember 21. 08:50
Ő és a 999 utána jövő gazdag német összesen 1100 milliárd eurón ül.
Vállalat
Ferihegyen drasztikusan visszaesett a forgalom
MTI | 2020. szeptember 20. 16:24
Sorra törlik a járataikat a légitársaságok.
Agrár
Öt embernek lett pozitív a mintája a Lázár János felügyelte cégnél
MTI | 2020. szeptember 20. 10:48
Mindenkit leteszteltek a mezőhegyesi agrárvállalatnál.
Makro / Külgazdaság
Kétszer többen fertőződtek már meg, mint amennyi magyar él a világban
MTI | 2020. szeptember 20. 08:10
Felpörgőben a második hullám.
Makro / Külgazdaság
Amerika meglépte a legsúlyosabbat Iránnal szemben
MTI | 2020. szeptember 20. 07:44
Egyre jobban elszigetelődik a térségben Teherán.
Makro / Külgazdaság
Gyorsan jött a válasz a TikTok betiltására
MTI | 2020. szeptember 19. 09:35
A külföldi vállalatok tevékenységének korlátozására alkalmas szabályokat ismertetett a kínai kereskedelmi minisztérium szombaton, miközben tiltakozását fejezte ki az egyes kínai mobilapplikációt (TikTok, WeChat) betiltását célzó amerikai döntés ellen.
Makro / Külgazdaság
Több mint 300 ezren kapták el a Covidot egy nap alatt
MTI | 2020. szeptember 19. 07:34
Már 30 397 759 ember fertőződött meg világszerte a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 950 493, a gyógyultaké pedig 20 681 095 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szombat reggeli összesítése szerint.
Vállalat
Megint forintkötvényt bocsátott ki a Mol
MTI | 2020. szeptember 18. 15:08
A Mol élve a kedvező kibocsátási feltételekkel 36,6 milliárd forint értékű forintkötvényt bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által meghirdetett növekedési kötvényprogramon (nkp) belül - közölte az olajtársaság pénteken.
Vállalat
Betiltják a TikTok és a WeChat letöltését az USA-ban
MTI | 2020. szeptember 18. 14:33
Viszont Donald Trump még a rendelet vasárnapi élesedése előtt visszavonhatja azt, ha a TikTokot tulajdonló Bytedance hajlandó amerkai ellenőrzés alá terelni az app egyesült államokbeli tevékenységét.
Makro / Külgazdaság
Jön a szigor: ez vár arra, aki megsérti a maszkviselési szabályokat Budapesten
MTI | 2020. szeptember 18. 07:28
Mától szigorúbb maszkviselési szabályok léptek életbe Budapesten a koronavírus-járvány második hulláma miatt, a maszkviselési kötelezettség megsértőire 15 ezer forintig terjedő bírságot is kiszabhatnak.
Vállalat
Több mint 7 milliárdból bővít a Sanofi Miskolcon
MTI | 2020. szeptember 17. 12:09
Ebből 1,2 milliárd forint az állami hozzájárulás, jelentette be Szijjártó Péter.
Közérdekű
Budapest a német kormány szerint kockázatos terület lett
MTI | 2020. szeptember 16. 20:34
Aki a magyar fővárosból utazik be Németországba, annak egyből házi karanténba kell mennie, és 72 órán belül koronavírus-tesztet kell végeztetnie.
Közérdekű
Törvénycsomag készül, hogy többször fizessünk elektronikusan
MTI | 2020. szeptember 16. 09:51
Még ősszel a parlament elé kerül.
Friss
Nemzetközi
Zelenszkij elismert egy fájó igazságot
Az ukrán elnök elismerte, hogy jelenleg nem tudnak minden elfoglalt területet visszafoglalni.
34 perce
Részvény / Deviza / Áru
Csak a szemét forgatja, ha meglátja, ami a forinttal történt
körülbelül 1 órája
Nemzetközi
Donald Trump megint előállt egy szürreális ötlettel
A megvalósítására semmi esély.
2 órája
MBH Bank elemzés
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
-
A biztató munkaerőpiaci adatok mellett inflációs veszélyre figyelmeztet az MBH Bank2024. június 28. 10:16
-
Innentől kezdve kivárnak Matolcsy Györgyék2024. június 18. 19:27
-
MBH Bank: lelassult a munkaerőpiac feszességének oldódása2024. május 24. 13:39
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Példátlan összefogás a petárdázás ellen az agglomerációban és tilalom a pesti belvárosban
13:01
-
Hogyan tárgyaljunk munkabérről, béremelésről a munkáltatóval?
13:01
-
Magyar felhasználótól jött idén az ételkiszállító legnagyobb rendelése
12:12
-
Februárban egy héten át Budapestre figyel a divatvilág
12:12
-
Kiderült, idén milyen ételekből rendeltük a legtöbbet
10:10
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Itt már bizonyítottak az észak-koreai katonák — hatalmas lopást vittek véghez
2024. november 21. 10:22
-
Példátlan lépés az orosz lakosságtól
2024. november 23. 16:12
-
Valakik újra alaposan megfinanszírozták az Orbán-kormányt
2024. december 4. 13:00
-
Az orosz légvédelem leszedett valami nagyot az égről
2024. december 14. 18:05
-
Nukleáris védelem Oroszországtól, itt a bejelentés
2024. november 28. 11:31
top 24
-
Orbán Viktor raportra hívhatja Rogán Antalt
2024. december 18. 05:42
-
Mindent bevallott az orosz tábornok felrobbantója
2024. december 18. 09:21
-
Csődöt mondott Putyin terve? Észak-koreai katonák tömegei fekszenek az orosz kórházakban
2024. december 18. 13:37
-
Egy országgal arrébb költözött milliónyi ukrán és megmozgatta a piacokat
2024. december 18. 15:11
-
Valakik már megint adtak 10 milliárd forintot az Orbán-kormánynak
2024. december 18. 12:05