Miután a letisztult formákat, természetes anyagokat és sok-sok üveget hirdető, mindezt korszakalkotó módon tervező és megvalósító építészeket – élükön Walter Gropius-szal, a Bauhaus atyjával – 1925-ben kiebrudalták a nemzetiszocialisták Weimarból, egy Szász-Anhalt tartományi kisvárosban, Dessauban tárt karokkal fogadták őket, ahol 1932-ig maradandót alkottak. Háboríthatatlanul hódolhattak egyéni stílusuknak, és lakhattak – a sok-sok munka mellett néha óriási, hajnalig tartó bulikat csapva – saját tervezésű házaikban.
Később, a nemzetiszocialisták hatalomra jutásával, a második világégés közeledtével mindannyian elmenekültek a városból, hiszen a komoly ipari jelentőségű települést bombázó ellenség a helyi üzemek mellett a meseszerűen szép, hófehér, önálló és ikerházakból álló épületegyütteseket is a földbe gyalulta.
Fotó: Vágó Ágnes
Dessau, az igazi menedék
Egy gyorsan meghozott döntés után ebbe a városba indultunk egy verőfényes őszi napon németországi kalandozásunk során – és milyen jó ötlet volt eltölteni néhány nyugodt órát a Bauhaus igazi otthonában!
Dessauban (amely ma már hivatalosan Dessau-Rosslau város része – a szerk.) ugyanis minden a Bauhausról és a Weimarból kényszerűségből átköltözött, modern művészeti irányzatot követő építészekről szól.
Az alkotók anno vonattal járták Weimar környékét, hogy keressenek egy olyan menedéket maguknak az egyre eluralkodó náci eszmék miatt (a nácik ugyanis nem támogatták az avantgárd művészeti irányzatokat), ahol tovább hódolhatnak annak, amiben hittek és amiért dolgoztak: az azóta is mérföldkőnek számító, XX. századi modern építészeti Bauhaus-stílus megteremtésének.
Amely nemcsak egy új irányzat volt a weimari tanintézeten belül, hanem egy olyan, világméretűvé szélesedő mozgalom, amely alapjaiban változtatta meg a művészetek és az építészek világát, és hosszútávon határozta meg a modern városfejlesztés alapjait, valamint megadta a dizájn irányvonalát.
Dessauban az Allee-t ma Gropiusnak nevezik, amely a Bauhaus Strasséba torkollik. Ez a város egy ikonikus épületéhez vezet, amely rögtön felkeltette a Mester, Walter Gropius érdeklődését is anno: ez ugyanis egy akkoriban sikeresen működő, sok megrendeléssel rendelkező üveggyár volt. Márpedig Gropius alapgondolata mindig az volt, hogy egyesítse a művészeteket: az alkotói fantáziát, a kézművességet és az ipari tervezést. Ezen belül az üvegek, tükrök világa különösképp vonzotta.
Fotó: Lechner Márk
Azonnal rájött, hogy ha egy olyan városba költözik tanítványaival – akik mind követői és jeles építészeti alkotásokat felmutató művészek voltak –, ahol az ipari termelés a kezükbe adja a számukra fontos alapanyagokat, többek közt az üveget, akkor jóval könnyebb lesz a helyzetük, mintha egy egyetem falai közt, a valóságtól „légmentesen elzárva” akarnák megvalósítani terveiket.
A Mester és tanítványai malteros vödröt ragadtak
Az egykori üveggyár épülete mellett ma a Bauhaus Dessau Alapítvány működik. Itt tanítottak és dolgoztak Gropiusék idejében a vele együtt ide költözött építészek, fotográfusok és más művészeti ágak képviselői – az épület Gropius egyik csúcsalkotása, ma is álomszép és lélegzetelállító számtalan üvegablakával.
A városban tett kirándulásunknak ez volt a kiindulópontja – innen indultunk a Mester és tanítványai házait és az összes olyan épületet megtekinteni, amely annak jegyét hordozza magán, hogy itt egykor a világ egyik legismertebb építészeti stílusának megteremtői és képviselői éltek és alkottak.
Itt még azok az épületek is a Bauhaus-stílusra „hajaznak”, amelyeket nem a Mester és tanítványai terveztek. A városlakók ugyanis – miután megtetszett nekik a zseniális művészek által épített házak sora – egyszerűen „lekoppintották” azokat.
Alapvetően az 1925-26-ban épült Mesterek házai miatt érkeztünk Dessauba. Ezeket mind a zseniális Gropius tervezte, és építésztársaival közösen, saját két kezével húzta fel a falakat a szintén általuk lerakott alapokra.
A két elöl álló ház esetében igencsak nagy képzelőerő szükséges ahhoz, hogy lássuk magunk előtt egykori formájukat. A háborús bombák ugyanis földbe gyalulták ezeket az építészeti csodákat.
A német állam később úgy döntött, hogy ismét felhúzzák a falakat, de nem építik teljesen újjá a házakat. Inkább mementóként jelzik azt, hogy mi mindent romboltak le az esztelen háborús időkben az egymás ellen harcolók.
A főépület, ami egy fura kockának tűnik első pillantásra, a Mester háza volt, amiben a nejével élt. Mögötte egy ikerház fele látható, szintén lerombolva. Vaszilij Kandinsky egykori háza, Paul Klee otthona és a magyar származású Moholy-Nagy László, a Bauhaus-iskola egykori tanárának és feleségének a háza azonban szerencsére teljes épségében megmaradt – így kívül-belül, minden apró részleteiben bejárható és megcsodálható.
Fotó: Vágó Ágnes
Gyönyörű műalkotások, kisebb bosszúságok
Kísérőnktől azt hallottuk, hogy az ikerházakba a gyerekes családokat, művészeket költöztették, az önálló házakat pedig a gyerektelen párok kapták, praktikus okokból: a Gropius tervezte hófehér házakban ugyanis papírvékonyak voltak a falak, minden áthallatszott a szomszédból. Így a gyerektelen művészek nyugodtan, gyerekricsaj nélkül alkothattak.
Idővel az is kiderült, hogy nagyon elegáns volt ugyan a korszerű fűtéshálózat, amit bevezettek mindegyik épületbe, de a tágas terek és a szupervékony falak miatt a Bauhaus megteremtői a hideg beköszöntével folyton vacogtak. Ezért mindenhová plusz kályhákat, drabális méretű, otromba radiátorokat állítottak be, amelyek ugyan korántsem mutattak olyan jól, mint az eredetileg elképzelt modern központi fűtés, de legalább nem fagytak meg a lakók.
És volt még egy gond, mesélte kísérőnk, miközben sorra jártuk az épületeket.
Paul Klee-ék és a Moholy-Nagy házaspár arról panaszkodott, hogy zavarják őket az utca felé néző hatalmas üvegtáblák, mert a környékbeliek bámulják őket kívülről – tévé hiányában nyilván ez volt akkoriban a mindennapi szórakozás.
Dessau lakói a furcsa szerzet építészek házai körül gyűltek össze esténként, és kintről kíváncsian lesték, hogy mi folyik odabent.
Fotó: Vágó Ágnes
Megcsodáltuk még a közeli, 1927-ben épült, Társasház néven elhíresült épületet, amelyet szintén Gropius tervezett a modernista építészet jegyében, és amelyben az üveggyárban dolgozó irodisták laktak.
A környék lakóházainak legtöbbje szintén Bauhaus-stílusban épült, ma a helyi középosztály és a gazdagabbak otthonai.
A Bauhaus Múzeum
Egy múzeumba is váltottunk jegyet, ha már Dessauban jártunk. Ez a Bauhaus Múzeum, ahol Gropius és tanítványainak nagyszerű örökségét mutatják be hatalmas, kisebb galériákra tagolt terekben. A múzeum tele van interaktív módon bemutatott modernista alkotásokkal, bútorokkal, használati eszközökkel, a Bauhaus-iskola minden olyan műtárgyával és dokumentációjával, ami fellelhető ezekből az izgalmas időkből. A szintén a Bauhaus-jegyeit magán viselő épület földszintjén pedig egy remek kis shop várja a látogatókat, megfizethető áron.
Dessau sorsát és Csipkerózsika-álmát a fasiszta erők hatalomra jutása pecsételte meg. A nácik avantgárdnak és túl modernnek tartották az itt alkotók munkáit, később pedig – a szinte mindennaposnak számító házkutatások során – kommunista folyóiratokat találtak az iskola könyvtárában.
Ekkor a Gestapo lepecsételte az épületet, hajszát indított az „elkövetők” felkutatására, valamint betiltotta az oktatást.
A Bauhaus-iskola tanárai szétszéledtek a szélrózsa minden irányába, legtöbbjük meg sem állt Amerikáig.
És ott hoztak létre olyan maradandó művészi alkotásokat, amelyek, ha hagyták volna őket az öreg kontinensen dolgozni, ma minden bizonnyal Európa hírnevét öregbítenék.
A Világjáró többi cikkét itt olvashatják.
Mivel az ünnepnapnak számító nagypéntek miatt idehaza zárva tartott a bankközi devizapiac, alacsonyabb forgalomban ugyan, de a forint külföldön hasított. 
