Ahol Einstein barangolt és Marlene Dietrich forgatott – Potsdamban jártunk

Potsdam piszok jó hely. Annak is, akinek csupán egy napja van arra, hogy felfedezze Brandenburg tartomány fővárosát, mondjuk a közeli Berlinből átruccanva. Most olyan helyeket mutatunk be, amelyek nem szerepelnek a turistáknak javasolt úti célok listáján, viszont annyira különlegesek, hogy érdemes megtekinteni őket.

Albert Einstein, az építész

Van például egy hely a városközponttól sétatávolságra. Ez a Telegráfhegyen a Wissenschaftpark, azaz az Albert Einstein tudományos park csillagvizsgálókkal és kutatóintézetekkel, ahol az obszervatóriumközpont szélén ott ágaskodik az Einstein-torony. A teljes területre szabad a bejárás, bár az Einstein-toronyba nem. Azonban olyan forradalmian újat hozott az építmény az 1920-as évek elejének építészetébe, hogy kívülről is érdemes megtekinteni.

Megtalálni nem könnyű, mert a potsdami domboldalon lévő erdőben megbúvó kutatóhelyen egymást érik a kutatóállomások és csillagvizsgálók. Három év alatt készült el Erich Mendelsohn építész tervei alapján, az expresszionista építészet egyik úttörő műveként tartják számon, 1999 óta az UNESCO Világörökség része.

1921-ben, még építésének befejezése előtt nevezték el Albert Einsteinről, aki épp abban az évben kapta meg a fizikai Nobel-díjat.

De a tornyot nem csak tiszteletből nevezték róla el, hiszen a géniusz maga is aktívan részt vett a tervezésben, sőt, az építésében is! Többször konzultált Mendelsohnnal a torony kialakításáról, és támogatta ott a relativitáselméletének igazolására tervezett kísérletek elvégzését.

Az épület kupola alakú szerkezetét is a relativitáselmélet ihlette, és a gravitációs lencsék hatását hivatott szimbolizálni. 1921 és 1933 között többször ellátogatott oda Einstein, hogy részt vegyen az ott zajló kísérletekben és megfigyelésekben. Ezek a látogatások inspirálták a relativitáselméletéről szóló írásait és előadásait.

A torony annak ellenére sem látogatható, hogy 2023 szeptemberében adták át teljesen újjávarázsolva. A hivatalos magyarázat szerint zavarná az ott folyó kutatómunkát, ha turistahadak caplatnának fel a lépcsőn, hogy kinézzenek a tetejéről és megtekintsék az ott található teleszkópot.

A toronyban lévő csillagvizsgálót a Leibniz-Institut für Astrophysik Potsdam (AIP) működteti. Ottjártunkkor épp kilépett az ajtaján egy tudós, aki szívesen beszédbe elegyedett velünk. Elárulta, hogy Einstein már csak azért is terveztette a hátsó kerítés mellé ezt az obszervatóriumot, mert innen könnyen megközelíthette az erdőn át Potsdam Caputh nevű városrészében található nyaralóját (a címe: Caputh, Am Waldrand 17., látogatható). Alig egy órányi sétatávolságra lakott, ami a természetimádó mesternek meg se kottyant, sőt, kifejezetten élvezte az erdő mélyén való magányos gyaloglást, miközben gondolatai szerteszét száguldoztak a világegyetemben.

Ahol a rendszer ellenségeit kínozták

Potsdamban, a Lindenstraße 54/55 szám alatti épületet 1735-ben Nagy Holland Ház néven eredetileg gazdag hollandoknak építették. Később, 1935-1941 között itt volt az Erbgesundheitsgericht, azaz az Örökletes Egészségügyi Bíróság, ahol a nácik kényszersterilizációs és eutanázia-programok áldozatainak sorsáról döntöttek. A második világháború idején börtönné alakították át, ahol politikai foglyokat őriztek és kínoztak. 1945 és 1952 között, a szovjet megszállás idején pedig a szovjet titkosszolgálat, az NKVD vallató és kínzó börtönként használta.

Utána, egészen 1989-ig, a Berlini Fal leomlásáig a Stasi, a keletnémet titkosszolgálat hírhedt Untersuchungsgefängnis (Vizsgálati Börtön) és Häftlingslager (Fogolytábor) néven ismert börtöne volt. Idehozták a politikai foglyokat, vallási vezetőket, művészeket és a "rendszer ellenségeinek" minősítve bárkit, akit feljelentettek. Itt kínozták és vallatták őket, a bebörtönzés vagy akár  kivégzés előtt.

Ma egy alapítvány működteti, amelynek célja a keletnémet diktatúra áldozatai emlékének ápolása. Az egykori börtönben bejárhatók a cellák, a vallatószobák, a kínzókamrák. Nem egy felemelő élmény, de szinte kötelező látnivaló annak, aki erre jár. Arra int, hogy soha többé ne fordulhasson elő ilyen borzalom.

Az egykori cellákban a túlélők vallomásai hallatszanak: ha a látogató belép, elindul a felvétel. Mindannyian az elmesélhetetlen borzalmakról mesélnek. A vallatószobába is szabad a bejárás, ahol a szalagos magnó és a telefon ma is ott áll, mint egykor.

A Stasi-börtönt a Berlini Fal leomlása után bezárták, évekkel később egyfajta mementóként nyitották meg a nagyközönség előtt.

Ahol Marlene Dietrich is forgatott

Metropolisz, Kék angyal, 80 nap alatt a Föld körül, Légcsavar, Becstelen Brigantyk – néhány azon alkotások közül, amelyeket a világ legrégebb óta működő filmstúdiójában, a Studio Babelsbergben forgattak. Már a hollywoodi idők előtt javában üzemelt ez a stúdió, hiszen 1912-ben nyitották meg, és azóta is folyamatosan forgatnak a területén. Ami egyébként nem kicsi: 460 ezer négyzetméteren fekszik, ebből 25 ezer négyzetméter a stúdió. Ma is ez Európa egyik legnagyobb filmstúdiója, ahová kizárólag vezetett túrák formájában lehet belépni.

Már az odavezető út is beszédes, hiszen a Marlene-Dietrich-Allee-n át érhető el a filmcentrum Azonban vigyázat: itt a környéken számos, filmmel kapcsolatos központ van – az egyik például gyerekeknek a Filmpark, a másik díszletek kölcsönzéséhez a Metropolitan Backlot – , így ember legyen a talpán, aki eligazodik köztük.

Na de visszatérve a filmstúdiók őséhez:

itt forgatták például Fritz Lang Metropolis című filmjét, amit ma is a filmtörténet legismertebb némafilmjeként tartanak számon. Készítése egy éven át (1925-26) tartott, és 5 millió birodalmi német márkába került, ami brutális összegnek számított akkoriban.

A maga idejében ez volt a világ legdrágább filmalkotása. A forgatás során mintegy 500 statisztát foglalkoztattak, napi 12 órán kőkeményen dolgoztatták őket, enni-inni viszont alig kaptak, és a fizetésük is alacsony volt.

A film készítése során olyan technikai újításokat alkalmaztak, amelyeket addig sehol soha. Például a többszörös exponálás elnevezésű módszert, amely során egyazon filmkockára több képet is exponáltak. A rendező nem volt könnyű alak, folyton vitatkozott a forgatókönyv írójával, Thea von Harbouval, és a főszereplővel, Brigitte Hermellel sem bánt kesztyűs kézzel. De ezek a feszültségek állítólag jót tettek a forgatásnak, hozzájárultak a film egyedi hangulatának megteremtéséhez. A filmhez egy hatalmas várost építettek fel a stúdióban, amelyben több mint 10 ezer ház és épület volt – közülük néhány még ma is látható.

Még egy stúdióba érdemes benézni, ez pedig a híres „A kék Angyal” forgatásának egykori helyszíne.

Az 1930-ban bemutatott, Heinrich Mann Ronda tanár úr című regénye alapján és Josef von Sternberg rendezésében készült film a világ legjelentősebb német hangosfilmje, amit nem csak német, hanem angol nyelven is leforgattak.

Ez volt az az alkotás, amely a kék angyal jelmezébe bújó, a táncosnő Lolát alakító Marlene Dietrichet egy csapásra világsztárrá emelte.

A stúdióban értesültünk arról a pletykáról is, hogy a szerepet először nem is Marlene Dietrichnek szánta a rendező, hanem egy akkor már ismert német színésznőt, Käthe Haackot szerződtették le. Később azonban felbontották vele a szerződést, mert Marlene állítólag a rendező szeretője volt, így kapta meg ő a főszerepet.

Más verziók szerint ugyanakkor csak a forgatás alatt jöttek össze, és amikor von Sternberg felesége rájött a dologra, a pár úgy döntött, hogy New Yorkba  kezd új életet. Csakhogy a feleség megtudta a tervet, előttük ért ki Amerikába, és a mólón várta a hajóról leszálló férjét, hogy azonmód a kezébe nyomhassa a válási papírokat.

Nőimádó Modigliani

Potsdamban van egy elegáns kastélyegyüttes, a Sanssouci. Ez Nagy Frigyes egykori porosz király nyári rezidenciája, amelynek francia neve lefordítva gondtalanságot jelent. Nem véletlenül.

A nőket egyáltalán nem imádó, ámde feleséggel megáldott uralkodó ide vonult vissza barátaival, szeretőivel kipihenni az uralkodás fáradalmait. Annyira szerette ezt a helyet, hogy kívánságára itt is temették el: 1786-ban bekövetkezett halálát követően, az egész életében pompához szokott uralkodó testét egy vörös márványlap alá helyezték el palotájának teraszán, amelyen csak a neve és halálának dátuma szerepel.

A Sanssouci parkjában, fenséges palotáiban, ahol eredeti műalkotások százaiban gyönyörködhet a látogató, nyáron egymást tapossák a turisták.

Van azonban két másik kulturális program Potsdamban, ami korántsem ilyen közismert, pedig mindkettő szintén igazi értéket képvisel.

Az egyik egy jelentős magángyűjteménnyel rendelkező kiállítási épület, a Barberini Múzeum.n Most éppen, augusztus 18-ig látható Amadeo Modigliani 56 nőkről festett, rajzolt portréja, aktjai, valamint kisplasztikái, valamint 33 másik olyan művész – köztük Gustav Klimt, Pablo Picasso, Egon Schiele és Natalia Goncharova – alkotásai, akiknek műveit párhuzamba helyezték a kiállítás kurátorai Modigliani alkotásaival.

A Modern Views című kiállítás Németországban tizenöt év után az első olyan cool-esemény, amelynek során átdolgozzák Modigliani imázsát, és olyan művészként mutatják be, aki az emancipált nőre összpontosít.

A kiállításon szereplő Modigliani-művek mind a művész párizsi tartózkodásának éveiben készültek, és egytől-egyig a nőket állítja a középpontba. Szerelmei, barátnői, múzsái, a barátai barátnői, mecénáshölgyek, prostituáltak, táncosnők, Párizs akkori művészvilágának ismert alakjai.

A művész, aki rövid élete során két végéről égette a gyertyát, jellegzetes stílusa az összes alkotáson felismerhető: megnyújtott arcok, mandula alakú szemek, kerek ajkak, meztelenség.

Brandenburg története, kicsit másképp

A másik kulturális élményt nyújtó hely pedig csupán néhány hete nyílt. Ez a Brandenburg Múzeum a Neuen Markt 9. szám alatt, amelynek három szintjén a látogató szinte bejárja az egész országot egy új, analóg formátumokat és digitális technikát alkalmazó kiállítás során. Ez úgy mutatja be Brandenburg kultúráját és történelmét, ahogy eddig még soha nem láthatta azt földi halandó.

Az egyik teremben például  3D-ben kivetített korabeli hölgyek és urak várnak minket a múltból, hogy elmesélhessék, kik ők voltaképp, és miért kerültek az 1000 éves Brandenburg történetébe.

Ki uralkodott annak idején ki felett? Ki követelte a saját jogait? Ki lázadt fel? Mit tettek az emberek árvíz idején – és mit, ha szárazság tombolt? Kik mennek el innen és kik jönnek ide? Hogyan éltek az emberek egykor, és hogyan tudunk majd itt élni a jövőben? Ezekre a kérdésekre keresik a választ a kiállítás kurátorai, akik közt magyar szakembert is találunk, Krasznahorkai Katalin művészettörténészt, a Brandenburg Múzeum vezető munkatársát.

A Világjáró többi cikkét itt olvashatják.