9p

Nem sok maradt az ókori Athénból, mégis több, mint egykori legyőzőjéből. És ez talán így is van jól. De akkor most bevált vagy nem vált be a népuralom első híres kísérlete? Világjáró rovatunk az egykor világhódító Athénból jelentkezik.

Az idén nyáron is biztosan sok magyar utazott Görögországba, de túlnyomó többségük valószínűleg egyenesen valamelyik festői szigetre ment strandolni, Athént pedig legfeljebb átszállóhelyként érintette. Nem is hibáztathatjuk őket ezért, hiszen az összesen nagyjából 3,5 millió lakosú, autókkal, robogókkal és szeméttel teli nagyváros a 40 fokos nyári hőségben nem az a hely, amiről a „kellemes kikapcsolódás” szókapcsolat juthat az eszünkbe.

Ősszel, tavasszal vagy akár télen Athén viszont igenis kellemes hely lehet, nagy az élet, oldott a hangulat, megfizethetők az árak, és magyar szemmel még a mindent átható enyhe lepukkantság is az otthonosság hangulatát árasztja. Az egyik legvonzóbb tulajdonsága pedig az a városnak, hogy nem lehet benne túl sok mindent megnézni.

Kis sziget csak az egykori ókori város a mai nagyváros tengerében. Fotó: Wikimedia
Kis sziget csak az egykori ókori város a mai nagyváros tengerében. Fotó: Wikimedia

Ha az ember Rómába, Párizsba, Londonba, Madridba, az európai kultúra más kikerülhetetlen központjaiba utazik, akkor egy több napnyi, kétműszakos, megállás nélküli múzeum-templom-látnivaló körök után is úgy érezheti, a tizedét nem látta annak, amit szeretett volna. Ehhez képest Athén fő látványosságait nagyjából két nap alatt, metróaluljárókban vett, múzeumlépcsőkön betömött szendvicsek, vízhólyagok, valamint a nyitvatartások és az eljutási idők bonyolult mátrixa által kiadott útiterv nélkül is kényelmesen meg lehet tekinteni. Ezt megköszönhetjük a nagyjából 400 éves oszmán uralomnak (Mohács és 150 év, ezért tartunk ott, ahol – ne nevettessük ki magunkat!), amit Athén jórészt békés, a nemzetközi politikában teljességgel jelentéktelen kisvárosként szundított át. A modern görögök azon – egy ügyintézésnél azért néha igencsak bosszantó – tulajdonsága pedig, hogy úgy igazából nem szeretnek nagyon csinálni semmit, tett aztán arról is, hogy a sokszorosára nőtt Athénban semmi túlzottan érdekes vagy látványos ne legyen, amit az ókori romok és emlékek mellett mindenképp meg kéne nézni.

Homályos tanítások

Van időnk tehát nyugodtan sétálgatni az ókori Athén megmaradt emlékei között, és még arra is szánhatunk néhány percet, hogy itt-ott leülve kicsit elgondolkozzunk a látottakon ahelyett, hogy rohannánk tovább a következő kihagyhatatlan látnivalóhoz. Szokás mondani Cicero nyomán, hogy a történelem az élet tanítómestere, és Athénban, a világtörténelem egyik legfontosabb helyszínén üldögélve próbálhatjuk befogadni az eltelt évezredek tanítását.

A probléma az, hogy ha a történelem tanítómester, akkor bizony vagy egy alulfizetett és évtizedekkel ezelőtt kiégett magyar történelemtanárra hasonlít, aki a fontos összefüggések és mélyebb jelentések nélkül darálja le az anyagot, vagy egy hippikorszakába ragadt szórakozott professzorra, aki mindenhogy értelmezhető rébuszokat és odavetett utalásokat dobál a diákjai elé.

Mai világunk egyik alapvető, most éppen véresen komollyá vált kérdése, hogy történelmi távlatokban az autokráciák vagy a demokráciák a sikeresebb és életképesebb államformák. Nos, a fénykorában is alig néhány tízezer lakóval rendelkező Athén (illetve a körülbelül 150 ezres lakosságú athéni városállam) egy időben a világ egyik legerősebb hatalma volt. Dacolt a hatalmas Perzsa Birodalommal, gyarmatvárosai voltak a Fekete-tenger partvidékétől az Ibériai-félszigetig. Az Athén által vezetett szövetségi rendszer, a Déloszi szövetség egyesített ereje a kor bármely autokrata birodalmával vetekedett.

Jó kérdés, hogy Athén mennyire nevezhető mai értelemben vett demokráciának (nem nagyon, és ennek csak az egyik oka, hogy a népesség nagyobb részét kitevő nők, polgárjoggal nem rendelkezők és a rabszolgák semmilyen beleszólással nem bírtak az állam ügyeibe), mindenesetre az Athént vezető politikusoknak egymással kellett rivalizálniuk, és számíthattak arra, hogy döntéseikkel a polgárok előtt kell elszámolniuk.

Érdemes leülni a Pnüx-dombon, az egykori népgyűlések helyszínén. Aki itt kiállt szónokolni a nép elé, annak a szó szerinti hátteret az athéni kultúra és állam legfőbb tartóoszlopai, az Akropolisz (azaz a vallás és az istenek), az Areioszpagosz (a hagyományok és a jog), illetve az Agora (a kereskedelem és a társadalmi élet központja) adták.

Kilátás a Pnüx-dombról, jobbra a szónoki emelvény látható, a háttérben az Akropolisz és az Areioszpagosz dombja. Fotó: Wikimedia
Kilátás a Pnüx-dombról, jobbra a szónoki emelvény látható, a háttérben az Akropolisz és az Areioszpagosz dombja. Fotó: Wikimedia

Akármennyire nem volt egyszerű közember Periklész, az athéni fénykor legjelentősebb politikusának is ide kellett kiállnia, a „nép” elé, hogy meggyőzze őket az általa helyesnek tartott intézkedések megszavazásáról. Képzeljük el egy pillanatra, hogy magyar politikusoknak egy, a Gellérthegyen kialakított pulpituson, a hátuk mögött a Várral, a Parlamenttel és a Bazilikával, több tízezer választópolgár előtt kéne megtenniük a fontos bejelentéseiket, szavazásra bocsátani terveiket. Elmondta volna itt Gyurcsány Ferenc az őszödi beszédet? Orbán Viktor bejelentette volna itt a rezsicsökkentés végét vagy a kata beszántását? Gulyás Gergely belemondta volna a választók szemébe azt, hogy a Vodafone nyeresége fogja majd fedezni a tanárok béremelését?

Periklész temetési beszéde - Philipp von Foltz 1852-es képe. Fotó: Wikimedia
Periklész temetési beszéde - Philipp von Foltz 1852-es képe. Fotó: Wikimedia

Az állam ilyen vezetésében bizony benne volt, hogy akár naponta születhettek egymásnak ellentmondó döntések a legfontosabb ügyekben, a legtehetségesebb hadvezérek és politikusok válhattak egyik napról a másikra hatalmasságokból száműzött páriákká. Ma azt gondolnánk, hogy így nemhogy egy országot, de egy vidéki amatőr színjátszókört sem lehet vezetni, Athén mégis évtizedekig a világ egyik legerősebb hatalma volt, és pont az itt tökéletesre csiszolt eszközökkel, a meggyőzés, a kiegyezés, a fenyegetés, a megvásárlás vagy éppen az árulás módszereivel édesgette, zsarolta, kényszerítette uralma alá a görög világ – és ezzel az ókori Európa által ismert civilizált világ – jelentős részét.

Aztán – részben éppen a különböző politikai csoportok egymásnak ellentmondó stratégiái és legtehetségesebb hadvezérének elüldözése miatt – elvesztette az autokratikus Spárta vezette peloponnészoszi szövetség ellen vívott háborúját, és soha többé nem tért igazán magához. Spárta ugyan maga is belerokkant a háborúba, de az autokrata makedón, majd később a római hódítás ezt az egész furcsa, széttagolt görög poliszvilágot örökre leléptette a történelmi tényezők színpadáról.

Emlékek, romok, gondolatok

Ez pedig átvezet minket egy másik történelmi leckéhez. Thuküdidész nevét talán mindenki ismeri, de főművét, a Peloponnészoszi háborút valószínűleg az e sorokat olvasók elenyésző százaléka futotta át. Ennek legismertebb és legtöbbet idézett része a méloszi dialógus, amely elképesztően jól mutatja be a „demokratikus” Athén egyik árnyoldalát, illetve a hatalmi politika végtelen cinizmusát (érdemes egyébként el- vagy újraolvasni, akár a mai ukrajnai helyzet kapcsán is igen frissnek ható szöveg).

A Pnüx-dombon üldögélve nekem mégsem ez, hanem egy másik rész jutott eszembe, ami már első olvasásra, ifjú egyetemistaként is nagyon megütött.

„Mert tegyük fel, hogy Lakedaimón városa [Spárta] elpusztul, s nem marad belőle semmi más, csak a szent helyek és az épületek alapja, úgy gondolom, a távoli jövőben a későbbi nemzedékek nagyon kételkedve hallgatnák, hogy milyen hatalmas volt, pedig a Peloponnészosz kétötöd része az ő birtokában van, s uralmát a félsziget egész területére és számos külső szövetségesre is kiterjeszti. Hatalma mindamellett jelentéktelennek látszanék, mivel a város nincs egybeépítve, nem találhatók benne fényes szentélyek és épületek sem, hanem a régi hellének szokása szerint faluszerűen húzódik szét. Ha viszont az athéniakat érné ugyanez a végzet, városuk látható maradványaiból hatalmukat kétszer akkorára lehetne becsülni, mint amekkora az a valóságban volt.”

Az ókori Athén romjait ma is évente milliók látogatják, az Akropoliszt képről a világ túlsó felén is felismerik – és most jöjjön itt egy jellemző kép Athén félelmetes ellenfele, majd legyőzője, a peloponnészoszi szövetség vezetője, Spárta romjairól.

Spárta ókori színházának kevéssé impozáns romjai. Ezek alapján nehéz lenne elhinni, hogy Spárta 27 év váltakozó sikerekkel vívott háborúja után döntő vereséget mért Athénra. Fotó: Wikimedia
Spárta ókori színházának kevéssé impozáns romjai. Ezek alapján nehéz lenne elhinni, hogy Spárta 27 év váltakozó sikerekkel vívott háborúja után döntő vereséget mért Athénra. Fotó: Wikimedia

Hát igen, talán nem véletlen, hogy nem ezeket látogatják milliók. De hogy ezt így leírta 2,5 évezredre előre egy körülbelül i. e. 460-tól 395-ig élt ember, akinek az egész élete a Spárta és Athén uralta görög világban telt, történelemkönyveket pedig nem olvashatott, mert éppenséggel ő volt az egyik első történetíró, az szinte hihetetlen.

Ha Thuküdidész meg tudta tenni, hogy saját korát a távoli jövő nemzedékeinek nézőpontján keresztül is megítélje, akkor minket aztán semmi nem akadályoz meg ebben. Lesz itt, a 21. század első felében olyan építményünk, amely még romjaiban is lenyűgözi leszármozattainkat? Lesznek olyan tudományos áttöréseink, amelyek új, fenntarthatóbb pályára terelik a fejlődést? Lesz olyan történetírónk, akinek a sorait fel fogják idézni, mint akkor is meglepően frissnek ható meglátásokat?

Vagy mieink lesznek azok a generációk, amelyekről annyi lesz feljegyezve a történelemkönyvekben, hogy látták a problémákat, és mégsem tettek ellenük semmi lényegeset? Esetleg majd a mi kipusztulásunk után a Földre egyszer leszálló kis zöld emberkék a régészeti leletek tetején egy műanyagszeméttel és használhatatlan mikrochipekkel teli felső sávot fognak óvatosan lesöpörgetni az értékesebb rétegekről?

Hát, ezzel a szónoklattal valószínűleg nem arattam volna nagy sikert egy népgyűlésen. Egy kellemes athéni kiruccanást sem érdemes ilyen sötét gondolatokkal elrontani. Másnap már a romok helyett a városban sétáltunk, de a történelem ott is szembejött, méghozzá egy díszszemle formájában. Emlékszem, hogy akkor, néhány éve igencsak jól szórakoztunk a látványosságon. Ha a pomponos lábbelivel ellátott népviseletbe öltözött masírozókat talán még nem is, de egy görög díszlépésben a város közepén teljes felszerelésben elvonuló katonai búváralakulatot szerintem még a legmarconább görög hazafi is megmosolyog a bajsza alatt. Hiába ismertük a görög-török viszony nem túl baráti jellegét, akkor abszurdnak tűnt, hogy az EU egyik legszegényebb „régi” tagállama milyen hatalmas összegeket költ a haderejére, amely a felvonulás egyes abszurd részletei ellenére valóban jelentős erőt képvisel. Nemhogy bő két évezred, de még egy évtized sem telt el azóta, mégis olyan, mintha egy másik kor lett volna.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Szubjektív „Hát ez már most, enyhén fogalmazva, gusztustalan… ”– az utca embere a választási kampányról
Bózsó Péter - Izsó Márton Artúr | 2025. október 4. 16:51
Beindult a 2026-os tavaszi parlamenti választási kampány. Az utca emberét arról kérdeztük, hogy mit gondol, melyik párt nyer majd, milyen lesz az addig vezető kampány, és lesz-e Orbán Viktor-Magyar Péter vita.
Szubjektív A legírebb sziget, ahol több a whisky, mint az ivóvíz
Durucz Dávid | 2025. október 4. 06:01
„Van itt három templom, három iskola, hat kocsma és egy bolt, szóval rendben vannak a prioritások” – mondta kísérőnk Európa egyik legkülönlegesebb szigetén, Inishmore-on, ahová körülményes eljutni, de ahonnan lélekben hazatérni sokkal nehezebb. A Világjáró ezúttal Írország ősi részéről jelentkezik.
Szubjektív Miért kap adókedvezményt, akinek több Birkin táskája van, mint gyereke? Ez Viszont Privát
Csabai Károly – Havas Gábor – Herman Bernadett – Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2025. október 3. 19:11
A héten ismertté váltak a kormány és a Tisza Párt egyaránt 5-5 pontból álló azon kérdései, amelyekre várják a választópolgárok reakcióit. Az Ez Viszont Privát legújabb adásában ezek mentén beszélgetett Csabai Károly főszerkesztő, Herman Bernadett főmunkatárs és Imre Lőrinc újságíró. Például az édesanyák és a fiatalok adómentességéről, a társasági adóról, valamint arról, hogy Magyar Péter már az egymilliárd forint feletti vagyonokat is megadóztatná. 
Szubjektív Dübörög az orosz befolyásolási gépezet – Magyarországra is gyakorolnak Csehországban és Moldovában?
Litván Dániel | 2025. szeptember 28. 18:16
Álhírek öntik el Csehországot és Moldovát, de valós erőszakba is át-átcsap már az orosz hibrid és információs hadviselés szerte Európában. Felkészül: Magyarország? Jegyzet.
Szubjektív A tömegturizmus tépázza, de még állja a sarat a világ egyik legeredetibb városa
László Éva Lilla | 2025. szeptember 27. 06:01
Aki térre, tisztaságra és andalgós városnézésre vágyik, ne Velencét válassza egy hosszabb vakáció színhelyéül. Aki viszont imádja a pezsgést, nem rettenti el a szelfiző turistatömegek nyomakodása, és szívesen barangol a csatornák mentén, jól teszi, ha előre felkészül: mit hol tud megvenni, megenni és megtenni. Főleg, ha gyerekekkel érkezik. A Világjáró e heti állomása Velence, ahol pár napos gasztronómiai és kulturális „ámokfutás” során legalább egy hónapra való impulzust gyűjtöttünk. 
Szubjektív A királyság nukleáris védőernyő alá húzódik
Káncz Csaba | 2025. szeptember 22. 10:07
Szaúd-Arábia új védelmi paktuma Pakisztánnal jelzi a kapcsolatok történelmi mélyülését, és jól mutatja, hogyan alakítják át a változó közel-keleti törésvonalak, az USA habozása és Irán árnyéka a Perzsa-öböl menti térség biztonságát. Jelenleg arra utalnak a jelek, hogy több ország is szeretne hasonló mechanizmusokat létrehozni Iszlámábáddal. Káncz Csaba jegyzete.
Szubjektív „Maximum a saját hazánkat kell megvédenünk” – az utca embere a lengyelországi dróntámadásról
Bózsó Péter - Izsó Márton Artúr | 2025. szeptember 20. 10:21
Egyre fokozódik a feszültség a NATO és Oroszország között, miután múlt héten orosz drónok hatoltak be Lengyelországba. Ennek apropóján kérdeztünk járókelőket arról, hogy legyen-e ismét kötelező a katonai szolgálat itthon, mi a véleményük a hadikiadások a NATO által elvárt növeléséről, illetve küldjünk-e katonákat a NATO keretében Lengyelországba egy orosz támadás esetén, ha Varsó erre kérne minket?
Szubjektív Vulkánok, szakadékok, keselyűk földjén – poroszkálás Peruban
Eidenpenz József | 2025. szeptember 20. 06:01
A négy kilométer mély kanyontól a hat kilométer magas, havas tetejű vulkánokig, a múmiáktól a kondorkeselyűkig, a spanyol építészettől a teraszos földművelésig számos érdekességet rejt Arequipa tartomány. A Világjáró ezúttal Peru kevésbé ismert, déli részén járt.
Szubjektív Lefegyverző kampány: a Tisza nyakában lohol a Fidesz – Ez Viszont Privát
Bózsó Péter – Havas Gábor – Izsó Márton – Vég Márton – Wéber Balázs | 2025. szeptember 19. 19:01
A héten írtuk meg, hogy az első félévben 80 milliárdba került nekünk az a közmédia, amelynek híradója egy friss kutatás szerint is a kormánypárt kommunikációs céljainak van alárendelve. De mire lesz elég a fideszes médiahenger? Miért közelít a kormánypárt népszerűsége a Tiszáéhoz? Mire gyúrnak a Harcosok klubja edzőtáborában? Mennyire közügy Gyurcsány Ferenc magánélete? Mit mutatnak a friss KSH-s béradatok, és mi a valóság? Mi köze Hajdú B.-nek a NER-hez? És kik azok a dolgozó szegények? Erről is vitatkozott az Ez Viszont Privát e heti adásában Wéber Balázs vezető szerkesztő, valamint Bózsó Péter és Vég Márton újságíró.   
Szubjektív Válság az EU és Szerbia között: válaszúthoz érkeztek
Káncz Csaba | 2025. szeptember 16. 18:31
Nagyító rovatunkban ezúttal a Belgrád és Brüsszel közötti parázsló válságot vesszük górcső alá. Egy olyan időszakban, amikor az európai diplomaták nyakába szakadt az ukrajnai konfliktus, az egyre fenyegetőbb szerb krízis kezelése sok külügyminiszter számára másodlagos szempont. Pedig Belgrád egyre inkább rácsúszik arra az útra, amelyre Grúzia rátért – áldemokráciává válva, amelyre az EU-nak már nincs befolyása. Káncz Csaba jegyzete.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG