<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=947887489402025&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
9p

Meddig tart még a háború, és mi vár Magyarországra? Jól helyezkedik a kormány? Meddig bírja anyagilag Oroszország? Hogyan és miből lehet majd újjáépíteni Ukrajnát?

Online Klasszis Klubtalálkozó élőben Káncz Csabával - vegyen részt és kérdezzen Ön is!

2022. december 15. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Nem sok maradt az ókori Athénból, mégis több, mint egykori legyőzőjéből. És ez talán így is van jól. De akkor most bevált vagy nem vált be a népuralom első híres kísérlete? Világjáró rovatunk az egykor világhódító Athénból jelentkezik.

Az idén nyáron is biztosan sok magyar utazott Görögországba, de túlnyomó többségük valószínűleg egyenesen valamelyik festői szigetre ment strandolni, Athént pedig legfeljebb átszállóhelyként érintette. Nem is hibáztathatjuk őket ezért, hiszen az összesen nagyjából 3,5 millió lakosú, autókkal, robogókkal és szeméttel teli nagyváros a 40 fokos nyári hőségben nem az a hely, amiről a „kellemes kikapcsolódás” szókapcsolat juthat az eszünkbe.

Ősszel, tavasszal vagy akár télen Athén viszont igenis kellemes hely lehet, nagy az élet, oldott a hangulat, megfizethetők az árak, és magyar szemmel még a mindent átható enyhe lepukkantság is az otthonosság hangulatát árasztja. Az egyik legvonzóbb tulajdonsága pedig az a városnak, hogy nem lehet benne túl sok mindent megnézni.

Kis sziget csak az egykori ókori város a mai nagyváros tengerében. Fotó: Wikimedia
Kis sziget csak az egykori ókori város a mai nagyváros tengerében. Fotó: Wikimedia

Ha az ember Rómába, Párizsba, Londonba, Madridba, az európai kultúra más kikerülhetetlen központjaiba utazik, akkor egy több napnyi, kétműszakos, megállás nélküli múzeum-templom-látnivaló körök után is úgy érezheti, a tizedét nem látta annak, amit szeretett volna. Ehhez képest Athén fő látványosságait nagyjából két nap alatt, metróaluljárókban vett, múzeumlépcsőkön betömött szendvicsek, vízhólyagok, valamint a nyitvatartások és az eljutási idők bonyolult mátrixa által kiadott útiterv nélkül is kényelmesen meg lehet tekinteni. Ezt megköszönhetjük a nagyjából 400 éves oszmán uralomnak (Mohács és 150 év, ezért tartunk ott, ahol – ne nevettessük ki magunkat!), amit Athén jórészt békés, a nemzetközi politikában teljességgel jelentéktelen kisvárosként szundított át. A modern görögök azon – egy ügyintézésnél azért néha igencsak bosszantó – tulajdonsága pedig, hogy úgy igazából nem szeretnek nagyon csinálni semmit, tett aztán arról is, hogy a sokszorosára nőtt Athénban semmi túlzottan érdekes vagy látványos ne legyen, amit az ókori romok és emlékek mellett mindenképp meg kéne nézni.

Homályos tanítások

Van időnk tehát nyugodtan sétálgatni az ókori Athén megmaradt emlékei között, és még arra is szánhatunk néhány percet, hogy itt-ott leülve kicsit elgondolkozzunk a látottakon ahelyett, hogy rohannánk tovább a következő kihagyhatatlan látnivalóhoz. Szokás mondani Cicero nyomán, hogy a történelem az élet tanítómestere, és Athénban, a világtörténelem egyik legfontosabb helyszínén üldögélve próbálhatjuk befogadni az eltelt évezredek tanítását.

A probléma az, hogy ha a történelem tanítómester, akkor bizony vagy egy alulfizetett és évtizedekkel ezelőtt kiégett magyar történelemtanárra hasonlít, aki a fontos összefüggések és mélyebb jelentések nélkül darálja le az anyagot, vagy egy hippikorszakába ragadt szórakozott professzorra, aki mindenhogy értelmezhető rébuszokat és odavetett utalásokat dobál a diákjai elé.

Mai világunk egyik alapvető, most éppen véresen komollyá vált kérdése, hogy történelmi távlatokban az autokráciák vagy a demokráciák a sikeresebb és életképesebb államformák. Nos, a fénykorában is alig néhány tízezer lakóval rendelkező Athén (illetve a körülbelül 150 ezres lakosságú athéni városállam) egy időben a világ egyik legerősebb hatalma volt. Dacolt a hatalmas Perzsa Birodalommal, gyarmatvárosai voltak a Fekete-tenger partvidékétől az Ibériai-félszigetig. Az Athén által vezetett szövetségi rendszer, a Déloszi szövetség egyesített ereje a kor bármely autokrata birodalmával vetekedett.

Jó kérdés, hogy Athén mennyire nevezhető mai értelemben vett demokráciának (nem nagyon, és ennek csak az egyik oka, hogy a népesség nagyobb részét kitevő nők, polgárjoggal nem rendelkezők és a rabszolgák semmilyen beleszólással nem bírtak az állam ügyeibe), mindenesetre az Athént vezető politikusoknak egymással kellett rivalizálniuk, és számíthattak arra, hogy döntéseikkel a polgárok előtt kell elszámolniuk.

Érdemes leülni a Pnüx-dombon, az egykori népgyűlések helyszínén. Aki itt kiállt szónokolni a nép elé, annak a szó szerinti hátteret az athéni kultúra és állam legfőbb tartóoszlopai, az Akropolisz (azaz a vallás és az istenek), az Areioszpagosz (a hagyományok és a jog), illetve az Agora (a kereskedelem és a társadalmi élet központja) adták.

Kilátás a Pnüx-dombról, jobbra a szónoki emelvény látható, a háttérben az Akropolisz és az Areioszpagosz dombja. Fotó: Wikimedia
Kilátás a Pnüx-dombról, jobbra a szónoki emelvény látható, a háttérben az Akropolisz és az Areioszpagosz dombja. Fotó: Wikimedia

Akármennyire nem volt egyszerű közember Periklész, az athéni fénykor legjelentősebb politikusának is ide kellett kiállnia, a „nép” elé, hogy meggyőzze őket az általa helyesnek tartott intézkedések megszavazásáról. Képzeljük el egy pillanatra, hogy magyar politikusoknak egy, a Gellérthegyen kialakított pulpituson, a hátuk mögött a Várral, a Parlamenttel és a Bazilikával, több tízezer választópolgár előtt kéne megtenniük a fontos bejelentéseiket, szavazásra bocsátani terveiket. Elmondta volna itt Gyurcsány Ferenc az őszödi beszédet? Orbán Viktor bejelentette volna itt a rezsicsökkentés végét vagy a kata beszántását? Gulyás Gergely belemondta volna a választók szemébe azt, hogy a Vodafone nyeresége fogja majd fedezni a tanárok béremelését?

Periklész temetési beszéde - Philipp von Foltz 1852-es képe. Fotó: Wikimedia
Periklész temetési beszéde - Philipp von Foltz 1852-es képe. Fotó: Wikimedia

Az állam ilyen vezetésében bizony benne volt, hogy akár naponta születhettek egymásnak ellentmondó döntések a legfontosabb ügyekben, a legtehetségesebb hadvezérek és politikusok válhattak egyik napról a másikra hatalmasságokból száműzött páriákká. Ma azt gondolnánk, hogy így nemhogy egy országot, de egy vidéki amatőr színjátszókört sem lehet vezetni, Athén mégis évtizedekig a világ egyik legerősebb hatalma volt, és pont az itt tökéletesre csiszolt eszközökkel, a meggyőzés, a kiegyezés, a fenyegetés, a megvásárlás vagy éppen az árulás módszereivel édesgette, zsarolta, kényszerítette uralma alá a görög világ – és ezzel az ókori Európa által ismert civilizált világ – jelentős részét.

Aztán – részben éppen a különböző politikai csoportok egymásnak ellentmondó stratégiái és legtehetségesebb hadvezérének elüldözése miatt – elvesztette az autokratikus Spárta vezette peloponnészoszi szövetség ellen vívott háborúját, és soha többé nem tért igazán magához. Spárta ugyan maga is belerokkant a háborúba, de az autokrata makedón, majd később a római hódítás ezt az egész furcsa, széttagolt görög poliszvilágot örökre leléptette a történelmi tényezők színpadáról.

Emlékek, romok, gondolatok

Ez pedig átvezet minket egy másik történelmi leckéhez. Thuküdidész nevét talán mindenki ismeri, de főművét, a Peloponnészoszi háborút valószínűleg az e sorokat olvasók elenyésző százaléka futotta át. Ennek legismertebb és legtöbbet idézett része a méloszi dialógus, amely elképesztően jól mutatja be a „demokratikus” Athén egyik árnyoldalát, illetve a hatalmi politika végtelen cinizmusát (érdemes egyébként el- vagy újraolvasni, akár a mai ukrajnai helyzet kapcsán is igen frissnek ható szöveg).

A Pnüx-dombon üldögélve nekem mégsem ez, hanem egy másik rész jutott eszembe, ami már első olvasásra, ifjú egyetemistaként is nagyon megütött.

„Mert tegyük fel, hogy Lakedaimón városa [Spárta] elpusztul, s nem marad belőle semmi más, csak a szent helyek és az épületek alapja, úgy gondolom, a távoli jövőben a későbbi nemzedékek nagyon kételkedve hallgatnák, hogy milyen hatalmas volt, pedig a Peloponnészosz kétötöd része az ő birtokában van, s uralmát a félsziget egész területére és számos külső szövetségesre is kiterjeszti. Hatalma mindamellett jelentéktelennek látszanék, mivel a város nincs egybeépítve, nem találhatók benne fényes szentélyek és épületek sem, hanem a régi hellének szokása szerint faluszerűen húzódik szét. Ha viszont az athéniakat érné ugyanez a végzet, városuk látható maradványaiból hatalmukat kétszer akkorára lehetne becsülni, mint amekkora az a valóságban volt.”

Az ókori Athén romjait ma is évente milliók látogatják, az Akropoliszt képről a világ túlsó felén is felismerik – és most jöjjön itt egy jellemző kép Athén félelmetes ellenfele, majd legyőzője, a peloponnészoszi szövetség vezetője, Spárta romjairól.

Spárta ókori színházának kevéssé impozáns romjai. Ezek alapján nehéz lenne elhinni, hogy Spárta 27 év váltakozó sikerekkel vívott háborúja után döntő vereséget mért Athénra. Fotó: Wikimedia
Spárta ókori színházának kevéssé impozáns romjai. Ezek alapján nehéz lenne elhinni, hogy Spárta 27 év váltakozó sikerekkel vívott háborúja után döntő vereséget mért Athénra. Fotó: Wikimedia

Hát igen, talán nem véletlen, hogy nem ezeket látogatják milliók. De hogy ezt így leírta 2,5 évezredre előre egy körülbelül i. e. 460-tól 395-ig élt ember, akinek az egész élete a Spárta és Athén uralta görög világban telt, történelemkönyveket pedig nem olvashatott, mert éppenséggel ő volt az egyik első történetíró, az szinte hihetetlen.

Ha Thuküdidész meg tudta tenni, hogy saját korát a távoli jövő nemzedékeinek nézőpontján keresztül is megítélje, akkor minket aztán semmi nem akadályoz meg ebben. Lesz itt, a 21. század első felében olyan építményünk, amely még romjaiban is lenyűgözi leszármozattainkat? Lesznek olyan tudományos áttöréseink, amelyek új, fenntarthatóbb pályára terelik a fejlődést? Lesz olyan történetírónk, akinek a sorait fel fogják idézni, mint akkor is meglepően frissnek ható meglátásokat?

Vagy mieink lesznek azok a generációk, amelyekről annyi lesz feljegyezve a történelemkönyvekben, hogy látták a problémákat, és mégsem tettek ellenük semmi lényegeset? Esetleg majd a mi kipusztulásunk után a Földre egyszer leszálló kis zöld emberkék a régészeti leletek tetején egy műanyagszeméttel és használhatatlan mikrochipekkel teli felső sávot fognak óvatosan lesöpörgetni az értékesebb rétegekről?

Hát, ezzel a szónoklattal valószínűleg nem arattam volna nagy sikert egy népgyűlésen. Egy kellemes athéni kiruccanást sem érdemes ilyen sötét gondolatokkal elrontani. Másnap már a romok helyett a városban sétáltunk, de a történelem ott is szembejött, méghozzá egy díszszemle formájában. Emlékszem, hogy akkor, néhány éve igencsak jól szórakoztunk a látványosságon. Ha a pomponos lábbelivel ellátott népviseletbe öltözött masírozókat talán még nem is, de egy görög díszlépésben a város közepén teljes felszerelésben elvonuló katonai búváralakulatot szerintem még a legmarconább görög hazafi is megmosolyog a bajsza alatt. Hiába ismertük a görög-török viszony nem túl baráti jellegét, akkor abszurdnak tűnt, hogy az EU egyik legszegényebb „régi” tagállama milyen hatalmas összegeket költ a haderejére, amely a felvonulás egyes abszurd részletei ellenére valóban jelentős erőt képvisel. Nemhogy bő két évezred, de még egy évtized sem telt el azóta, mégis olyan, mintha egy másik kor lett volna.

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és a Privátbankár kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz májusban, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait!

Szubjektív Ahol összefolynak az évszázadok: Prága
Dobos Zoltán | 2022. december 3. 05:40
Bécs, Budapest, Prága – már általános iskolában megtanultuk az egykori Osztrák–Magyar Monarchia három „fővárosát”. És aki járt már mindhárom városban, az megerősítheti, hogy a városok békebeli hangulata mindhármon érezhető még akkor is, ha sorsuk az azóta eltelt több mint száz évben nagyon különbözően alakult. Világjáró rovatunk november végén Prágába látogatott el, és meggyőződött ennek valódiságáról. És a sör is valóban jobban esett, mint itthon! Szubjektív élménybeszámoló a cseh fővárosból.
Szubjektív A nap képe: különös ültetési rend Putyin asztalánál
Wéber Balázs | 2022. november 28. 15:01
Putyin vonzódik a gigantikus asztalokhoz. Vagy csak üzen általuk. Talán többet is, mint amennyit akar.
Szubjektív Rigó Jancsit nassolni a világ egyik legszebb terén
Elek Lenke | 2022. november 26. 05:46
Kevés olyan magyar turistával találkoztam, aki olaszországi utazása során kifejezetten Triesztet vette célba, pedig nemcsak átutazni érdemes errefelé, hanem megállni is. Ez a magyar és osztrák vonatkozásokban gazdag kikötőváros nem emlékeztet Nápoly zajos életvidámságára, Velence páratlan romantikájára, de Milánó nagyvilági stílusára sem. Világjáró rovatunk újabb állomása az északolasz város az Adriai-tenger és Szlovénia között.
Szubjektív A nagy focisvindli: álságos háború zajlik a katari vb-n
Wéber Balázs | 2022. november 22. 19:37
A FIFA évtizedek óta zűrös társaság, amit a világbajnokság Katarnak való odaítélése is bizonyít. A kőgazdag olajállamnak nem sok köze van a futballhoz, és az emberi jogokkal is hadilábon áll. De ez nem ok arra, hogy európai csapatok vélt morális felsőbbrendűségüket hirdessék, és politikai célra használják az eseményt. A mindenfajta diszkrimináció elleni kiállás üdvözlendő, a politikai színezetű témaerőltetés viszont visszás. Nagyító alatt a katari vb mindkét oldala.  
Szubjektív Nem rossz magyarnak lenni, csak nehéz - budapestieket kérdeztünk a magyarságról
Bendl Vera – Izsó Márton | 2022. november 20. 05:52
Ezen a héten kollégáink arra voltak kíváncsiak, hogy vajon milyen érzés most magyarnak lenni? Büszkék vagyunk-e a magyarságunkra? Hogy látják ezeket a kérdéseket a budapestiek? És vajon mennyire foglalkoztatja őket a külföldre költözés gondolata? 
Szubjektív Az ország, ahol nem félnek semmitől
Wéber Balázs | 2022. november 19. 05:44
Uruguayban a foci a társadalom cementje, Ghiggia gólja Brazília ellen nemzeti identitást teremtett. A brazilok viszont a Kennedy-gyilkossághoz hasonlítják a legendás lövést. Lesz-e Uruguaynak a katari vb-n is találkozója a sorssal? Világjáró rovatunk ezúttal a dél-amerikai országba látogat el, miközben elgondolkodik történelem, társadalom és futball kapcsolatán.
Szubjektív A nap képe: rövidgatyában rúgott hatalmas öngólt Szergej Lavrov
Litván Dániel | 2022. november 14. 15:10
Az orosz külügyminiszter a hanyatló nyugat termékeiben pózolva gúnyolódott a nyugati médián.
Szubjektív Bécs kicsiben – Stájerország ékszerdoboza
Kormos Olga | 2022. november 12. 05:37
Síeléskor mindig csak úgy elsuhantunk autóval a Wien-Graz útitáblák alatt ahelyett, hogy egyszer is megálltunk volna Graznál. Most ősszel végre megtettük, s nem csalódtunk. Sőt. Világjáró rovatunk ezúttal Stájerország székhelyén járt.  
Szubjektív Nyomorogni szabadabban is lehet: ilyen országot szeretnénk magunknak?
Litván Dániel | 2022. november 5. 05:39
Mexikóban a bajt el lehet kerülni, a szegénységet azonban nem. Világjáró rovatunk legújabb írásából az is kiderül, hogy tanulhatnánk-e valamit a közép-amerikai országtól.
Szubjektív Az ezüst és a tárnák városa – a Felvidék gyöngyszemében jártunk
Elek Lenke | 2022. október 29. 05:29
Retro-antik kávézók, lépten-nyomon magyar emlékek, impozáns, múltidéző paloták, templomok minden nép és vallás számára. Világjáró rovatunk ezúttal egy kicsi, de izgalmas felvidéki települést derített fel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG