Pajares – Pola da Lena 23 kilométer.

A nap jól kezdődött, a háziasszony az előtérben meleg kávét készített ki, némi előre csomagolt pici kuglófszerűséggel. A reggeli hőmérséklet is melegebb volt a hegylánc óceáni oldalán, mint a León felé néző belső vidéken.

Kellemes lejtőn ereszkedtem Pajares falujából a kertek alatt. Bámulatos látvány, telkek kapuit fényképeztem.  Sok volt belőlük. Tehenek.

A kanadai pár utolért. Megbeszéltük, hogy egy tíznapos remek ösvény van Vancouver környékén kunyhókkal, de mindenhová vinni kell az élelmiszert, mert helyben nincs ellátás. John annak idején egy évet volt Norvégiában cserediákként. Úgy tűnik, hogy az egy év külföldön diákkorban egy nagyobb hagyományokra visszatekintő dolog.

A vasfüggönyön innen nem igazán volt ilyen hosszú csereprogram – gondolkodtam, mi lett volna, ha. Szívesen megtanultam volna egy kelet-európai nyelvet is.

Némi aszfalt után hegyi ösvény következett. Santa Marinánál csinos kis templom, néhány ház. Egy öreg néni és rengeteg macska. Itt beértem és elhagytam a szimpatikus spanyol négyest. A kertek alatt egészen Chanosig mentem, ahol van zarándokszállás.

Innen hosszan, folyamatosan lejtő aszfaltút következett. Mivel ilyenkor kevésbé kell figyelni, elszállnak a gondolatok. A kisfalusi lét örömei jutottak eszembe, különös tekintettel a tartósítási technológiákra. Gyermekkoromból nagy baracklekvár-főzésre és paradicsomszósz-dunsztolásra emlékszem.

Abált szalonnák és füstölt kolbászok is felmerültek a gondolataimban. Úgy látszik, éhes lehettem. Hová tűntek a lekvárok? Már dunyhám sincs egy esetleges dunsztoláshoz.

Az út párhuzamosan futott a völgy túloldalán menő forgalmas úttal. Mígnem vasút is kerekedett. Fresneónál fel kellett kaptatni a domboldalra. Igen szép ösvény. Alattunk mélyen a vasútállomás.

Erdőbe vezetett az út, néha hajolgatni kellett a belógó bokrok ágai miatt. Meglepetésszerűen bukkant fel egy kápolna, először szerszámos kamrának néztem. Nyitva volt, igaz, a kapu nyitját meg kellett találni. Egy kis kötélen az egész ajtónyílást keresztben lezáró faléc lógott. Elég szoros volt, de derékszögben el lehetett forgatni. Bent sötét. A telefon lámpájával fedeztem fel a fehér galambot. Úgy éreztem, ez nekem szól.

Kint hosszabban leültem. A térképet nézve az igen közeli falu (házcsoport) neve Eros. No, ez meg mi lehet? Elszalasztott szerelmek jutottak eszembe.

Carpe diem? Ragadd meg a napot? A hedonista megközelítés helyett úgy is lehet értelmezni, hogy használd ki a napot! Haladj céljaid felé!

Ilyeneken töprengtem a szalonnák után, majd felkerestem a közeli forrást, és továbbmentem.

A következő falu Eiras, ahol 1,4 kilométer kitérővel egy kolostorhoz lehet eljutni, ahol szállás is van. De úgy ítéltem meg, hogy a várható emelkedő miatt ezt a kitérőt majd legközelebb teszem meg.

A faluban egy mindenféle dologgal felcicomázott ház, kék asztúriai zászló sárga kerettel és fehér galamb. Párosan! Ilyet most láttam először. Biztosan jót jelent! Volt ott patkó, virág, facipő. Négylevelű lóherét nem láttam.

Hegyi ösvény következett Campumanesig. Itt jól beebédeltem! Nagyobb hely, három étteremmel. Egy a törzsközönségnek, ahol munkások is ebédeltek overálban, egy bezárt, egyet pedig nem vettem észre.

Az elsőt választottam. Napi menüt kértem. A pincérnő elsorolta a választékot, csak néhány szót értettem.Gondosan kiválasztottam valami zöldséget és egy disznóhúsos valamit. Zöldborsó levest kaptam krumplival.

A lábasból többször lehetett szedni. A második fogás pörköltszerű volt. A pincérnő a vállamat lapogatta – ez itt mindennapos? Kértem süteményt, kávét. Adtam: nagyobb borravalót.

Innen összenőtt falvak során haladtam  a cél, Pola da Lena kisvárosa felé. Az út mellett futó kis folyót hívják Lenának (Dimitrij nem erről mesél). A fő kulturális látnivaló egy román kori templom, Szent Krisztina temploma. Olyan, mint egy tisztességesen funkciót váltott objektum, nyitva tartási idővel, belépőjeggyel.

Kora délután zárva volt. Tényleg mindent pénzesíteni kell?

A folyón kis hídon keresztül keltem át. A hídon lévő padon egy fehér galambpár szobor ült! Kerékpárosok érkeztek egy szállásra, tőlük kértem vizet. A budapesti fürdőket emlegették.

Polában a vasútállomás mellett van az önkormányzati zarándokszállás: egy iskola vagy művelődési ház félében. Aki fogad: Paloma, azaz galamb és fehér blúz van rajta. A mai nap a fehér galambpárról szól?

A hollandok és a szimpatikus spanyolok is itt szállnak meg. A hollandokkal kiülünk a főtérre. Vajon hol lehet Paulo, a Svájcban dolgozó brazil bankár-zarándok? Üzenek. Hangüzenet a válasz: eltévedt, majdnem meghalt és helikopterrel mentették ki. Valóban lehetett helikoptert hallani napközben.

Sokk. Holnap Oviedóban lesz, tehát szerencsés a kimenetel. Vajon mi történt? Kíváncsian, de némi aggodalommal várom a holnapot.

Az El Camino-sorozat (Világjáró Extra) többi részét itt lehet elérni.

A Világjáró cikkeit itt olvashatják.