El Espín – Barducedo, 26 kilométer.
A reggel zenés ébresztéssel kezdődött. Nem szeretek ébresztésre kelni, és most is hamarabb felébredtem. Majd a szokásos közös reggeli az adományozós szálláson: kávé, kenyér, vaj, lekvár. Már nyolckor elindultam. Majdnem elfelejtettem bedobni az “adományt”.
Fotó: Bózsó Péter
Két kilométer volt Borresig, ami az utolsó falu az útelágazás előtt. A régi, hagyományos út a hegytetőn át vezet, ahol három régi kórház romjai vannak. Az újabb változat lemegy a völgybe, és onnan kapaszkodik vissza a hágóhoz.
A régi utat választottam a hegyen át, noha délutánra esőt ígért az időjárás-jelentés a telefonomon. Az útelágazásnál több zarándokkal találkoztam.
Kölcsönös fényképezkedés. Valahogy Yoda mester is felkerült a Camino figurái közé, az erőt azonban nem éreztem a közelében. A jóga is képviseltette magát egy óm erejéig. Azonban a jóból is megárt a sok – gondoltam.
Az út egyre szebb kilátással emelkedett. Felhős volt az ég, de csak egy-két csepp eső esett. Meglepetésre még egy falu következett, Samblismo egy kis kápolnánál, szép belsővel.
Az út, ahogy felfelé kanyargott, leégett fenyvesekbe vezetett. Érdekes kombináció volt a fekete törzsek és a sárga virágok. Az emelkedés minden kis domb után folytatódott, nem lehetett a végét látni, azonban számomra nem volt túl meredek.
Fotó: Bózsó Péter
Egyszer csak utolért a német Luis, és együtt értünk fel egy kis tetőre. Na, itt rákapcsolt a szél és esni is kezdett. Luis mintegy madárként vetette magát a szélbe. Végre örömtől sugárzónak láttam. Gyorsan le is hagyott.
Előkerült az esőkabát, ami egész úton rajtam maradt, de többnyire a szél miatt.
Találkoztam az angolai-német férfival, akit újdonsült brazil barátja kísért. Róla nárcisztikus személyek jutottak eszembe. Felidézték a leckéket, amelyeket tőlük kaptam. Hasznos volt, így nem bántam, hogy találkoztam velük.
Most azonban ez a fiatal férfi idegesített. Többször összefutottunk. Tulajdonképp egyszer beszélt hozzám is, amikor kidomborította, hogy micsoda teljesítmény a mai gyaloglás, és ő bizony étteremben fog egy egész menüt megenni – mert megérdemli. Nekem az útról másfajta gondolataim támadtak.
Elértük az első középkori zarándokkórház romjait. Egy szép füves nyeregben volt. Vajon honnan hozták a vizet itt a magasban? Próbáltam a működését elképzelni.
Ezután egy lovas rész következett. A reklámanyagokban majdnem mindig ezt mutatják. Gyönyörű kilátás, legelésző lovak. Békésen tűrik a hátizsákos zarándokokat vagy turistákat. Megkapó látvány.
Fotó: Bózsó Péter
A szél csak fújt és fújt, az eső szemerkélt. Így jutottunk egy csúcsra. Itt leültem pihenni. Mindig használom az összecsukható, műanyag leülőt, amelyet szárazon tartok. Megláttam a szivárványt, felugrottam és a kezemben lévő kólát magamra öntöttem. Most kivételesen hoztam, hogy meglegyen az élénkítés, de biztosan csak vizet hozok a jövőben, mert az nem ragad.
A szivárványt megcsodáltam. Úgy éreztem nekem (is) szól. Szerencsés ember vagyok – éreztem. Lelkesített.
Kisebb ereszkedő után következett a második kórház romja. Itt besötétült az ég, és elkezdett tényleg esni. Többen a romok közelében kerestek menedéket. Volt egy fedett rész is, de azt állatok használják, és bent rettenetes sár volt. Picit kétségbe estem, nem szerettem volna még a félút előtt bőrig ázni. Azonban az eső csak ijesztés volt, negyed óra múlva elmúlt.
Fotó: Bózsó Péter
A szél azonban nem. Végig küzdelmes volt. Egy gyönyörű nyugodt szakasz után, kellemes kökörcsin mezőkkel és néhány nagyobb pocsolya vagy minitó után az első autóutak nyergébe érkeztünk. Itt egy meredekebb, de nem túl magas részen úgy meglökött a szél, hogy megijedtem. Innen egy csupasz gerincen kellett egy másik autós hágóhoz menni.
No, itt fújt a szél. Egészen rá kellett dőlni. Egy-egy széllökésnél teljesen lehajoltam, hogy minél kisebb legyek, sőt azon gondolkodtam, hogy a földbe kapaszkodjak. Végül nem kellett.
A második, magasabban lévő hágónál betonépítmény állt. Először formája okán kápolnának gondoltam, de közelebbről szemlélve kiderült, hogy menedék. De zárva volt! Milyen menedék ez?
Innen egy elég meredek részen át ereszkedtünk. Még sokat kellett menni a végcélig. Addig is egy kis kápolna vidított Montefuradóban. Előtte fű és sok kökörcsin. Az evés közbeni beszélgetés a beszédes angolai-német fiatalemberrel itt esett.
Szép kilátásos utak jöttek, immár a nagy hegy másik oldalán.
Észrevettem, hogy az elektromos vezetékek igen hangosan zúgnak a szélben. A nagyobb vezeték, kisebb szél kombináció mélyebb hangot adott, a süvítő szél sikítást. Elektromos hangszer? Vajon mekkora szélnyomást kell elviselniük?
Még egy falu következett, Lago, az útikönyvem szerint szép templommal. Nekem annyira nem tetszett, kicsit becsapottnak éreztem magam.
Egyre több lett az erdő, szántó is következett. Végül egy kellemes fenyőerdő jött vízszintes úttal, puha tűlevél szőnyeggel a sok köves, omladékos út után. Meglepő módon később, egy ligetes részen a fenyőfák között tehenek bukkantak fel.
Már nem voltam messze a céltól, amikor felélénkült a szél, és elkezdett esni. Egyre nedvesebb lettem, de végül nem áztam el nagyon.
Fotó: Bózsó Péter
Berducedo szélén mindjárt az önkormányzati szálló következett, ahová tartottam. Sajnos betelt. Épp szembejött Ricardo, a portugál zarándok, aki elmondta, hogy lejjebb van egy éttermes szállás, és biztos van hely, mivel a telefonos alkalmazás szerint ideiglenesen zárva van, és így kevesebben próbálkoznak.
Jó, hogy ennyi embernek bemutatkoztam. Most is jó sült ki belőle. Így lett. Igaz, felső ágyat kaptam, a zuhanyzó fülkébe alig lehetett beférni és “táncolós” WC volt: ha nem mozogsz, rögtön lekapcsol a villany. Így nehezebb célozni.
A zarándokmenü bőséges volt, és már hattól tudtam enni, aminek külön örültem. Vacsora közben majdnem leszakadt az ég. Angolul zuhanynak is mondják, időnként olyan, mintha az égi zuhanyrózsát épp rád irányítanák. Örültem, hogy bent vagyok.
A biztonság kedvéért másnapra foglaltam ágyat. Húsz kilométer lesz az út, meredeken le a víztározóig, aztán kevésbé fel. Az előrejelzés szerint délelőtt tíz után már nem fog esni. A bal karomról a kötés lekerült. Szépen gyógyul. A mai nap sikere után bizakodó vagyok a holnapban.
Az El Camino-sorozat (Világjáró Extra) többi részét itt lehet elérni.
A Világjáró cikkeit itt olvashatják.
Nem a Nyugaton. 
