A mai nap rövid távot mentem, mert egy hosszabb hegytetőn futó táv következik, aminek csak az elején és a végén van szállás. A mai nap e hegyi szakasz kezdetéig való eljutás volt.
A tineoi szállás egy hotel aljában volt. A szobatársam Amir, egész éjszaka dolgozott a laptopjával az előtérben. Sajnos emiatt egy napot ki kellett hagynia. Nagyra tartom, hogy ilyen erőfeszítést tesz, hogy itt legyen.
Reggel csöpögött az eső, betértem a főtéri kávézóba. Főleg helyiek voltak. Jobb egy meleg kávé és némi harapnivaló elfogyasztása után elindulni.
Az eső elállt, az út emelkedett és egyre szebb kilátás nyílt a kisvárosra és a völgyre, amelyben feküdt. A felkelő nap apró felhőfoszlányokat világított meg a völgyben.
Fotó: Bózsó Péter
Az úton többször találkoztam az oroszul is beszélő Natasával – Portugáliából. Csak kis hátizsákja volt és sokat fotózott. Tanácsoltam neki is, hogy az út közepénél lévő kolostorhoz, illetve annak romjához, Obonába tegye meg a párszáz méteres kitérőt. Később hálás volt, mert valószínűleg nem tudott róla.
Én előző este átnézem az olasz útikönyvemet, amelyet még a San Salvador út elején vettem magamhoz, a zarándokok egymásnak otthagyott cuccai közül.
Fotó: Bózsó Péter
Egy kisebb hegyre másztunk fel. Ezen a szakaszon ismét találkoztam a vidám lengyel lányokkal. Velük mindig jó beszélgetni. A litván-spanyol fiatal pár is befutott, velük egy szakaszon együtt mentem. Jól beszedreztünk.
A hegytetőn tehenek fogadtak minket. Volt egy különösen barátságos is. Egy paraszt is dolgozott, egy kaszáló kaszálógéppel sétált le-föl. A hegytetőn még kukorica is volt, amit furcsálltam a legelők között.
Egy erdei úton ereszkedtem le, a növényzet üde volt a hajnali eső után. Friss hangulat, de nem volt túl hideg.
Fotó: Bózsó Péter
A kolostorhoz kitértem. Mindenkinek ajánlottam az úton, aki szóba elegyedett velem. Egy fiatal litván párral, kezdeményezésemre, a litván nyelv rejtelmeiről beszélgettünk.
A kolostor romos épülete méltóságteljes volt. Talán ezt annak is köszönhette, hogy előtte egy nyírt füves tér volt, a lejtős terepbe vízszintesen beékelve. A templommal szemben egy piciny “külső” kőoltárt is elhelyeztek, legalábbis a kihelyezett ismertető tábla szerint. Itt gyülekezett egyre több zarándok. A közeli faluba is felsétáltam, de nem volt bár a térkép jelzésével ellentétben, csak egy bolt.
Vettem három kólát, amivel a szokás szerint később érkező lengyel lányokat leptem meg. Főleg ételekről beszélgettünk, egy észak-keleti lengyel lakodalom kapcsán.
A továbbiakban némi aszfalt következett és az utolsó nagyobb hely a hegyhát előtt: Campiello.
Tucat ház, egy bár, egy étterem. Két kis bolt és több szállás. Itt kell feltankolni a hegyi szakaszra, ahol víz sincs. Csomagolt sajtot, szeletelt kolbászt és kenyeret vettem, meg vizet.
Fotó: Bózsó Péter
Egy dél-afrikai apa és lánya Fokvárosból elegyedett szóba velem. Most nem én kezdeményeztem. Javasoltam, hogy ott szálljanak meg, ahol én, de a hely időközben betelt. Sajnáltam, hogy nem tudtunk így igazán beszélgetni.
A lengyel lányokkal együtt fogyasztottam el egy menüt. Elbúcsúztunk, mert másnap este már busszal utaznak a repülőtér felé. Előtte még megmásszák a hegyet. Szállásuk az enyémnél előbbre volt, így előttem fognak járni.
Fotó: Bózsó Péter
Az én szállásom az étteremtől úgy 1,5 kilométerre, némi kitérővel következett. Ez is adományozós hely, így a korábbiakból tanulva valódi csengettyűvel csengettem.
A szállás úrhölgye maga alakítja ki szigorú szabályait, amelyeket nem lehet előre tudni, csak a helyszínen derülnek ki. Az ilyen anyáskodó helyzettől irtózom, mert olyan szabályokat kell elfogadnom, amelyekkel nem biztos, hogy azonosulok.
Az első meglepetés a fehér “védőzsák” volt, amelyet a hátizsákra kellett húzni, így a különféle zsebek praktikussága azonnal eltűnt. Szerintem a házigazda maga nem próbálta ki, hogy milyen nehézséget teremtett mesterségesen. Bizonyára valamiféle elképzelés szerint. Mi a fenétől védhet egy fehér textilzsák? Az ágyi poloskától biztosan nem.
A szálláshoz fedett kiülő tartozott. Az egyetlen közös szoba igen látványos. Kőfalakon nyugvó hatalmas fagerendák, fa födém.
Közös mosás mosógéppel, a gazdasszony gondozásában. Nagyon nézegettem a már betett koszos dolgokat, mivel tucattermékeim vannak és így előfordulhat, hogy másnak is ugyanolyan van. Volt már, hogy egy nőről úgy kellett lekunyerálni a pólót. Csak az győzte meg, hogy a méret nem stimmelt.
Reggel lesz a száradt ruhaválogatás. Majd meglátom.
Közös vacsora volt, hús nélkül: paradicsomos, fokhagymás kenyér és paprikás, sajtos tészta. Vörösbor, ostyás fagylalt. A gondolt árat adományként reggel kell egy postaláda-szerű dobozba dobni.
Fotó: Bózsó Péter
Véletlen folytán négyen vagyunk magyarok. Főleg a Caminóról beszélgettünk. Van egy brazil, egy angolai-német, egy német, egy lengyel pár és egy visszahúzódó ukrán fiú Lembergből. Az angolai viszi a prímet. Szeret középpontba kerülni. Végül előadja első saját dalát félig portugálul, félig németül. Kicsit meglepő egy fekete férfi német énekét hallgatni.
Holnap reggel egységesen fél hétkor kelünk és a gazdasszony szabálya szerint nyolcig el kell mennünk. A nap 8:17-kor kel. Győztek a sötétben gyaloglás hívei, a fényre indulók elvesztették a hangadók vetélkedését. Én az utóbbi csoportba tartoztam.
Kíváncsi vagyok, hogy holnap tényleg esni fog-e, ahogy az előrejelzés mondja.
Az El Camino-sorozat (Világjáró Extra) többi részét itt lehet elérni.
A Világjáró cikkeit itt olvashatják.
