A horvátok büszkén kommunikálják mindenütt, mennyire bejött nekik az idei nyári csúcsszezonban a schengeni övezethez való csatlakozás, emiatt a horvát-magyar határátkelőket is év eleje óta ellenőrzés nélkül vehetik igénybe az utazók. Azaz 2023. január -1-je óta végre nem kell órákat dekkolni a határnál, híre-hamva sincs a sorompóknak, morc tekinteteknek.
Igen ám, de a szabad határátlépés bevezetésével egyidőben összeültek valahol a nagyokosok, és kiókumlálták, hogy mégse legyen egyszerű annak a turistának, aki hozzájuk érkezik, gond nélkül elérnie a tengert. Ugyanis az odavezető autópálya sebességhatárai ép ésszel fel nem foghatóan hol lassításra, hol gyorsításra parancsolják az autóst, ráadásul folyamatosan fékezni kell minden egyes alagút előtt – van belőle jónéhány –, aztán bent, az alagút mélyén, a töksötétben, hirtelen az addigi 60-as táblát váltja egy másik, ami 100 km-es sebességet jelez. Majd kint, a szabadban, jön az újabb sebességkorlátozás – teljesen érthetetlen módon, és ez így megy végig.
De legyünk pozitívak: itt van végre a miniszabi, a nap ragyog, a tenger mélykék, a szállodában csak elvétve cselleng néhány gyerkőc (nem gyerekhadak vetik üvöltve bele magukat a medencékbe késő éjszakába nyúlóan). A kisváros, ahová épp megérkezünk: Selce.
Amikor Horvátországban gyakrabban előforduló ismerőseinknek mondtuk, hová készülünk, folyton egy megjegyezhetetlen nevű kisvárost emlegettek. Mostanra kiderül, ez Crikvenica, az a település, amellyel egybeépült Selce, az úti célunk.
A tengerparton K.u.K. hangulatú szállodák váltják egymást modern monstrumokkal, békebeli nyugalmat árasztó sétányok húzódnak a víz mentén, negyed óránként diszkréten giling-galangozó templomtorony őrködik a magasban, miközben sorra épülnek a minden luxust kínáló meg az egyszerűbb, könnyebben megfizethető apartmanok.
A sétányon egymást érik a kisvendéglők, pizzériák, tavernák, fagyizók, sétára hívnak a magasabban fekvő részekbe hangulatosan kanyargó, szűk kis utcácskák.
És ami még fontos: a tenger szuper, az 1971-ben épült, kissé oldszkúl hangulatot árasztó szálloda, ahová elvet minket a jósors, meglepően kényelmes, szobái eszelős panorámát kínálnak a tenger felé, és amit később szintén csodálkozva konstatálunk: hibátlan konyhát visznek, pedig egy 175 szobás szállodai komplexumnál ez nem akármi. A házban mindenütt hallunk magyar szót, honfitársaink is felfedezték ezt a szálláshelyet.
Selcét, ezt az aprócska települést, különben Horvátország Velencéjének hívják. Mert tényleg van valami olaszosan laza benne.
A helybéliek végtelen nyugalommal üldögélnek egész álló nap birodalmuk előtt egy-egy pohár itallal a kezükben, nagyokat nevetve kvaterkáznak, miközben falujuk minden részlete makulátlanul tiszta. Nem véletlenül választották meg négy alkalommal is Selcét a Kvarner-öböl legjobban gondozott turisztikai helyének.
Ez a kis szerény falu, amely egykor halászok és kőművesek otthona volt, mára egyértelműen nyaralóhellyé nőtte ki magát.
A helyet számos történelmi emlék díszíti, amelyek mind a szegényebb életvitelű, dolgos elődök múltjáról tanúskodnak.
Ilyen a szomszédunkban lelkiismeretesen harangozó Szent Katalin plébánia-templom (1888-ban épült a historizmus képviselőjeként), a mellette, szintén a domboldalon megbújó kis temetővel, a Szent Katalin kápolna, (amely feltehetően a román kor előtti időszakból származik), a Szent József kápolna (a Szent Katalin barokk egyhajós templom szentélye volt egykor), a Szent Fábián és Sebastian kápolna (ezek már a lakott részeken kívül épültek, historizmus és neobarokk stílusban), a Szent György kápolna (a legrégebbi része még a román kor előtt épült), Toč „Oliva malma" (az utolsó parasztkereket – toč – a közeli római romokból vett kőből építették).
Emellett az sem utolsó érv Selce felkeresése mellett, hogy partvonalában végestelen végig ingyenes strandok húzódnak. Nyáron parti felügyelet is van, az ősz beköszöntével azonban mindenki csak saját felelősségére fürdőzik.
A nyaralóturisták mellett a vízparton egyre erősebb a helyiek jelenléte, egymást jól ismerő családok, rokonok, barátok találkoznak: napoznak, fürdenek a tengerben, miközben esznek-isznak, gyakran közös éneklésre is fakadnak, amibe szívesen bevonják az őket figyelő ismeretleneket is.
A Kvarner-öböl lett egyébként idén nyáron a magyarok körében a legsikeresebb régió: több mint 1 millió vendégéjszakát töltöttünk el itt, ami több mint 30 százalékos növekedés 2022-höz képest. Nem csoda, hiszen közel fekszik az öböl, lépten-nyomon páratlan szépségű tengerparti városokkal van megszórva, a szemben fekvő rész pedig nem végtelen tenger, hanem mindenhonnét előbukkan egy-egy sziget.
Ahogy Selcével szemközt végig elnyúlik a Krk, Horvátország legnagyobb szigete, amely igazi turistamágnes homokos és kavicsos strandjaival és történelmi városközpontjával. Kicsit olyan érzése van a magyar turistának a tájat elnézve, mintha a Balaton déli oldaláról a szemben lévő északi partban gyönyörködne.
Csak hát a mi magyar tengerünk, az az igazság, sose ér az Adria nyomába.
Mondjuk egy területen igen, ez pedig az árképzés, abban viszont már túl is haladta a Balaton az Adriát. Az üzemanyag például 85 forinttal volt olcsóbb Horvátországban literenként odautazásunk idején.
Bár helyközi választások előtt állt az ország, az utazókat nem traktálták politikai arcokkal sem autópályákon, sem a városokban. Az üdülőövezetekben is csak olyan plakátok sorakoztak, amelyek a hely szépségét reklámozzák, ahhoz adnak tippeket, ki merre induljon el egy-egy újabb szép élmény felé.
És miközben mi még nem értük utol déli szomszédainkat az átlagfizetés területén, ők le vannak maradva tőlünk az élelmiszer árakban. Egy-két húsféle van, ami hasonló árban van a miénkkel, minden más brutálisan olcsóbb. Ráadásul a horvátok nem osztották ki a dohánytrafikokat a haverok között, így aztán minden egyes üzletben – még a legkisebbekben is – lehet venni dohányfélét. Átlagosan úgy 500-600 forinttal olcsóbban, mint nálunk.
A tengerpart bármely részén ingyen és szabadon lehet strandolni, a parton végig napágyak sorakoznak, amelyek használatáért senki nem kér egy árva eurocentet sem.
A bevásárlóközpontok előtt mindenütt okos padok várják az arra járó idegent, ingyenes telefontöltési lehetőséggel, a legtöbb elektromos berendezésük működését pedig napelem segíti.
Turistabarát az ország, nem úgy, mint a miénk. Aki egyszer ellátogat hozzájuk, azt nem „húzzák le”, mert ha jól érzi magát, biztosan visszatér.
Elrepült ez a néhány nap, már csomagolunk, és indulunk hazafelé. Közben valahogy rossz érzésem támad. Aztán rájövök: úristen, nem kapcsoltam be se telefont, se laptopot, se tévét. Nem hiányzott egyik sem. Lenne élet a laptopon túl? Otthon ezt alig hinném, de egy mininyaralás ideje alatt másképp forog a Föld.
A Világjáró többi cikkét itt olvashatják.
Jövő héten érkeznek Budapestre a küldöttség tagjai. 
