Gyanítjuk, hogy két dolgot nem lehet kihagyni, ha Morvaországban járunk: a söröket és a várakat. Az előbbi más szakoldalak profilja, ezért hagyjuk, bár azt azért el kell mondani, hogy a minőség-ellenőrzési vizsgán átmentek, így október végén is, amikorra kiírtuk magunknak a MEO-t. Most a másikra vesztegetünk több szót, mert megéri.
A Morva-vidék leginkább rendezettségével hívta fel magára a figyelmet, amint autónk elhagyta a szlovák falvakat. A szántóföldek az ősz derekán is üde zöldek voltak, ha bepillantottunk egy-egy gazda udvarába, pedánsan álltak a traktorok. Szinte sehol egy romos épület, a kerítések takaros porták előtt soroltak, látszott, hogy tiszta is, rendes is a legtöbb ház.
Szokásunkhoz híven a fővárosban, Brnoban/Brünnben azonnal bevettünk egy idegenforgalmi irodát, ahol jó angolsággal szépen elmagyarázták, hogy ne siessünk, ha kedves az életünk. A krčmákon (kocsma) kívül járjuk csak végig a várakat is, van belőlük rengeteg, ne sajnáljuk az időt, mert ilyen koncentrációban sehol a világon nem találunk ennyire változatos felhozatalt. Elénk tettek egy kihajtható térképet, az csupán a keleti és északkeleti morva körzeteket mutatta, majdnem minden kockában volt egy várat jelző piktogram, a legtöbb Alamóc (csehül Olomouc, németül Olmütz) megyében, de erről majd később.
Szót fogadtunk, de hamar kiderült, hogy egy hosszú hétvége bizony nem elegendő. Hiába kellette magát megannyi erődítmény, várkastély vagy csak egyszerűen vár egy-egy méretes birtokon. Nem bírtuk számolni és úgy döntöttünk, hogy csak három-négyet hódítunk meg. Tudtuk, persze, hogy az ilyesfajta vármérgezést biztos nem lehet pár nap alatt kikúrálni, még ha olyan sok és kiváló sörök vannak is kéznél, mint bármelyik átlagos morva kisvárosban vagy faluban.
Elsőnek álljon itt Brno fő dombjának dísze, a Špilberk. Túlzás lenne igazi várnak hívni, inkább egy kiterjedt citadella különféle lépcsőzetes képződménnyel a 13. századból. A 17. és a 18. században katonai erődítménnyé építették. A belvárostól pár perces gyalogút után lehet rá fölkapaszkodni. Prágához hasonlóan itt is harangjáték lehet a jutalmunk, összesen 15 harang szólal meg. Van aztán kazamata is bőven, a kanyargó folyosókat és a padlót számos ismert bűnöző koptatta a Habsburg Monarchia idején. A sáncokon nyáron színházi előadásokat és fesztiválokat is tartanak.
Brnóhoz közel, nem messze a víztározótól áll a Veveři vár, amit hajóval is megközelíthetünk. Vadászkastélynak épült a 13. század első felében, majd fokozatosan és folyamatosan bővítették a gazdái, leginkább IV. Károly király fiatalabb testvére. Történészek szerint a Svratka folyó körüli földek felügyelete volt a feladata, a tornyokból messzire el lehet látni.
Morvaország legnagyobb vára, a Pernstejn szintén megér egy kis kirándulást. Érte északnyugatra kell venni az irányt a fővárostól, kiválóan karbantartott mellékutakon, közel 35-40 perces autózás után tárul elénk ez a teraszosan kialakított, hosszan elnyúló szerkezetű építményegyüttes. Középső része a sokszögű toronnyal olyan, mintha egyetlen hatalmas sziklából faragták volna. Itt lakott a névadó Pernstejn család, az első tagjai ugyancsak a 13. században jelentek meg itt. Az ingatlan és szép erdős környéke több külföldi film forgatási helyszíne volt az elmúlt évtizedekben.
A morva fővárostól északkeletre is érdemes elkószálni, mi egészen Alamóc városáig mentünk. Valaha ez volt Morvaország fővárosa, ma kicsi több mint százezren laknak ott. Nincs vár, de van egy tőle 35 kilométere nyugatra, a dombok között lévő Bouzov, ami tulajdonképpen egy lakóvár pazar belső termekkel és szobákkal. A nem hivatalos listán Morvaország top 3 várába sorolják, annyira szépen karbantartott, és annyira érdekesek a termei, szobái, kápolnái. Ezt az értékelést talán mi is osztjuk, de ehhez azért meg kellene nézni a sok tucat egyéb várat.
Ez tehát a bejárat, egyfajta első védvonal. A következő kép a belső udvaron fogadja a vendéget.
Téglavörös tetőzete és a Habsburg várakra jellemző piros-fehér-piros spalettái messziről virítanak, ottjártunkkor gyönyörűen vetült rá a késő októberi napsütés, kiemelve a vár építészeti sajátosságait. A 13. és a 14 század fordulóján épült azzal a céllal, hogy védje az Alamócból Csehországba tartó kereskedelmi útvonalat.
Több tulajdonos is átépíttette, nekünk talán a legismertebb a Pogyebrád család, egyes történészek szerint ennek egyik sarja, György, a későbbi király is itt született. A 17. század végén állítólag pénzügyi okokból el kellett adni a német teuton lovagrendnek, ez az adásvétel František József Fülöp herceg nevéhez fűződött.
Sajnos mindezt csak Karel Gott ékes nyelvén hallhattuk az idegenvezetőtől. Csodálkoztunk is, hiszen a mások szerint is népszerű, állami kezelésben lévő vár esetében elvárható lenne mondjuk egy több nyelvű audio guide. Ennek híján be kellett érnünk egy részletes, de képeket nem tartalmazó angol nyelvű helyiségleírással.
Alamóc megye Morvaország megyéi közül talán a leginkább ellátott kastélyokból és várakból. Azt mondta egy németül elég jól tudó idősebb hölgy Alamóc város főterén, amikor megállítottuk, hogy nézzük meg a megye északi csücskében, pár kilométere a lengyel határtól Jánsky Vrch várát. Azt I. Bolko lengyel herceg építtette az 1300-as évek legelején. Erődítmény jellegét idővel elveszítette, inkább a nemesség nyári lakhelyéül szolgált.
A hölgy egyébként a már bemutatott Bouzovot is említette, de mondott még egyet, csak úgy kapásból: a délkeleti részen található Helfštynt (németül Helfstein), amit ugyancsak a 14. század első évtizedében emeltek. Magyar „kapcsolata” is van, mert Pogyebrád György ezt a várat is felhasználta a Hunyadi Mátyás seregei elleni küzdelemben. Az 1468-os magyar ostrom sikertelen volt – persze ezt már nem a hölgy mondta, csak mi tesszük hozzá a történeti hűség kedvéért.
A morvaországi barokk templomokat most nem részletezzük, napestig sorolhatnánk, annyi van rengeteg méretben és formában. Átlagos állapotuk jó vagy nagyon jó, láthatóan itt is jutott erre bőven az állami büdzséből. Magában a megyeközpontban, Alamócban is van belőlük jó pár.
Ahogy a belváros északi szélénél lévőhöz siettünk gyalog, hirtelen felfigyeltünk egy táblára: azt hirdette magyarul és csehül, hogy a nem euklidészi geometria megalkotója, a híres magyar tudós, Bolyai János mérnök-századosként ott szolgált 1832 júliusa és 1833 júniusa között. A táblát 2004-ben állíttatta a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem. Mit mondjunk? Jól esett ezt látni.
A Világjáró többi cikkét itt olvashatják.
A Republikon Intézet tette fel a kérdést. 
