4p

Az egyik legrettegettebb kártevő, a tűzhangya célba vette Európát. Most, hogy Olaszországban felfedezték a világ egyik legfélelmetesebb faját, a kutatók gyorsan akarnak intézkedni. Kérdés, mennyire sikerülhet.

Szeptember első hetében nemzetközi szakértők arra hívták fel a figyelmet, hogy az invazív fajok évente csaknem félbillió dollárba kerülnek a világgazdaságnak. Rá pár napra pedig a kutatók megerősítették, hogy az egyik legfélelmetesebb betolakodó – a vörös tűzhangya, a Dél-Amerikában őshonos kártevő, amely igen fájdalmas csípéseket okoz, megfertőzi a házakat és a növényeket, – Olaszországban meghonosodott. Ez az első európai észlelés olyan kolóniáról, amely közismerten kiűzi az őshonos hangyákat és más vadon élő állatokat, valamint megkárosítják az elektromos berendezéseket.

„Az észlelések fontos jelzések az azonnali cselekvésre. Különben késő lesz” – mondta Cleo Bertelsmeier, a Lausanne-i Egyetem invazív rovarszakértője a Science-nek. 

Bernard Kaufmann, a Claude Bernard University Lyon inváziós ökológusa hozzáteszi: „Ha nem történik időben intézkedés, a tűzhangyák pusztító hatással lesznek Európában és még inkább a Földközi-tengeren. Márpedig a gazdaság számára ezek óriási költségeket jelenthetnek.” 

Már Olaszországnál tart. Fotó: Depositphotos
Már Olaszországnál tart. Fotó: Depositphotos

A genetikai elemzés szerint az olasz hangyák minden bizonnyal Kínából vagy az Egyesült Államokból származnak. 

Az Egyesült Államokban a faj évi 6 milliárd dolláros kárt okoz. A rovarok a hajózás útján terjednek, különösen a növényeken és a talajban. Spanyolországban, Finnországban és Hollandiában importtermékeken mutatták ki a vörös tűzhangyákat, de azok nem vadon élő kolóniák voltak.

A barcelonai Evolúciós Biológiai Intézet kutatói két olasz egyetem munkatársaival együtt 88 fészket találtak 2022 végén a szicíliai Szirakúzában egy folyó mellett. Bár a látlelet aggasztó, de nem feltétlenül meglepő, hiszen a helyiek 2019 óta számolnak be a vörös tűzhangyák csípéseiről.   

Az élőhelyek elemzése alapján a kutatók becslése szerint a hangyák az európai kontinens 7 százalékát támadhatják meg. 

„A faj a farmokat és a városokat célozza meg és valószínűleg Európa városi területeinek felét is megfertőzheti. Az új területekre a hangyák a szél segítségével repülhetnek és terjedhetnek tovább, ezért a szélmintázatokat is elemeztük, amelyek alá is támasztották a következtetéseinket” - mondta James Wetterer, a floridai Atlanti Egyetem entomológusa, megjegyezve, hogy a tűzhangyáknak megfelelő éghajlati viszonyokat jobban tanulmányozták, mint bármely más hangyafajnál.

Szicília a narancs, citrom, díszolajfák és más mediterrán növények jelentős exportőre, ami azt jelzi előre, hogy akár a Földközi-tenger egészére tovább terjedhet a tűzhangya.

Gema Trigos-Peral, a Lengyel Tudományos Akadémia hangyaszakértője szerint a legrosszabb, ami történhet, ha a vörös tűzhangya átterjed Spanyolországra is. "Ott tökéletes klíma várja őket" – tette hozzá. Úgy gondolja, hogy északabbra, ahol hidegebb van, a faj kevésbé fog teret nyerni, bár az éghajlatváltozás lökést adhat a betolakodóknak. 

Ökológiai modellezéssel az új tanulmány szerzői arra a következtetésre jutottak, hogy a felmelegedés hatására 2050-re a faj potenciális elterjedési területe a kontinens 25 százalékára bővülhet.  

Az új tanulmány mögött álló tudósok tűzhangya felszámolási kampányt terveznek Szicíliában. A hatóságok segítségével meg akarják semmisíteni az ismert fészkeket és folytatják a kutatást további fészkek után, valamint több éven át akarják figyelni, hogy valóban nem terjednek-e tovább. Most úgy tűnik, hogy így sikerülhet egy inváziót megakadályozni, főleg, hogy az európai szabályozást tavaly frissítették, ami előírja négy invazív hangyafaj, köztük a tűzhangya felszámolását a felfedezésüket követő 3 hónapon belül.

Hozzá kell azonban tenni, hogy eddig egyedül Új-Zélandon sikerült teljesen kiirtani a tűzhangyákat egy inváziót követően. Ausztrália 2001 óta hat terjedést állított meg a kikötőkben, köztük egy legalább 370 kolóniásat mintegy 8300 hektáron. De továbbra is küzdenek egy 600 000 hektárra kiterjedő fertőzéssel. Ezek az erőfeszítések pedig több millió dollárba kerültek. 

„Arra számítok, hogy az olaszországi hasonló erőfeszítések hasonlóan sikeresek lehetnek. De azonnali intézkedésekre lenne szükség” – tette hozzá Wetterer. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Tudomány-technika Egy pap a Vatikán igazi AI suttogója, Ferenc pápát is ő informálta
Czwick Dávid | 2026. október 11. 17:01
Ferences pap a Vatikán elsőszámú mesterséges intelligencia (AI) szaktekintélye, akinek a szavára a Szentatyától az ENSZ-ig mindenki figyel. A mérnökből lett teológus-szakértő határozottan fellép az ellen, hogy a nagy techcégek kisajátítsák a technológia jövőjéről szóló vitát. Úgy véli: a mesterséges intelligencia etikája nem lehet szűk vállalati igazgatóságok privilégiuma, és vallja, hogy kifejezetten akkor kell figyelni az új technológiára, amikor emberek sorsa függhet tőle.
Tudomány-technika A mobiltelefonálást is letarolja Elon Musk? Azért nem eszik olyan forrón a kását
Litván Dániel | 2026. október 7. 18:31
Magyarországra hozza a 4iG a Starlink Mobile-t. De mennyire kell félni a hagyományos mobilszolgáltatóknak az új megoldástól? És mire lesz ez jó?
Tudomány-technika Az idegrendszer csodáit kutatják az új orvosi Nobel-díjasok
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:34
Karl Deisseroth, Peter Hegemann és Georg Nagel kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat a fényérzékeny ioncsatornákkal és az optogenetikával kapcsolatos felfedezéseikért – jelentették be a stockholmi Karolinska Intézetben.
Tudomány-technika A Pentagon nem fékez, inkább felfegyverzi a mesterséges intelligenciát
Litván Dániel | 2026. október 3. 11:51
Külön parancsnokságot állítanak fel az autonóm, intelligens fegyverek fejlesztésére. Elon Musk is újra képbe kerül.
Tudomány-technika Már ördögi cselekre is képes az AI – hátra is hőkölt a fejlesztő
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 29. 08:18
Kezd kezelhetetlenné válni a technológiai csoda?
Tudomány-technika Sokkol a Google, reszkethet az Apple: jönnek a megfizethető AI-laptopok
Czwick Dávid | 2026. szeptember 28. 10:16
Már-már frontális támadásnak is beillő hadjáratot indított a prémium laptopok piaca ellen a Google: a techóriás lerántotta a leplet a legújabb Googlebookról, amely nemcsak teljesítményben, hanem dizájnban és AI-integrációban is rengeteg újdonságot ígér. A lépés komoly hatással lehet a hordozható számítógépek piacára, ahol az Apple eddig viszonylag kényelmesen őrizte dominanciáját. De ennek most vége szakadhat: ha bejön a keresőóriás új, jó árasított dobása, akkor főhet csak igazán a cupertinói konkurencia feje. Bemutatjuk a legújabb kütyüről ismertté vált első információkat.
Tudomány-technika Újabb intő jel: történelmi hackertámadást hajtott végre az OpenAI fenegyereke
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:39
Nagyobb lehet a baj az eset után, mint gondolnánk.
Tudomány-technika A spanyol kormány már szabályozná a Mesterséges Intelligenciát
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 17:16
A mesterséges intelligencia egyértelmű szabályozási keretrendszerének létrehozását és felelősségteljes alkalmazását biztosító kormányzati tervet jelentett be Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök.
Tudomány-technika Vége a tippelgetésnek: a mesterséges intelligencia hamarosan lefordítja, mit mond a kutyád?
Czwick Dávid | 2026. szeptember 19. 16:57
A mesterséges intelligencia (AI) tényleg elhozhatja azt a pillanatot, amit az emberiség évezredek óta csak a mesékben és a sci-fikből ismert? Valóban karnyújtásnyira lehet az állatok nyelvének dekódolása és megértése? A legújabb AI-rendszerek már nem pusztán a haszonállatok vagy a ragadozók kommunikációját képesek rögzíteni, de alkalmassá váltak ezek elemzésére, rendszerezésére is. Emiatt adódik a kérdés: mi magunk is képesek leszünk válaszolni nekik? Van amire már van válasza a tudománynak, de felszínre kerültek etikai kétségek is a témában.     
Tudomány-technika Eltűnnek a gyerekek a közösségi médiából
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 13:41
Egy uniós előterjesztés arra kötelezné a közösségimédia-platformokat, hogy tiltsák meg a hozzáférést 13 év alatti gyermekeknek, fiókot pedig csak 15 éves kor felett lehessen regisztrálni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG