3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A 2023-24-ben teljesen felújított és átalakított, nemrégiben ismét megnyílt bécsi Hundertwasser KunstHausba látogatott el laptársunk.

A szintén a Klasszis lapcsaládhoz tartozó turizmusonline.hu beszámolójából kiderül: a kiállítás bevezetőjeként képes, részletes tablóban mutatják be Hundertwasser nem mindennapi életének fő lépéseit. Ebből kiderül, anyja zsidó volt, viszont a második világháború alatt ő is, anyja is katolikus hitre váltottak, sőt belépett a Hitlerjugendbe is, és lehet, hogy ez volt életben maradásának záloga. Aztán a bécsi Művészeti Akadémián tanult, majd elkezdett világot látni, Olaszországba utazott, Párizsban élt egy jó ideig, Marokkóba és Tunéziába jutott el, később a Bécsi Képzőművészeti Akadémia professzorának nevezték ki, amikor már ismert művész és polihisztor volt. Hiszen egyszerre számított építésznek, festőnek, ökotudatos világutazónak és környezetvédelmi aktivistának. 

A sok-sok önarckép egyike - a Mester fiatal korából
A sok-sok önarckép egyike - a Mester fiatal korából
Fotó: Vágó Ágnes

Nem csak környezettudatosan élt, hanem így is alkotott: az épületek sora, amiket tervezett és létrehozott, festményei, falimetszetei, faliszőnyegei, zászlói, az anyagok, festékek, amiket használt  a létrehozásukhoz – mindent a természetből vett hozzá, és sajátkezűleg készítette el a felhasználáshoz.

Szembetűnő helyen áll a mintegy 170 művét bemutató kiállításon például kedvenc, saját tervezésű „humusz vécéje” (amiről az egyik filmben szintén nagy szeretettel, örömmel és részletesen mesél), ami visszaforgatja a természetbe a belekerülő dolgokat, de éppúgy megtekinthető a kiállítás két szintjén az általa tervezett, növényi alapú spittelaui hulladékégető mű, valamint híres hegyvidéki rétjének makettje.

Egyik különleges találmánya: a növényi alapú spittelaui hulladékégető mű makettje
Egyik különleges találmánya: a növényi alapú spittelaui hulladékégető mű makettje
Fotó: Vágó Ágnes

Az biztos, a háború utáni, csupa mértani, egyenes vonalú építészet, a józanságot szimbolizáló házak, utcák vonala zavarta a művészt - a látogató a múzeum teljes területén csupa girbe-gurba talajon botladozik, mindenütt szabálytalan formák várják, csodajó, vidám színkavalkáddal megáldott festmények, grafikák.

A múzeum négyszintes, az alsó két szinten a Mester gazdag életútját kísérhetjük végig, a felső két szinten pedig mindig időszakos kiállítások várják a látogatót. Maga az épület is a fenntarthatóság szellemében épült és működik ma is. Kiderül, hogy 2018-ban ez volt az első múzeum, amelyik megkapta az osztrák ökocímkét, amelynek logóját különben maga a Mester tervezte.

A teljes cikk a turizmusonline.hu-n olvasható - a beszámolóban további fotókat is talál!

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Turizmus Az oroszok nem tudnak kiszeretni Vietnámból
Elek Lenke | 2026. augusztus 8. 17:01
Idén várhatóan csaknem egymillió orosz turista utazik Vietnámba. Nem a szovjet érából ismert veteránokról van szó: a látogatókat a kedvező árak, az egzotikus természeti környezet, a gasztronómia és a dinamikusan fejlődő turisztikai infrastruktúra vonzza a fejlődő ázsiai államba – fejti ki a Kommerszant című orosz napilap.
Turizmus Már a szállodai szövetség is spórolást kér
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 3. 12:37
A jelenlegi magyarországi energiaellátási helyzetre reagálva átfogó szakmai ajánláscsomagot állítottak össze tagszállodáik számára. A kezdeményezés célja a szállodai szektor energiafogyasztásának racionalizálása és a fenntartható működés támogatása, a megszokott vendégkomfort és a vonatkozó előírások teljes körű megőrzése mellett – írja ajánlásában a szállodai szövetség.
Turizmus Összes szaunáját lekapcsolja a Hunguest Hotels
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 3. 11:13
A hazai turizmus is kapcsolódik a cégek energetikai spórolási felajánlásaihoz. Az egyik legnagyobb hotellánc a szaunái kikapcsolása mellett döntött.
Turizmus Borzalmas irányt vett többek utazása – ez történt még indulás előtt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 2. 16:36
Több ügyfél került ismét slamasztikába a szervezett utazás kapcsán.
Turizmus Csapnivaló lesz a híres ital, ha nem jön azonnal az eső
Privátbankár.hu | 2026. július 29. 10:24
Ha így marad, amúgy sem lesz sok minden, amire koccintani lehet.
Turizmus A világ leghíresebb kerékpárversenyén jártunk: ezek a Tour de France kulisszatitkai
Herman Bernadett | 2026. július 27. 15:16
Mennyivel suhannak a lejtőn a kerékpárosok, le lehet-e videózni Pogacart a célban, és miért népünnepély Franciaországban a Tour de France? Erről is beszélt Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. 
Turizmus Tokajban életre kel Dél-Amerika
Natív tartalom | 2026. július 20. 16:17
A Tokaji borvidék közepén ma már nemcsak a „folyékony arany”, hanem Dél-Amerika mítoszai és természeti világa is megelevenedik. A Minaro Hotel Tokaj MGallery Collection nem designfrissítésen esett át, hanem a történetmesélésre épülő élményhotel új szintjét hozza el mostantól a hazai szállodapiacra.
Turizmus Túl drága Horvátország? – stagnált a helyi turizmus
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 11:01
Horvátországban 7,6 millió turistát és 29,5 millió vendégéjszakát regisztráltak az idei első fél évben, mindkét adat megegyezik az egy évvel korábbival – közölte a Horvát Turisztikai Közösség az eVisitor rendszer adatai alapján.
Turizmus Magángép az Antarktiszra, privát sziget Obamával: így nyaralnak a leggazdagabbak
Elek Lenke | 2026. július 5. 16:52
Ezek a milliárdosok kedvenc úticéljai: a legmenőbb álomutazások. A szegmenst az amerikai Travel and Leisure turisztikai magazin térképezte fel.
Turizmus Kapitány István döntött – mennie kellett a turisztikai vezetőnek
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 09:52
A miniszter minden tisztségéből visszahívta a turisztikai szakembert.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG