1p
Az amerikai Boeing repülőgépgyár becslése szerint a következő két évtizedben a világ légitársaságainak 35 280 új gépre lesz igényük, ez közel 4 százalékkal több, mint a konszern korábbi becslése.

A repülőgépgyár marketingért felelős alelnöke elmondta, hogy 4800 milliárd dollár értékben várhatók megrendelések 2032-ig. A közepesnél nagyobb kategóriájú gépek iránt a korábban vártnál csekélyebb lesz a kereslet, tükrözve, hogy a teherforgalom növekedési üteme el fog maradni a korábban becsülttől.

Az utasforgalom az idén 5 százalékkal bővül, és ekkora növekedési ütemre lehet számítani a következő évtizedekben is.

A világ kereskedelmi légiflottája tavaly 20 ezer fölé emelkedett, és 2032-ig megduplázódik, eléri a 41 ezer darabot. Ebből mintegy 24 ezerre azért lesz szükség, hogy megfeleljenek a növekvő forgalom igényeinek. Az ázsiai-csendes-óceáni térségen belül megháromszorozódik az utasforgalom, messze meghaladva a többi régió növekedési ütemét - prognosztizálja a Boeing.

 

A Liszt Ferenc repülőtér forgalmát is érinti a nyugat-európai sztrájk

Miközben a Boeing repülőgépgyár a jövőt elemezte, az európai légi irányítók az európai légtér egységesítése ellen kezdtek sztrájkolni. Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója elmondta: a légi irányítók munkabeszüntetése előre láthatólag három járatot érint. Volt olyan járat, amely késéssel érkezett Párizsból.

Törölték viszont a HOP diszkont légitársaság - ez az Air France leányvállalata - Lyonból Budapestre érkező kora délutáni járatát. Emellett az Air France törölte az esti Párizs-Budapest járatát is.

Hardy Mihály felhívta a figyelmet arra, hogy a nyugat-európai légi irányítók sztrájkra várhatóan három napig tart. Ezért a Budapestről induló utasoktól fokozott figyelmet kért, és javasolta, hogy bizonyosodjanak meg arról, hogy járatuk valóban indul-e. Tudomása szerint szerdán a munkabeszüntetés esetleg átterjedhet Olaszországra is.




LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Utazás Miért érdemes itthon nyaralni, hosszú hétvégézni? Szavazzon!
Eidenpenz József | 2019. június 7. 15:30
Azt mondja a miniszter, belföldön is lehet nyaralni. Van, aki így tesz, van, aki nem, de mik a fő okok? Szavazzon! Előző szavazásunkat pedig egy német áruházlánc nyerte.
Utazás Így kezdődött az évad a Balatonon
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 16:14
Az évtizedes hagyományoknak megfelelően a balatonfüredi ünnepélyes évadnyitóval és a tó megkoszorúzásával szombaton elkezdődött a balatoni turisztikai és vitorlásszezon.
Utazás Ezeket az utakat zárják le holnap Budapesten
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 14:23
Rendezvények és építési munkálatok miatt Budapest több pontján nehéz lesz közlekedni a hétvégén.
Utazás Vegyi incidens miatt volt lezárva a londoni City repülőtere
Privátbankár.hu | 2016. október 22. 09:29
Lezárták pénteken egy időre a londoni City repülőteret, miután az a gyanú merült fel, hogy valamilyen vegyszer kerülhetett a terminál levegőjébe. A speciális felszerelésekkel kivonult tűzoltóság nem talált veszélyes anyagot, így a légikikötőt péntek este ismét megnyitották.
Utazás Egyiptom helyett idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok
Privátbankár.hu | 2016. február 27. 09:42
Egyiptom helyett az idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok az előfoglalások adatai alapján - közölte az Invia online utazási ügynökség az MTI-vel.
Utazás Ebben a városban már nyomozók keresik az illegális szálláskiadókat
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 1. 08:27
Álruhás nyomozókkal is kutatnak Barcelonában az adót nem fizető illegális szálláskiadók után, miközben új adót vetettek ki rájuk és korlátozzák az új engedélyek kiadását. Csakhogy ez egyelőre szélmalomharcnak tűnik, 14-szer annyi illegális szobakiadó lehet, mint amennyi hivatalos. A város közben nyugodtan kiteheti a megtelt táblát.
Utazás Jó a rajt: így indult az év a szállodásoknak
Privátbankár.hu | 2015. május 3. 10:21
A legfrissebb adatok szerint az év első két hónapjában 10 százalékkal nőtt a belföldi vendégéjszakák száma a szállodákban. Nincs ok a panaszra: a külföldiek is szép számmal jöttek, főleg a brit és amerikai vendégek száma ugrott meg drasztikusan, az oroszok továbbra is elmaradnak.
Utazás Már két ötcsillagos strand van az országban: ez az egyik
Privátbankár.hu | 2015. május 2. 15:38
Ötcsillagos minősítést kapott a hajdúszoboszlói strand, eddig csak egy ilyen strandunk volt.
Utazás BKK bérlete van? Így autózhat vele ingyen
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 11:30
Újabb szintre tört be a közösségi autózás: BKK bérlettel havidíj nélkül, fél órás távra vehetjük kölcsön az Avalon autóit.
Utazás Ma estig biztos kitart a magyar-lengyel barátság - Hajrá magyarok!
Nagy László Nándor | 2015. április 25. 10:41
Nagy Lajos óta nem volt ennyire magyar Krakkó - a korábbi lengyel királyi székhelyen ma bizonyosan percenként hallhatunk magyar szót, hiszen nagyjából 3-4 ezer magyar szállta meg a várost a divizíó IA világbajnokság - számunkra - döntőjére készülve. Ma este az elitligába jutásért játszik magyar jégkorong-válogatott.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG