Sosem felejtem azt a napot, amikor időpontot kaptam a Proszpekt Mirán lévő Dom Modiba, Szlava Zajcev divatházába. Külföldiek 1992-ben sem léphettek be a moszkvai divat fellegvárába csak úgy, nem beszélve az egyszerű, nem kiemelt pártkorifeus oroszokról, akiknek többsége nem is tudta volna megfizetni a Szlava Zajcev ruhákat.
Pufajka helyett valami mást
Ne gondoljunk persze túl merész öltözékekre, hordható, jól szabott, viszonylag jó minőségű holmikat árusítottak itt, de nem a kifutók extravaganciáit.
A 85. életévét most betöltő Zajcev, egy nagyon szegény ivanovói munkáscsalád gyermeke – édesanyja takarítónő volt - 1962 márciusában, a helyi ruhagyárban kezdte pályafutását. Később Moszkvában és a környező régiókban a női ruhák gyártását felügyelte.
Érezte, hogy ki kell valamit találnia, mert a nagy hidegben a nők és a férfiak egyaránt rémséges, vatelinnel bélelt szürke pufajkával védekeztek a metsző hideg ellen, ami nem volt éppen fantáziadús viselet.
Közben pedig – ahogy erről egy hajdani magyar riport is beszámol – az ivanovói szövőgépekről színes orkánkabátszerű anyagok omlottak le. Élénkpiros, és kellemes kék színű orkán anyaggal bevonta hát a vatelines pufajkákat, overallokat, majd színes fonallal rávarratott népművészeti díszeket. Ez volt az első emlékezetes siker.
A szovjet kormány végre megengedte, hogy feltüntesse a nevét
Pierre Cardin, Marc Bohan (akkor a Dior házi tervezője) és Guy Laroche 1965 áprilisában Moszkvába látogattak, és megismerkedtek munkáival, amelyeket fantáziadúsnak ítéltek. A francia sajtó rögtön elnevezte Vörös Diornak, munkáit ezután külföldön is rendszeresen bemutatták.
Alekszander Vasziljev, orosz származású, párizsi divattörténész és -tervező többször kijelentette, hogy "ha lehetősége lett volna külföldön már korábban bemutatni kollekcióit, valószínűleg világhírű márka vált volna belőle".
Pályája egyik csúcspontja volt, amikor a szovjet csapat számára megtervezte az 1980-as nyári olimpia formaruháit. Közben verseket és könyveket is írt. Igaz, ezeket akkor, a Szovjetunión kívül csak Bulgáriában és Csehszlovákiában adták ki, és ott sem biztos, hogy elkapkodták.
Az első igazi moszkvai divatszalon 1982-ben nyílt meg, Dom Modi néven. Zajcev lett az első divattervező, akinek a szovjet kormány engedélyezte, hogy saját tervei, ruhái a nevét viselhessék. Ez akkor forradalmi lépés volt!
Raisza Gorbacsova, aki egyébként nagyon kedvelte a nyugati, olasz és francia tervezőket, szintén az ő ruháit viselte, számos hivatalos látogatáson, főleg a szovjet-amerikai viszony javulása idején. A szovjet First Ladynek is köszönheti, hogy hírnevet szerzett, mint a világ egyik legtehetségesebb divattervezője.
Ehhez képest meglepő, hogy a City of Women magazinnak 2015-ben azt nyilatkozta, miszerint Raisza Gorbacsova soha nem volt az ügyfele, „de gyakran mondta, hogy varrok neki… Soha nem szerettem a hatalommal dolgozni, és mindig is igyekeztem visszautasítani az ilyen parancsokat ” .
Amikor a nyereség már saját zsebbe folyt be
Már amikor tehette persze… Munkái szerepeltek az 1986-os világkiállításon, és hamarosan bemutatkozhatott Kanadában, Dél-Amerikában és az USA-ban is. Eszébe sem jutott, hogy kint maradjon – és jól tette. Nyugaton a szenzáció egy idő után fakult volna, míg otthon sztár volt, akinek szinte mindent megengedtek abban az időben.
Zajcev eleinte természetesen tagja volt az SZKP-nak, és hitt a kommunizmus jövőjében, a munkásparadicsom eszméiben, ám a New York Times később arról számolt be egy interjúban, hogy a nyolcvanas években kiábrándult a pártból. Olyannyira, hogy az 1980-as évek végén kilépett, ami még akkor is igen merész tettnek számított.
Arról persze fogalma sem volt az amerikai és francia kollegáknak, hogy egy ilyen sikeres ember, aki annyit tett a Szovjetunió jó színben való feltüntetéséért, rendre arról panaszkodik, mert nem kapja meg a munkájához szükséges alapvető anyagokat és kellékeket. A szovjet korszakban azt is többször szóvá tette,, hogy az 1970-es években kollekciókat tervezett a teltebbek számára, de csak 48-as méretig tartó modelleket fogadtak el gyártásra. Pedig akkortájt nem a nádszálkarcsú manökenalkat volt arrafelé jellemző…
1987 augusztusában hároméves szerződést írt alá az Intertorg Inc.-nel, amelynek keretében a Dom Modi az Egyesült Államokban értékesítette termékeit, és a nyereséget inkább a tervezőház kapta, mint a szovjet állami büdzsé. Ez volt az első, valóban profitorientált magán kereskedelmi szerződés, amely a két ország között köttetett.
Párizs díszpolgára lett
Ugyanezen év októberében bemutathatta friss kollekcióját az ikonikus Waldorf-Astoriában, New York-ban, ám az ottani kritikusok már nem voltak tőle elájulva, túl komolynak, nehéznek, korszerűtlennek titulálták, és a több évvel ezelőtti nyugati divatra emlékeztetőnek.
Minderről persze az átlag szovjet állampolgár nem nagyon értesült, a híradásokban sem a kudarcok, sem az elismerések kevéssé kaptak helyet, kivéve, ha olykor részét képezték a hurrápropagandának.
Franciaországban töretlen volt a népszerűsége. Az első párizsi bemutatóra 1988 januárjában került sor, hamarosan pedig Párizs díszpolgárává avatta Jacques Chirac, az akkori polgármester. 1989 decemberében első díjat nyert a Világ öt legjobb divattervezője versenyen, olyan nagy nevekkel vetélkedve, mint Donna Karan , Claude Montana, Hanae Mori és a Byblos.
A szovjet időszakban Zajcev munkáját a kormány finanszírozta, - kitüntetésekkel is bőven ellátva - de állami alkalmazottként havonta legfeljebb 1000 rubelt kereshetett, az se volt persze akkor kevés pénz. A Szovjetunió összeomlása után azonban meg kellett tanulnia a helyi (vad)kapitalizmus szabályait, és hirtelen ő lett a felelős az üzlet magánbevételeiből történő fenntartásáért, az alkalmazottak fizetéséért.
Jane Fonda és Maruszja
A rendszerváltás után előtűntek az addig sötétben bujkáló újoroszok, azaz, akik hirtelen meggazdagodtak. Az utóbbi évtizedekben a hazai ipart támogató oligarchák teszik ki ügyfélkörének nagy részét.
Egy időben Amerikában is sikk volt tőle vásárolni, vevői közé tartozott Jane Fonda , Ted Turner és Herb Ritts is. Maruszja névvel női parfümöt dobott piacra, a francia L’Oréal-lal társulva.
Szlava Zajcev, ahogy ma is mindenki – persze főleg az idősebbek - ismerik, 85 éves születésnapja alkalmából adott egy rendhagyó interjút a Kommerszant című népszerű napilapnak. Tudni kell róla, hogy az Orosz Föderáció Népművésze – ez ott a legmagasabb művészeti díj, - egyben író, egyetemi tanár és televíziós műsorvezető is.
A Kis Herceg, meg az elmúló nemzedék
Ebben – költői hangulatban - úgy nyilatkozott, hogy „Távol tartom magam a politikától. A saját vallásomat választottam, a szépség vallását, és ezt szolgálom... Távol állok az üzlettől is, amiből sok nehézségem származik. De örülök, hogy ilyen vagyok... Még ha egy elmúló nemzedéket is képviselek, de a harmónia szolgája vagyok, és a harmónia örök” – mondta egy rádióadásban, 1999-ben. Egy másik, 2017-es tévéműsorban még költőibb hangokat pengetett meg:
„Nem mehetek ki a divatból, mert én, akárcsak a Kis Herceg, felelős vagyok azokért, akiket megszelídítettem. Sok vevő nem bocsátja majd meg, ha elmegyek.”
Elsősorban Pierre Cardin volt a példaképe, alapelve ugyanaz volt, ami a francia pályatársnak: a stílushoz nagy bátorságra van szükség.
Ma már élő legenda, jelképe a szovjet korszaknak. Amikor a világ minden divatmárkája – fast fashion áruházak és exkluzív brand-ek - jelen van az orosz nagyvárosokban (a háború miatt olykor más név alatt, és sokadik csatornán beszüremkedve az áruházakba) akkor nem szenzáció egy Zajcev modell. Inkább ereklye – a világ számos múzeumában láthatók kompléi és kézzel rajzolt tervei.
,
Pikáns felvetés látott napvilágot a katonai tömb déli bővítéséről. 
