3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke ugyanis azt írta a neki ugyancsak írásban feltett kérdésre Tóth Bertalannak, hogy nem merült fel a 4iG Nyrt. részvényeit érintő, tiltott piaci manipulációra utaIó gyanú, amely a jegybanktörvény szerinti piacfelügyeleti eljárás megindítását tenne indokolttá.

Rendben volt-e a 4iG Nyrt. 2023. január 9-én közzétett rendkívüli tájékoztatása, illetve kivizsgálja-e a Magyar Nemzeti Bank, hogy a 4iG Nyrt. január 9-én közzétett rendkívüli tájékoztatása befolyásolta-e a társaság részvényárfolyamának alakulását? Ezeket a kérdéseket szegezte Tóth Bertalan MSZP-s képviselő Matolcsy Györgynek március 13-án, írásban.

Annak kapcsán, hogy Tóth tudomására jutott, a Vodafone-ról januárban megkötött adásvételi szerződésben a vevői oldalon az állami tulajdonban lévő Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. és a hivatalosan bejelentett többségi vevő, az Antenna Hungária Zrt. mellett a 4iG Nyrt. is szerepel vevőként. Márpedig a 2023. január 9-ei tőzsdei rendkívüli tájékoztatásban az állt, hogy nem a 4iG, hanem annak leányvállalata, az Antenna Hungária kötött a Corvinussal közösen január 8-án a Vodafone Europe BV-val végleges adásvételi szerződést a Vodafone Magyarország Zrt. megvásárlására – hívta fel az MSZP-s politikus arra hívta fel Matolcsy figyelmét.

Tóth azt nehezményezi, hogy a tőzsdei tájékoztatásban utalás sem volt arra, a tranzakcióban maga a 4iG Nyrt. is részt vett volna. A szocialisták frakcióvezetője szerint a tőkepiacról szóló törvény alapján a szabályozott piacra bevezetett értékpapír kibocsátója rendkívüli tájékoztatás keretében haladéktalanul, de legkésőbb egy munkanapon belül tájékoztatja a nyilvánosságot minden, az értékpapír értékét vagy hozamát, illetve a kibocsátó megítélését közvetlenül vagy közvetve érintő információról. A kibocsátó a közzététellel egyidejűleg köteles az MNB-t, mint felügyeletet tájékoztatni.

Az MNB szerint nem merült fel tiltott, piaci manipulációra utaIó gyanú. Fotó: Depositphotos
Az MNB szerint nem merült fel tiltott, piaci manipulációra utaIó gyanú. Fotó: Depositphotos

Matolcsy írásbeli reakciója ma, a válaszadási határidő lejárta előtt néhány órával érkezett meg. Eszerint

az MNB a rendelkezésére álló, illetve a nyilvánosan elérhető információk alapján úgy találta, hogy a tájékoztatással összefüggésben nem merült fel a 4iG Nyrt. részvényeit érintő, tiltott piaci manipulációra utaIó gyanú, amely a jegybanktörvéay szerinti piacfelügyeleti eljárás megindítását tenne indokolttá.

Árfolyam

(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
Vállalat Újra teljes kapacitással működik a Dunai Finomító, 18 milliárd forintba került a helyreállítás
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:58
Közel egy évnyi helyreállítás után ismét teljes kapacitással működik a Mol Dunai Finomítójának legnagyobb nyersolaj-desztilláló üzeme. A tavaly októberi tűzesetben megrongálódott AV-3 üzem újjáépítése 18 milliárd forintba került, újraindításával pedig helyreállt a finomító teljes feldolgozási kapacitása.
Vállalat Magyar bástyáját még tartja a Tesco
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 12:16
Eladja a Tesco a csehországi és szlovákiai üzletágait – jelentette be az áruházlánc. A magyar üzletágat nem érinti az eladás.
Vállalat Az Intel sem ihlette meg a befektetőket
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:50
Az IT-óriáscég árbevétele kissé elmaradt a várttól, viszont éves szinten nőtt a nyeresége.
Vállalat Meddig tarthatják vissza az emberek az AI-t?
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:18
A magyar cégek alig tizede használ mesterséges intelligenciát, a fejlesztéseket a dolgozók félelmei is meghiúsíthatják.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG