3p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Kopaszi-gátig, vagy ha úgy nézzük, a szép hátszéllel épülő BudaPartig viszik el a fonódó villamost - el is kezdi a tervezést az állam.

A budapestiek örülhetnek - a Kopaszi-gátnál építkező ingatlanberuházó is

A Kormány a  Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében, összhangban a  Magyarország Kormánya és Budapest Főváros Önkormányzata közötti együttműködési megállapodásban meghatározott feladatok végrehajtásával, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa javaslata alapján, a kiemelt budapesti közösségi fejlesztések megvalósítása érdekében egyetért azzal, hogy a  közösségi közlekedés szempontjából jelenleg gyengén ellátott, de lendületesen fejlődő dél-budai térség közösségi közlekedési feltételeinek javítása érdekében

a Budai fonódó villamoshálózat fejlesztésének II. üteme előkészítéseként a  Szent Gellért tér – Műegyetem rakpart – Pázmány Péter sétány – Dombóvári út útvonalon mintegy 2,8 km hosszon, középen vezetett, a közúti forgalomtól elválasztott új kétvágányú villamosvonal megtervezése állami fejlesztésként valósuljon meg

- derül ki a csütörtökön megjelent Magyar Közlönyből.

MTI Fotó: Máthé Zoltán
MTI Fotó: Máthé Zoltán

Ezzel gyakorlatilag a Kopaszi-gátig vinnék el a budai fonódót - ahol egyébként a NER-hez köthető legnagyobb modern lakótelep és irodanegyed, a BudaPart is épül.

A kormányhatározatból kiderül: 

  • legalább 1200 méter hosszúságban füves pályát kell tervezni, 
  • el kell érni a Műegyetem rakpart Szent Gellért tér – Bertalan Lajos utca közötti szakaszának közúti forgalomcsillapítását, 
  • miközben biztosítani kell a budai felső rakparti Duna-part akadálytalan, közvetlen vonalú gyalogos-kerékpáros végigjárhatóságát, 

mindezt a tervezett Nádorkert megállóhely térségében a Déli összekötő vasúti Duna-híd korszerűsítésére irányuló projekttel összhangban.

Most 355 milliót adnak rá, a többit jó lenne uniós pénzből

A kormány azt szeretné, hogy a beruházás megtervezése a  Budapest és a  fővárosi agglomeráció fejlesztésének felelősségi körében eljáró Miniszterelnökséget vezető miniszter (tehát Gulyás Gergely) irányításával, a lehetséges leggyorsabb ütemezéssel valósuljon meg. A tervezést a BFK Budapest Fejlesztési Központ végzi a BKK és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) bevonásával.

Gulyás Gergelynek most be kell szereznie (térítésmentesen) az eddig elkészült terveket és dokumentációt Karácsony Gergely főpolgármestertől, Varga Mihály pénzügyminiszternek pedig elő kell teremtenie 355 millió 777 ezer 800 forintot a projektre. 

Gulyás Gergely és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter emellett a miniszterelnök utasítása alapján megvizsgálják, hogy a 2021-2027 közötti uniós költségvetésből is meg lehet-e valósítani a budai fonódó villamos meghosszabbítását.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója az MVM

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat A Ford hét évig csak önkéntes alapon csökkenti létszámát Kölnben
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 16:25
Az elektromos autógyár beleegyezett a munkahelyvédelmi programba, amely több mint 10 ezer dolgozót érint.
Vállalat Szentpétervár mellet fejezték be gyakorlatukat a magyar szakeberek
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 15:44
A Leningrádi Atomerőmű oktatási központjában befejeződött azoknak a magyar szakembereknek a gyakorlata, akik leendő oktatókként a blokkvezénylő teljes léptékű szimulátorán képezik majd ki a Paks II. Atomerőmű üzemeltetőit.
Vállalat A Tesla belép a világ harmadik legnagyobb autópiacára
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 14:04
Az amerikai e-autógyártó a jövő héten hivatalosan is belép az indiai piacra: július 15-én megnyitja első bemutatótermét Mumbaiban, a város üzleti központjában, a Bandra Kurla Complexben.
Vállalat Száz országba indulhat Győrből az új Audi – Orbán Viktor személyesen bocsátotta útjára
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 12:54
Nagy keresletet várnak az új modellre.
Vállalat Ez még a Google-nak is fájhat – saját pályáján támadják be az óriást
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 12:04
Alapjaiban forgatnák fel a webböngészők piacát.
Vállalat Nem tetszik a hitelminősítőnek, amit a Wizz Air-nél látnak
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 07:18
Elmaradtak a várakozásoktól az eredmények.
Vállalat A Daimler Truck tömeges elbocsátásra készül Németországban
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 18:14
Körülbelül 5 ezer munkahely megszüntetését tervezi 2030-ig – jelentette be a haszongépjárműgyártó cég kedden.
Vállalat A BP vállalja a veszélyt, visszatér a megosztott országba
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 14:58
A BP 2025 utolsó negyedévében újra megnyitja irodáját a líbiai fővárosban, Tripoliban – közölte hétfőn a líbiai nemzeti olajvállalat, a NOC.
Vállalat Még mindig röpködnek a mínuszok Csányi Sándor és Mészáros Lőrinc borászataiban
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 11:40
2024 nagy kihvást jelentett a borászatoknak, és nem csak időjárási szempontból. Csányi Sándor és Mészáros Lőrinc érdekeltségeiben továbbra is jelentős veszteségeket könyveltek el, egy szekszárdi vezető borászat irányítója ellen pedig eljárás indult és letartóztatták.
Vállalat Visszaestek a Mercedes eladásai
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 09:41
Nem veszik a Mercedeseket, csak Európában nőtt az eladások száma. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG