3p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Három új földgáztalálatot ért el a Mol Pakisztánban a Tal nevű kutatási területen, amelyeknek a magyar vállalat most elkezdte kidolgozni a kitermelési stratégiáját is – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Iszlámábádban.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a pakisztáni kollégájával, Isak Dárral közösen tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: a két ország együttműködésének legjelentősebb közös sikertörténetét a legnagyobb magyar vállalat, a Mol pakisztáni beruházásai jelentik.

Emlékeztetett arra, hogy a Mol már huszonöt éve jelen van Pakisztán piacán, ahol több mint 400 millió dollárt fektetett be és nagyjából 900 embernek ad munkát.

Szerinte a vállalat második helyen áll a kőolaj és a propán-bután gáz kitermelésében, illetve ötödik helyen áll a földgázkitermelésben az országban.

Üdvözölte, hogy utóbbi további bővülhet a közeljövőben, ugyanis a Mol nemrég három új gáztalálatot ért el a Tal nevű kutatási területen, és most megkezdte kidolgozni a stratégiát ezeknek a kitermelésére vonatkozóan.

 Az új földgáztalálatokat Szijjártó Péter jelentette be
Az új földgáztalálatokat Szijjártó Péter jelentette be
Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

„Ez hozzá fog járulni Pakisztán energiaellátásának biztonságához, ami hozzájárul a helyi energiaszektor fejlődéséhez, ami pedig hozzájárul a magyar gazdaság növekedéséhez is” – fogalmazott.

Szijjártó Péter a kétoldalú gazdasági kapcsolatok fejlesztésének fontosságát hangsúlyozta, és kiemelte, hogy a két ország viszonyát mindig is a kölcsönös tisztelet jellemezte, soha nem próbáltak beavatkozni egymás belügyeibe.

„A két kormány között nincsenek nyitott politikai kérdések, nincsenek politikai viták, és ez azt is jelenti, hogy nincsenek politikai akadályai a vállalkozások közötti együttműködés kialakításának”- szögezte le.

Majd kifejtette, hogy mostani látogatására tizenhét magyar cégvezető kísérte el, akik olyan területeket képviselnek, amelyekben hazánk a világ élvonalához tartozik, mint például a vízgazdálkodás.

A miniszter üdvözölte, hogy a kétoldalú kereskedelem volumenét már idén áprilisig sikerült a duplájára emelni, és tavaly megdőlt a pakisztáni import rekordja is.

Hangsúlyozta, hogy a magyar kormány maximálisan támogatja a kétoldalú gazdasági kapcsolatok fejlesztését, s ennek az érdekében már zajlik az előkészítése a beruházások kölcsönös védelméről szóló megállapodásnak, valamint polgári légiközlekedési megegyezést is alá fognak írni abban a reményben, hogy ennek alapján közvetlen légi összeköttetés jön létre a két ország között.

„Tehát egy jobb, szélesebb körű együttműködést szeretnénk a két ország között” – összegzett.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója az MVM

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Szilárdan kezdte az évet az MBH Bank
Privátbankár.hu | 2025. május 21. 12:04
43 milliárd forintnyi pluszadó után is jól teljesített az MBH Bank az első negyedévben.
Vállalat Bevásárolhatjuk magunkat a GTA és a Civilization kiadójába?
Privátbankár.hu | 2025. május 21. 10:39
Egymilliárd dollárt vonna be a Take Two Interactive.
Vállalat Ennyi volt: felszámolják Románia egyik legrégebben működő cégét
Privátbankár.hu | 2025. május 21. 08:16
1884-ben, Kolozsváron alapították, túlélte a 20. századot, de most az utolós közgyűlése jöhet az egykor virágzó vállalatnak.
Vállalat A határon átívelő együttműködést jelentett be a 4iG
Privátbankár.hu | 2025. május 20. 17:22
Szorosabbra fűzik a kapcsolatot.
Vállalat Ennek nem fogunk örülni: a Ryanair tovább emeli a repülőjegyek árait
Privátbankár.hu | 2025. május 19. 14:35
Michael O'Leary vezérigazgató szerint az éves eredmények „erősek”, és a légitársaság körülbelül 400 millió euró osztalékot fog fizetni. De azért a repjegyek árát is emelik. 
Vállalat Nagy bejelentést tett Csányi Sándor
Privátbankár.hu | 2025. május 19. 13:17
Szlovénia jelenlegi legnagyobb ingatlanfejlesztésébe kezd az OTP: Ljubjana megújuló városrésze, az Emonika komplexum alapkövét hétfőn tették le; a mintegy 400 millió eurós beruházás várhatóan 2027 végére készül el – hangzott el az OTP-csoport alapkőletételi ünnepségén hétfőn, a projekt helyszínén.
Vállalat Vállveregetést kaptak a bankok – nem is akárhonnan
Privátbankár.hu | 2025. május 19. 11:29
A kis- és középvállalkozások közel kétharmada elégedett a számlavezetőjével.  
Vállalat Szárnyal a hazai tőzsde egyik üdvöskéje
Privátbankár.hu | 2025. május 19. 09:02
20 százalékkal nőtt az AutoWallis árbevétele az első negyedévben, aminek már közel a kétharmada külföldről származik.
Vállalat Kelet-Közép-Európa legnagyobb olajfinomítóját ünnepelte a Mol
Privátbankár.hu | 2025. május 16. 17:01
A Dunai Finomító kapacitása és technológiai színvonala folyamatosan emelkedett, ma már napi 165 ezer hordó kőolaj-feldolgozási kapacitással működik, a nemrégiben megújított stratégia pedig már az okos energiaátmenetre épül.
Vállalat Nőtt az állami tulajdonrész értéke a 4iG-vel kötött új üzlettel?
Privátbankár.hu | 2025. május 16. 12:08
Az állami tulajdonú cég közleményéből ez olvasható ki.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG