3p

A hatalomátvétel ténye nem újdonság, mivel a nemzet gázszerelőjének nyomulását látva az igazgatóság és a felügyelőbizottság több tagja is már önként lemondott. Így a mai rendkívüli közgyűlésnek csak a közel 25 százalékos tulajdonával is legnagyobb CIG-részvényes Opus Global embereinek megválasztására kellett az áldását adnia. Ami pedig meg is történt.

A cikk teljes egészében laptársunk oldalán, az Mfor.hu-n jelent meg.

Ilyen sokan még soha nem voltak CIG Pannónia-közgyűlésen, mint ma, azóta, hogy – idestova már csaknem tíz éve – a biztosító részvényeit bevezették a Budapesti Értéktőzsdére: a részvételi arány 65,8 százalékos volt.

Új lapot nyitnak Mészáros Lőrincék a biztosítónál
Új lapot nyitnak Mészáros Lőrincék a biztosítónál

A mostani érdeklődés egyértelműen annak tudható be, hogy – mint azt laptársunk, az Mfor.hu is megírta – július elején Mészáros Lőrinc cégbirodalmának központi cége, az Opus Global Nyrt. a CIG legnagyobb, közel 25 százalékos pakettjének birtokában bejelentette, kezdeményezi rendkívüli közgyűlés összehívását, arra hivatkozva, hogy az Opus és a CIG közötti tárgyalások nem vezettek eredményre az egymásban lévő tulajdonrészek átrendezéséről. Egyúttal az Opus igazgatósági, felügyelőbizottsági és auditbizottsági tagok visszahívását, s a helyükre új tisztviselők megválasztását is indítványozta. 

A casus belli a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt.-t (EMABIT) ért, az olasz szerencsejátékhoz kapcsolódó biztosításokkal összefüggő visszaélések és az amiatti veszteség volt. Amelyet Mészárosék teljes egészében a mostani menedzsment nyakába kívántak varrni, s a vezető testületekben rajtuk kívül szerepelt, akkor még többségében volt tagok felelősségét is felvetették. A büntetőpadra szántak az Opus után a legnagyobb, 13,08 százalékos részesedés felett diszponáló Vinton Vagyonkezelő Kft. delegáltjai voltak, mely cég Bayer József és családja tulajdonában van. Azé a Bayeré, aki a maga kategóriájában, vagyis a médiában a legutóbbi időkig ugyanolyan fajsúlyos szereplője volt a közéletnek, mint Mészáros: 1989-2019 között ő irányította az Axel Springer Kiadót.

A Bayer-csapat emberei nem várták meg, hogy a mai rendkívüli közgyűlésen szavazzák ki őket, az utóbbi napokban kivétel nélkül lemondtak a posztjaikról, utolsóként maga Bayer. 

Így a mai részvényesi összejövetelnek egy technikainak nevezhető napirendi pont, a CIG tőkehelyzetének rendezése mellett már nem volt más feladata, mint az Opus jelöltjeinek megszavazása.

Az új emberek közül Fedák István számít kulcsfigurának, aki a Bayer-csapattag Kádár Gabriella helyett kormányozza tovább vezérigazgatóként a céget. Fedák ugyanis annak a Keszthelyi Holding Zrt.-nek a jogi és pénzügyi vezérigazgató-helyettese, amelyet a névadó, Keszthelyi Erik alapított, s amely cég fő érdekeltsége, a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. gőzerővel terjeszkedik, 2018 márciusa óta pedig az üzletrészei felét már Mészáros Lőrinc és felesége birtokolja.

Azért is volt fontos Mészárosék számára a CIG irányításának megszerzése, mert így szabadon teríttethetik a biztosító termékeit a Takarékbank, az MKB Bank és a Budapest Bank mintegy 1,9 millió ügyfelének – már azelőtt is, hogy a három pénzintézet már bejelentett egyesülése megvalósulna.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Kellenének a külföldi dolgozók, mert a munkaerő-tartalék csak virtuális
Nagy Károly | 2026. október 14. 05:44
Idén 35 ezer külföldi dolgozhat Magyarországon. Jövőre vajon mennyi?
Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
Vállalat Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:37
Egyikük 2031-ig, másikuk 2030-ig maradhat a bizottságban. 
Vállalat A PwC szerint is a vagyon értékének meghatározása lehet a legnagyobb kérdés
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:47
A vagyonadó körüli diskurzus ma elsősorban az adókulcsról és az adósávokról szól, a gyakorlatban azonban az értékeléshez kapcsolódó kérdések jelenthetik az egyik legnagyobb kihívást a vagyonos magánszemélyek számára – közölte a PwC.
Vállalat Ahány vagyon, annyi értékelési rendszer – mit kezd ezzel a vagyonadó?
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:37
A 2026. október 6-án közzétett tervezet szerint az adó a nettó vagyon egymilliárd forintot meghaladó részét terhelné: 100 milliárd forintig 1%-os, afelett 1,5%-os mértékkel. A hatásvizsgálat 15 ezer magánszeméllyel, 2 ezer vagyonkezelési adóalannyal és 800 milliárd forintos költségvetési egyenlegjavító hatással számol, ezért az értékelési szabályok működőképessége kiemelt jelentőségű.
Vállalat A Spar tovább harcol a magyar különadó ellen
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 07:16
A vállalat szerint a magyar szabályozás továbbra is hátrányosan érinti a külföldi tulajdonú kereskedelmi láncokat, és az adóteher mérséklését célzó jogszabály-módosítás a nagy áruházláncok számára gyakorlatilag nem alkalmazható.
Vállalat Még mindig egy japán autómárka a magyarok kedvence
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:46
Tartotta a lépést a magyarországi újautópiac bővülésével a Toyota az idén az első háromnegyed évben, 11 százalékkal meghaladva a 2025. hasonló időszakit, 13 785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését és ezzel vezető helyét – közölte a Toyota Central Europe Kft. (TCE).
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG