|
| Fotó: MTI |
A Tárki a héten megjelent 2018-as Társadalmi riportjának egyik elemzése a hazai családi vállalkozások sorsával foglalkozik. A címében zsákbamacskát nem áruló "Mi lett velük? Egy kiterjesztett esettanulmány tanulságai a középvállalati réteg sorsának alakulásáról 2000–2016 között"-szöveget Palócz Éva és Vakhal Péter jegyzi, a poént pedig lelőjük előre: a vizsgált cégek óriási része eltűnt, csak nagyon kevesen maradtak fent, és még kevesebben tudtak nagyvállalattá bővülni - ennek pedig a magyar gazdaság itta meg a levét.
Miért kellenek a nagyvállalatok?
A szöveg kezdésként a vonatkozó szakirodalomra támaszkodva bemutatja, hogyan alakul adott ország gazdaságának ereje a közép- és nagyvállalati szektor mozgásainak tükrében.
Mint írják, a gazdaságilag erősebb országokban jellemzően nő a középcégek mérete: akik jobban adaptálják a technológiai újításokat, azok termelnek több pénzt, és tudnak növekedni, a kevésbé trendkövetők és az alapból kisebbek pedig általában eltűnnek.
A középvállalatok növekedése ugyanakkor nem csak attól függ, mennyire erős az anyaország gazdasága, mert ebből a szempontból az ottani jogrendszer állapota is döntő tényező lehet. Mivel azonban a gazdagabb országokban általában hatékonyabb a jogrend, így a kettő állítás nem is mond ellent egymásnak (kivételek persze vannak, pl. a közel-keleti olajnagyhatalmak).
A kulturális környezettől is függhetnek a cégméretek: a dél-európai államokban hagyományosan erősebb a családi kötelék, mint mondjuk Északon, így itt magas a jórészt családi mikro- és kisvállalkozások aránya.
A tanulmány szerzői az Eurostat vállalkozások szerkezeti statisztikái alapján azt találták, hogy az Európai Unió országaiban a foglalkoztatottak számával mért átlagos vállalati méret és a fejlettség közötti összefüggés láthatóan fennáll, de meglehetősen gyenge, ezért nem lehet törvényszerűnek tekinteni. Ezt mutatja Hollandia példája is, mely az egyik legmagasabb fejlettségű EU-ország, miközben az egy cégre jutó alkalmazottak száma nagyjából azonos Magyarországgal vagy Litvániával.
Azzal együtt a nagyobb cégeknek a termelékenysége is nagyobb, még a fejlettebb országokon belül is. A kevésbé fejlett, kelet-közép-európai országokban a leglátványosabb ez a különbség, ami minden bizonnyal azzal magyarázható, hogy a középvállalatokkal itt a külföldi nagyvállalatok kihelyezett gyárai állnak szemben. Míg Szlovákiában és Magyarországon az 1–9 fő közötti mikrovállalatok átlagos termelékenysége az amúgy is viszonylag alacsony nemzeti átlagnak körülbelül mindössze a felét teszi ki, addig a jóval nagyobb átlagos termelékenységű Finnországban és Ausztriában a 80, Svédországban pedig a 90 százalékát. Hollandia megint kakukktojás: fejlett állam a kevésbé fejlettekre jellemző átlagos cégméretekkel, a középvállalataik viszont termelékenyebbek a nagyvállalatoknál is.
A tanulmány mindezek alapján arra a következtetésre jut, hogy a magyar gazdaság termelékenységének erősítéséhez két dolog kell: növelni kell a kisvállalatok termelékenységét, illetve növelni kell a közép- és nagyvállalatok részarányát.
Az alapozás után a szöveg szemügyre veszi a hazai középvállalatok helyzetének alakulását 2000 és 2016 között. Azért 2000-ben kezdenek, mert nagyjából akkorra stabilizálódott a viharos indulás után a hazai vállalkozói szektor, és azért 2016-ig tart a vizsgált időszak, mert az volt a legutolsó év, amelyre a NAV anonimizált vállalatimérleg-kimutatások és vállalatieredménykimutatások adatbázisa rendelkezésre állt. És azért a középvállalatokat nézték meg, mert az nagyon gyenge kör a magyar gazdaságban (2016-ban 4300 középvállalat volt nálunk, Csehországban 6600, Ausztriában 5200), holott stabilizálódásuk és növekvésük az ország gazdasági teljesítmény-növekedésének a záloga. A tanulmány szerzői kizárólag a belföldi tulajdonú cégeket vizsgálták, valamint külön nézték a szárnyaló középvállalatokat, és a lassan kimúlókat.
Mindenki
2000-ben az APEH adatbázisa szerint körülbelül 3350 közepes méretű, azaz 50–249 főt foglalkoztató belföldi magántulajdonú vállalat működött Magyarországon, 40 százalékuk a feldolgozóiparban, 15 a kereskedelemben, 14 az agrár-iparban tevékenykedett. Közülük kb. 1500 - vagyis a 45 százalékuk - élte túl az elmúlt 16 évet, 1800 pedig eltűnt az adatbázisból, utóbbiak közül 90 2015-ben még egész jó állapotban volt, ők nem biztos, hogy földbeálltak, lehet, hogy valamilyen formában újjáalakultak, új NAV-sorszám alatt.
A vállalatok eltűnése 2000–2016 között majdnem egyenletes volt: 2000–2005 között a vizsgált cégek közül 740 cég, 2005–2010 között 640 cég,2010–2015 között pedig 420 cég tűnt el. Ez azt jelenti, hogy majdnem minden évben a vizsgált cégek 4 százaléka szűnt meg. Ezen belül a múlt évtized második felében néhány évben ez az arány valamivel magasabb, az elmúlt 2-3 évben árnyalatnyival alacsonyabb volt.
A feldolgozóipari és kereskedelmi cégek 45 százaléka élet túl a vizsgált időszakot, a legjobban pedig az infokommunikációs ágazatban hullottak a vállalkozások.
A túlélők
Az 1500 túlélő cégből csak 50 nőtt 250 fő feletti nagyvállalattá, Ennek az 50 cégnek az átlagos létszáma a 16 év alatt 128 főről 526 főre emelkedett, átlagos jegyzett tőkéje pedig 287 millió forintról 429 millióra nőtt. Az átlagos saját tőke még erőteljesebben nőtt: 660 millió forintról 3,8 milliárdra, ami a nyereség visszaforgatásának biztos jele.
A nagyvállalattá váló cégek a vizsgált időszak túlnyomó részében nyereségesek voltak. Közös vonásuk, hogy amelyiknél csak lehetőség volt rá, növelte az exporttevékenységet, az export átlagos részaránya a teljes értékesítésen belül 2000–2016 között 12 százalékról 20 százalékra emelkedett. Ezeknél 10-15 százalékkal nőtt a bérköltség és az egy főre jutó hozzáadott érték is.
Kb. 600 cég nem tudott nőni, de meg tudott maradni középvállalatnak, átlagosan 105 fővel. Ám lebontva kiderül, hogy a felüknél óriási csökkenések voltak, 30 cég létszáma több mint 100 fővel esett vissza a vizsgált időszakban - a másik felük kisebb-nagyobb mértékben nőtt.
50 fő alá zsugorodott 900 cég az 1500-ból. Ezek egyharmada, 320 cég 10 fő alatti mikrovállalattá vált, közülük is 170 cég már nulla vagy egy főt jelentett be 2016-ban, azaz ténylegesen nem működött. Holott ezen csoport egyharmada 2000-ben még 100 fő feletti vállalat volt.
Összességében
Tehát a 2000. évi középvállalati populáció alig több mint 10 százaléka tudott bővülni, és akár nagyvállalattá válni (feljebb lépni) az elmúlt 16 évben, 90 százalék pedig kisebb vagy nagyobb mértékben zsugorodott vagy eltűnt. Mivel a hazai magántulajdonú középvállalati réteg az elmúlt 16 évben nagyjából állandó létszámú volt, 3200–3400 között mozgott, a megszűntek helyére nyilván újak léptek, akár azáltal, hogy kisvállalat középvállalattá vált, akár úgy, hogy nagyvállalat középvállalattá csúszott le. Tehát bővülni nem, csak stagnálni tudott ez a réteg, ez pedig továbbra sem elég a magyar gazdaság termelékenységének megpörgetéséhez, vonja le a következtetést a Tárki tanulmánya.
A szerzők végül óvatos jóslatba bocsátkoznak: a szöveg zárása szerint a jelenlegi súlyos munkaerőhiány közepette talán felgyorsul a munkaerő átáramlása a nagyobb méretű, fejlettebb technológiát alkalmazó és magasabb béreket fizetni képes cégekhez, ami növelheti az átlagos vállalati méretnagyságot és a nemzetgazdasági szintű termelékenységet. Ehhez azonban elegendő olyan nagyobb vállalatnak kell lennie, amely képes felszívni ezt a munkaerőt.
(Mfor.hu)
Ismét egy lépéssel közelebb került Bulgária és Románia ahhoz, hogy teljes jogú schengeni tag legyen. 
