4p
A New York Times szerint a botrányos lejáratókampányt megalapozó kutatás Sheryl Sandberg vezérigazgató-helyettes nevéhez fűződik, aki akkor állította rá az embereit Sorosra, amikor a milliárdos nyilvánosan kritizálni kezdte a céget. A Facebook ugyanakkor azt közölte, Sandberg kérésekor már folyt Soros feltérképezése. De korábban még azt mondták, Sandberg nem is tudott az egészről semmit.
Sheryl Sandberg (Fotó: New York Times)

Maga Sheryl Sandberg, a Facebook vezérigazgató-helyettese volt az, aki megkérte a vállalat kommunikációs csapatát, hogy térképezzék fel Soros György pénzügyi érdekeit, amikor a magyar-amerikai milliárdos nyilvánosan beleszállt a nagy techcégekbe, írja a New York Times az ügyre rálátó forrásokra hivatkozva. Eszerint a Facebook második embere igenis közvetlenül benne volt a cég legutóbbi, botrányos ügyében, mely során lejáratókampányokkal igyekeztek ellehetetleníteni a velük kritikus csoportokat, Soros-ügynöknek bélyegezve őket.A Facebook korábban mind Sandberg, mind a fővezér Mark Zuckerberg közvetlen érintettségét tagadta, azt állították, az antiszemita botrányról ők már csak a sajtóból értesültek.

Sandberg e-mailben kért információkat Sorosról, rögtön a milliárdos Világgazdasági Fórumon előadott beszéde után, melyben az üzletember a Facebookot és a Google-t a társadalomra nézve fenyegetésnek nevezte, és a regulációjuk szükségessége mellett érvelt. Sandberg tudni akarta, miért szállt bele Soros a cégébe, és hogy származik-e ebből pénzügyi haszna, vagyis hogy shortolni akarja-e a Facebook-ot. Ebben az időben esett az első komolyabb csorba a Facebook hírnevén, mert teret adott az orosz propaganda és egyéb gyűlöletkampányok terjedésének. A Definers Public Affairs nevű republikánus pr céget ezután bérelték fel arra, hogy Soros nevének felhasználásával besározza a Facebook-kritikus csoportokat.

A Facebook közleményben azt állítja, már folyamatban volt Soros feltérképezése, amikor Sandberg elküldte a levelét. Azt is írják, hogy Sandberg teljes felelősséget vállal a tettéért, de tagadják, hogy személyesen ő rendelte volna el a Facebook-kritikus csoportok lejáratását.

Túl sokat változtatnak a történeten

A vállalattal kritikus Freedom from Facebook közösség szóvivője, Eddie Vale szkeptikus. Azt mondta, annak fényében, hogy Sandberg folyamatosan változtatja a történetét a Soros-nyomozással kapcsolatban, nem lehet készpénznek venni azt, amit a lejáratókampányokban betöltött szerepükről állítanak. Vale felszólította a Facebookot, hogy azonnali hatállyal hozza nyilvánosságra az összes e-mailt és kutatást, ami a Freedom from Facebook közösség és bármely tagcsoportja kapcsán született.

Sandberg a Definers-botrány kirobbanásakor először tagadta, hogy bármit is tudott volna a lejárató kampányokról, később elismerte, hogy voltak a pr cégnek olyan, a Facebook számára összeállított dokumentumai, melyeket ő is látott. Ekkor Sandberg nyíltan nem tagadta, hogy ő lett volna a kutatások megrendelője. Helyette a Facebook volt kommunikációs vezetője, Elliot Schrage vitte el a balhét, aki egy posztban azt állította, ő bízta meg a Definerst, bár a cég az antiszemita eszközeivel túllőtt a célon. Az továbbra sem tiszta, hogy Sandbergenk mi volt a teljes szerepe a Soros-ellenes kutatásban és a lejáratókampányokban.

Nem közölnek részleteket

Sandberg csütörtökön magánbeszélgetésen fogadta a Color of Change nevű Facebook-kritikus csoport vezetőjét, Rashad Robinsont. Robinson azt mondta a Timesnak, hogy Sandberg a találkozón tagadta, hogy ő bérelte volna fel a Definerst, illetve hogy ő irányította volna a cég kutatómunkáját. Sandberg minden felelősséget a távozott Schrage-re tolt, és arról igyekezett biztosítani Robinsont, hogy a Facebook globális politikáért felelős alelnökének, Joel Kaplannak sem volt köze a Definers-ügyhöz. Viszont amikor Robinson további részleteket akart megtudni a Definers és a Facebook közös munkájáról, akkor Sandberg csak azt hajtogatta, hogy a céget már kirúgták. Robinson közölte: nem elégedett a válasszal.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:59
A Dimenzió-MED évente közel tízezer ügyfelet lát el, a Doktor24 fokozatosan veszi át a szolgáltatásukat.
Vállalat Megrohamozták a tüntetők a Microsoft Amszterdamban épülő adatközpontját
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:06
Pénteken és szombaton több európai nagyvárosban is hasonló akciókra készülnek.
Vállalat A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:52
Más modellekben él majd tovább a híres-hírhedt Cybertruck?
Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG