5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Háromszázezer magyar szerezhetett volna az elmúlt 5 évben több száz euróra rúgó kártérítést a légitársaságoktól, alig akadt azonban valaki, aki be is hajtotta a társaságokon a jogosan járó követelést. Egy cég most ebből csinál nagy üzletet, az összeg negyedéért beszedi a pénzt helyettünk – nagy pénzt húzhatnak ki a légitársaságok zsebéből.

Az európai törvények szerint a repülőjáratok 3 órát meghaladó késése, törlése illetve túlfoglalása esetén kártérítés jár az utasoknak – attól függően, hogy milyen hosszú az út, 250, 400 vagy 600 euró értékben. Ez az európai repterekről induló illetve az európai társaságok által üzemeltetett járatokra egyaránt érvényes.

A dolog érdekessége, hogy ez a kártérítés 5 évre visszamenőleg is jár – ez azt jelenti, hogy jelenleg 297 ezer magyar utas összesen 23 milliárd forintot követelhet vissza jogszerűen légitársaságától. A Claim it nevű társaság épp ezen követelések behajtására szakosodott; most megkezdték magyarországi működésüket, ezért egy sajtótájékoztatón mutatták be a tevékenységet.

23 milliárd forint vár a magyarokra

A társaság szerint a 23 milliárd forint értékű „bennhagyott pénz” úgy jön össze, hogy az elmúlt 5 évben 2300 járat késett 3 óránál többet, vagy törölték, túlfoglalták – a 297 ezer utas 97 százaléka azonban nem igényelte a kártérítést. Az, hogy Magyarországon 5 évre visszamenőleg is jár a kártérítés, egyébként igencsak utasbarát szabályozás: Európában jellemzően csak 2 év az elévülés ideje. (Belgiumban mellesleg mindössze 1 év a visszaigénylés lehetséges ideje.)

A társaság sikerdíjas rendszerben működik: a megszerzett kártérítés 25 százalékára tartanak igényt – magyarán ha nem járnak sikerrel, nem kérnek pénzt a szolgáltatásért sem. Az eljárás megkezdéséhez az utasok útlevelének és jegyének másolatára és egy meghatalmazásra van szükség.

Ha kell, bíróságra mennek

A Claim it azt állítja, általában sikerül megegyezniük a légitársaságokkal, de ha kell, bíróságra is elviszik az ügyet a jogerős ítéletig.

Amikor elkezdték a tevékenységüket Belgiumban, az ügyek 80 százaléka került bíróságra és csak 20 százalék esetében fizettek enélkül a bíróságok – mostanra ez az arány lement 50-50 százalékra. A bírósági ügyek 92-93 százalékát megnyerik annak köszönhetően, hogy előzetes szűrést végeznek, azaz csak olyan eseteket vállalnak, ahol tényleg visszajár a pénz (tehát ha például csak másfél órát késett a gép, akkor nem foglalkoznak az üggyel, hiszen 3 óra a kártérítési határ).

A légitársaságok nem szeretnek fizetni

Ralph Pais, a vállalat alapító-vezérigazgatója elmondta: a tapasztalatok szerint a biztosítókhoz hasonlóan a légitársaságokból is nehéz kipréselni azt a pénzt, ami egyébként jár az ügyfeleknek, sokszor nem veszik komolyan a hozzájuk kártérítésért forduló utasokat, nem fogadják el az anyagi felelősségüket. Ha azonban szakértők fordulnak hozzá, jóval nagyobb a megegyezés esélye.

A társaságok egyébként általában azzal utasítják vissza a kártérítési igényeket, hogy rajtuk kívül álló okokból volt késés - Pais szerint valóban előfordulhat ilyen helyzet, például terrorcselekmény vagy vulkánkitörés. A repülőgépek műszaki problémái azonban nem tartoznak ebbe a körbe (az Európai Bíróság is kimondta már), mégis megpróbálják ezzel magyarázni a kártérítés visszautasítását. A be nem jelentett sztrájk lehet olyan oka a késésnek, amiért nem felelős a társaság, de ha előre bejelentett a munkabeszüntetés, akkor már nem hivatkozhat erre a kártérítés elutasításánál.

Pais szerint a légitársaságok jogászai biztosan lázas munkába kezdenek azután, hogy a Claim it a magyar piacra lépett.

A jegyártól egyébként független a kártérítés összege: a kompenzáció összege fix, akkor is 250 euró a minimum, ha a jegyet egyébként 5 ezer forintért vették (és akkor is 600 euró a maximum, ha egymilliós jegyről van szó).

Nem ők az elsők

A sajtótájékoztatón felvetették, más cégek és ügyvédi irodák is foglalkoznak már ezzel a szolgáltatással – miért pont a Claim it mozdíthatná meg a magyar utasokat? A cégvezető szerint a különbség az, hogy a cég lefedi egész Európát, így meghatározó szereplője lehet a piacnak. Másrészt sokan nem is tudnak erről a lehetőségről, vagy nem ér nekik annyit az ügy, hogy ügyvédhez forduljanak miatta – a sikerdíjas konstrukció miatt azonban a Claim it-nél nem kockáztatnak semmit az ügyfelek. Ez a cég egyébként azért tudja bevállalni, mert nagy volumenben foglalkozik ilyen ügyekkel – mondta Pais.

A legjobbkor jöttek?

Marie-France Andre, Belgium magyarországi nagykövete elmondta: Budapesten virágzik a turizmus, rengeteg nemzetközi konferencia és sportesemény helyszíne az ország, a zenei fesztiválok is rengeteg embert vonzanak az országba – így kézenfekvő egy légi utazással kapcsolatos szolgáltatást ezen a piacon is elindítani. A '90-es évek óta vannak egyébként jelen belga cégek a magyar piacon, a gazdaság majdnem minden területét lefedik, a Claim it-hez hasonló cég azonban még nem volt nálunk.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló A szfinx és a hattyú – az osztrák ékszeripar büszkeségei
Elek Lenke | 2026. november 1. 11:34
Ausztria nemcsak a lenyűgöző tájairól és gazdag zenei örökségéről híres, hanem arról is, miként lehet a finom kézművességet globális luxusmárkává formálni. Az osztrákok mesterien ismerik az ékszerkészítés műhelytitkait, és még jobban értenek ahhoz, hogyan varázsolják a nemesfémeken és gyémántokon túli alapanyagokat világszerte áhított műalkotásokká. A Freywille szárnyas szfinxe és a Swarovski elegáns hattyúja mögött évszázados innováció, művészi alázat és páratlan üzleti érzék áll.
Vásárló Az Országgyűlés előtt a törvényjavaslat: megvan, mikor vezetik ki az árrésstopot
Herman Bernadett | 2026. október 28. 13:47
Törvényjavaslatot nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek, amely teljes mértékben felszámolja az élelmiszerekre és drogériai termékekre vonatkozó kötelező árréscsökkentő és árréskorlátozó intézkedéseket. 
Vásárló Megbízható szakembert keresel? Ezeket ellenőrizd megrendelés előtt
Márkázott tartalom | 2026. október 17. 14:11
Manapság az online térben pár kattintással tulajdonképpen bármilyen feladatra találhatunk megbízható szabadúszó szakembert. Legyen szó szövegírásról, weboldalkészítésről, grafikai munkáról vagy virtuális asszisztensi feladatokról, rengeteg lehetőségünk van arra, hogy tehermentesítsük magunkat. De sajnos nem minden szolgáltató kellően megbízható, sok esetben a közös munka nem az elképzeléseink szerint alakul. Éppen ezért fontos a szakember ellenőrzése, hiszen csak így óvhatjuk meg magunkat attól, hogy túl sokat kelljen fizetnünk valamiért, ami nem elég jó.
Vásárló Az energiahatékonyság ma már befektetési szempont is
Márkázott tartalom | 2026. október 14. 09:06
Az energiahatékonyság sokáig elsősorban a rezsiköltségek csökkentéséről szólt, ma azonban ennél jóval többet jelent. Egy korszerűbb, takarékosabban működő ingatlan hosszabb távon értékállóbb és könnyebben használható lehet, miközben kiszámíthatóbb fenntartási költségeket kínál. Ezért a felújításoknál és új beruházásoknál egyre fontosabbá válik, milyen energiaigénnyel működik majd az épület. És ezt a Rotovill kínálata is szem előtt tartja.
Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló A vállalati figyelmesség is lehet tudatos befektetés
Márkázott tartalom | 2026. október 7. 09:25
Az üzleti kapcsolatok minőségét sokszor olyan gesztusok alakítják, melyek első pillantásra apróságnak tűnnek. Egy jól időzített köszönet, egy személyes üzenet vagy egy igényesen kiválasztott tárgy hosszabb távon is hatással lehet arra, hogyan gondolnak egy vállalatra az ügyfelek, partnerek és munkatársak. Az Adgift Reklámajándék jól tudja, hogy a céges figyelmesség tudatosan tervezhető, és szervesen beilleszthető a márka kommunikációjába – lássuk, hogyan.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG