3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

133 három várost néztek meg.
A szingapúri banknegyed (Fotó: EPA / Wallace Woon)

Szingapúrban, Párizsban, és Hongkongban a legmagasabbak a dollárban számolt megélhetési költségek az egész világon, Budapest ugyanakkor továbbra sincs a száz legdrágább város között, sőt egyre olcsóbb - áll az egyik vezető londoni gazdaságkutató intézet, az Economist Intelligence Unit (EIU) éves globális felmérésében.

Az EIU 160 termékből összerakott áru- és szolgáltatáskosár átlagárának kiszámításával állítja össze éves listáját a világ nagyvárosainak dollárban mért megélhetési költségeiről. Az összehasonlítás alapja 100-as megélhetési mutatóval hagyományosan New York. 

Az idei felmérés szerint a 133 várost tartalmazó listán holtversenyben került az első helyre Szingapúr, Párizs és Hongkong, New Yorkhoz mért költségindexük ugyanis egyaránt 107.

A felső tízes mezőnyben szerepel Zürich (106), Genf és Oszaka (egyaránt 101), Szöul, Koppenhága és a viszonyítási alapként használt New York (egyaránt 100), valamint Tel-Aviv és Los Angeles (egyaránt 99).

A 105. helyen a magyar főváros - és egyre olcsóbb

Budapest ugyanakkor a 133-as mezőnyben az idén a 105. helyre került a dollárban számolt megélhetési költségek alapján, a New York-i költségszint 54 százalékával.

Az EIU kimutatása szerint a magyar főváros a dollárban fizetett külföldi kiküldöttek számára egyre olcsóbb: Budapest tavaly a New York-i 100-as megélhetési költségindex 59 százalékával a 101. helyen, öt évvel ezelőtt 67 százalékos költségszinttel a 100. helyen, tíz éve New York megélhetési költségeinek 87 százalékával a 65. helyen állt.

Az összehasonlító elemzés szerzői kiemelik, hogy az inflációs és a devizaárfolyam-hatások miatt a vizsgált teljes mezőny is olcsóbb lett a New Yorkhoz mért, dollárban számolt átlagos megélhetési költségekhez képest.

A cég számítási módszerei szerint a globális megélhetési költségindex az idén 69 százalékra csökkent a tavaly mért 73 százalékról, öt éve 82 százalék, tíz évvel ezelőtt még 89 százalék volt.

A legolcsóbbak

Az Economist Intelligence Unit kedden bemutatott költséglistáján a világ legolcsóbb városa - legalábbis a dollárban fizetett külföldiek számára - a venezuelai főváros, Caracas, amely a New York-i szinthez mért 15 százalékos költségindexével az utolsó, 133. helyre került.

A legolcsóbb tízes mezőnyben szerepel Damaszkusz (25 százalék), Taskent (33), Almati (35), Bangalore (39), Karacsi és Lagos (40), Buenos Aires és Chennai (41), illetve Delhi (43).

Az EIU elemzői hangsúlyozzák ugyanakkor, hogy az olcsóság nem feltétlenül ad okot jókedvre, mivel általában gazdasági-politikai felfordulással, biztonsági kockázatokkal terhelt rosszabb életminőséget is jelent.

Az elemzés kiemeli, hogy Venezuelában, ahol tavaly egymillió százalékot megközelítő inflációt mértek, az azóta bevezetett új valuta is gyakorlatilag elvesztette fizetőeszköz funkcióját, a lakosság közvetlen árucserére kényszerül, járműveinek alkatrészeit, családi ékszereit, saját ruháit cseréli el alapvető élelmiszerekre.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló A szfinx és a hattyú – az osztrák ékszeripar büszkeségei
Elek Lenke | 2026. november 1. 11:34
Ausztria nemcsak a lenyűgöző tájairól és gazdag zenei örökségéről híres, hanem arról is, miként lehet a finom kézművességet globális luxusmárkává formálni. Az osztrákok mesterien ismerik az ékszerkészítés műhelytitkait, és még jobban értenek ahhoz, hogyan varázsolják a nemesfémeken és gyémántokon túli alapanyagokat világszerte áhított műalkotásokká. A Freywille szárnyas szfinxe és a Swarovski elegáns hattyúja mögött évszázados innováció, művészi alázat és páratlan üzleti érzék áll.
Vásárló Az Országgyűlés előtt a törvényjavaslat: megvan, mikor vezetik ki az árrésstopot
Herman Bernadett | 2026. október 28. 13:47
Törvényjavaslatot nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek, amely teljes mértékben felszámolja az élelmiszerekre és drogériai termékekre vonatkozó kötelező árréscsökkentő és árréskorlátozó intézkedéseket. 
Vásárló Megbízható szakembert keresel? Ezeket ellenőrizd megrendelés előtt
Márkázott tartalom | 2026. október 17. 14:11
Manapság az online térben pár kattintással tulajdonképpen bármilyen feladatra találhatunk megbízható szabadúszó szakembert. Legyen szó szövegírásról, weboldalkészítésről, grafikai munkáról vagy virtuális asszisztensi feladatokról, rengeteg lehetőségünk van arra, hogy tehermentesítsük magunkat. De sajnos nem minden szolgáltató kellően megbízható, sok esetben a közös munka nem az elképzeléseink szerint alakul. Éppen ezért fontos a szakember ellenőrzése, hiszen csak így óvhatjuk meg magunkat attól, hogy túl sokat kelljen fizetnünk valamiért, ami nem elég jó.
Vásárló Az energiahatékonyság ma már befektetési szempont is
Márkázott tartalom | 2026. október 14. 09:06
Az energiahatékonyság sokáig elsősorban a rezsiköltségek csökkentéséről szólt, ma azonban ennél jóval többet jelent. Egy korszerűbb, takarékosabban működő ingatlan hosszabb távon értékállóbb és könnyebben használható lehet, miközben kiszámíthatóbb fenntartási költségeket kínál. Ezért a felújításoknál és új beruházásoknál egyre fontosabbá válik, milyen energiaigénnyel működik majd az épület. És ezt a Rotovill kínálata is szem előtt tartja.
Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló A vállalati figyelmesség is lehet tudatos befektetés
Márkázott tartalom | 2026. október 7. 09:25
Az üzleti kapcsolatok minőségét sokszor olyan gesztusok alakítják, melyek első pillantásra apróságnak tűnnek. Egy jól időzített köszönet, egy személyes üzenet vagy egy igényesen kiválasztott tárgy hosszabb távon is hatással lehet arra, hogyan gondolnak egy vállalatra az ügyfelek, partnerek és munkatársak. Az Adgift Reklámajándék jól tudja, hogy a céges figyelmesség tudatosan tervezhető, és szervesen beilleszthető a márka kommunikációjába – lássuk, hogyan.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG