3p
Ajándékozni mindig öröm, hát még ajándékot kapni! A nagy ünnepi felhajtásban azonban könnyen óhatatlanul félresiklik valami, például kétszer kapjuk meg ugyanazt a terméket, esetleg rossz méretet kapunk a ruhából, vagy hibás konyhai ketyerét. Hogyan ne őrüljünk meg a cserében, és milyen jogaink vannak ebben az esetben? A Fogyasztóvédelem tanácsaiból szemezgettünk.

Mindenekelőtt fontos, hogy még időben lépjünk, ha problémás termékkel van dolgunk, így érdemes már a két ünnep között visszavinni az ajándékot, a vásárlástól számított három napon belül ezt kötelesek ugyanis visszavenni.  A hibát elsősorban javítással vagy cserével orvosolhatja a kereskedő, ezt általában mi választhatjuk ki. Kivételt képez ez alól, ha a boltban nincs több az adott termékből, vagy a javítás aránytalanul drága lenne, ebben az esetben a bolt javasolhat megoldást a problémára, olvasható a fogyasztóvédelem oldalán.

Amennyiben nem a két ünnep között visszük vissza a terméket, erre később is lehetőségünk lesz – a jótállással rendelkező termékeket például a jótállás ideje alatt bármikor visszavihetjük, ezek listáját itt olvashatod. Amely termékekre nem vonatkozik kötelező jótállás (például ruha, cipő, 10 ezer forint alatti műszaki cikkek), azoknál a vásárlástól számított 2 évig élhetünk a szavatossági igényünkkel. Az online vásárolt termékek esetében a kézhezvételtől számított 14 napig – akár indoklás nélkül is! – elállhatunk a vásárlástól, és visszaküldhetjük azt. A minőségi problémákat ebben az esetben is 2 évig jelezhetjük a kereskedő felé.

Blokkpánik – mit tegyek, ha elromlott?

Általában nem illik blokkostul-árcédulástul ajándékozni valamit, ajándékozóként azonban feltétlenül tegyük el a vásárláskor kapott szelvényt, ezzel ugyanis megkönnyítjük a szeretteink dolgát, ha valami történik a kapott készülékkel. Amennyiben ez megvan, úgy gond nélkül kicserélhetjük a terméket, ha az meghibásodik. Ha azonban a blokk hiányzik, ne csüggedjünk; az alábbi esetekben is vissza lehet cserélni a terméket, igaz, valamivel több utánajárással.

Arról, hogy pontosan mit is jelent a jótállás, és hogyan érvényesíthetjük, korábban itt írtunk a Privátbankár.hu-n. >>>

Ha megvan a jótállási jegy, és jótállás alá eső termékről van szó, akkor elég csak ezt a jegyet bemutatni, ebben az esetben számla bemutatására nem kötelezhet minket a kereskedő. A jótállási határidő a fogyasztási cikk fogyasztó részére történő átadása, vagy ha az üzembe helyezést a forgalmazó vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napjával kezdődik. Amennyiben a termék korábban is volt szervizelve, úgy a javítás időtartamával meghosszabbodik a jótállás időtartama.

Mit tegyek, ha ez sincs meg?

Ha sem a blokk, sem más dokumentum nincs segítségünkre, ebben az esetben csak a kereskedő jóindulatán múlik az, hogy foglalkozik-e szavatossági jogok érvényesítésével. Szerencsés helyzetben a kereskedő emlékszik a vásárlás tényére, de még így sem biztos, hogy segítségünkre lesz. A főszabály az, hogy a kereskedő a vásárlást igazoló bizonylat bemutatása hiányában nem köteles foglalkozni a minőségi kifogás kezelésével.

Mikor nem köteles a bolt visszavenni?

Minőségileg kifogástalan terméket (így például egy második könyvet, ruhát, vagy nem tetsző színű pulóvert) a boltos nem köteles visszavenni vagy kicserélni. A vállalkozás azonban önként, fogyasztóbaráti okokból dönthet úgy, hogy erre mégis lehetőséget biztosít, erről érdemes előre tájékozódni. Ha a termék nem rendeltetésszerű használat miatt hibásodik meg, a kereskedőnek szintén nincs kötelessége azt cserélni vagy saját költségére javíttatni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Mérlegképes könyvelő képzés gyakorló szakemberekkel
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 25. 18:08
A mérlegképes könyvelő képzés során nemcsak az számít, milyen tananyagból készül a hallgató, hanem az is, ki segít megérteni annak gyakorlati oldalát. A számvitelben ugyanis kevés a pusztán bemagolható szabály. Azt is látni kell, mikor, miért és hogyan alkalmazható egy-egy előírás a való életben. Ebben különösen sokat jelenthet, ha az oktató nemcsak tanítja a szakmát, hanem hosszú szakmai tapasztalattal is rendelkezik.
Vásárló December 24-éről hozna fontos döntést a kormánypárt
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 16:21
December 24. munkaszüneti nappá nyilvánítását kezdeményezték tiszás képviselők.
Vásárló Nem csupán a szervizen múlik, mennyit ér az autónk
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 20. 13:24
Egy autó megvásárlása jelentős kiadás, az értéke azonban már a használat első éveiben számottevően változhat. Hogy később mennyit ér majd a használtpiacon, azt a márka, a modell, az életkor és a futásteljesítmény mellett az is befolyásolja, milyen állapotban sikerül megőrizni. A rendszeres karbantartás ezért nem ér véget a műszaki ellenőrzéseknél: a karosszéria és az utastér állagának megóvása is része lehet a tudatos autótartásnak. Egy ápolt jármű ráadásul a mindennapokban is más benyomást kelt, ami különösen fontos lehet akkor, ha az autót üzleti célokra is használjuk. A járműápolás így egyszerre szól a megjelenésről, a használati értékről és a későbbi értékesítés szempontjairól.
Vásárló Hogyan (t)együnk az egészségünkért a zsúfolt hétköznapokban
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 18. 13:31
Felgyorsult világunkban az egyik legnagyobb kihívást az jelenti, hogy a mindennapi teendők, a munka és a családi kötelezettségek hálójában figyelmet fordítsunk a megfelelő táplálkozásra. Sokan gondolják úgy, hogy a helyes étrend kialakítása rengeteg időt és energiát igényel, ám a valóságban néhány tudatos lépéssel még a legfeszítettebb napirend mellett is megőrizhetjük a kiegyensúlyozott életmódot. A titok nem a bonyolult receptekben vagy az órákig tartó konyhai előkészületekben rejlik, valójában elég csak egy kicsit előre gondolkodni.
Vásárló A mesterséges intelligencia és a mindennapi életünk
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 16. 11:24
A mesterséges intelligencia (AI) egyre láthatatlanabb módon integrálódik mindennapjainkba, és sokan észre sem vesszük, mennyire megkönnyíti az életünket. Érezted-e már, mikor online rendeltél valamit, és az AI olyan ajánlásokat adott, amik pontosan a te ízlésedhez passzolnak? Vagy amikor az AI segített úgy beosztani az idődet, hogy több figyelmet szentelhess arra, ami valóban fontos számodra? Az intelligens rendszerek támogatása révén hatékonyabban gazdálkodhatunk az időnkkel, ez pedig pozitív hatással lehet az életminőségünkre.
Vásárló Talajépítés és termékenység növelése huminsav granulátummal
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 14. 10:21
Az egészséges talaj és a bőséges növekedés között szorosan összefügg. Legyen szó díszkert vagy zöldséges kialakításáról, a föld minősége alapvető fontosságú, hogy elérjük a kívánt eredményeket. A huminsavak és a zeolit alkalmazása ebben a folyamatban kulcsszerepet játszik. De hogyan működnek együtt, és mire érdemes figyelni alkalmazásukkor?
Vásárló Traktor akkumulátorok: bírod a legkeményebb körülményeket is
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 11:46
A mezőgazdasági gépek és traktorok esetében az energiatárolás nem csupán a kényelem kedvéért fontos, hanem alapvető feltétele a megbízható működésnek. A földeken dolgozó traktorok és más mezőgazdasági eszközök sokszor szembe kell nézzenek a zord időjárással és időszakos igénybevétellel. 
Vásárló A Temu-para után: így reagáltak a vásárlók az Európai Unió szigorítására
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 13. 10:58
Azonnal reagáltak a külföldi webáruházak vásárlói az Európai Unió július 1-jétől szigorodó vámszabályaira, ami leginkább a Kínából rendelt, kis értékű árukat érintette hátrányosan. Bár azt nem lehet kijelenteni, hogy a Temu elveszítette volna az egyértelmű árelőnyét a 3 eurós pluszköltség miatt, de azt sem, hogy az EU-nak nem jöttek be a számításai. A harmadik országbeli szereplőknek ugyanis sürgősen fejleszteniük kell az Európán belüli szállítási kapacitásaikat, ha tényleg nem akarnak bajba kerülni.
Vásárló Fenntartható új ház építése: jövőbiztos megoldások
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 10:08
Az éghajlatváltozás most már mindennapjaink része, ezért fontos, hogy a házépítést környezetbarát megoldásokkal közelítsük meg. Az új otthonod építésével nemcsak a bolygót, hanem a háztartási költségeidet is pozitívan befolyásolhatod. Az energiatudatos megoldások hosszú távon jelentős megtakarítással kecsegtetnek. Tekintsd meg, hogyan válhat házépítésed fenntarthatóbbá és gazdaságosabbá!
Vásárló A Tisza-kormány a plázastop eltörléséről tárgyal?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 14:05
A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének elnöke úgy látja, a már meglévő üzletek működését is akadályozza a hatályos szabályozás által előírt adminisztráció. Tárgyalnak a kabinettel a változtatásról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG