3p
Elképesztően sok élelmiszer megy kárba itthon, összesen mintegy 1,8 millió tonna. Így fejenként mintegy 68 kilogramm élelmiszerhulladék keletkezik évente Magyarországon, amely 400-450 ezer rászoruló étkeztetésére lenne elegendő. Ennek kapcsán fogott össze a Földművelésügyi Minisztérium az Élelmiszerbankkal és a hazaui

A globális szinten az előállított élelmiszerek majdnem egyharmada, mintegy 1,3 milliárd tonna veszendőbe megy. Az élelmiszerveszteség évente nagyjából 990 milliárd dollárjába kerül a világgazdaságnak.

Rengeteg víz és üvegházhatású gáz

A mennyiség megtermelésére fordítják világszinten a mezőgazdaságban felhasznált összes víz egynegyed részét, és ez a mezőgazdasági termelés az üvegházhatású gázok 8 százalékának kibocsátásáért felelős.

Kampány indult a pazarlás ellen

Az FM szerint egy hatékony belföldi kampány 1-2 év alatt akár 8 százalékkal is mérsékelheti a kidobott élelmiszer mennyiségét Magyarországon. Számításaik szerint az ország 15 milliárd forintot, egy átlagos magyar család 50 ezer forintot takaríthatna meg a feleslegesen megvásárolt élelmiszereken.

Az élelmiszerpazarlás és -veszteség csökkentéséért az FM a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel 2014-ben fórumot kezdeményezett, amely egyebek között a szabályozási környezet felmérését és a tapasztalat-, illetve tudáscserét szolgálja. A kezdeményezéshez csatlakozott szervezetek tavaly összesen 5000 tonna élelmiszert mentettek meg a kidobástól.

Sok ételt sikerült megmenteni

Magyarországon a kiskereskedelmi láncok többsége együttműködik a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel, a Tesco az idén augusztus végéig mintegy 19,4 millió adag ételnek megfelelő, több mint 7841 tonna adományt adott a rászorulóknak.

Az egyesület által megmentett élelmiszerfelesleg mennyisége az idei 1-9 hónapban 6200 tonna volt, értéke mintegy 3,4 milliárd forint. Az áruházakból ugyanebben az időszakban 5600 tonna, 2,7 milliárd forint értékű élelmiszer származott. Az egyesület 4 áruházlánccal - az Aldival, az Auchannal, a Metróval és a Tescóval - működik együtt az áruházi élelmiszermentésben.

Az Élelmiszerbank gyártóktól, kereskedőktől, valamint termelőktől ment meg élelmiszert, amelyet partnerszervezeteken keresztül osztanak ki évente több mint 300 ezer rászorulónak - közölte a karitatív szervezet.

Mennyit pazarol a világ? A FAO adatai szerint a világon előállított 2,1 milliárd tonna termék mintegy fele landol végül a kukában. Ennek fő oka a túlfogyasztás, egy ember átlagosan 10 százalékkal több élelmiszert vesz vagy tart az otthonában, mint amire feltétlenül szüksége van.

A túlfogyasztás és a pazarló életmód mellett a nem hatékony termelési folyamatok is közrejátszanak a termékek megromlásában. A legnagyobb kárt a haszonállattartás szenvedi, itt 78 százalékos arányban, 840 tonnányi terméket dobunk ki. Ennek azonban csak egy része, 240 tonna ehető állati termék, vagyis hús, tojás vagy tej.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Hogyan válassz tökéletes gyémántot?
Márkázott tartalom | 2026. október 1. 18:10
A gyémántok iránti rajongás évszázadok óta szerves része az emberi kultúrának. Ha arra adod a fejed, hogy gyémántot vásárolsz, több szempontot is mérlegelned kell. Egy ilyen vásárlás esztétikai élmény, ugyanakkor pénzügyi beruházás is, ami alapos megfontolást igényel. Tudatos vásárlóként fontos, hogy tudd, pontosan mit keresel. Az eljegyzési gyűrű kiválasztásakor több tényezőt is figyelembe kell venned, amik meghatározzák a gyémánt értékét és szépségét.
Vásárló Októbertől vége a vármegyebérletnek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 30. 16:35
Visszatér a megye, eltűnik a vármegyebérlet neve.
Vásárló Rászállt az EU a videójátékokra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 30. 16:03
Átláthatóbbá tennék a videójátékok virtuális pénzeit.
Vásárló A sárga arany karikagyűrű sokféle árnyalata
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 30. 08:56
A sárga arany karikagyűrű időtálló választás, amelynek meleg színe régóta összekapcsolódik a házasság és az elköteleződés jelképeivel. Az arany megjelenése azonban nem korlátozódik egyetlen jól ismert árnyalatra. Az ötvözet összetételétől függően lehet világosabb, melegebb, visszafogottabb, sőt finoman zöldes vagy szürkés tónusú is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG