Hírek
Makro / Külgazdaság
Farkasszemet néz Oroszország és Norvégia - közel egy katonai összecsapás?
Káncz Csaba | 2017. március 29. 08:50
Nő a katonai feszültség Oslo és Moszkva között. A három norvég radarállomásnak fontos szerepe van az esetlegesen a kontinentális USA felé haladó orosz rakéták felderítésében és elfogásában. Svédország és Finnország is teljesen új fejezetet nyitott védelempolitikájában az ukrajnai fejlemények óta.
Agrár
43 milliárd forint támogatás után még több pénz megy a gazdáknak
Privátbankár.hu | 2017. március 29. 08:41
Magyar Államkincstár 2017. január elsejétől vette át a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal feladatait.
Vállalat
Földgázbuszokkal turnézik az Ikarus
Privátbankár.hu | 2017. március 29. 08:32
Cseppfolyós földgázzal hajtott buszok gyártásába kezd az év második felében az Ikarus.
Vállalat
Egy vagyont kereshetsz különösebb képesítés nélkül, de vigyázz, fogynak a helyek
Privátbankár.hu | 2017. március 29. 08:01
Ebben az évben is emelkedik az élelmiszerláncoknál dolgozók bére, viszont van, ahol már nem keresnek új munkaerőt.
Vállalat
Végéhez közeledik a Malév felszámolása
Privátbankár.hu | 2017. március 29. 07:46
Szépen lassan pont kerül a Malév történetére, a hitelezőknek is juthat végre pénz.
Vásárló
Jól indul a reggel: az autósok egyik fele örülhet a kutakon
Privátbankár.hu | 2017. március 29. 07:36
Csökkentette a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol, a 95-ös benzin ára nem változott.
Befektetési alapok
Mennek-e még az ingatlanárak, mi várható az ingatlanalapoktól? Interjú
Eidenpenz József | 2017. március 29. 06:07
A Raiffeisen Ingatlan Alap kezelője felfutást érzékel az üzleti célú ingatlanok piacán, a hozamelvárások lejjebb jöttek, az objektumok felértékelődnek. Ez a folyamat még pár évig eltarthat. A tipikus lakossági befektetőknek azonban inkább vegyes alapokat ajánlanak, ahol csak a kockázati szintről kell dönteniük. Interjú Váradi Zoltánnal, a Raiffeisen Alapkezelő vezérigazgató-helyettesével
Vállalat
Istent játszik a Tesla-vezér: hamarosan feltöltheted az érzelmeidet a netre?
BR | 2017. március 28. 20:30
Az elektromos autózás meghonosítása és a Mars kolonizálása úgy tűnik, kevés Elon Musknak. A 45 éves futurista üzletember most egy egészen új oldalát csillogtatja meg, a Neuralink bejegyeztetésével ugyanis nem kevesebbre készül, mint hogy feltöltse az emberi tudatot a számítógépre. Mindezt ráadásul az évtized végéig. Megnéztük, mekkora esély van az őrült álom megvalósítására.
Makro / Külgazdaság
Sokkal nagyobb nehézségek várnak a britekre a kilépés után, mint gondolták
Fellegi Tamás | 2017. március 28. 19:10
Infláció, recesszió, a költségvetési kiadások megugrása – egy makrogazdasági elemző és egyben alapkezelő szerint ez vár a brit gazdaságra, ha most egy megegyezés nélküli, vagy zord feltételekkel kötött megegyezésbe torkolló EU kilépési folyamatba vág bele. A Virgin-birodalom feje is nyilatkozott, ő visszarántaná országát a szakadék széléről.
KKV
Van egy menő startupod? Most pénzt nyerhetsz vállalkozásodnak
Privátbankár.hu | 2017. március 28. 17:50
Több különdíj mellett egy 150 ezer eurós befektetési ajánlat a fődíja a Blastoff nevű, magyar és régiós startupoknak rendezett versenynek.
Részvény / Deviza / Áru
Szárnyalt az OTP, Matolcsyék adtak egy pofont a forintnak
Privátbankár.hu | 2017. március 28. 17:39
Jó hangulatban telt ma a kereskedés, a jegybank is tartogatott meglepetéseket.
Makro / Külgazdaság
Orbán elárulta, hol lesz Európa fejlődésének súlypontja
Privátbankár.hu | 2017. március 28. 17:30
Persze, hogy nem Nyugaton - mondja a magyar miniszterelnök.
Vállalat
Miért települnek vissza cégek Németországba, ha olyan magas a bér?
Privátbankár.hu | 2017. március 28. 17:30
Úgy látszik, egyes német vállalatok azt csinálják önként és dalolva, amire Donald Trump amerikai elnök erőszakkal akarja rávenni a cégeket: visszatelepülnek az anyaországba. Ennek számos oka van. Az egész végső soron a robotok térnyerésének kedvez, de a fogyasztó is jól járhat.
KKV
Bedobtak egy javaslatot: így változik a reklámadó
Privátbankár.hu | 2017. március 28. 17:21
Az NGM szerint a kisvállalkozóknak jelent majd segítséget a törvénymódosítás.
Ingatlan
Átneveznek egy budapesti plázát
Privátbankár.hu | 2017. március 28. 16:34
Kívül és belül is ráncfelvarráson esik át az Europark.
Közérdekű
Ez egyre cikibb: megint kiállították az új metrót
Privátbankár.hu | 2017. március 28. 16:26
Értjük, hogy most lett felújítva, de ez kezd kínos lenni.
Makro / Külgazdaság
Váratlan húzás Matolcsyéktól – ettől fog gyengülni a forint?
Privátbankár.hu | 2017. március 28. 16:17
Bár maradt az alapkamat, lett meglepetés a mai kamatdöntésen.
Vásárló
A Nap Száma: 3,7 millió
Privátbankár.hu | 2017. március 28. 16:09
Ennyi pénzért kelt el a világ legdrágább futballmatrica-albuma.
Makro / Külgazdaság
Még drágább életre számítanak Matolcsyék
Privátbankár.hu | 2017. március 28. 16:00
Nagyobb inflációra számítanak Matolcsyék idén, de továbbra is szigorúan kitartanak a 3,6 százalékos GDP-növekedés mellett
Makro / Külgazdaság
Korrupció a 4-es metrónál: Demszky lebukott
Privátbankár.hu | 2017. március 28. 15:51
Legalábbis ezt állítja az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke.
Pénzügyi szektor
Reszkessetek, bankárok – hamarosan a ti munkátokat is elveszik!
Privátbankár.hu | 2017. március 28. 15:48
Az Accenture szerint három éven belül emberek helyett mesterséges intelligenciát alkalmaznak majd a bankok.
Makro / Külgazdaság
Szembementek a várakozásokkal Matolcsyék
Privátbankár.hu | 2017. március 28. 15:39
600-650 milliárd helyett 500 milliárd forintban korlátozta a három hónapos betét 2017 második negyedév végén fennálló állományát a Monetáris Tanács.
Ingatlan
Nagyon jó év jöhet az ingatlanbefektetéseknek - mire figyelnek a profik?
Privátbankár.hu | 2017. március 28. 15:30
2016 kiváló év volt a magyar ingatlanbefektetési piacon, 2017-re pedig további növekedés várható, a régióban a befektetők elsöprő többsége legalább annyit akar költeni, mint tavaly. A legnagyobb növekedést az irodapiacon várják a szakemberek, a bővülésnek azonban gátat szabhat az építési költségek megugrása és a szakemberhiány. A CBRE friss EMEA-régiós ingatlanbefektetési felméréséből szemezgetünk.
Makro / Külgazdaság
Örülhet az unió – lassan talpra áll Spanyolország?
Privátbankár.hu | 2017. március 28. 15:22
A korábban vártnál alacsonyabb lehet a munkanélküliség.
Agrár
Itthon is aggódnak a brazil húsbotrány miatt
Privátbankár.hu | 2017. március 28. 15:08
Nem tetszik az agrárkamarának az ügy, szigorúbb szabályozást szeretnének.
Makro / Külgazdaság
Figyelmeztették az osztrákokat – ebből még komoly bajuk lehet
Privátbankár.hu | 2017. március 28. 14:44
Az Európai Bizottság szerint nem húzhatják ki magukat.
Makro / Külgazdaság
London polgármestere a magyar munkavállalókért is aggódik
Privátbankár.hu | 2017. március 28. 14:36
Szerinte az uniós polgároknak biztosítékokra van szükségük, hogy Brexit után is lesz helyük az országban.
Makro / Külgazdaság
Orbán: megtettük az első lépéseket a migránsbiznisz felszámolására
Privátbankár.hu | 2017. március 28. 14:28
A miniszterelnök szerint közeledünk Európában az ésszerű migrációs politikához és intézkedésekhez.
Makro / Külgazdaság
Hiába a nagy várakozás, nem kaptunk meglepetés Matolcsyéktól
Privátbankár.hu | 2017. március 28. 14:20
Nem nyúlt az alapkamathoz jegybanki Monetáris Tanács, de máshoz sem.
Makro / Külgazdaság
Törökország: az EU csak törődjön a maga dolgával
Privátbankár.hu | 2017. március 28. 14:11
Nem szeretnék a törökök, hogy beleszóljanak az európai országok az elnöki hatalom kiterjesztéséről szóló népszavazásba.
Közérdekű
Bűnbarlangot számoltak fel Budapesten
Privátbankár.hu | 2017. március 28. 13:51
Illegális fogadóiroda működött a II. kerületi Bimbó út egyik házában. A rendőrség tiltott szerencsejátékot szervezése gyanúja és személyi szabadság megsértése miatt nyomoz.
Vállalat
A magyar fogyasztókban bíznak a nagy cégek
Privátbankár.hu | 2017. március 28. 13:30
A belföldi értékesítés élénkülésében nagyon bíznak, viszont a nyereség kevesebb lehet.
Makro / Külgazdaság
Megint összeül a NATO az oroszokkal - titok, hogy mi lesz a téma
Privátbankár.hu | 2017. március 28. 13:21
Három hónap után csütörtökön ismét összeül Brüsszelben a NATO-Oroszország Tanács.
Ingatlan
Hajlandók bármennyit fizetni? Milyen ingatlanokat keresnek nálunk a külfödiek?
Privátbankár.hu | 2017. március 28. 13:12
Egy friss elemzés szerint a külföldiek körében a belvárosi lakások a favoritok, de a Balaton és Győr-Moson-Sopron megye is népszerű. A legtöbben Londonból, Pekingből, Tel-Avivból, Moszkvából, valamint Bécsből és a nagy német városokból érdeklődnek. Az eladó ingatlanok közül az 50 millió forintnál olcsóbbakat keresik leginkább, kiadó lakások esetében pedig havonta akár 250 ezer forintot is fizetnének a külföldi bérlők.
Vállalat
Bedobták a törölközőt: innen is kivonul az Uber
Privátbankár.hu | 2017. március 28. 13:03
Máshol is gond van a "jogi környezettel".
Karrier
Az állam újra beleszólna az életedbe, képzik hozzá a kollégákat
Privátbankár.hu | 2017. március 28. 12:54
Lázár János szerint az állam újra egyre közelebb kerül a polgárokhoz. Nagyon fontos, hogy kiképezzék az új elitet.
Közérdekű
Ragyogó napsütéssel tombol a tavasz
Privátbankár.hu | 2017. március 28. 12:45
Nem tudunk semmi rosszat írni az időjárásjelentésben, kifejezetten szép időnk lesz.
Állampapír / Kötvény
Lett meglepetés? Így ment ma a magyar állampapír
Privátbankár.hu | 2017. március 28. 12:37
Közel kétszeres túljegyzés mellett nőtt a hozam a 3 hónapos diszkont kincstárjegy (dkj) mai aukcióján.
Vállalat
Váratlan fordulat: mégis visszahozzák a robbanó telefonokat?
Privátbankár.hu | 2017. március 28. 12:21
Felújított formában dobná ismét piacra a Note 7-eseket a Samsung.
Makro / Külgazdaság
Mától 12 oldalú egyfontossal fizetnek a britek
Privátbankár.hu | 2017. március 28. 12:13
Debütált az új, hiperbiztonságos egyfontos.
Makro / Külgazdaság
Hiába pereltek az oroszok, maradnak a szankciók
Privátbankár.hu | 2017. március 28. 12:04
Nem túl meglepő módon az orosz nagyvállalatok ellen döntött az Európai Bíróság.
Vállalat
Eldőlt: milliárdos bírságot kapott a Tesco
Privátbankár.hu | 2017. március 28. 11:43
Pont került a három éve húzódó könyvelési botrány végére.
Vásárló
Indul a razzia: így biztosan nem kerül romlott étel az asztalodra
Privátbankár.hu | 2017. március 28. 11:29
Elindult a tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés, az egész országra kiterjedő ellenőrzés március 20. és április 17. között zajlik.
Személyes pénzügyek
Pereskedsz az adóhatósággal? Nem biztos, hogy megmenekülsz a csődtől
Privátbankár.hu | 2017. március 28. 11:21
Hiába nyer meg egy vállalkozás egy pert az adóhatósággal szemben, ha még az ítélethirdetés előtt csődbe megy. Márpedig ez nem egyedi eset, mivel az adóhatóság a jelenlegi jogszabályok szerint a per ideje alatt is végrehajtást vezethet a vállalkozással szemben. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda tapasztalatai szerint az adóhatóság még akkor sem feltétlenül retten vissza a végrehajtástól, ha erre nincs is jogi lehetősége.
Vásárló
Kiderült: így használja a tőled kapott zsebpénzt a gyereked
Privátbankár.hu | 2017. március 28. 11:13
Örömteli hír, hogy egyre több tinédzser képez megtakarítást a zsebpénze egy részéből.
Karrier
Eleged van a munkádból, belevágnál valami újba? Nem te vagy az egyetlen!
Privátbankár.hu | 2017. március 28. 11:04
A munkavállalók majdnem felével előfordult már, hogy konkrét célokat fogalmazott meg egy új karrierrel kapcsolatban, vagy már pályát is váltott.
Részvény / Deviza / Áru
Erőre kapott az OTP
Privátbankár.hu | 2017. március 28. 10:56
A tőzsdék ma felfelé indultak, miután Amerika fontos szintről pattant fel. Emelkedik a Nikkei és a DAX, nálunk az OTP vezet. Megindult az olajár több napos esés után.
Vásárló
Lebukott a csempészmercis - márkás autóval sem megy könnyebben
Privátbankár.hu | 2017. március 28. 10:48
Két és fél millió forint értékű cigarettát rejtett el Mercedesében egy férfi-
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Foghatja a fejét Donald Trump
Csökkenéssel zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói.
1 perce
Részvény / Deviza / Áru
Nézze csak, ennyibe kerül most az euró!
Péntek reggel óta alig mozdult.
13 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Egykor 12 milliárd dollárt ért, most 285 milliós üzlettel mentik meg a GoPrót2026. szeptember 4. 07:16 -
43 millió dollárt fizetett egy titokzatos vevő a milliárdosok szigetén2026. szeptember 4. 06:57 -
47 millió dolláros csomaggal marad az Apple-nél Tim Cook2026. szeptember 3. 10:46 -
Mészáros Lőrinc cége egymaga többet ér, mint a következő négy családi vállalkozás2026. szeptember 3. 10:46 -
723 millió dollárt ajánl a feleségének a milliárdos, de a válás több mint kétmilliárdba kerülhet2026. szeptember 2. 08:35
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
2026. augusztus 13. 19:07
-
Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva
2026. augusztus 26. 06:26
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
-
Új állása lesz Orbán Viktornak?
2026. augusztus 10. 13:14
top 24
-
Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik
2026. szeptember 4. 09:11
-
Magyar Péter szerint a dohánykoncesszió egyetlen család és nem a nemzet érdekét szolgálja
2026. szeptember 4. 13:17
-
Magyar Péter közölte, elzárták a pénzcsapot
2026. szeptember 4. 15:46
-
4900 milliárd forintnyi aranyon ülnek Varga Mihályék, most elárulták, mit terveznek vele
2026. szeptember 4. 08:58
-
A csütörtöki sokk után mi történik pénteken a benzinkutakon?
2026. szeptember 4. 10:28





