Hírek
Cikkek MSZP: Nem állítjuk, hogy eljött a Kánaán... 
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 29. 07:27
Országos kampányba kezd az MSZP az elmúlt két év gazdasági eredményeinek megismertetéséért - mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője vasárnap. A kampány célja, hogy a ciklus felénél a két éve kormányon lévő szocialista párt beszámoljon az eredményekről - ismertette a szóvivő. Nyakó István azt mondta, nem állítják, hogy "eljött a Kánaán", de rá akarnak mutatni, nem igaz a Fidesz azon állítása, miszerint tönkrement az ország. Óvatos derűlátásra van ok - vélekedett a politikus, aki szerint az eddigi erőfeszítések után most elindult valami, idén már láthatóak és kézzelfoghatóak az eredmények a gazdaságban. A szóvivő szerint az MSZP a cselekvés pártja, a lakosság teherbíró képességét figyelembe vevő reformokat mindig végrehajtotta. Nyakó István közölte, az október közepéig tartó kampányban szórólapokon, óriásplakáton, valamint az írott sajtóban jelennek meg a hirdetések. Az MTI más forrásból úgy tudja, hogy a kampány néhány tízmillió forintba kerül. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az elmúlt időszakban többször is beszélt arról, hogy 2008 a trendforduló éve, mivel javulnak a gazdasági adatok. A Fidesz szerint azonban gazdasági és szociális válság van Magyarországon. Egyre jobban kötődünk a pártokhoz Az MSZP-t utálják a legtöbben Nézőpont: Gyurcsány távozását akarja a többség  Tárki: az SZDSZ-t most kiszavaznánk Elfelejtették a politikusok, hogy mi a dolgukMTI
Cikkek A válság Obamának kedvez 
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 29. 07:19
Barack Obama és John McCain egyaránt támogatásáról biztosította a kormány 700 milliárd dolláros bankmentő segélycsomagját.
Cikkek Egyre jobban kötődünk a pártokhoz 
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 29. 07:10
A Fidesz őrzi a nagyjából két és fél milliós, az MSZP másfél milliós táborát. A nyár eleje óta nincsen szavazói jövés-menés a két párt környékén. Erősödtek viszont a kötelékek.
Cikkek Az autóbontókra is rászállnak az ellenőrök 
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 29. 06:58
A hamarosan, akár heteken belül kormány elé kerülő hamisítás elleni nemzeti stratégiában három legveszélyeztetettebbként megjelölt területre koncentrálnak a továbbra is együttműködő hatóságok a következő, kiterjedt fogyasztóvédelmi ellenőrzéssorozat alatt - írta a hétfői Napi Gazdaság. Ezért a november 20-án kezdődő és január 4-éig tartó akció során az ellenőrök fokozott érdeklődésére számíthatnak az élelmiszeriparban, az élelmiszer és gyógyszer, gyógyhatású készítmény forgalmazásában, a színesfémgyűjtésben és -kereskedelemben érintett vállalkozások és autóbontók is - nyilatkozta a lapnak Kondorosi Ferenc, az Új Rend és Szabadság Program kormánybiztosa. A szakértők évente mintegy 3700 milliárd forintra becsülik a feketegazdaság súlyát, ebből a hamisítók okozta kár 100 milliárd forint - írta a  Napi Gazdaság. Kelenföldön bukott le 1 kilo kokainnal Tartozik az APEH-nek? Érkeznek az értesítők Speciális vonalkódot kapnak a drága élelmiszerekNapi Gazdaság
Cikkek Jelzálogkölcsönből tengődnek a vállalkozások 
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 29. 06:53
Kölcsönt kölcsönre halmoznak a cégek: máig mintegy 25 milliárd forint ingóságot, illetve vagyont terhelő jelzáloggal biztosított követelés szerepel a nyilvántartásában.
Makro / Külgazdaság Bajban vannak a gyerektartást nem fizetők 
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 29. 06:47
Oroszországban újabb nagy veszély leselkedik azokra a papákra, akik nem fizetik a gyerekeiknek megítélt tartásdíjat: ezúttal a rossz körülmények között élő, elhagyott gyerekekkel írattak levelet az adósoknak. A nem fizető apákat - ritka esetekben anyákat - már jó ideje nyomorgatja a végrehajtók testülete. Ez Oroszországban országos állami szolgálat, s munkatársai jóval szélesebb feladatkörrel bírnak, mint más országokban dolgozó kollégáik: az adósságok behajtása mellett sok más között hozzájuk tartozik a bíróságok őrzése-védése. A végrehajtók testülete felvetette már korábban - s a megfelelő döntések birtokában el is kezdte alkalmazni -, hogy a nem fizető apáktól vonják meg az útlevelet, s ezzel a külföldi utazás lehetőségét, hogy lefoglalt autóik eladásából fedezzék a tartásdíjat, de még azt is, hogy kikapcsoltassák az adósok mobiltelefonját. Most Hakasziában a végrehajtók felkerestek néhány iskolát, s azokban az osztályokban, amelyekben különösen sok gyerek él csonka családban a gyerekekkel írattak levelet a papáknak, hátha ez felébreszti lelkiismeretüket. A levelekben szívfacsaró dolgok állnak. Az egyik kisfiú például azt írta: "Mindenkinek van számítógépe, csak nekem nincs. Mindenki elmegy az osztálykirándulásokra, csak én ülök otthon a húgommal, mert nincs pénz. Anyu késő estig dolgozik, mégsem elég, amit keres. Apukám, segíts! Az életem a Te kezedben van..." A végrehajtók a leveleket a hivatalos felszólítással együtt adják át a címzetteknek és reménykednek a hatásban. Itthon lehetetlen behajtani a tartásdíjat MTI
Cikkek Az UD Zrt. tiszta James Bond 
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 29. 06:44
Az UD Zrt.-nél tartott házkutatásokon nem csupán szuperprogramokkal ellátott számítógépeket, adatrögzítőket, hanem rejtett kamerákat, poloskákat, az azokhoz tartozó berendezéseket, és más különleges eszközöket is lefoglaltak - írta hétfőn a Népszava. A gépek szakértői vizsgálatát a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat végzi majd el. Egyelőre arra keresik a választ, hogy nincs-e bennük önmegsemmisítő program. Ehhez azonban olyan műszerek szükségesek, melyekkel a magyar szolgálat még nem rendelkezik - olvasható a lapban. Az egész szervezet különlegesen jól konspiráltan szerveződött, ami ennek megfelelően milliárdos nagyságrendű működési költséget igényelt. Ez az alapügyben szereplő gyanú - egyebek mellett állam- és magántitok megsértése - mellett további súlyos bűncselekmények gyanúját is felvetheti a Népszava szerint. Ilyen például az akár tíz évig terjedő büntetéssel sújtható bűntett, a "visszaélés haditechnikai termékkel és szolgáltatással, illetőleg kettős felhasználású termékkel". Márpedig aligha valószínű, hogy a kémprogram telepítésére vagy akár a lehallgatásra engedélyt kapott volna a UD Zrt. - írta a lap. UD Zrt. elnöke: eddig csak a nyitányt láttuk Kaphat-e bizalmat szombaton Dávid Ibolya? "Meg se hívtak a saját kirúgatásomra" Almássyt kirúgták - mer valaki MDF elnök lenni? Szocialista szál a lehallgatási ügyben  A Fidesz bemutatta a lehallgatott telefonbeszélgetéseketNépszava
Cikkek Ma az SZDSZ is előáll javaslataival 
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 29. 06:38
Az SZDSZ frakciója ma tárgyal a Kóka János frakcióvezető nevével fémjelzett adójavaslatról - írta értesüléseire hivatkozva a hétfői Népszabadság. A tervezet célja, hogy gyorsabban csökkenjen a deficit, és hogy érdemi adócsökkentéshez teremtsen forrásokat, illetve, hogy az adófizetők legalább négyötöde 18 százalékkal adózzon. Ehhez pedig 2,5-3 millió forintra tolnák fel a sávhatárt - olvasható a lapban. A konvergencia programban tervezettnél gyorsabb ütemben csökkentenék az államháztartás hiányát és az állami újraelosztás mértékét. Korlátoznák az államháztartás - nem kamatjellegű - elsődleges kiadásait. Konkrétan: 2009-ben az idei szinten állítanák meg az elsődleges kiadások növekedését, 2010-2011-ben pedig a növekedést az előző évi tényleges gazdasági növekedés mértékének a felénél húznák meg. A javaslat másik pillére az adóreformalap: a nem tervezett költségvetési bevételeket és a megtakarított kiadásokat elkülönített számlára irányítanák - írta Népszabadság. Vagy kompenzáció, vagy Robin Hood! MSZP: nem zsaroljuk az SZDSZ-t   Az MSZP-t utálják a legtöbbenNépszabadság
Cikkek Már most sok életet mentett a zéró tolerancia 
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 28. 16:30
Az idei év első nyolc hónapjában összességében tovább csökkent a bűncselekmények, a közúti balesetek, az ittas vezetők száma az előző évi adatokhoz képest, ugyanakkor romlott az országos felderítési mutató is az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közzétett tájékoztatása szerint.
Cikkek Irtják a mormotákat - a fegyenctelepek megfizetik 
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 28. 06:57
Orvvadászok pusztítják a kelet-ukrajnai sztyeppéken élő mormotákat, mivel gyógyhatású zsírjukért nagyon sokat fizetnek a fegyenctelepek lakói. Egy állat 35 ezer forintot is megér.
Cikkek A zsebesek keresztapáit tisztelni kell 
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 27. 20:20
Moszkvában valószínűleg ki fogják magát zsebelni. Az alvilágban erős a hierarchia, még a zsebeseknél is. A vezetői posztra itt születni kell, és még a rendőrök is tisztelik a zsebtolvajok keresztapáit.
KKV Nem az új tagok szennyezik az EU egét 
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 27. 18:40
A 2004-ben az Európai Unióhoz csatlakozott 10 ország tavaly mintegy 2 százalékkal, 382 millió tonnára növelte szén-dioxid-kibocsátását az azt megelőző évhez képest. A régi tagok a kibocsátás 79 százalékát adják.
Makro / Külgazdaság A kalózok 35 milliós váltságdíjat kérnek az ukránokért 
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 27. 13:02
Harmincötmillió dolláros váltságdíjat követeltek szombaton a szomáliai kalózok azért az ukrán teherhajóért, amelyet a héten raboltak el fedélzetén 35 emberrel és 33 harckocsival - közölte egy tengerészeti tisztviselő. Andrew Mwangura, a mombasai székhelyű Kelet-Afrikai Tengerész Segélyprogram képviselője közölte, hogy a fegyveresek 35 milliót követelnek a Faina teherhajó és személyzete szabadon bocsátása fejében. Korábban az orosz sajtó arról számolt be, hogy a hajó legénységének egyik tagja a kalózok tárgyalási ajánlatáról számolt be telefonon. Ő elmondta azt is, hogy társaival jól bánnak és mindenki épségben van. Kalózok támadtak meg egy amerikai üzemanyagszállítót   MTI
Cikkek Der Standard: több mint kémkedés, ami Magyarországon történik 
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 27. 12:57
Több mint egy kémkedési eset címmel közölt kommentárt szombati számában a Der Standard című liberális osztrák lap a magyarországi adatgyűjtési ügyről. A jegyzet szerzője elöljáróban megjegyezte, hogy a történtekben fellelhető az összes kellék, amely egy James Bond-film forgatókönyvéhez szükséges. Röviden ismertetve az ügy hátterét úgy vélekedett, hogy ami végül is kiviláglik: az eset eddig elsősorban a magyarországi politikai osztály állapotáról árulkodik. "A szocialisták hazaárulást és kémkedést vetnek az ellenzék szemére, és a demokrácia veszélyeztetéséről beszélnek" - áll az írásban, amely szerint viszont bizonyítékul semmit vagy alig valamit mutatnak fel. Úgy tűnik, hogy fokozatosan ez válik normálissá a politikai érintkezésekben az országban: a szocialisták és a konzervatívok a legsúlyosabb bűncselekményekkel vádolják egymást, és kölcsönösen kétségbe vonják a másik legitimitását - húzta alá a kommentár. - A Fidesz például rendszeresen elhagyja a parlament üléstermét, amikor Gyurcsány Ferenc miniszterelnök emelkedik szólásra. Egyedülálló elutasítása ez a vitának egy demokráciában. A szerző felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország két éve a szélsőjobboldali erőszak miatt is a szalagcímekbe kerül. Lényegében senki sem tudja, hogy miért erősödhettek meg ennyire a szélsőséges csoportok a jómódú országban - írta. - A két nagy párt magatartása gondoskodik arról, hogy ezeknek a demokráciaellenes erőknek az utánpótlása még hosszú ideig ne apadjon el. Magyarország problémás esetté válik. Kaphat-e bizalmat szombaton Dávid Ibolya? "Meg se hívtak a saját kirúgatásomra" Almássyt kirúgták - mer valaki MDF elnök lenni? Szocialista szál a lehallgatási ügyben  MTI
Makro / Külgazdaság Rehabilitálni kell a "fasiszta" Piazza Veneziát 
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 27. 12:51
Rehabilitálni kell a római Piazza Veneziát, végleg elválasztani a fasiszta rendszerhez való kötődésétől - javasolja Vittorio Vidotto, a Sapienza egyetem történész professzora. A Piazza Venezia fehér emlékművének, az eredetileg II. Viktor Emánuel király tiszteletére emelt Haza Oltárának erkélyéről sokaknak a mai napig Benito Mussolini jut eszébe Olaszországban, a fasiszta diktátor pózai és szónoklatai, és különösen 1940. június 10., amikor a Duce bejelentette Olaszország belépését a második világháborúba. A hivalkodó fehér építményt a rómaiak nem kis iróniával "írógépnek" is nevezik. Vidotto abból a megállapításból indul ki, hogy a háború után a fasiszta emlékek miatt egyetlen gyűlést, vagy felvonulást sem rendeztek az emlékműnél, pedig a Haza Oltárának olyan szimbólumnak kellene lennie, amely egyesíti a nemzetet. Ezt akarta Carlo Azeglio Ciampi korábbi köztársasági elnök is, amikor 20 év után újra megnyitotta. A professzor azt javasolja a védelmi miniszternek és Róma főpolgármesterének: jövőre, június 2-án, az Olasz Köztársaság ünnepén, a hagyományos felvonulás dísztribünjét állítsák fel a Piazza Venezián, de tüntetően háttal az ominózus balkonnak. Így lezárulna egy fejezet és új nyílna meg a mai Itáliában. A javaslat, mint az várható volt, vegyes reagálásokat váltott ki. Az egyik kolléga szerint van értelme a kezdeményezésnek, ha az a célja, hogy visszaadják a térnek megemlékezési funkcióját, bár a fasizmussal való kapcsolata inkább az idősebbeket foglalkoztatja, a fiataloknál nem lát ilyen problémát. Épp így defasizálódott a Mussolini által épített sportkombinát, a Foro Italico is. Egy másik kolléga úgy véli, hogy a Piazza Venezia évtizedek óta csak forgalmi csomópontként ismert, senki sem gondol Mussolini erkélyére. A fasiszta gyűlések emlékét pedig már kitörölték a stadionokból és a Szent Péter térről is. Ismét mások észrevételezték, hogy senki sem követeli már a teret a jobboldalnak és a javaslattal lehet, hogy ellenkező hatást érnének el, mert felelevenednének újra a régi emlékek. Hektármutyi: nem adhatta volna el az állam, de megtette? 2014-ig kitiltanák a külföldieket Végnapjait éli az Alitalia  MTI
KKV Antidepresszánson élnek az amerikai gyerekek 
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 27. 12:41
Az Egyesült Államokban élő fiataloknak háromszor nagyobb valószínűséggel írnak fel antidepresszánsokat és stimulálószereket, mint európai társaiknak. Pszichotrip az első X-ben
Cikkek Autósok! Gyalogosok is közlekednek! - tüntetés Pécsen 
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 27. 12:19
A biztonságosabb gyalogosközlekedés megteremtéséért tüntettek  Pécs kertvárosában szombaton. A mintegy nyolcvan demonstráló annak az átkelőhelynek a környékén vonult fel, ahol az idén májusban egy személygépkocsi halálra gázolt egy hatvanhét éves asszonyt és húsz hónapos unokáját. Fodor Ibolya, a tüntetés főszervezője petíciót adott át Sarkadi Gábor önkormányzati képviselőnek. Azt követelik, hogy a közlekedési lámpa jövő év tavaszára tervezett felszereléséig biztosítsanak állandó rendőri felügyeletet a Maléter Pál úti gyalogátkelőnél, mérjék az utcán haladó járművek sebességét és helyezzenek ki sebességkorlátozó táblákat. Mindezt azzal indokolták, hogy ez az útvonal a baranyai megyeszékhely elkerülő útjának része. Ezen a szakaszon naponta 10-15 ezer jármű halad át, s gyalogos szempontból szinte már elviselhetetlen a forgalom. Fodor Ibolya hangsúlyozta: mindaddig folytatja a mostanihoz hasonló demonstrációk szervezését, amíg a város nem változtat az áldatlan állapotokon. A szombati tüntetés érdekessége, hogy azon nem csak gyalogosok és kerékpárosok vettek részt, hanem egy pécsi autós gyorsasági klub tagjai is, tiltakozva a "szervezetlen esztelen száguldozás ellen". Eddig "csak" dugó volt, ezután káosz lesz   A kisautók ingyen mehetnek az M6-os új szakaszán  Zebrás kérdés: előnyben a harmincasok Gyalogosan hosszabb az élet MTI
Makro / Külgazdaság Terrorgyanu és letartóztatások Londonban 
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 27. 12:15
A terrorizmusellenes törvény alapján előállítottak szombaton Londonban három embert - közölte a rendőrség. Egy 22, egy 30 és egy 40 éves férfit hallgat ki a fővárosi hatóság. Arra nézve, hogy közelebbről mivel gyanúsítják őket, egyelőre nem hangzott el tájékoztatás. Annyit közöltek még a rendőrök, hogy folyamatban van négy ingatlan átkutatása. Külön kárytát kapnak a külföldi munkavállalók Mianmar: robbantással emlékeztek a vérengzésre NATO-reform: ki fizesse a számlát? Puha célpontokat keresnek a terroristák MTI
Cikkek Videómegosztón az UD Zrt. legújabb "titkos" felvétele 
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 27. 12:13
Újabb lehallgatott telefonbeszélgetéseket tettek közzé az interneten az UD Zrt. nevével fémjelzett lehallgatási ügyben péntek este - olvasható a Népszabadság internetes oldalán. A lap online kiadása ismerteti, hogy a felvételeket januspannonius68 néven a YouTube internetes videomegosztó oldalra tették fel ismeretlenek. Az egyik beszélgetésben egy Attila nevű férfi egy gépfegyver és negyven darab lőszer beszerzéséről tájékoztatja megbízóját, és későbbre ígér neki egy légpuskát is, ez utóbbiról hozzáteszik, hogy egy bemutatóra kell. Az UD Zrt. elnöke nyilatkozott: a szálak magasabbra vezetnek, ők csak áldozatok UD Zrt. elnöke: eddig csak a nyitányt láttuk Egy másik felvételen egy sikertelen "beavatkozásról" esik szó, a telefonáló arról panaszkodik, hogy elmúlt a hónap vége, és valaki még mindig nem fizetett a szüleinek. Feltettek egy olyan beszélgetést is, amelyben az UD Vagyonvédelmi Zrt. egyik tulajdonosa, Tóth János vitatja meg egy emberével egy belvárosi ügyvédi iroda megfigyelésének, akár bekamerázásnak lehetőségét. Több beszélgetést híváslista, illetve kémszoftver címen töltöttek fel. Egy másik beszélgetésben valaki arról beszél, hogy éppen Bajnai Gordonról készítenek környezettanulmányt. A harmincöt telefonbeszélgetés között a korábban már Dávid Ibolya által bemutatott, illetve a Fidesz honlapján közzétett felvételek is szerepelnek - ismerteti a Népszabadság. Szilvásy György polgári titkosszolgálatokért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön közölte, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) ismeretlen tettes ellen tett feljelentésének melléklete az UD Zrt. vezetőinek lehallgatása során készült több mint száz hangfelvételt tartalmaz, s ebből az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának tagjai "durván harminc körüli" felvételt kaptak meg. Ezek közül hozott nyilvánosságra néhányat a Fidesz csütörtökön. Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese Szijjártó Péter szóvivővel közösen tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: a telefonbeszélgetések nem minősített iratként kerültek a bizottság elé, ezért a Fidesz úgy döntött az érintettek beleegyezésével, hogy lejátssza azokat, és nyilvánosságra hozza a párt hivatalos honlapján. Kaphat-e bizalmat szombaton Dávid Ibolya? "Meg se hívtak a saját kirúgatásomra" Almássyt kirúgták - mer valaki MDF elnök lenni? Szocialista szál a lehallgatási ügyben  A Fidesz bemutatta a lehallgatott telefonbeszélgetéseket MTI
Makro / Külgazdaság Hogy leszünk így az EU elnökei? 
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 27. 11:53
Nógrádi Zoltán (Fidesz) szerint az ország 40 milliárd forintot kidob az ablakon, ha így folytatódik a felkészülés a 2011-es magyar EU-elnökségre. Már amúgy is késésben vagyunk
Makro / Külgazdaság A kínaiak már az űrben vannak 
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 27. 11:45
Kilépett a világűrbe és űrsétát tett szombaton Csaj Cse-kang (Zhai Zhigang) kínai űrhajós. A kínai állami televízió élőben közvetítette, amint a tajkonauta kilebegett az űrjármű zsilipjén. Csaj kijelentette, hogy üdvözli honfitársait és a világ minden emberét. Társa, Liu Po-ming (Liu Boming) ugyancsak elhagyta az űrhajót egy kis időre, hogy egy kínai zászlócskát adjon át Csaj Cse-kangnak, amelyet az egy külső kamera előtt meglengetett. Az űrséta közel 15 perces volt. Szkafander nélkül az űrben: kicsiben lehetséges  Sikeres kínai rekorddöntés   Sosem jutunk vissza a Holdra? MTI
Cikkek 100 millióval lepték meg a polgárőröket 
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 27. 11:33
A jövő évi költségvetés százmillió forint plusztámogatást és külön programfinanszírozást tervez a mintegy 80 ezres létszámú  polgárőrség számára - mondta Kiss Péter kancelláriaminiszter a Polgárőrök a kistelepülések biztonságáért című országos fórumon, szombaton Budapesten. A miniszterelnöki hivatalt vezető miniszter egyebek között arra hívta fel a figyelmet, hogy nem csak közbiztonsági, hanem szociális eredetű problémák is nehezítik a vidéken élő emberek életét. Az egyenlőtlen esélyek, az eltérő szociális gyökerek, a fejletlen infrastruktúra okozta gondokat komplexen kell orvosolni - fűzte hozzá. Kiss Péter közlése szerint a harminc-negyven leghátrányosabb kistérség felzárkóztatására térségenként három-négy milliárd, összességében százmilliárd forintot fordítanak e program keretében. A kancelláriaminiszter azt mondta, hogy a polgárőrség a demokratikus megoldás a közbiztonság megteremtéséhez, s a demokratikus többség a polgárőrök mögött áll. Ilyen jellegű szervezetre, nem pedig félelmet keltő, masírozó csoportokra van szükség - hangsúlyozta Kiss Péter. Bulgáriában kirúgják a hallgatózó titkosszolgákat Garázda politkus és pártaktivista Szombathelyen Elrabolták az MDF somogyi elnökét? MTI
Makro / Külgazdaság MDF: Almássyt végül beengedték, tapsot kapott 
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 27. 11:28
Az MDF frakcióból kizárt Almássy Kornél is megjelent a Magyar Demokrata Fórum XXII. országos tisztújító gyűlésén. Végül beengedték, de felszólalni csak akkor fog, ha a helyzet úgy kívánja
Cikkek UD Zrt. elnöke: eddig csak a nyitányt láttuk 
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 27. 11:14
Az UD Zrt. sem Dávid Ibolyára, az MDF elnökére, sem pedig más demokrata fórumos vezetőre "nem dolgozott rá" - ezt az UD Zrt. vezetője mondta. Szerinte, ami eddig történt, csak a nyitány volt
Cikkek A világ lejobb szakácsai érkeznek Budapestre 
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 27. 10:40
A világ legrégebbi és legjelentősebb gasztronómiai egyesülete Budapesten tartja avatási ceremóniáját október 2. és 5. között. A Conférie de la Chaine des Rotisseurs, Association Mondial de la Gastronomie szervezet gyökerei a XIII. századba, Franciaországba nyúlnak vissza. Eredetileg e kiváló középkori szakácsok a libasütés mesterei voltak. A francia forradalom idején, 1793-ban feloszlatták a szervezetet, amely csak 1950-ben éledt újjá Párizsban. A pajzsos-láncos szalagot, mint megkülönböztető jelzést csak kiváló szakácsok viselhetik szerte a világon. Magyarországon 1990-ben alakult meg a honi tagozat, amelynek egyik legfontosabb eseménye a két évenkénti avatási ceremónia, amikor felveszik az új tagokat. Nagyon megnézik ám, kit vesznek fel maguk közé a hajdani francia libasütő mesterek mai utódai. Ez mindig egy többnapos jeles esemény, amelyet számos nívós program kísér. A külföldi vendégek megismerkedhetnek a főváros gasztronómiai és kulturális kínálatával, ellátogatnak a Duna-kanyarba, Esztergomba, Visegrádra, részt vesznek egy operaházi előadáson, valamint az avatási szertartáson a Magyar Tudományos Akadémián. Az esemény jó alkalom a nemzetközi kapcsolatok elmélyítésére, baráti szálak szorosabbá fűzésére és az ország imázsának erősítésére - nyilatkozta az MTI tudósítójának a szervezet magyarországi sajtófőnöke, Niszkács Miklós. Magyarországon 150 tagja van a 70 ország legjobb séfjeit és gasztronómusait tömörítő szervezetnek. Amelyik étterem bejáratánál a pajzsos jel megtalálható, arról a világ minden táján élők tudják: ott nem főzhetnek rosszul. Versenyeik a legrangosabb nemzetközi gasztronómiai megmérettetések közé tartoznak. Igazi ékszert kevés magyar visel A halban rejlik a hosszú élet titka   0 ft-ért a városé a békéscsabai fürdő MTI
Cikkek 240 forintból 240 milliót csinált - munka nélkül 
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 27. 10:34
Kincset érő porcelán edényből etette csirkéit egy kínai férfi, mígnem az edény eltört, ő eladta szomszédjának fillérekért, majd pedig megtudhatta, hogy mennyire vagyonos volt. A vevő 240 forintnyi jüant adott a törött agyagedényért, ám remélte, hogy jó üzletet csinált, mert felfigyelt arra, hogy virágmintái elég régiek. Összeragasztotta a cserépdarabokat és elvitte muzeológusukhoz, akik igen nagy és még kellemesebb meglepetést okoztak neki: közölték, hogy az edény ezeréves és az ismeretek szerint ezen kívül csak három van ugyanilyen a világon: kettő a Sanghaji Múzeumban, egy magángyűjteményben. A férfi ezek után Pekingbe vonatozott, hogy elárvereztesse a csirkeetetőt. 10 millió jüan - 240 millió forint - alatt nem adja el - adta hírül a kínai sajtó. Hogy a csirkés szomszéd naponta hány órán át szidja magát, arra nem tért ki a hír. A kávé olyan mint az olaj  A fejlődő országok a leggázosabbak   A válság sem győzheti le a divatot Egyre nagyobb veszély a kínai tejpor MTI
Cikkek Anyatejfagyi: kímélje a teheneket! 
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 27. 10:14
Anyatejes fagylalt gyártását követeli a PETA állatvédő szervezet az Egyesült Államokban a tehenek kímélése végett. Kitől kérjünk tejet, avagy az anyákat nem kell kímélni?
Makro / Külgazdaság Kétszer gázolták el: bírságot kapott 
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 27. 10:02
Hat órán belül kétszer is elütöttek egy biciklist az Egyesült Államokban, ráadásként pedig a rendőrség megbírságolta. A 46 éves férfit először egy autós gázolta el, aki cserbenhagyta, elhajtott. A biciklist más szállította kórházba, ám miután ott ellátták sebeit és kiderült, hogy nem esett komoly baja, kiengedték. Útban hazafelé egy vasúti hídon baktatott maga mellett tolva biciklijét, amikor egy vonat sodorta el. Megint kórházba került, de szerencsére most sem sérült meg életveszélyesen. Viszont megbírságolta a rendőrség, mert a vasúti hídon tilos a gyalogosforgalom - adta hírül a New York-i Metro újság. Csütörtökön kiviszik a postásbicikliket - pedig senki sem fogja átvenni Meneküljön Budapestről, ahogy csak tud! Biciklis paradicsomot vízionál a kormány  MTI
Makro / Külgazdaság Merénylet Damaszkuszban: 14 halott 
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 27. 09:56
Autóba rejtett pokolgép robbant szombaton a szíriai főváros, Damaszkusz déli részén, tizenhét ember meghalt, tizennégy megsebesült - közölte az állami televízió. A beszámoló szerint kétszáz kilogramm robbanóanyag volt a járműben. A robbanás a főváros déli részén történt egy autóúton, amely Szajjida Zeinab - egy, az iráni és libanoni síita zarándokok körében népszerű szenthely - felé vezet. Az áldozatok mind polgári személyek - hangzott el a tévében. Egyelőre nem tudni, hogy mi volt a merénylet célpontja. Egy kereskedelmi adó értesülése szerint a merénylők a biztonsági erők egyik létesítményénél hozták működésbe a robbanószerkezetet. Szemtanúk szerint a területet a biztonsági erők lezárták. Ez volt az első pokolgépes merénylet a szíriai fővárosban azóta, hogy ez év februárjában autóba rejtett robbanószerkezettel meggyilkolták Emád Mugnijét, a Hezbollah libanoni síita szervezet katonai parancsnokát. Másfelől évtizedek óta a legsúlyosabb merénylet volt Damaszkuszban. Szeptember 22-én a libanoni hatóságok arról számoltak be, hogy Szíria csapaterősítést küldött a libanoni határra belbiztonsági okokból. Egy libanoni katonai szóvivő akkor azt mondta, hogy a szíriai hadsereg különleges erőinek mintegy tízezer katonája állomásozik Abbúdíja körzetében a határ mentén. Hozzátette ugyanakkor: Damaszkusz megerősítette, hogy csupán belbiztonsági lépésről van szó, amely nem terjed túl Szíria területén, és nem irányul Libanon ellen. Mianmar: robbantással emlékeztek a vérengzésre  MTI
Cikkek Kelenföldön bukott le 1 kiló kokainnal 
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 27. 09:56
Több mint egy kilogramm kokaint találtak egy férfinél a Kelenföldi vasútállomáson a Vám- és Pénzügyőrség munkatársai, mint kiderült, a férfi nem sokkal korábban szabadult hatéves börtönbüntetéséből - közölte Sipos Jenő, a vámőrség szóvivője szombaton az MTI-vel. Az ötvenes éveiben járó férfit még csütörtökön ellenőrizték a vasútállomáson, miután a Bécs és Belgrád között közlekedő Avala nemzetközi gyorsvonatról leszállt. Poggyászának egyik csomagjában találták a fehér port tartalmazó kapszulákat, s az anyag a teszt és a szakértői vélemény alapján is kokainnak bizonyult - olvasható a közleményben. A férfi többszörösen büntetett előéletű, legutóbb szeptember 16-án szabadult hatéves büntetéséből. A gyanúsított ellen kábítószerrel való visszaélés miatt indult eljárás, s a vámőrség kezdeményezte előzetes letartóztatását. A lefoglalt 1.251 gramm kábítószer eléri a jelentős mennyiséget, így az elkövető akár tíz évig terjedő szabadságvesztést is kaphat - írta a szóvivő. Rámegy a sógorok gatyája a drogosokra?  Százmilliókat keresnek a legjobb bébiszitterek  Halált hozhat ránk egyetlen sms Húsra vágynak leginkább a magyarok  MTI
Cikkek MÁV: a gyerekek rákattantak az e-jegyre 
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 27. 09:52
Az iskolakezdés után ebben a hónapban ezidáig 30 százalékal nőtt az interneten keresztül eladott vasúti jegyek száma - közölte a MÁV-START Zrt. Az interneten értékesített jegyek mintegy 50 százaléka a diákok által felhasznált menetjegy. A júniusi internetes vasúti jegyértékesítési rendszernek jelenleg 30.000 aktív felhasználója van, és 50.000 darab menetjegyet, pótjegyet, helyjegyet adtak el.  Az internetes jegyértékesítéshez szükséges automaták szeptemberre már 40 helyszínen elérhetőek. A MÁV-START adatai szerint 2008-as év I. félévében 19.496.305 diák utazott vasúton. Mintegy 22 százalékuk menetjegyet váltott, míg a fennmaradó 78 százalék havibérletet vásárolt.  A nagyobb városok irányába erős a bérlettel utazó diákforgalom. A megyeszékhelyek hagyományosan középiskolai, egyetemi, főiskolai központok is, ahol sok diák tanul.  A 2008. I. félévében diákbérlettel utazók száma Győr térségében eléri a 144 ezret, Miskolcon a 130 ezret, Debrecenben a 240 ezret, Nyíregyházán a 197 ezret és Pécsen a 125 ezret. Tavaly egész évben 35.971.148 diák utazott vasúton. Megközelítően 30 százalékuk menetjegyet vásárolt, míg a fennmaradó 70 százalék havibérletettel utazott. Tavalyi tapasztalat szerint a bérletvásárlási hajlandóság a nyári hónapokban alacsonyabb, míg a tanév hónapjaiban magasabb volt. A szezonális különbségeket az idén március 1-jével bevezetett 30 napos tanuló bérlet csökkentette. A 2007-ben megváltozott a kedvezményrendszer. A diákbérletek kedvezménytartalma 90 szálékra nőtt, egyidejűleg a menetjegyek 67,5 százalékos kedvezménytartalma 50 százalékra csökkent, ami azt eredményezte, hogy a nagyobb távolságból hetente ingázó diákok számára is megéri bérletet venni, az alkalmi menetjegyvásárlás helyett.ű Eltűnnek a mínuszok a MÁV-nál MÁV: fedezetlen váltóért adták el a vagonokat? A Generali biztosítja a MÁV utasait MTI
Cikkek Palin a keresőoldalak sztárja 
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 27. 09:50
Vegyen Ön is Palin-posztert! Választhat, hogy a 70 dolláros életnagyságú változatot kéri, vagy a 20 dolláros háttérképet. Beindult a kampánybiznisz. Ingatlanból nem, de Palinből meg lehet élni Amerikában
Makro / Külgazdaság Obama: a válságban McCain keze is benne van 
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 27. 09:43
Az amerikai elnökjelöltek első televíziós vitájában a demokrata párti Barack Obama este kijelentette: a Wall Street válsága "végső ítélet" a Bush-kormány John McCain által is támogatott, sikertelen gazdaságpolitikája felett.
Cikkek Kiszivárgott: a Mol-dolgozókat is lehallgatták? 
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 27. 09:20
Két ciki dolog is történt. A Nemzetbiztonsági Bizottság zárt üléséről információk szivárogtak ki és úgyy tűnik az UD Zrt. a Mol-doolgozókban is az MDF-es politikust látta. Ez legalább is szóba került.
Cikkek A magyar piac nem fog összeomlani 
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 27. 06:27
A jelzálogpiaci hitelválság következtében összeomló amerikai ingatlanpiac nem érezteti hatását a magyar lakások piacán. Sok az új jogszabály, jobban kell figyelni a jövőben az akadálymentesítésre és a benapozottságra is.
Cikkek A kávé olyan mint az olaj 
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 26. 19:50
Tudta Ön, hogy van Nemzetközi Kávészervezet? És hogy a kávé világpiaci ára az elmúlt négy évben a duplájára nőtt? Ezentúl nemcsak az olajártól fogunk félni, drágábbak lesznek a reggelek
Cikkek Igazi ékszert kevés magyar visel 
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 26. 19:40
Az igazi ékszert kevesen tudják még megfizetni Magyarországon, akiknek meg telik rá, a divatot hagyják figyelmen kívül. Az ékszer még nem státuszszimbólum.
Cikkek A halban rejlik a hosszú élet titka 
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 26. 19:19
Az omega-3 zsírsavak bőséges fogyasztása segíti a korosodó embereket, hogy az időskori emlékezetzavar kevéssé érvényesüljön és tovább éljenek.
Makro / Külgazdaság Mégis lesz elnöki vita . McCain elmegy 
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 26. 18:34
A CNN szerint John McCain mégis elmegy vitázni demokrata ellenfelével, Barack Obamával. Korábban az amerikai gazdasági válság miatt a vita elhalasztását javasolta és bejelentette, felfüggeszti a kampányát és visszatér a fővárosba, hogy segítsen megoldani a problémát. Most mégis bejelentette, folytatja a kampányát és részt vesz a vitán, mert úgy látja, Washingtonban megtették a megfelelő lépéseket a gazdasági válsághelyzettel kapcsolatos kétpárti megegyezés kialakítására. Kampányfogás, hogy McCain nem kampányol? A nagy vagyonok titokban maradnak Bush végre kimondta: válságban Amerika  origo.hu
Cikkek Indul az Erdély TV 
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 26. 18:30
Próbaadásokat készít a Marosvásárhelyen működő Erdély TV szeptember 15-e óta. Az új televízió már beszerezte a sugárzáshoz szükséges engedélyeket. Az Országos Audiovizuális Tanács és műszaki ellenőrző ANRCTI távközlési felügyelet jóváhagyása is megérkezett. Valamennyi műszaki feltétel adott ahhoz, hogy indulhasson az adás - olvasható az Új Magyar Szó bukaresti napilap internetes oldalán. A tévét működtető Janovics Jenő Alapítvány elnöke, Nagy Zsolt elmondta a lapnak, hogy a rendes adás elindításáig hátravan még a kábeltársaságokkal és a helyi stúdiókkal való egyeztetés. A kábelcsatornákon való műsorszórás ugyanis az egyik alapfeltétele annak, hogy országosan is fogható legyen az adás. A volt informatikai- és távközlési miniszter számít azokra az erőforrásokra és tapasztalatokra is, amely a helyi tévécsatornák stúdiójában halmozódott fel. Az indulást megelőző egyeztetés azért hosszadalmas folyamat, mert például a reklámokról, illetve egyes csatornák áthelyezéséről is szó van. Az Erdély TV-nél a napi műsorban a közéleti hírekre fektetik a hangsúlyt. Jelenleg 23-25 perces napi híradót készítenek. Nagy Zsolt úgy fogalmazott, hogy „a nézők elvárásait elemezve, a közszolgálatiságot hangsúlyozva” készítik a műsort. Az alapítvány elnöke azt is elmondta, hogy a képernyőn teljesen új arcok fognak megjelenni. Az Új Magyar Szó munkatársa találkozott a tévé épületében Kiss Péterrel, a Magyar Televízió nyugalmazott operatőrével is, aki részt vesz az Erdély TV munkatársainak felkészítésében. A nagy tapasztalattal rendelkező szakember elmondta, hogy olyan modern felszereléssel indul az új televízió, amely bárhol a világon megállná a helyét. Az új televízió létrehozására és működtetésére a magyar kormány céltámogatásával 2004-ben létrehozott Janovics Jenő Alapítvány egy másik újságíró-műhelyt is fenntart a 2006-ban elkészült székházában. A marosvásárhelyi Wesselényi (ma Predeal) utca 12. a székhelye a tavaly nyár óta műsort sugárzó Erdély FM rádiónak is. Tőzsdézzen Romániában! Eltörölték a tőkenyereség-adót  Izzik a levegő Erdélyben: kizárják a magyarokat?   Körgyűrűt kapnak az erdélyi városok   MTI
Cikkek Két hét és újra dolgoznak az M6-oson 
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 26. 18:28
A kivitelező reményei szerint két hét múlva folytatódhatnak az alagútépítési munkálatok az M6/M60-as autópálya Szekszárd-Bóly szakaszán - mondta a Mecsek Construction Group (MCG) főmérnöke pénteken Mohácson, sajtótájékoztatón. Rakita András beszámolt arról, hogy elkészült a Bátaszékhez közeli, "A" jelzésű alagút nyáron történt beomlásával kapcsolatos második szakértői jelentés, amely az előzőnél sokkal alaposabban foglalkozik a munka folytatásának feltételeivel. Marad az eredeti nyomvonal, a technológia sem változik, továbbra is az úgynevezett osztrák alagútépítési módszerben gondolkodnak, csak más műszaki megoldásokat alkalmaznak a beomlott szakaszokon. Hangsúlyozta: be fogják hozni az e téren elszenvedett két hónapos lemaradást és az autópálya elkészül a 2010 március végi határidőre. A kisautók ingyen mehetnek az M6-os új szakaszán Fellélegzett Budapest   Átadták: már 80 kilométeres az M0-ás MTI
Cikkek Keresik a Vízművek vezérét - pályázzon! 
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 26. 18:26
Demszky Gábor javaslatára pályázattal töltik be a Fővárosi Vízművek Zrt. nemrég megüresedett vezérigazgatói posztját - közölte Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettes pénteken az MTI-vel, miután a főpolgármester társaságában egyeztettek a cég külföldi tulajdonosainak képviselőivel. Ikvai-Szabó Imre elmondta, hogy a befektetőkkel, akik pozitívan fogadták a főpolgármester indítványát, egyeztettek arról is, hogy a jövő év május 31-ig kell a cég EU-szabvány szerinti közszolgáltatási eljárásrendjét kialakítani.      Megjegyezte, hogy a fővárosi önkormányzat megbízásából a Profil Kft. folyamatosan dolgozik ezen a feladaton minden közszolgáltató cégnél. Egy társaságnál, a közterület-fenntartóknál e héten már véglegesítette is a Fővárosi Közgyűlés ezt a szabályozást - tette hozzá. A szabad demokrata politikus közölte, hogy ez a feladat egyidejűleg a cég privatizációs szerződését, a menedzsmenti és szindikátusi szerződést, a vízművek és az önkormányzat teljes együttműködését is érinti, s ez így korrekt. A befektetők belátják, hogy a jelenlegi helyzet módosításra szorul. Távozik a Fővárosi Vízművek vezére?  MTI
Cikkek A késlekedés lenyomta az olajárat 
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 26. 18:24
Három dollár körüli mértékben csökkent a kőolaj ára Londonban és New Yorkban pénteken késő délután. Röviddel 18 óra előtt az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegyzésében az északi-tengeri Brent novemberi lejárata 2,73 dollár gyengüléssel 101,87 dolláron volt.           A New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta novemberi jegyzése 3,17 dollárral 104,85 dollárra esett.  A szakértők rámutattak: a kőolaj árának gyengülését az okozta, hogy az általános várakozásokkal ellentétben csütörtökön nem született  megállapodás az amerikai kormány 700 milliárd dolláros pénzügy mentőövéről. A Fehér Ház szóvivője pénteken azt mondta, hogy reményei szerint 24 órán belül létrejön az egyezség a demokraták és a republikánusok között.MTI
Cikkek 0 ft-ért a városé a békéscsabai fürdő 
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 26. 18:09
Térítésmentesen adja Békéscsaba tulajdonába a város területén működő Árpád Gyógy- és Strandfürdőt a Békés Megyei Vízművek Zrt. - erről pénteken döntött a társaság közgyűlése. A megye legnagyobb részén ivóvizet szolgáltató víziközmű-társulás igazgatósága eredetileg azt a javaslatot terjesztette elő, hogy Békéscsaba önkormányzata fizessen 500 millió forint vételárat a fürdőért - áll a közleményben, amelyet Csák Gyula vezérigazgató juttatott el az MTI-hez.      A közgyűlés, amelyen a társaság szolgáltatási területén működő önkormányzatok mint tulajdonosok képviseltették magukat, végül a térítésmenetes átruházás mellett döntött. A megállapodás részeként viszont a város önkormányzata átvállalta a korábbi, a fürdő fejlesztésére felvett hitel időarányos hátralékát. A békéscsabai fürdőben 2001 és 2003 között megközelítőleg egymilliárd forintos fejlesztés történt, amelyet jelentős részben a vízmű finanszírozott, hitel segítségével. A tulajdonváltást a tájékoztatás szerint a békéscsabai önkormányzat kérte a vízműtől, ám abban a szolgáltató is érdekelt volt. Egyrészt így tisztíthatja profilját, vagyis a víz- és szennyvízszolgáltatással tud foglalkozni, másrészt pedig megszabadul a fürdő fenntartásához kötődő veszteségtől. Magyarországon épül meg Európa legmodernebb rendezvényközpontja Csütörtökön kiviszik a postásbicikliket - pedig senki sem fogja átvenni Óriási pénzekkel zárkóztatnák fel Szabolcsot  MTI
Cikkek Európai társaság lesz a Fotex 
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 26. 18:07
A Fotex pénteki közgyűlése véglegesen jóváhagyta a társaság európai részvénytársasággá alakulását 2008. december 31-i dátummal - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján. A jogutód társaság részvényeseit a részvényük darabszáma alapján illeti meg a tervezett tőkéből tulajdoni hányad, melyben a részvények névértéke 0,42 euró (jelenleg 100 forint a részvények névértéke). A közgyűlési jegyzőkönyv szerint a részvényesek közül senki nem jelentette be írásban, hogy nem kíván a jogutód társaságban részvényes lenni. A közgyűlés felhatalmazta az igazgatótanácsot saját részvények tőzsdei vásárlására. A vételi árfolyamnak az ügyletkötés napját megelőző tőzsdei árfolyam 10 és 150 százaléka közé kell esni. A felhatalmazás 2010. március 26-ig tart, és a megszerezhető saját részvény mennyisége nincs korlátozva. A közgyűlés megválasztotta az európai részvénytársaság igazgatótanácsát, melynek tagjai megegyeznek a jelenlegi tagokkal. Halvány reménysugár volt a mai nap: talpra állhat a tőzsde? MTI
Cikkek Ma a BÉT volt a kakukktojás 
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 26. 18:03
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 273,75 pontos, 1,43 százalékos emelkedéssel, 19.403,48 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 19,8 milliárd forint volt pénteken, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. "Árral szemben" emelkedett a magyar részvénypiac - mondta Nyári Zsolt, a KBC Securities üzletkötője, hozzátéve, hogy a térségben csak a lengyel tőzsde volt erre képes, míg a főbb nyugat-európai indexek csökkentek és az amerikai börze is mínuszban nyitott. A pesszimizmus oka, hogy az amerikai törvényhozásban egyelőre elakadtak a tárgyalások a pénzügyi ágazatnak szánt 700 milliárd dolláros mentőcsomagról, a befektetők pedig az eddigiek alapján egyelőre negatívan értékelik az intézkedést. A kereskedő szerint a magyar piacon a hét elején lezajlottak a kényszereladások, és jelenleg az eladók hiányában a kevés vételi érdeklődés is képes fölhúzni az árakat. Klikkeljen! Nézze meg, hogyan zártak részvényei! Nyári Zsolt szerint a Richter árfolyamát egyértelműen az húzza, hogy, a Sanofi-Zentiva felvásárlás árazása magasabbra értékeli a magyar gyógyszergyár részvényét is. A Molra kedvezően hat, hogy az olajipari cégeket illetően elemzői felminősítések jelentek meg az utóbbi napokban, továbbá az OMV által bejelentett Mol részvényügylet (eladási és visszavásárlási repoügylet) ismét feléleszti a korábbi spekulációkat. A Magyar Telekom viszont "érthetetlen módon" emelkedett 4,7 százalékot. A Mol árfolyama 200 forinttal, 1,30 százalékkal 15.600 forintra nőtt, 4,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP 5 forinttal, 0,08 százalékkal 6.505 forintra erősödött, forgalma 10,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 37 forinttal, 4,76 százalékkal 814 forintra emelkedett, forgalma 1,6 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 400 forinttal, 1,31 százalékkal 31.000 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,7 milliárd forintot ért el. Az Egis árfolyama 380,7 millió forintos forgalom mellett 650 forinttal, 5,24 százalékkal 11.750 forintra csökkent. A BUMIX 2.090,14 ponton zárt pénteken, ez 25,30 pontos, 1,23 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva. MTI
Cikkek Szűk sávban, de mocorgott a forint 
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 26. 17:57
Szűk sávban mozgott, alig változott a forint árfolyama a bankközi piacon, pénteken délután 240,30/40 forint volt az euró árfolyama, ami csaknem megegyezett a csütörtök délutáni 240,40/50 forintos értékkel. A délelőtti 240,20/30 forint után az euró árfolyama 240 és 240,80 forintos szélsőértékek érintésével délutánra e sáv közepén volt; a piac csendes, a forgalom visszafogott volt. Ez jellemezte a nemzetközi piacokat, a régióban és világszerte kivárás érzékelhető. A kereskedők szerint a befektetők az amerikai törvényhozás előtt lévő mentőterv sorsát figyelik, míg a magyar piacon ehhez még az MNB hétfői kamatdöntése előtti várakozás is hozzájárul. Az elemzők a magyar kamatszint tartását várják. MNB: Londonban enyhülést szimatolnak A kereskedők megjegyezték, hogy a világ vezető pénzintézetei pénteken azzal voltak "elfoglalva", hogy összegereblyézzék mindazon kétes követeléseiket, rossz hiteleiket, amit szeretnének érvényesíttetni az amerikai kormányzat mentőcsomagjában. A forint kissé gyengült a dollárhoz képest: az amerikai deviza árfolyama 164,35/45 forint a csütörtöki 163,15/25 forint után; a 164,60/70 forintos indulás után a nap során kevéssel 164 forint alatt és kevéssel 165 forint felett is jegyezték a dollárt. Az MNB hivatalos deviza jegyzése alapján egy svájci frank 151,24 (csütörtökön 151,26) forint, 100 japán jen pedig 155,99 (csütörtökön 154,91) forint volt délben. Legfrissebb devizaárfolyamok a Privátbankáron A bankközi forintpiacon nincs változás: a kedvező likviditási helyzet hatására 7,50 százalék az O/N kamat, nem sokkal az MNB jelenlegi alapkamatának 8,50 százalékos értéke felett alakulnak a középtávú lejáratok. Minimális mozgásról, mérsékelt (4-5 bázispontos) hozamemelkedésről számoltak be a kereskedők az állampapírok másodpiacán.MTI
Makro / Külgazdaság Orbán segíteni akar Kuba demokratizálódásában 
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 26. 17:31
Konzervatív politikusok részvételével kerekasztal alakult a kubai demokratikus átmenet segítéséért - jelentette be Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a kezdeményezés alakuló ülése után pénteken Budapesten. "Van egy erkölcsi kötelességünk, mint antikommunista és a jobbközép európai pártcsaládhoz tartozó egykori miniszterelnököknek, illetve államelnököknek. Ez az erkölcsi kötelesség úgy összegezhető, hogy segíteni kell azokat, akik abban a cipőben járnak, amelyben mi is jártunk egyszer" - hangsúlyozta a kerekasztalt összehívó Orbán Viktor. A kerekasztal résztvevői olyan kelet-közép-európai politikusok, volt állam- és kormányfők, akik szeretnék megosztani a demokratikus átmenetben szerzett tapasztalataikat a kubai ellenzékkel. Az egykori államvezetők háromhavonta találkoznak majd, emellett egykori miniszterek is részt vesznek a munkában - tette hozzá. Volt államvezetői szempontból szeretnék megosztani a rendszerváltás során szerzett tapasztalatokat a kubai ellenzékiekkel - hangsúlyozta a politikus. Terjeszkednek az oroszok Latin-Amerikában Orbán: a válság minket sem kímél A szocialisták Orbán segítségét kérikMTI
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG