Hírek
Cikkek
Dagadt a tőzsde vitorlája - Amerikából fújt a szél
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 8. 17:09
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 504,53 pontos, 2,57 százalékos emelkedéssel, 20.119,95 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 16,5 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Illés László, a QUAESTOR Zrt. elemzője elmondta, hogy optimistán indult a hét azt követően, hogy vasárnap Henry Paulson, az Egyesült Államok pénzügyminisztere bejelentette: az amerikai kormány átveszi a két legnagyobb jelzálog-hitelező, a Fannie Mae és a Freddie Mac irányítását. Illés László szerint az intézkedéssel csökken a "továbbfertőzés veszélye", ez nagymértékben megnyugtatta a piacokat.
Az optimista lendület Európa-szerte kitartott a kereskedési nap végéig. Az elemző szerint a keddi hangulatot nagyban befolyásolja, hogy Amerikában meddig tart a pozitív hangulat. Elképzelhető egy kismértékű korrekció is, de a további emelkedés sem kizárt - tette hozzá.
A nemzetközi piacokon, csakúgy mint Budapesten, jelentős érdeklődés volt a pénzügyi szektor részvényei iránt.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
Fannie és Freddie: vállalhatatlan bukás lett volnaMTI
Cikkek
Németország termeli ki a legtöbb gazdagot
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 8. 17:05
Európában Németországban van a legtöbb gazdag, és Romániában, illetve Bulgáriában a legkevesebb, hangzott el egy bécsi konferencián, amelynek az Európai Unióban tapasztalható társadalmi egyenlőtlenség volt a témája.
A felszólalók megállapításai szerint Németországban a legnagyobb a vagyonok koncentrációja. A 65 ezer leggazdagabb német - főként a nagy, tradicionális családok - a lakosság egy ezrelékét teszi ki a 20 évnél idősebb korosztályban. Ugyanakkor az ő kezükben koncentrálódik a jövedelmek 4 százaléka. Kisebb mértékű a jövedelmek koncentrációja Franciaországban, Svédországban, Spanyolországban és Hollandiában. Az adótörvények is a gazdagoknak kedveznek: a 40 leggazdagabb német adóterhei 1998 és 2002 között 45 százalékról 32 százalékra csökkentek.
Ez nem a gazdagok éve lesz
Apjuknak hálálkodhatnak a jövő orosz milliárdosai
Aki jó helyre születik, élete végéig előnyt élvez
MTI
Cikkek
Újra nekifutnak a taxisok az áremelésnek
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 8. 16:53
A tavalyi sikertelen próbálkozás után ismét foglalkoznak a fővárosi önkormányzat különböző testületei a hatósági taxidíjak nyolc éve változatlan felső határának emelésével
Cikkek
Kiábrándult elemzők: egyre valószínűbb, hogy Gyurcsány távozik
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 8. 16:21
Az előrehozott magyarországi választások kiírásának és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök távozásának esélyét "alacsonynak, de növekvőnek", a belpolitikai bizonytalanság forintpiaci hatását negatívnak, a magyar GDP-teljesítményt "kiábrándítónak" nevezik a londoni elemzők
Cikkek
Betöltötte a 10-et a Google
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 8. 16:08
Tízéves a világ legnépszerűbb internetes keresőrendszere, a Google, amelyet 1998 szeptemberében indítottak.Az alapítók a most 35 éves Larry Page, valamint a moszkvai születésű 34 éves Szergej Brin, aki gyermekkorában vándorolt ki szüleivel az Egyesült Államokba.
A kezdet meglehetősen szerény volt: a cég mindössze 4 komputerrel rendelkezett, s 100 ezer dollárt fektethetett az üzletbe. Napjainkban a Google, amelynek központja a kaliforniai Mountain View-ban van, 20 ezer embert alkalmaz, piaci tőkeértéke pedig eléri a 150 milliárd dollárt (25,5 billió forintot).A Google és "részlegei", így a Google Earth, a YouTube fájlcserélő, valamint a Gmail levelezőrendszer szolgáltatásait 850 millióan veszik igénybe.
A Forbes magazin idei, a világ leggazdagabb embereit felvonultató listáján Sergey Brin 18,7 milliárd dolláros vagyonával a 32. helyen állt. Larry Page, aki "csupán" 18,6 milliárd dollárt birtokol, a 33. helyre került.
Az internet fontosabb, mint a család, a vallás vagy a szex?
Robbant a bomba: saját böngészőt ad ki a Google
MTI
Makro / Külgazdaság
Nem bírja az oroszok gyomra a South Parkot
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 8. 15:57
"Szélsőségessége" miatt az orosz hatóságok a South Park című amerikai animációs filmsorozat helyi sugárzásának betiltását fontolgatják. A kétszeres Emmy-díjas sorozat orosz változatát többek között a moszkvai 2x2 rajzfilmcsatorna tűzte műsorára Oroszországban. A rajzfilm egyik epizódjának "szélsőségessége" miatt azonban több panasz érkezett az ügyészséghez.
Mivel a felkért bírósági szakértők is egyetértettek a panaszosokkal, a hatóságok keresetet intéztek a 2x2 csatorna ellen az inkriminált rész sugárzása miatt - jelentette be hétfőn egy ügyészségi szóvivő. A sorozat harmadik évadjából való Mr. Hankey´s Christmas Classics (Kula bá´ ünnepi klasszikusai) című epizód, amelyben a szereplők karácsonyi énekeket énekelnek, a sérelmezők szerint nem való gyermekszemeknek.
A boszorkányégetés sérti az egyenjogúságot
Agyficamot okoz, betiltanák Harry Pottert
MTI
Cikkek
Hosszú munkaórák: nálunk vannak a jó munkásemberek
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 8. 15:46
Még mindig elég nagyok a különbségek az Európai Unió régi és új tagországaiban a munkaidőt tekintve: Kelet-Európában általában többet dolgoznak az emberek, mint Nyugat-Európában.
Cikkek
Benzinkúti alapszabály: ha nincs hír, az jó hír
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 8. 15:33
A héten nem változtat a Mol Nyrt. az üzemanyagok nagykereskedelmi árán, így nem módosulnak a kiskereskedelmi árak sem - értesült az MTI hétfőn piaci forrásokból. A Mol legutóbb egy hete emelte, bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát, a gázolaj ára akkor sem változott. A gázolaj átlagára jelenleg literenként 312 forint, a benziné pedig mintegy 303 forint.
A kutaknál 10-15 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak az autósok.
Olajos kérdés: kiből mit hoz ki az árzuhanás?
Esett az olajár, de fizetünk mint a katonatiszt
Ne is álmodjon 300 alatti tankolásról!
MTI
Cikkek
Fannie és Freddie: vállalhatatlan bukás lett volna
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 8. 15:08
Londoni elemzők szerint méretüknél fogva egyszerűen nem lehetett hagyni, hogy a két amerikai jelzáloghitel-garantáló intézmény elbukjon. A lépés nem veszélyezteti az USA adósosztályzatait.
Cikkek
30 millió eurós orosz hitel segít a Malévon
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 8. 14:36
A Malév finanszírozására az orosz Vnyesekonombank (VEB) 30 millió euró hitelt ad. Az erről szóló megállapodást a múlt héten írta alá a bank és az AirBridge Zrt., mint a Malév tulajdonosa - közölte a Malév. Ezzel az AirBridge teljesítette a Malév privatizációs szerződésében vállalt tőkejuttatási kötelezettséget, sőt túl is teljesítette azt - olvasható a közleményben.
A 2007. február 23-án aláírt privatizációs szerződés szerint a vevő, az AirBridge 200 millió forintot fizetett a légitársaság mintegy 100 százalékos részvénycsomagjáért, és legalább 50 millió euró (mintegy 12,5 milliárd forint) tőkejuttatást vállalt. Ebből a tulajdonos öt milliárd forintot (mintegy 20 millió eurót) tőkeemeléssel teljesített, további 18 millió eurót tőkejuttatásként adott, és a fennmaradó 12 millió euró helyett most 30 millió euró friss tőkét juttat a cégnek.
A Malév magyarázata szerint a többletforrás bevonását a légiközlekedési ágazatban bekövetkezett negatív folyamatok, elsősorban a magas kerozinárak indokolták. A 30 millió euró friss forrást a Malév egyebek között az új, költséghatékony Q400-as repülőgépek beszerzésére, és a flotta igényeinek megfelelő létszám kialakításának finanszírozására használja fel.
Az AirBridge, amely a hitelt kapta, 49 százalékban Borisz Abramovics tulajdona, aki részvényes a pénzügyi nehézségekkel küszködő és tulajdonosi átalakítás előtt álló AirUnion orosz légiszövetségben.
Az AirUnion válsága megfertőzi Oroszországot
Tönkrement a Malév-tulaj légi társasága?
MTI
Cikkek
Hova kellene költözni? Új szelek fújnak
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 8. 14:20
Élénkül az ingatlanpiac az M0-ás körgyűrű átadás előtt álló új szakasza mentén a 10 érintett településen, lendületet kapott a térség fejlődés. Pécel, Ecser, Kerepes lesz az új Eldorádó?
Cikkek
Átverés volt az akciós parfüm: megbüntették a Rossmant
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 8. 13:42
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 5 millió forintra büntette a Rossmann drogérialáncot üzemeltető Rossmann Magyarország Kft.-t, a cég ugyanis akciósan kínált parfümjeivel több alkalommal is megtévesztette a fogyasztókat - közölte a GVH hétfőn az MTI-vel.
A Rossmann 2007. szeptember 20. és 30. között, illetve december 3. és 9. között hirdetett akciót. Az első alkalommal egyebek mellett Charlie parfümöket hirdetett 2.799 forint helyett 999 forintért. A GVH vizsgálata megállapította, hogy a szeptemberi akció során a Charlie parfüm az egyik nagykanizsai üzletben, szeptember 20-24. között egyáltalán nem volt kapható, Tatán ugyanez a termék az akció első napján nem volt elérhető, emellett az akció irreálisan alacsony készlettel indult.
A decemberi akció során kínált Chevignon parfümről kiderült, hogy a kedvezmény alapját adó 7.999 forintos áron csak öt napig lehetett megvenni a terméket, korábban azt a Rossmann 5.999 forintért árulta. Így a fogyasztó nem kapott reális képet az akcióról, arról, hogy milyen mértékű kedvezményt érhet el - áll a közleményben.
A büntetés kiszabásakor a versenyhatóság enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a társaság együttműködőnek bizonyult az eljárás során, ugyanakkor súlyosító körülménynek bizonyult, hogy a jogsértés nem csak egy terméket érintett, a teljes bolthálózatot lefedte, illetve a megtévesztő információk széles fogyasztói körhöz jutottak el.
Emellett a Rossmann magas piaci részesedéssel rendelkezik, és már többször elmarasztalták a fogyasztók megtévesztése miatt.
Tilos zaklatni az ügyfelet
Már a csomagolás is átver minket?
Számtalan módszerrel akarnak minket átverni
Durván megbüntetik az Auchant a dinnye miatt
Megbüntették az OTP-t, az MKB-t és a Raiffeisent
MTI
Cikkek
Gazdát cserélt 1,4 millió Humet részvény
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 8. 13:40
A Credington Ltd. tőzsdén kívüli ügyletben 1,4 millió darab Humet-részvényt ruházott át a Dr. Csucska Elek Alapítványra 2008. augusztus 29-én - közölte a Humet a Budapesti Értéktőzsde honlapján hétfőn. A Credington Ltd. részesedése a Humet Nyrt.-ben 5.983.954 darabra, 9,97 százalékra csökkent.
A Humet legnagyobb tulajdonosa Civin János elnök, befolyása 21,14 százalék. Ebből 20,22 százalékot kitevő részvénnyel, az elnök 100 százalékos tulajdonában lévő Senergie Zrt. rendelkezik közvetlenül. Öt százalék feletti tulajdona van Nagy István magánszemélynek, aki 7,50 százaléknyi részvényt birtokol.
A londoni Morgan Stanley and Co International egy hónapja jelentette be, hogy részesedése a Humetben 4,27 százalékra csökkent a korábbi 9,76 százalékról.
Tőzsdei előrelépés: bekerült az A kategóriába az RFVMTI
Cikkek
Fogy a pénze? Talán a bankkártyája tehet róla
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 8. 13:24
A gazdasági válság miatt a zsebünk egyre üresebb, amerikai pszichológusok szerint ha muszáj takarékoskodnunk, elsőként dobjuk szemétre a bankkártyánkat.
Cikkek
Az EU megkóstolná a génmódosított szóját
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 8. 13:19
Az Európai Bizottság engedélyezte hétfőn, hogy a Bayer CropScience vállalkozás az elkövetkező tíz évben Európába importáljon egy bizonyos fajta genetikailag módosított szójababot.
Az EU legfőbb végrehajtó testülete annak nyomán döntött így, hogy az unió mezőgazdasági miniszterei a nyáron nem tudtak közös nevezőre jutni a behozatal engedélyezése ügyében. Az import engedélyezése nem jelenti egyben a termesztés engedélyezését is.
Az A2704-12 kódjelű szójababot genetikailag úgy módosították, hogy ellenálljon a glufozinát tartalmú gyomirtó szereknek. A proteinben gazdag szójabab az élelmiszeriparban és az állattartásban egyaránt széles körben elterjedt táplálék-alapanyag.
Az uniós jog lehetővé teszi, hogy a tagállamok kormányait képviselő miniszterek megállapodásának hiányában a brüsszeli bizottság engedélyezze genetikailag módosított (GMO) termékek behozatalát. Ezt meg is tette már többször, zömmel kukoricafajták esetében, amivel rendre kiváltotta környezetvédő szervezetek felháborodását.
Az európai közéletben éles viták tárgya a GMO-termékek kérdése. Az ilyen termékek támogatói azzal érvelnek, hogy nincs egyértelműen kimutatható egészségkárosító hatása a genetikailag módosított élelmiszernek, az ellenzők szerint azonban a veszélyek nem zárhatók ki.
Európa a génmanipulálók oldalára áll?
MTI
Cikkek
Semmi jó nem jut eszükbe Magyarországról
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 8. 13:10
A külföldi cégek, befektetők megítélése szerint Magyarországon az üzleti hangulat erőteljesen romlott júliusra, szemben az április helyzettel
Makro / Külgazdaság
Parkolni akar? Ne hagyja lemásolni a forgalmit!
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 8. 12:59
Nincs olyan törvény, amely felhatalmazná az önkormányzatokat, hogy helyi rendelettel kötelező adatkezelést írjanak elő. Az ombudsman ezért megfegyelmezett egy parkolási társaságot
Makro / Külgazdaság
Válasszatok! Gyurcsány összehívta a kongresszust
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 8. 12:54
Az MSZP rendkívüli kongresszusának összehívását kezdeményezi szeptember 27-re Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, a párt elnöke - közölte Nyakó István, az MSZP szóvivője. A miniszterelnök szerint az MSZP-nek három lehetőség közül kell választania. Az SZDSZ-nek megüzenték: könnyen leírhatják magukat a térképről
Cikkek
Hidegzuhany az autópiacon: szokatlan hírek Kínából
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 8. 12:33
Megtörtént az, ami évek óta nem fordult elő Kínában: visszaesést mértek az autóeladásokban. Augusztusban jelentősen, több mint 6 százalékkal kevesebb új autó talált gazdára, mint 2007. augusztusában.
Ennek ellenére az idén 6-8 százalékos növekedést várnak a kínai újautó-piacon, ami viszont az utóbbi két év kétszámjegyű növekedéséhez képest jelent érzékeny visszaesést. Az amerikai sajtó szerint számos autóipari beruházóra, akik a világ kettes számú, ám legdinamikusabban növekvő piacán, Kínában akarnak fejleszteni, hidegzuhanyként hathat a friss havi hivatalos kínai statisztika. Amerikai iparági források szerint azonban a kínai autókereskedők több mint háromnegyede már az augusztust megelőző két hónapban is eladásaik csökkenéséről számolt be.
Sorsdöntő lesz a szeptemberi adat, mivel elemzők a nyári olimpiai események számlájára írják a meglepetésszerű visszaesést az autóeladásokban.
Cseppnyi remény az amerikai autópiacon
Ne is álmodjon 300 alatti tankolásról!
Hitelből venne autót? Van egy jó hírünk!
MTI
Cikkek
Az EU-ra fogható a romló külker mérleg
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 8. 12:08
Elemzők szerint a külkereskedelmi mérleg romlása mögött elsősorban a nyugat-európai piacokon tapasztalható dekonjunktúra és a hazai fogyasztás kis mértékű növekedése áll
Makro / Külgazdaság
Örjöngő négylábúak: nem a méret a lényeg
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 8. 11:34
A német dog és a mexikói csivava teszi a legtöbb kárt a lakásban - állapították meg egy brit felmérés készítői
Cikkek
Újdonság a diákhiteleseknek
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 8. 10:44
Szeptember 15-éig kell lépniük azoknak, akik új kérelmezőként, már az első kifizetési napon, október 15-én szeretnének diákhitelükhöz hozzájutni.
Makro / Külgazdaság
Budapest nagyon házasságpárti lett
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 8. 10:30
Életformaváltást jeleznek a Központi Statisztikai Hivatal családi kapcsolatokra utaló adatai, mégpedig olyasfajtát, amely a hagyományos értékrendhez való visszafordulást sejteti.
Cikkek
A nyertes pályázók sem dőlhetnek hátra
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 8. 10:08
A kiíró szervezet a hibás időszaki beszámolók miatt az elnyert támogatás akár teljes összegét is visszaveheti - mondta Essősy Zsombor, a Magyar Pályázatkészítő Iroda Zrt. igazgatója
KKV
Az ingyenes házhozszállítás a legfőbb csali
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 8. 09:55
Az on-line vásárlások fele 5 és 20 ezer forint közé esik, a vásárlási érték növelésére leginkább alkalmazott eszköz az ingyenes házhoz szállítás - derül ki a WebShop-Experts Kft. felméréséből
Cikkek
Már nem szeretjük annyira a panziókat
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 8. 09:28
A külföldiek közül Németországból, Ausztriából, az Amerikai Egyesült Államokból és Olaszországból érkeztek kevesebben, míg Nagy-Britannia és Románia esetében jelentősen bővült a forgalom
Cikkek
Mínuszos július a külker mérlegben
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 8. 09:09
2008. júliusban - a KSH első becslése szerint - a kivitel értéke 1433 milliárd forintot (6113 millió eurót), a behozatalé 1497 milliárd forintot (6351 millió eurót) ért el. Euróban számolva a kivitel 8, a behozatal 10%-kal nőtt 2007 júliusához viszonyítva - közölték.
A külkereskedelmi mérleg júliusban 63 milliárd forint (239 millió euró) passzívumot mutatott, ami az egyenleg 34 milliárd forintos (123 millió eurós) romlását jelenti 2007 júliusához képest.
Idén az első hét hónapban a külkereskedelmi termékforgalom 227 millió euró (52,8 milliárd forint) többlettel zárt, ami az egyenleg 508 millió eurós (123 milliárd forint) javulását jelenti az egy évvel korábbi 281 millió eurós (71 milliárd forint) hiányhoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal az előzetes adatok alapján.
Egyenlített az import: 116 milliárd külkertöbblet
Cikkek
Nyitásban elszállt a BUX
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 8. 09:03
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 467,29 pontos emelkedéssel, 20.082,71 ponton nyitott hétfőn. A mutató így a pénteki záró értékéhez képest 2,38 százalékkal erősödött.
Friss tőzsdei árfolyamokMTI
Cikkek
Gusztos beküldené a safety cart
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 8. 08:46
A Forma 1-hez hasonlóan biztonsági autóra, úgynevezett safety carra lehet szükség a magyar politikában a kialakult patthelyzet megoldására - mondta Gusztos Péter, az SZDSZ ügyvivője a köztelevízió Nap-kelte című műsorában.
"Ma egy nagyon veszélyes politikai patthelyzet alakult ki a magyar parlamentben és a magyar politikában. Nem tudunk megegyezni, nem tudunk többséget alkotni személyi és programbeli kérdések miatt. Ezért lenne érdemes bevonni új szereplőket" - mondta Gusztos Péter.
A liberális politikus szerint a szakértői kormány feladata arra hasonlít, amikor a Forma 1-es versenyen kaotikus állapot alakul ki a pályán, és beküldik a biztonsági autót. A safety car ilyenkor egy bizonyos tempót diktál addig, amíg nem lesznek ismét biztonságosak a körülmények - tette hozzá.
A képviselő úgy vélte, hogy jelenleg kicsi az esélye egy szakértői kormánynak, de ha január elején nem lesz költségvetése Magyarországnak, akkor ez egy olyan példátlan krízishelyzetet jelent majd, amikor valószínűleg nem nagyon lesz más megoldás - mondta Gusztos Péter, hozzátéve, hogy az SZDSZ szerint nem kellene megvárni ennek a helyzetnek a kialakulását.
Medgyessyt csinálnak-e Gyurcsányból?
Itt a Magyar Demokratikus Charta
Politikai patthelyzet alakult ki
MTI
KKV
Rémálommá válhat a mobilváltás
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 8. 08:42
Bizony, hátoldala is van, ha az ember új mobiltelefonnal szeretné magát megörvendeztetni
Makro / Külgazdaság
Nem csak a szlovák rendszámosokra szállnak rá
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 8. 08:16
Szeptember elsejétől az ország bármely pontján ellenőrizhetik a külföldi rendszámmal rendelkező magyar autósokat
KKV
Sosem jutunk vissza a Holdra?
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 8. 08:11
Az amerikai űrkutatási hivatal vezetője borúlátó az amerikai Hold-program jövőjét illetőn, attól tart, hogy a jelenlegi űrsiklók működtetése elvonja a pénzt az új űreszközök fejlesztésétől
Cikkek
Ezúttal Ike borzolja az olajpiaci kedélyeket
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 8. 07:58
Hétfőn több mint 2 dollárral drágult a hordónkénti nyersolajár a szabadpiacon a várakozásra,hogy az Ike nevű hurrikán e hét második felében várhatóan lecsap a Mexikói-öbölre, és ezzel hátráltatja a Gustav hurrikán után beindult termelésvisszaállítási munkálatokat. Bush elnök szükségállapotot rendelt el Floridában vasárnap az újabb, a kubai partokat kedden elérő hurrikán miatt.
Olajos kérdés: kiből mit hoz ki az árzuhanás?
Az olajár húzza ki a pácból a jegybankokat?
Ne is álmodjon 300 alatti tankolásról!MTI
Makro / Külgazdaság
Phelpsnél még Obama és McCain is izgatóbb
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 8. 07:55
Hatalmas tévésikernek bizonyultak az elnökjelölő konvenciók közvetítései. A The New York Times szerint a nézettség szinte csak hollywoodi mércével mérhető
Cikkek
Lopják a BKV-menetrendeket
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 8. 07:47
Két nap alatt több mint száz menetrendet loptak el az emberek a BKV-megállókból - mondta el a közlekedési vállalat szóvivője a Magyar Televízió Nap-Kelte című műsorában. Szilágyi Károly egy zöld csavarhúzóval érkezett a stúdióba, ezzel jelezve, hogy sokan egy ilyen szerszám segítségével emelik ki a menetrendet a megállók tábláiból.
A BKV Zrt. egymilliónál több menetrendet helyezett el a bérletpénztárakban, és még az iskolákba, az önkormányzati irodákba, valamint az orvosi rendelőkbe is juttatott azokból, mintegy tízezer darabot - mondta a szóvivő. "Azt gondoltuk, ennyi elég lesz" - közölte Szilágyi Károly, hozzátéve: ha valaki nem talál menetrendet a megállóban, hívja fel a BKV ügyfélszolgálatát, hogy pótolhassák azt.
Elmondta: a BKV munkatársai két éjszakán át cserélték a "menetrendi laptáblákat" a megállókban, hétfőre virradó éjszaka összesen 6900-at, augusztusban pedig négyezret. A budapesti közösségi közlekedést érintő változtatások kétharmadát - ez több mint hétszáz módosítást jelent - szombaton vezették be. Több járat menetrendje és számozása megváltozott, illetve útvonalvezetése és végállomása is módosult.
BKV 2.0: szombaton is el fog tévedni a városban
Az új metrók 70-el száguldanak majd
Víziók és tervek: mire készül az új BKV-vezér?MTI
Cikkek
Repülőrajtot vehetnek a tőzsdék
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 8. 07:44
Ma elemzői vélemények szerint erőteljesen, 3-4 százalékkal is emelkedhetnek a jegyzések a nyugat-európai részvénypiacokon a nyitáskor, követve az ázsiai tőzsdék mozgását, amit az amerikai kormánynak a Fannie Mae és a Freddie Mac jelzálogpiaci-hitelezők megmentésére hozott intézkedése váltott ki.
A szakértők a londoni FTSE-100 részvényindex 174-177 pont körüli, a frankfurti DAX-30 index 165-178 pontos és a párizsi CAC-40-es 179-180 pontos emelkedésével számolnak.
Példátlan mentőöv az amerikai piacoknak MTI
Makro / Külgazdaság
Egy hónapos főszezon az Északi-sarkon
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 8. 07:29
Az Orosz Sarkkutatók Szövetsége és az Utazási Irodák Szövetsége bejelentette, hogy 2009-től turistautakat szerveznek az Északi-sarkra, a jégtáblára épült Barneo sátortáborba
Cikkek
Túl a csúcson: inflációs hét lesz a mostani
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 8. 07:20
Elemzők szerint augusztusban már mérséklődött az infláció Közép-Európa országaiban. A szakértők a következő hónapokban további csökkenésre számítanak
Deviza / Áru
Visszakézből ad még egyet Gustav az olajpiacnak
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 8. 07:08
Londoni elemzők szerint még csak ezután fognak kiderülni azok az igen komoly olajtermelési és finomítói kiesések, amelyeket a Gustav hurrikán okozott az amerikai lelőhelyeken és feldolgozó üzemekben
Cikkek
Példátlan mentőöv az amerikai piacoknak
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 8. 06:55
Az amerikai kormány úgy döntött, átveszi a Fannie Mae és a Freddie Mac, a két legnagyobb jelzálog-hitelező irányítását - közölte Henry Paulson pénzügyminiszter. Az ügyben George Bush és a két elnökjelölt is megszólalt, mindannyian szükséges és helyes lépésről beszéltek
Cikkek
Dollármilliárdok írhatók Gustav számlájára
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 8. 06:43
A Gustav hurrikán 5-6 milliárd dollárjába kerül a biztosítóknak és a viszontbiztosítóknak - véli a Rünich Re, a világ második legnagyobb viszontbiztosítója. A Gustav hurrikán szeptember 1-jén érte el a szárazföldet az amerikai Louisiana szövetségi állam tengerparti térségénél, de az energetikai infrastruktúrában nem okozott komolyabb károkat.
A hurrikán miatt azonban jelentősen csökkenteni kellett az olajtermelést és a szövetségi állam áramszolgáltatásában fennakadások voltak. A kockázatmodellező Risk Management Solutions 2,5-4,5 milliárd dollárra teszi a hurrikán okozta kárt.
Bush tanult a Katrina tragédiájából?
Gustav megkegyelmezett - de jön HannaMTI
Cikkek
Tízezreket vonzott a last minute kánikula
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 8. 06:37
Több mint 30 ezren voltak a kilenc nyitva tartó fővárosi fürdőben és strandon - közölte Kiss Ferenc, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. osztályvezető-helyettese. Emlékeztetett arra, hogy a Palatinus strandot csak a rendkívüli meleg miatt nyitották ki erre a hétvégére.
Összegzésük szerint szombaton nagyjából négyezren, vasárnap pedig ötezren vettek jegyet a margitszigeti strandra, ami azt jelenti, hogy nem volt ugyan veszteséges a hétvége, igaz, nyereséges sem.
A strandok augusztus 31-én bezártak, a medencék vizét leeresztették, a szokatlan szeptemberi kánikula miatt azonban az országos tiszti főorvos a hétvégére másodfokú hőségriasztást rendelt el, és ezért döntött úgy a cég, hogy változtat eredeti tervein.
Meglovagolják a strandok a hétvégi kánikulát
Az eső sem riasztotta el a pancsolókatMTI
Adó
Jó adótanácsadó is holtig tanul
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 8. 06:25
A Pénzügyminisztérium az adószakértők mellett nyilvántartásba venné az adótanácsadókat is - a rendelet szerint 5 évből 3-ban kell valamilyen képzésben részt venni
Deviza / Áru
Olajos kérdés: kiből mit hoz ki az árzuhanás?
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 7. 15:44
A júliusi történelmi magasságokhoz képest a dollárban jegyzett amerikai könnyűolaj hordónkénti ára már több mint 25%-kal esett. A jegybankok kissé fellélegezheztnek, a tőzsdézők törhetik a fejüket. A lehetséges hatásokat a Generali Alapkezelő elemzői tekintették át.
Cikkek
Kormányellenes vonulás - erős rendőri készültség
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 6. 18:22
Mintegy száz, a kormány távozását követelő tüntető vonult árpádsávos és nemzetiszínű zászlókat lobogtatva a Nyugati és a Blaha Lujza térről, a Hősök teréről és az Oktogontól szombat délután, jelentős rendőri kíséret mellett, az V. kerületi Vértanúk terére.
A résztvevők az itt ismertetett "nemzeti petíciójukban" az Országgyűlés feloszlatását, új választások kiírását követelték, illetve polgári engedetlenséget hirdettek. A demonstrációt a korábbi Kossuth téri tüntetésekről ismert Magyar Nemzetért Mozgalom és a Rendszerváltók Országos Szövetsége szervezte. A Parlament közelében több teherautónyi rendőr várakozott, a Magyar Televízió melletti Zoltán utcát fémkordonokkal zárták le.
Dávid Ibolyának Kóka is jó - ha elmegy
Az SZDSZ végre megmutatta a lapjait
Fodor a szakértői kormányról egyeztetne MTI
Cikkek
Balesetet szenvedtek, megverték őket: 1 halott
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 6. 18:07
Meghalt a kórházba szállítást követően a péntek este Mezőfalván történt baleset életveszélyes sérültje, egy 14 éves kislány; a karambol helyszínén történt csoportos garázdaság és rongálás miatt egy 15 éves fiút őrizetbe vettek - közölte az MTI-vel szombaton a rendőrség.
A balesetben egy személyautó és egy motorkerékpár karambolozott. A kocsi balra kanyarodás közben üközött össze a motorral, amelynek sem 14 éves, a sérüléseibe a kórházban belehalt utasa, sem 21 éves, könnyű sérüléseket szenvedett vezetője nem viselt bukósisakot, sőt a vezetőnek jogosítványa sem volt. A balesetben könnyen sérült a személyautó utasa is - mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A karambol láttán a környező házakból kicsődülők bántalmazni kezdték a gépkocsi vezetőjét és vele utazó 20 éves lányát, valamint a házukból ugyancsak kirohanó, segítségükre siető feleséget és fiút is, betörték a kocsi szélvédőjét, letörték a tükröket, s összetörték a hátsó lámpát - tette hozzá R. Szabó Ágnes.
A helyszínelésre érkező rendőr, látva, hogy 10-15 ember ütlegeli a kocsi sofőrjét és családtagjait, egy másik csoport pedig a közelben figyeli fenyegetően az eseményeket, a család védelme, a további ütlegelés, valamint egy esetleges lincshangulat megakadályozása végett, kétszer a levegőbe lőtt, mire a támadók elmenekültek.
A lövéseket a parancsnoki vizsgálat jogszerűnek és szakszerűnek találta - jelentette ki a rendőrségi szóvivő. Megemlítette azt is, hogy a csoportos garázdaság következményeként ketten, a kocsit vezető apa és a segítségére siető 15 éves fia, könnyű sérüléseket szenvedtek.
Autósok, vigyázat: vastagon fog a rendőr ceruzája
Tanulóbiztosítás: nem árt, ha költ rá egy ezrest
150 ezres fotó: 234-nél villant a vaku az M7-esen
MTI
Cikkek
Az olajár húzza ki a pácból a jegybankokat?
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 6. 17:56
Az olaj- és nyersanyagárak történelmi csúcsról tapasztalt hirtelen visszaesése az inflációs várakozások mérséklődésében segíthet, és ez kedvezőbb helyzetbe hozhatja a jegybankokat
Cikkek
2,6 milliárd mikrohitelre
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 6. 17:48
Az Új Magyarország Mikrohitel Programban január vége óta 2,6 milliárd forint hitelt helyeztek ki 550 vállalkozásnak - derül ki a Magyar Vállalkozásfinanszírozási (MV) Zrt. összesítéséből. A szakemberek arra számítanak, hogy a kihelyezések jelentősen növekedni fognak a bankok folyamatos bekapcsolódásával.
A K and H Bank június elején kapcsolódott be a kis- és középvállalkozások kedvezményes finanszírozását lehetővé tevő Új Magyarország Mikrohitel és az Új Magyarország Portfoliógarancia pénzügyi programba, és hamarosan megkezdi a mikrohitelek folyósítását. A programot lebonyolító MV Zrt. hamarosan újabb két bankkal állapodik meg a programba való bekapcsolódásról.
Az Új Magyarország Fejlesztési Tervben 2007-2013. között mintegy 200 milliárd forint forrás áll rendelkezésre a visszatérítendő támogatásokra, a mikrohitel, a portfoliógarancia és kockázati tőkealap programra. Ebből az Új Magyarország Mikrohitel Program 80 milliárd forint kerettel rendelkezik.
No, megállj csak: rossz óment látnak az elemzők
Gyurcsány: nagy ára lenne az áfaemelésnek
MTI
Friss
Nemzetközi
Zelenszkij tárgyalt: napokon belül fontos találkozót tartanak
A brit miniszterelnök fontos támogató.
3 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
-
Az albérletpiacra is lecsaphat a kormány új bejelentése
16:04
-
Orbán Viktor örülhet, Romániában erősödnek a magyarellenes szuverenisták
15:03
-
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte
14:02
-
Élen a lakásdrágulásban Európában
13:01
-
Melyik közép-európai részvénypiacba fektessünk?
12:12
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Egerben fákat csavart ki, szaggatott meg a szél, szállást kellett találni két családnak
21:01
-
Heves megyét is megszaggatta a vihar, csaknem negyven beavatkozás történt estig
20:25
-
Nem indul rendőrségi eljárás a Pride felvonulás résztvevőivel szemben
19:16
-
Óriási fennakadásokat okoz az országon végig vonuló vihar
16:20
-
Eltűnés miatt keresi Nagy Jánost a rendőrség
14:51
legolvasottabb
-
Megrogyott a forint, méregdrága egy euró
2025. június 17. 07:21
-
Megint megfinanszírozták valakik az Orbán-kormányt
2025. július 2. 12:21
-
Izrael kiengedte a szellemet a palackból – Irán atomhatalommá válhat
2025. június 15. 10:03
-
Vészjósló üzenetet küldött Irán a nagyhatalmaknak
2025. június 14. 11:47
-
Még jobban verejtékezni fog, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2025. június 30. 07:23
top 24
-
Üzenet a kormánytól: a magyar gazdagok most végre tényleg a pénztárcájukba nyúlnak?
2025. július 7. 12:21
-
Trump letette a fegyvert az asztalra és az ígéret szerint használni is fogja
2025. július 7. 06:14
-
Felszisszen, ha megnézi, hogy mennyibe kerül egy euró
2025. július 7. 07:44
-
Ettől féltünk: visszatért a két számjegyű áremelkedés a boltokba
2025. július 7. 05:42
-
Megindokolták: ezért ússzák meg a bírságot a budapesti Pride felvonulói
2025. július 7. 18:57
