Hírek
Cikkek
Cigányúton a cigánykérdés
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 18. 14:47
A magyarországi cigányság demográfiai helyzetéről, a kisebbségi önkormányzatok kulturális és politikai szerepéről tartottak konferenciát az Országos Cigány Önkormányzat szervezésében.
Cikkek
Léphet, aki akar
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 18. 14:18
Folytatódik a Lépj egyet előre program, a jelentkezéseket 2008. december 31-ig fogadják, a tervek szerint a 10 milliárd 665 millió forint támogatási keretből 2009. június 31-ig legalább 22 ezer felnőtt személy ingyenes képzését oldják meg. Többek között erről is szó volt a Lépj egyet előre program első ütemet értékelő, a most induló második ütem feladataival foglalkozó regionális budapesti szakmai konferencián.
A második ütem célja hasonló az elsőhöz, vagyis az, hogy az alacsony iskolai végzettségű, illetve szakképzetlen felnőttek jussanak hozzá a szakképesítéshez szükséges alapfokú végzettséghez, valamint az elhelyezkedést elősegítő szakmához. A képzésért nem kell fizetni, sőt még a minimálbért jelentő ösztöndíjjal is segítik a képzésben résztvevőket. Ezt a támogatást a legfeljebb alapfokú végzettségűek minden 150 órányi tanfolyami idő után vehetik igénybe. Az alapfokúnál magasabb végzettségűek sikeres vizsga esetén egyszer kapják meg a juttatást. A képzések időtartama 150 és 1000 óra között változik.
A képzési lehetőségekről a helyi munkaügyi kirendeltségeken, képző intézményekben lehet informálódni.
Általában olyan személyeket vonnak be a képzésbe, akiket a hagyományos képzési programok nem, vagy csak korlátozottan érnek el. A program nagyobb motivációt, ösztönzést adhat, helyben kínálja a képzést, jobban igazodik az időbeosztási igényekhez. A programot az Európai Unió és a költségvetés közösen finanszírozza.
Elavult szakmával rendelkezők képzése is támogatható, felsőfokú végzettségűek képzését a program nem támogatja. Alapelv, hogy a keret legalább 60 százalékát a legfeljebb alapfokú végzettségű személyek képzésére kell fordítani, illetve legalább 70 százalékot a szakképesítéssel nem rendelkezők képzésére. Csak a többi pénzből vonhatók be azok, akik elavult szakmával rendelkeznek.
A Lépj egyet előre program 2006 februárjában indított és az idén záruló első szakaszában több mint 15 ezer személy juthat szakképesítéshez. A program nagy népszerűségnek örvend, mert kis adminisztrációval lehet bekapcsolódni a képzésbe. A kezdeti 3,9 milliárd forintos keretösszeget először 4,2 milliárd forintra, majd 4,8 milliárd forintra sikerült kiegészíteni. Az eredetileg tervezett 11 ezer személy helyett így jóval többen kapcsolódhattak be a képzésbe.
Hét év, négy csomag, 100 milliárd
Megint több ezren léphetnek előre
Az iskola hiánya miatt alacsony az időskorúak foglalkoztatása?
MTI
Cikkek
A németek már nem kíváncsiak ránk
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 18. 14:03
A Kopint-Tárki szerint nem várható, hogy a következő években jelentősen nő a külföldiek által eltöltött vendégéjszakák száma. A német turisták "helyét" egyre inkább a a kínai, a cseh, a szlovák, a dán, a belga és a spanyol turisták veszik át.
Cikkek
Mindenkit lehúz az IMF
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 18. 14:00
Sajtóforrások szerint az IMF a jövő évre adott gazdaságnövekedési előrejelzéseinek csökkentésére készül. Az olasz Radiocor hírszolgálat értesülése szerint az IMF Világgazdasági Kitekintőjének jövő hónapban kiadásra kerülő új anyagában egyebek között 2,5 százalékról 2,3 százalékosra módosítja az eurózóna 2008. évi növekedési prognózisát.
Idei áprilisi előrejelzéséhez képest a nemzetközi pénzügyi szervezet az amerikai gazdasági növekedésre adott becslését is alaposan, 2,8 százalékról 2,2 százalékosra rontja le. A hírszolgálat szerint az előrejelzés-csökkentés Olaszországot sem kerüli el, bár itt az eddigi 1,7 százalékkal szemben 1,6 százalékot jövendöl majd az IMF.
Az átfogó növekedési kilátáscsökkentést az IMF-nél elsősorban az amerikai jelzáloghitelezési válsággal, a miatta kiszélesedett általános hitelválsággal indokolják majd - jelezte a hírszolgálatnak az IMF egyik magas rangú illetékese.
Közel a vég, indul a pénzaratás
Visszakézből is nagyot üt a tőzsdeválság
Menekülnek a befektetők Magyarországról?
MTI
Cikkek
Szén-dioxidból is jók vagyunk
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 18. 13:41
Regionális összehasonlításban hatékony ipari energiafelhasználásra utal, hogy egységnyi GDP előállításhoz Magyarországon viszonylag alacsony a széndioxid-kibocsátás - mondta Reiniger Róbert, a Deloitte környezetvédelmi szolgáltatások üzletágának igazgatója.
Közölte, hogy az EU emissziókereskedelmi rendszerébe tartozó magyarországi ipari létesítmények 2005-ös adatok szerint 233 tonna szén-dioxidot bocsátottak ki egymillió dollárnyi bruttó nemzeti termék előállításához.
A régió 2004-ben csatlakozott országai közül csak Lettországban jobb a "széndioxid-intenzitás", millió dolláronként 178 tonnával. A legrosszabb mutatóval, 769 tonnával Észtország rendelkezik, a sorban 666 tonnával Lengyelország, 659 tonnával Csehország következik.
Reiniger Róbert megjegyezte, hogy ezek a számok iránymutatóul szolgálhatnak az ipar fajlagos energiafelhasználásra vonatkozóan, de az egész ország energiahatékonyságát nem fejezik ki kellőképpen. Utalt arra, hogy az emissziókereskedelmi rendszerbe tartozó cégek uniós szinten, és Magyarországon is a teljes üvegházhatású kibocsátás, illetve energiafelhasználás 30-40 százalékát fedik le.
Az igazgató kedvező fejleményként értékelte, hogy az ETS-rendszer magyarországi cégeinek 2005-2006 között mintegy 200 ezer tonnával 25,8 millió tonnára csökkent a széndioxid-kibocsátása, holott a GDP ha lassan is, de bővült. Hozzátette, hogy hosszú távon nem feltétlen lesz igaz ez a folyamat, ugyanis elképzelhető, hogy csak az enyhe tél miatt esett vissza 2006-ban az energiafogyasztás, ezáltal pedig a széndioxid-kibocsátás.
Reiniger Róbert kitért arra, hogy a Deloitte az idén is meghirdeti a Zöld Béka pályázatot, amely az év legjobb fenntarthatósági jelentését elkészítő cég kapja meg. Az éghajlatvédelem felértékelődésével az idén a bírálóbizottság a széndioxid-kibocsátás csökkentésére tett erőfeszítéseket értékeli a leghangsúlyosabban.
Lejárt a légkondi ideje? Jön a jégkorszak
Bíróságon füstölné ki az uniós érveket a zöld tárca
Új erőműveket hozhat a liberalizált piac
MTI
Cikkek
Nehéz tapsolni: kisebb hiány, de nagyobb infláció
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 18. 13:14
A korábban prognosztizáltnál az idén 186 milliárd forinttal több bevétellel, illetve 179 milliárd forinttal több kiadással számol a Pénzügyminisztérium - mondta Veres János pénzügyminiszter.
Cikkek
Szlovákia jövő januárban hátradőlhet
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 18. 12:52
Szlovákia nagy valószínűséggel 2009 januárjában teljesíteni tudja az euró bevezetésének az inflációra vonatkozó kritériumát - közölte negyedéves gazdasági elemzésében a szlovák pénzügyminisztérium.
Az Európai Unió módszertana alapján számított infláció 1,2 százalék volt augusztusban, a tizenkét havi átlagos fogyasztóiár-növekedés 2,4 százalékot tett ki. Az euró bevezetésének feltétele a 2,5 százalékos infláció.
A pénzügyminisztérium előrejelzése megerősíti azokat a várakozásokat, hogy továbbra is erőteljes lesz a GDP növekedési üteme, a növekedés motorja változatlanul a háztartások fogyasztása, illetve a külföldi kereslet lesz.
A legutóbbi hivatalos adatok szerint a második negyedben 9,4 százalékkal nőtt a szlovák GDP az egy évvel korábbihoz képest, az első negyedben 9 százalékos volt a tizenkét havi növekedés. 2006-ban 8,3 százalékkal bővült a GDP.
A cseh korona a tartalékvaluta
Mélyben maradt a szlovák infláció
Az EU-nak nem tetszik a szlovák deficit
MTI
Cikkek
Kouchner kiverte a biztosítékot
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 18. 12:34
Az iráni elnök kijelentette: nem veszi komolyan Bernard Kouchner francia külügyminiszter háborúval való fenyegetését. Közben Kína elutasította az Irán elleni szüntelen katonai fenyegetéseket.
Cikkek
Még kevesebb BKV-járat? Így nem fogunk átszokni
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 18. 12:20
Tíz százalékos járatcsökkentést is eredményezhet az az utasszámlálás, amelyet a BKV szervezett a közlekedés racionalizálása érdekében - jelentette ki a VEKE szóvivője.
Cikkek
A bankpánik még kormányriadalmat is okozhat
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 18. 12:09
Kedden is hosszú sorok álltak még a bankközi piaci likviditásszűke miatt megszorult Northern Rock lakossági fiókjainál. A bankpánik kitörése óta érezhetően romlott a Labour megítélése.
Cikkek
Összedugják a fejüket az OPEC-miniszterek
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 18. 11:52
A Kőolajexportáló Országok Szervezete (OPEC) valószínűleg konzultációt fog folytatni a kínálat növeléséről, ha a nyersolaj ára több mint 15-20 napon át meghaladja a hordónkénti 80 dolláros szintet - ezt az OPEC egyik illetékese közölte. Az amerikai típusú nyersolaj ára 81,24 dollárral újabb rekordot állított fel kedden.
Az OPEC miniszterei konzultációt fognak folytatni, mivel tenniük kell valamit, ha az árak tartósan magas szinten maradnak - mondta az OPEC meg nem nevezett forrása. Hozzátette, hogy ha ilyen konzultációt tartanak, azt telefonon fogják lefolytatni, nem hívnak össze rendkívüli értekezletet. A szervezet rendkívüli tanácskozását már betervezte december 5-ére Abu-Dhabiba.
Az illetékes abban bízik, hogy az árak süllyedni fognak az ellátási aggodalmak enyhültével, akkor, ha az Egyesült Államokban feltöltik a téli idényre szükséges fűtőolaj-tartalékokat. Az illetékes megjegyezte: a magas olajárak az OPEC-nek sem kedveznek, mivel hosszabb távon azok a kereslet visszafogásához vezetnek.
Visszapattant 80 dollárról az olajár
Történelmi csúcson az olajár
Emelt az OPEC
MTI
Cikkek
Rogán ultimátumot adott az eü minisztériumnak
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 18. 11:38
Levélben kérte az Egészségügyi Minisztériumot a jogtalan közterület-használat azonnali megszüntetésére és - két hetes határidőt adva - a parkoló felszabadítására Rogán Antal (Fidesz), az V. kerület polgármestere - közölte az önkormányzat sajtóosztálya.
A közlemény szerint, amennyiben a parkolót nem adják át, akkor október 1-jét követően ezt hatósági eszközökkel hajtatják végre. A belvárosi képviselőtestület az előző hét végén elutasította az Egészségügyi Minisztérium minden fellebbezését és jóváhagyta a polgármester nyár folyamán meghozott döntéseit.
A képviselőtestület 10 milliárd forintos bírságot rótt ki az Egészségügyi Minisztériumra közterület jogtalan használatáért, valamint kötelezte a minisztériumot a jogtalanul használt parkoló felszabadítására - olvasható a közleményben.
Ennek alapján a polgármester kedden megismételt inkasszót nyújtott be a Magyar Államkincstárnak, kérve, hogy a képviselőtestület döntésének megfelelően az államkincstár fizesse ki az Egészségügyi Minisztériumra kirótt bírságot - áll a közleményben.
Rogán az utcán kasszíroz, Szekeres fizet
Katonai válasz Rogán vádjaira
Az USA fizet: 1,8 millió dollár az V. kerületnek
Rogán tízmilliárdot követel az eü tárcától
MTI
Cikkek
Ott az államfői szignó a vagyontörvényen
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 18. 11:33
Sólyom László köztársasági elnök aláírta az állami vagyonról szóló törvényt - közölte Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője.
Cikkek
Leépítés a német tőzsdén
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 18. 10:48
Német lapbeszámolók szerint a Deutsche Börse létszámleépítésre készül. A német tőzsdét üzemeltető társaság elnöke, Reto Francioni levélben jelentette be a munkatársaknak a "korlátozott létszámleépítést" - írta mai számában a Welt és a Financial Times Deutschland. Konkrét számok egyelőre nem állnak rendelkezésre.
A német társaság tegnap nagyszabású költségcsökkentési programot jelentett be, amelynek révén évi 100 millió eurót akarnak megtakarítani a versenyképesség javítása céljából.
Friss tőzsdei árfolyamok
Öko-indexet indított a frankfurti tőzsde
Kirúgják az Unilever-dolgozók negyedét
MTI
Cikkek
Meglepő, de igaz: csökken a svéd SZJA
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 18. 10:24
A szociális jóléti állam mintapéldájának tartott Svédországban a kormány a személyi jövedelemadó csökkentését tervezi jövőre a foglalkoztatás javítása céljából
Cikkek
Csehországban is drágul az áram
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 18. 10:22
A lakosság számára 10, a cégek számára pedig 15 százalékkal drágul januártól a villanyáram Csehországban - írja kedden a Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilap. Megjegyezte: ez hasonló mértékű drágulás, mint amilyenre az idei év elején került sor.
"Az áremelkedés ennél még valamivel magasabb is lehet, mert minden összetevőt még nem tudtunk beszámolni" - mondta a lapnak Petr Novák, az Atlantik PT elemzője.
A Cseh Energetikai Művek (CEZ), amely a legnagyobb csehországi áramszolgáltató, a héten hozza nyilvánosságra a jövő évi árait. "Az ár megállapításánál abból az árból indultunk ki, amely a prágai energiatőzsde indulásakor keletkezett"- tájékoztatta a lapot Ladislav Kríz, a CEZ szóvivője.
Az augusztus elején indult prágai energiatőzsdén a villanyáram nyitóára 50,4 euró volt megawattóránként. Jelenleg ez az ár 54 euróra emelkedett. Tekintettel a magas árakra azonban alacsony a tőzsde forgalma, mutat rá az újság. Hozzátette: ha a CEZ a jelenlegi tőzsdei árakkal dolgozna, akkor a januári áremelkedés jóval nagyobb mértékű lenne.
Tekintettel a CEZ meghatározó helyzetére biztosra lehet venni, hogy a többi áramellátó a CEZ árai szerint fogja meghatározni saját árait is.
Bár a villanyáram árának januári emelése hasonló mértékű lesz mint legutóbb, tehát az idei év elején, a fogyasztónak pluszkiadásokra kell felkészülnie. Jövő januárban ugyanis jelentősen megugrik a földgáz, a víz és a fűtés ára is. Az áremelkedésekhez az újonnan bevezetett ökológiai adó is hozzájárul. Szakértői számítások szerint átlagban egy százalékkal emeli majd az árszintet.
Védőhálót kaphat az uniós energiapiac
Mindenképpen drágul az áram
Fodor megkérdezne minket egy új atomerőműről
MTI
Cikkek
Építőipar: mínusz 5,8 százalék
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 18. 10:19
A építőipari termelés 2007 első hét hónapjában 5,8 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az építőipari termelés júliusban kiigazítatlan adatok alapján 13,7 százalékkal, munkanaptényezővel kiigazítva 14,6 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A termelés ugyanakkor az előző havinál szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva 1,3 százalékkal magasabb volt.
A KSH korábbi közlése szerint tavaly január-júliusban az építőipari termelés 1,3 százalékkal csökkent a bázisidőszakhoz képest, júliusban egy év alatt 1,2 százalékkal haladta meg. Az egyhavi növekedés 3,5 százalék volt.
Az idén az első hét hónapban a csökkenés mind a nagyszervezeteknél, mind a kis- és középvállalkozások körében megfigyelhető volt.
Augusztusi infláció: 8,3 százalék
Most akkor nőtt vagy csökkent a munkanélküliség?
Van még lejjebb is?
MTI
Cikkek
A víz nem válik vérré - dehogynem!
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 18. 09:06
Háromszázmillió dollár kutatási pénzt kínált egy francia konszern: kutatók porrá alakított művéréhez csupán desztillált vizet kell tölteni - az így kapott készítmény infúzióban azonnal beadható
Cikkek
Mínuszban nyitott a BUX
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 18. 09:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 85,46 pontos csökkenéssel, 26.660,52 ponton nyitott ma reggel.
A tegnapi záró értékéhez képest 0,32 százalékkal gyengült.
Friss tőzsdei árfolyamok
MTI
Cikkek
Újabb orosz pénz folyik az angol fociba
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 18. 08:51
A Red and White Holdings, amely Aliser Usmanov orosz milliárdos résztulajdonában lévő beruházási cég, bejelentése szerint 21 százalékra növelte tulajdoni részét az Arsenal Holdings-ban. A befektetői társaság ezzel az Arsenal második legnagyobb tulajdonosa lett.
A Red and White a múlt hónapban 14,6 százalékos részesedést szerzett az angol premier league-ben szereplő klubban azzal, hogy 75 millió fontért részvényeket vásárolt David Deintől, a klub korábbi alelnökétől.
Orosz tőke az Ágyúsoknál
Naná, hogy az oroszokra gondolt Abramovics!
Futball-gázsik: álomhatár a láthatáron
MTI
Cikkek
Nintendo: tisztán szeretnének játszani
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 18. 08:12
A Nindendo arra kérte a dél-koreai hatóságokat, hogy csapjanak le azokra a cégekre, amelyek illegálisan terjesztik a játék hamisított változatát - jelentette be a japán társaság szóvivője.
A Nintendo dél-koreai egysége terjesztette elő a kérést a szöuli ügyészségen, és azt várja, hogy az ügyészség fellép a Nintendo web-oldalakon történő törvénytelen árusítása ellen.
A kyotói székhelyű cég januárban kezdte el hordozható játékának dél-koreai értékesítését, és az első négy hónap alatt 270 ezer Nintendot adott el.
Zuhan a PlayStation ára
Pénzhamisítás nagyban
Hamis táskák és pénztárcák 1 milliárdért
MTI
Cikkek
Dugódíj: álljon meg a menet!
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 18. 07:55
A főpolgármester Budapest közigazgatási határánál szedné a dugódíjat. Ami azt jelentené, hogy nem dugódíjat, hanem dugóadót szedne a főváros - Márványi Péter jegyzete
Cikkek
Telekom: marad elsőrendű, negatív kilátással
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 18. 07:41
Nem változtat a Deutsche Telekom - és így a Magyar Telekom - jelenleg elsőrendű, de negatív kilátású adóskockázati besorolásán a Standard & Poor"s a német távközlési vállalat amerikai akvizíciója után sem, de osztályzatrontást helyezett kilátásba a DT bármely, terven felüli beszerzése vagy eredményének romlása esetére.
Az S&P hétfői londoni közleménye szerint a DT osztályzatai nem változnak azután sem, hogy a legnagyobb német távközlési cég amerikai mobiltelefon-érdekeltsége, a T-Mobile USA Inc. megállapodott a SunCom Wireless Holdings Inc. készpénzes megvásárlásáról, adósságátvállalással együtt 2,4 milliárd dollárért.
A hitelminősítő elemzése szerint az akvizícióval a T-Mobile amerikai üzletága 1,1 millió előfizetőhöz jut, és területi hálózata is bővül. Ezek a tényezők ellensúlyozzák a tranzakció által a DT adósságrátáira gyakorolt negatív hatást.
A Standard & Poor"s szerint ugyanakkor a DT-nek - ha el akarja kerülni, hogy adósbesorolása irányt vegyen lefelé - nincs mozgástere a 2007-re megadott EBITDA-iránymutatásának alulteljesítésére, sem arra, hogy bármilyen, eddig be nem jelentett nagyobb akvizíciót végrehajtson.
A hitelminősítő a tavaly szeptemberi kilátásrontással egyidejűleg megerősítette a DT és a Magyar Telekom "A mínusz" hosszú távú kockázati besorolását, de megjegyezte, hogy ez az onnan számított 12-18 hónapban egy fokkal romolhat, ha a német anyacég nem tudja mérsékelni a befektetések pénzügyi hatását.
A Magyar Telekom kilátásának negatívra rontásáról külön kiadott tavaly szeptemberi londoni elemzésében az S&P azt írta, hogy az a magyar cég többségi tulajdonosának, vagyis a Deutsche Telekomnak a kilátásrontásával volt összefüggésben.
A Standard & Poor"s az egy évvel ezelőtti londoni elemzésben is megerősítette azt a már többször kifejtett álláspontját, hogy a Magyar Telekom mindenkori besorolásában továbbra is tényező lesz a DT-tulajdonlás, és a magyar cég adósosztályzata a német anyavállalatéval összhangban fog mozogni mindaddig, amíg a Magyar Telekom a Deutsche Telekom működési és pénzügyi támogatásban részesülő, stratégiai fontosságú befektetésének számít.
Továbblép keleten a Telekom Austria
Most már teljesen a Magyar Telekomé a T-Systems
A Magyar Telekom részvényeseinek már nem kell aggódniuk (hanganyag)
MTI
Cikkek
Olajár: akár 95 dollár egy éven belül
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 18. 07:25
Tegnap majdnem másfél dollárral emelkedett és történelmi csúcson zárt a kőolaj ára New Yorkban - a Goldman 2008-ra elképzelhetőnek tart akár 95 dolláros év közbeni árat is
Cikkek
Minden gáz belefér
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 18. 07:03
32 milliárd forintos beruházással Magyarország egyetlen földgáztározó vállalatja, az E.ON Földgáz Storage Zrt. egyötödével növeli tárolókapacitását - hogy exportáljon
Cikkek
Mit nekem te zordon büntetés!
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 18. 06:40
Elrettentőek lehetnek ugyan az új - duplájukra emelkedő - büntetési tételek, ám kérdéses, hogy mennyire lesznek hatékonyak, valóban nő-e a visszatartó erejük - vélik a Népszabadság által megkérdezett adószakértők.
Cikkek
Búcsú a PC-től: amikor már a doki sem segít
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 18. 06:01
Mert ami elromolhat, az el is romlik. Így viszont az elektronikai hulladékok esetén is felmerül a kérdés: mihez kezdjünk a kidobásra váró darabokkal? Egy kosaras naplója
Cikkek
Halkan, hogy más meg ne hallja: van egy tuti tippünk
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 17. 20:05
Bizony, Magyarország a polihisztorok hazája, nálunk ugyanis a foci mellett még legalább két dologhoz ért mindenki: a politikához és a pénzügyekhez - Korcsog Miklós jegyzete
Cikkek
Bush eléggé meglepődött
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 17. 18:48
A Fehér Ház éles hangnemben utasította vissza hétfőn azt a bírálatot, amelyet Alan Greenspan volt jegybanki elnök fogalmaz meg friss memoárkötetében George Bush elnökkel és a republikánus kormány pénzügyi működésével szemben.
Dana Perino szóvivő közölte: a Bush-adminisztráció nem szándékozik bocsánatot kérni, amiért nőtt a kormányzati költekezés a terrorizmus elleni harcban, azért, hogy az amerikai nép biztonsága érdekében cselekedett. Perino elmondta, hogy Bush elnököt igencsak meglepte Greenspan kritikája, amelyet az amerikai sajtó váratlan pofonnak nevezett.
Greenspan "A zűrzavar kora: kalandok egy új világban" című könyvében éles bírálattal illeti Busht és a republikánus kormányt a pénzügyi fegyelem feladása miatt. Nagy hibának nevezi, hogy Bush az ő tanácsa ellenére nem vétózott meg több olyan törvényt, amely korlátlan állami költekezéshez vezetett.
Dana Perino fehér házi szóvivő szerint a fiskális fegyelem megőrzéséhez elegendő volt az, hogy Bush csak fenyegetett az elnöki vétóval.
Az önmagát örökös libertárius republikánusnak nevező Greenspan - aki 2006-os távozásáig négy elnök alatt, 18 éven állt a Fed élén - könyvében úgy fogalmaz, hogy a Republikánus Párt megérdemelte vereségét a tavalyi kongresszusi választásokon.
Washingtonban kisebbfajta sokkot okozott, hogy a pénzügyi guru azt írta: az Egyesült Államok olajérdekek miatt indította el az iraki háborút. "Sajnálom, hogy politikailag kényelmetlen beismerni, amit mindenki tud: az iraki háború alapvetően az olajról szól" - vetette papírra a 81 éves szakember. Robert Gates védelmi miniszter azonnal - már a könyv e részletének vasárnapi nyilvánosságra kerülése után - cáfolattal állt elő, közölte, hogy az invázióra az Öböl-térség stabilitásának megőrzése miatt volt szükség.
Dana Perino pedig hétfőn tudatta: Greenspan "azóta már elismerte, hogy az elnök nem az olaj miatt indított háborút".
Greenspan: a zűrzavarok kora
Fed alapkamat: minden más lesz
Greenspan évtizedes párhuzamokat von
MTI
Cikkek
Az OTP húzta lefelé a piacot
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 17. 17:51
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 169,33 pontos csökkenéssel, 26.745,98 ponton zárt hétfőn, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,63 százalékos gyengülés. A részvénypiac forgalma 16,9 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz viszonyítva.
Nyári Zsolt, a KBC Securities üzletkötője elmondta: a brit jelzálogkölcsönzőnél, a Northern Rocknál felmerült likviditási gondok miatt gyengült az OTP. Hétfőn is folytatódott a megrettent betétesek pénzkivételi rohama a bankközi piaci likviditásszűke miatt megszorult egyik vezető brit jelzálogkölcsönző, a Northern Rock lakossági fiókjainál, amelyeket - Nagy-Britanniában két évszázada példátlan módon - a múlt hét vége óta ostrom alatt tartanak megtakarításaikat féltő ügyfelek. A pénzintézet részvénye a hétfői nyitásban - a múlt heti összeomlás után - újabb mélységekbe zuhant, magával rántva a több brit nagybank papírját.
Nyári Zsolt kiemelte, hogy ilyen hangulatban a Mol erősödni tudott. Úgy vélte, hogy a Mol olyan árfolyam szintet ért el, ahol már megszűnik az eladói nyomás. Az üzletkötő szavai szerint a régióban a budapestihez hasonlóan zártak a piacok.
A Mol árfolyama 190 forinttal, 0,74 százalékkal 25.700 forintra nőtt, 4,33 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 181 forinttal, 1,96 százalékkal 9.070 forintra csökkent, forgalmuk 9,6 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 16 forinttal, 1,66 százalékkal 947 forintra esett, a részvények forgalma 860,4 millió forintot ért el.
A Richter árfolyama az előző napi szinten zárt, 37.200 forinton fejezte be a kereskedést, forgalma meghaladta a 889 millió forintot. Szektortársa, az Egis 178,3 millió forintos forgalom mellett 235 forinttal, 1,06 százalékkal 22.500 forintra nőtt.
A BUMIX 5,04 pontos csökkenéssel 3.453,22 ponton fejezte be a kereskedést, ez 0,15 százalékos gyengülés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Friss tőzsdei árfolyamok
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
MTI
Cikkek
A gazdák is hibásak az aszálykárokért
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 17. 17:44
Az aszálykárokért nemcsak a globális felmelegedés, hanem maguk a gazdálkodók is felelősek - mondta Birkás Márta, a Szent István Egyetem professzora.
Elmondta: kétségkívül a klímaváltozás hatására az elmúlt időszakban gyakoribbá váltak a száraz periódusok, a vízre különösen érzékeny kukoricából például az idei évi várható termésátlag az elmúlt 17 év egyik legalacsonyabbika. Ez azonban nemcsak a rendkívüli melegnek és az eső hiányának tudható be - mondta Birkás Márta. Szerinte a legtöbb helyen a tavaly nyári hanyag talajművelési gyakorlat hatására mintegy 3 havi csapadékmennyiség veszett el egy év alatt, és ez súlyosbította a helyzetet.
Utalt arra, hogy tavaly a csapadékdús nyár, illetve aratás után sok gazda helytelen módon mélyszántást végzett, márpedig ilyen esetben a talajban lévő nedvességet a később elvetett növény az eketalp miatt tömörödött talajréteg alól nem képes felvenni.
A professzor a sors iróniájának nevezte, hogy éppen a klímaváltozás lassításának egyik fő eszközéül kikiáltott energetikai növénytermesztés egyre terjedő gyakorlata kezd a "talajaszály" egyik fő okozója lenni. Kifejtette: a bioüzemanyagok alapanyagául szolgáló repce és kukorica tábláiról jellemző módon még az utolsó növénymaradványokat is összegyűjtik, hogy azokat biomasszaként elégetve zöldenergiát nyerjenek. Arra ugyanakkor nem gondolnak, hogy a tarlómaradványok a talajt fedve egyrészt a párolgást lassítják, másrészt védik a talajokat a nap melegétől, ezáltal pedig a nedvesség megtartását segítik elő.
Heszky László egyetemi tanár arra hívta fel a figyelmet, hogy a növénynemesítéstől, génmódosítási technológiáktól kár rövid távon megoldást várni az aszály hatásainak kivédésére. Beszámolt arról, hogy az aszálytűrőnek kikiáltott növények titka az életfolyamatok lassítása. Ezáltal valóban átvészelik a száraz periódusokat, csak éppen termést nem hoznak. Kutatások szerint összességében a hagyományos növények sokéves átlagban jobb terméseredményeket produkálnak, mint a szárazságtűrők.
Fagykárenyhítés: gyorsítanának a gazdák
Karsai adománnyal segített egy tönkrement gazdán
50 év legsúlyosabb válsága előtt az állattenyésztés?
Súlyos év: fagykár után aszálykár
MTI
Cikkek
Nagy összeomlások és milliárdos mentőakciók
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 17. 17:08
A Reuters összeállítást közöl az elmúlt évek legnagyobb banki mentőakcióiról annak kapcsán, hogy a Bank of England közbelépett a Northern Rock jelzáloghitelező pénzintézet érdekében, de egyelőre nem volt képes ezzel megállítani a betétesek rohamát.
Cikkek
Csak papíron létezik az egységes fogyasztóvédelem
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 17. 16:47
Az állami fogyasztóvédelem a Nemzeti Fogyasztóvédelemi Hatóság (NFH) létrejötte után is megosztott maradt, mert továbbra is különböző minisztériumok, szervezetek foglalkoznak fogyasztóvédelemmel - mondta Baranovszky György, a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) ügyvezető elnöke.
Elmondta: a fogyasztók szempontjából fontos lenne, hogy egységesen kezeljék az állami fogyasztóvédelmi feladatot. Baranovszky György szerint a fogyasztóvédelem megerősítését az jelentené, ha egy szervezeten belül lenne az állami fogyasztóvédelem a jelenlegi megosztott rendszer helyett. Megjegyezte: a fogyasztók sok esetben nem tudják, hogy panaszukkal hova forduljanak, konkrét esetet pedig csak a civil fogyasztóvédők, a békéltető testületek tudnak kezelni. Tavaly a békéltető testületek ügyszáma 3.542 volt, ebből 1.374 ajánlással végződött, 933 esetben megegyezés született, 90 kötelezést hoztak, 2.397 ügydöntő határozattal fejeződött be.
A FEOSZ ügyvezető elnöke szerint a békéltető testületek szerepének sokat hangoztatott megerősítése nem jelenik meg a jogszabályokban. Kitért arra, hogy a szövetség rendszeresen véleményezi a készülő jogszabályokat, a fogyasztóvédelem egységesítésére vonatkozó véleményüket is közölték, de észrevételeiket rendszerint nem veszik figyelembe a jogalkotók.
Krajcsik Szilvia, a FEOSZ jogi igazgatója a fogyasztóvédelmi tanácsadási tevékenység tapasztalatairól szólva elmondta: a jelenlegi jogi környezet alapján egyéni fogyasztói panaszok esetén a hatóságok általában nem tudnak eljárni. Jellemző, hogy a minőségi kifogásról, a reklamációról nem készül jegyzőkönyv, és még mindit előfordul, hogy a fogyasztók nem olvassák el a pénzügyi, biztosítási szerződések, reklámok kisbetűs részét. A FEOSZ jogi igazgatója szerint a pénzügyi szervezeteknek az üzleti etika alapján a nehézségekre is fel kellene hívniuk az ügyfelek figyelmét.
Kovács Krisztina, a FEOSZ szakértője elmondta, hogy a szövetség szerint a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelv (UCP irányelv) magyarországi átültetését nem önálló törvényben kellene szabályozni, hanem a fogyasztóvédelmi törvény módosításával át lehetne venni az európai irányelvet.
A szövetség szerint a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat leküzdésére, az irányelv betartásának kikényszerítésére egy hatóságot kellene megjelölni, és ez az újonnan létrejött Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság lehetne.
Kevés az élelmiszerellenőr Németországban
Fogyasztóvédelem: édesgyerek lett a mostohából
Fogyasztóvédelem: új szervezet harcol értünk (hanganyag)
MTI
Cikkek
Délutánra szépített a forint
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 17. 16:35
Gyengüléssel nyitott a forint a bankközi piacon, a nap folyamán az euró 255,50/70 forintig is elment a péntek délutáni 254,20/30-ról, délután három óra felé azonban a forint erősödésnek indult és négy órakor 254,75/80 forintnál járt az euró jegyzése.
A négy órai állás szerint a forint árfolyama 9,77 százalékpontnyira áll a beavatkozási sáv közepétől az erős oldalon, 19 bázisponttal gyengébben mint péntek délután. A forgalom kifejezetten alacsony volt, részben a japán bankszünnap, részben a Fed keddi kamatdöntő ülését megelőző kivárás miatt.
A dollárt 183,55/65 forinton jegyezték délután, egy árnyalatnyival erősebben a pénteki 183,20/30 forinthoz képest.
A bankközi forintpiacon változatlanul a jegybanki alapkamat alatt, 7,55 százaléknál kötnek O/N ügyleteket.
Az állampapírpiacon 2-5 bázispontos hozam emelkedés ment végbe a nap folyamán, ami a forint erősödésekor 2 bázispontnyira mérséklődött.
Legfrissebb devizaárfolyamok
Forint/euró-árfolyam: a pillanatnyi állás
MTI
Cikkek
Új ruhát kap Csernobil
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 17. 15:46
Új, biztonságos védőpajzs és nukleárishulladék-tároló épül a csernobili atomerőműnél, közölte hétfőn a finanszírozást összehangoló londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
Az aznap aláírt szerződések értelmében az 1986-ban katasztrófát szenvedett csernobili négyes reaktor fölé egy 105 méter magas, 150 méter hosszú, 260 méter fesztávolságú acél boltívet húznak fel. A szerkezetet a helyszínen állítják össze, és egészben csúsztatják a jelenlegi borítás fölé.
Az EBRD londoni közleménye szerint a közvetlenül az 1986-os szerencsétlenség után, "rendkívül veszélyes körülmények közepette" felépített szarkofág állaga a nemrégiben elvégzett, egyébként sikeres stabilizáló munkák ellenére is romlik. Az új pajzs építése előreláthatólag 48-52 hónapot vesz igénybe, és a konstrukció lehetővé teszi, hogy az erőmű negyedik egységét - amelyben még mindig benne van az eredeti nukleáris fűtőanyag-készlet 95 százaléka - végleg lebontsák.
Az EBRD közleménye szerint az új acélszarkofág építése a "legláthatóbb beruházása" lesz a csernobili védőpajzs-építési tervnek, amelyről még 1997-ben írt alá szerződést az ukrán kormány a nemzetközi közösséggel, és amelynek keretében számos, az új acélpajzs megépítésének elkezdéséhez szükséges munkát kellett eddig elvégezni. A terv teljes költsége becslések szerint 1,39 milliárd dollár.
A hétfőn aláírt második szerződés egy olyan tároló létesítmény megépítéséről szól, amely a másik három csernobili reaktor működése során 2000 decemberéig felhalmozódott, több mint 20 ezer kimerült fűtőanyag-köteg biztonságos elhelyezésére szolgál a következő száz évben. Az EBRD által kezelt két csernobili alapba - amelyeket az új védőpajzs megépítésének, illetve a működés általános biztonságának finanszírozására hoztak létre - a nemzetközi közösség 2007 nyaráig több mint 1 milliárd eurót adományozott.
"Egy atomreaktor önmagában még semmit sem jelent"
Csernobil új szarkofág nélkül egy ketyegő bomba
MTI
Cikkek
Viszlát bundáskenyér! 50 forint lesz a tojás
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 17. 15:27
Ha a takarmányok ára a eddigiekhez hasonló mértékben emelkedik, a tojás ára a jövő nyárra elérheti az 50 forintot - mondta Thury Attila, a Tojásszövetség elnöke.
Magyarország tojástermelése az idén várhatóan 2,8 milliárd darab, az import 200 millió darab lesz. Az importált tojás mennyisége az elmúlt években csökkenő tendenciát mutatott: míg tavaly 220 millió darab, 2005-ben 250 millió darab volt a tojásbehozatal - közölte a szövetség elnöke.
Az intenzíven tartott tojástermelő baromfiállomány 4 millió darab. A tojás előállításának önköltsége jelenleg 13 és 18 forint között mozog, a fogyasztói ár 30-38 forint között van a szövetség adatai szerint.
Élelmiszerárak: 10-15 százalék plusz heteken belül
Elindult a hullám, nyílnak a pénztárcák
Az olasz pipik nem mehetnek Moszkvába
MTI
Cikkek
Budapest nem hagyja annyiban
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 17. 15:09
Összességében több mint 1,1 milliárd forintos kártérítést követel a fővárosi önkormányzat attól a nyolc útépítő cégtől, amelyeket kartellezés miatt még 2004-ben 600 millió forintra büntetett a Gazdasági Versenyhivatal.
Cikkek
Hó, homok vagy wellness
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 17. 14:11
A magyar utazók 14 százaléka indul síelni a téli hónapokban, 70 százalékuk Ausztria sípályáit keresi fel, de nagy az érdeklődés a szlovák síterepek iránt is - derül ki az Index.hu felméréséből.
Cikkek
A német bankok átvészelik
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 17. 13:55
A német bankszektor megfelelő nagyságú tartalékkal rendelkezik ahhoz, hogy kikerüljön a pénzpiaci zavarokból, jóllehet a mostani válság rontja majd a bankok eredményességét - értékelte a német központi bank havi jelentésében.
A Bundesbank szeptemberi jelentésében hangsúlyozza, hogy a német pénzintézetek együttesen képesek arra, hogy átvészeljék a piaci kockázatok átértékelődését. Ez a folyamat azzal járt, hogy két bank érdekében mentőakciót kellett indítani. "Mivel a német hitelintézetek egészében jelentős tartalékot halmoztak fel az elmúlt két évben, ezért nagyobb lett kockázatviselő képességük" - olvasható. Júliusban Peer Steinbrück pénzügyminiszter segédkezdett az IKB hitelintézet mentőakciójának megszervezésében, emellett a SachsenLB állami pénzintézet is közel került az összeomláshoz az amerikai másodlagos jelzálogpiac krízise miatt.
Ami a német gazdaság növekedését illeti, a Bundesbank szerint a második negyedévben bekövetkezett lassulás nem tükrözi teljességgel a gazdaságban lezajló folyamatokat. A bruttó hazai termék szezonális kiigazításokkal 0,3 százalékkal növekedett a második negyedévben, vagyis tovább csökkent a növekedési üzem az előző negyedhez képest. Az első negyedévben a GDP 0,5 százalékkal bővült.
A bank megállapítja, hogy a háztartások fogyasztása (ami a német gazdaság bővüléséhez 60 százalékkal járul hozzá) lendületet vehet, ehhez "eléggé kedvezőek a feltételek". Az árstabilitás is alátámasztja a reáljövedelmek növekedését úgy, hogy az ellensúlyozhatja a 3 százalékkal 19 százalékra január 1-jén felemelt forgalmi adó hatását. A jövedelemnövekedési kilátásokat javítja a foglalkoztatási helyzet változása is. " Az emberek óvatosságból fakadó megtakarítási hajlandósága gyengülhet, és az elhalasztott költekezési tervek megvalósulhatnak" - olvasható a Bundesbank következtetésében.
A munkanélküliség augusztusban (kiigazítás nélküli adatok szerint) 12 éve a legalacsonyabb szintre esett, a szezonális ingadozások kiszűrésével a korábbival azonos szinten 9 százalékon állt.
A Bundesbank szerint az elmúlt évek visszafogottsága után a bérmegállapodások során magasabb béremelésekben állapodtak meg a felek, ez is arra utal, hogy a fogyasztóknak nagyobb az élénküléshez való hozzájárulása. Ugyanakkor azonban a megtakarítások nem fognak gyors ütemben mérséklődni, mivel az embereket nagyobb terhek sújtják a magán nyugdíjbiztosítási befizetések emelkedése miatt.
Ezt a válságot még sokáig nem heverjük ki
A bizonytalanság rontja az uniós növekedést
Még nem egyértelmű, hogyan reagálnak a válságra a németek (hanganyag)
MTI
Cikkek
Már száz irodája van az Otthon Centrumnak
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 17. 13:49
Megnyitotta századik irodáját az új és használt lakóingatlanokat forgalmazó Otthon Centrum, de további 40 irodával kívánja még bővíteni a franchise hálózatát - közölte a társaság.
Az 1999-ben alapított Otthon Centrum jelen van Budapest valamennyi kerületében, és az ország 13 megyéjében is, célja az ország teljes lefedése. A cég 2006-ban 5000 adás-vételt közvetített, jelenleg 13 ezer ingatlan szerepel az adatbázisában. Az eladott ingatlanok fele 51 napon belül talált új tulajdonosra.
A hálózathoz kapcsolódó HitelCenterben 27 finanszírozó ajánlatát kínálják az ügyfeleknek, és múlt év óta biztosítást is lehet kötni a vásárolt lakásokra.
A céginformáció adatai szerint a zrt. formában működő társaság jegyzett tőkéje 150.060.000 forint, a tulajdonosai pedig a Biggeorge"s Residential Befektetési Kft., valamint Nagygyörgy Tibor.
Luxustól a garzonig: minden lesz a Lakásvásáron
Kinek pokol, kinek mennyország - itt a panelkörkép
Bármilyen lakást kinézhet magának!
MTI
Cikkek
A pénzügyi kultúra fejlesztése mellett tett hitet a Union és a Bridge
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 17. 13:45
A pénzügyi kultúra fejlesztését célzó együttműködési nyilatkozatot írt alá szeptember 14-én, pénteken az UNION Biztosító és a Bridge Hungary Zrt.
A biztosító és ügyfél között kialakuló kapcsolatok hosszú távú elkötelezettségen alapulnak. Emiatt az UNION Biztosító kiemelt figyelmet fordít a valós ügyféligényeken alapuló minőségi ügyfélkiszolgálásnak. Ennek a minőségnek egyrészt az ügyfél-biztosító viszonylatában fenn kell állnia, másrészt a biztosításközvetítő-ügyfél és a biztosításközvetítő-biztosító viszonylatában is meg kell teremtődnie, hiszen ezek az együttműködések jelentik a zálogát a hosszútávon fennmaradó, az ügyfelek elégedettségét szolgáló biztosítási szerződéseknek - olvasható a UNION sajtóközleményében.
„Nagy örömünkre szolgál, hogy a Bridge Hungary Zrt.-ben megtaláltuk a szó szoros értelmében vett partnert, amely az ügyfélkapcsolatokról azonos értékrendet vallva, az ügyfélérdekek szem előtt tartásával ugyanúgy a minőség alapelvére építkezik üzleti kapcsolataiban, mint ahogy azt mi is tesszük – mondta Zsoldos Miklós, az UNION Biztosító elnök-vezérigazgatója. Mindketten a pénzügyi kultúra fejlesztése mellett törtünk lándzsát. Nyilatkozatunk az ezirányú közös törekvésünk garanciája, amely megjelenik a már meglévő és a jövőbeni ügyfeleink felé nyújtott biztosítási és biztosításközvetítői szolgáltatásokban.”
Új vállalkozói vagyon- és felelősségbiztosítás az UNION-tól
Ismét összefogott az UNION és az Erste
Cikkek
A cseh korona a tartalékvaluta
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 17. 13:45
Miközben a felzárkózó piaci valutákat általában megviseli a "nem elsőrendű válság", a cseh korona rekordról rekordra halad: hétfőn új csúcsot ért el az euróval szemben a prágai bankközi piacon, 27,385/eurón vételi oldalon, mielőtt kissé visszaesett, 27,42-re, de még mindig jobb a pénteki késői 27,45/eurónál.
A nem elsőrendű amerikai jelzálogadósok fizetési nehézségei okozta nemzetközi hitelbizonytalanság közepette a kis kockázatú cseh korona afféle térségi tartalékvalutává vált. Az év első felében még nyomta a hozamelőnyjáték: a befektetők hitelbe fölvett koronát adtak el egyebek közt magas hozamú török líráért vagy magyar forintért, de ebből a kockázatos nyerészkedésből július óta mindinkább kiszálltak, és tartják, illetve a vásárolják a biztonságosnak vélt cseh koronát. Ezért a cseh korona az utóbbi időben többnyire a többi térségi valutával szemben halad.
A cseh korona árfolyamát az is segítette, hogy az inflációs várakozások és az idei kormányköltekezés hatásai elleni védekezésül a Cseh Nemzeti Bank az idén háromszor szigorított - legutóbb augusztus végén újabb negyed százalékponttal 3,25 százalékra, ötéves csúcsra emelte irányadó kamatát, a kéthetes repót, tovább csökkentve az eurókamat felárát (az EKB a legutóbbi kamatdöntésével, szeptember elején tartotta a 4,00 százalékot) -, de a cseh alapkamat így is a legalacsonyabb az Európai Unióban. Elemzők szerint a korona erősödése ezentúl lassíthatja a cseh központi bank szigorító lendületét.
A szlovák korona hétfő reggel 2,02 százalékkal erősebb (péntek reggel 2,28 százalékkal erősebb), a cseh korona 0,24 százalékkal erősebb (péntek reggel 0,16 százalékkal erősebb), a forint 1,01 százalékkal gyengébb (péntek reggel 0,99 százalékkal gyengébb), a lengyel zloty 1,64 százalékkal erősebb (péntek reggel 1,43 százalékkal erősebb) volt az euróval szemben, mint az év végén.
A térségi valuták közül a tavalyi, 2006-os év nyertese magasan a szlovák korona volt: az év utolsó kereskedési napján este, 34,420-700/eurón, 9,02 százalékkal drágább volt, mint 2005 végén. A második helyezett a cseh korona, 27,480-500/eurós értéke 5,47 százalékkal erősebb volt a 2005 véginél. A lengyel zloty, 3,8285-8365/eurón, 0,38 százalékkal jobb volt az egy évvel azelőttinél. A forint, 251,15-70/eurón, 0,46 százalékkal erősebben végezte a tavalyi évet Londonban, mint 2005-öt.
Az EU-nak nem tetszik a szlovák deficit
Prága zöld kártyát adna a munkavállalóknak
Szlovák modellre épül a cseh reform (hanganyag)
MTI
Cikkek
Washington mégis beleszól
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 17. 13:40
Washington figyelmeztette a Nabucco földgázvezeték tervezett építésében részt vevő európai vállalatokat, hogy álljanak el a kilátásba helyezett iráni gázszállítástól - írta hétfőn a Financial Times Deutschland.
Cikkek
Kedden indulnak a környezetvédelmi és energetikai pályázatok
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 17. 13:35
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) összesen 341,56 milliárd forint értékben indít pályázatokat kedden az Új Magyarország Fejlesztési Terv környezetvédelmi és energia operatív programja (KEOP) keretében - jelentette be Bajnai Gordon, önkormányzati és területfejlesztési miniszter.
A kiosztott sajtóanyag szerint a 10 pályázati jogcímre elsősorban önkormányzatok, valamint állami és civil szervezetek jelentkezhetnek, ebben a fordulóban a vállalkozások közül legfeljebb csak az energetikai profilúak jöhetnek szóba.
Bajnai Gordon közölte: a kormány hamarosan olyan indítványt terjeszt a parlament elé, amely az önkormányzatok számára a pályázáshoz szükséges, többnyire 10-30 százaléknyi önerő előteremtésében segít. Az önkormányzatok a szükséges pénzt a Magyar Fejlesztési Bank 25 éves futamidejű hiteleiből tudják majd biztosítani úgy, hogy a költségvetés az első öt évben, azaz a projektek átlagos megtérülési ideje alatt a kamat 75 százalékát átvállalja - tette hozzá.
Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter kifejtette, hogy a megjelenő pályázatok összkeretéből 188,6 milliárd forint szennyvíztisztítási projektekre, 59,3 milliárd forint hulladéklerakók rekultivációjára, 56,3 milliárd forint ivóvíz-minőségi fejlesztésekre, 13,3 megújuló energiával kapcsolatos beruházásokra jut.
Energiahatékonyság javítására két jogcímen 9,6 milliárd forintot, természetvédelmi projektekre három jogcímen 8,3 milliárd forintot, környezetvédelmi célú informatikai fejlesztésekre pedig 6,62 milliárd forintot lehet elnyerni - mondta Fodor Gábor.
Bajnai Gordon kitért arra, hogy az NFÜ a most megjelenő pályázatok forrásait a KEOP 2007-2013-as időszakának első két évi időszak terhére biztosítja. A teljes KEOP-ot Brüsszel összesen mintegy 1.332 milliárd forint támogatási forrással hagyta jóvá, ebből mintegy 550 milliárd forint a 2007-2008-as keret. A kedden megjelenő pályázati kör után az NFÜ novemberben és januárban hirdeti ki az első két év fennmaradó jogcímeit. A legközelebbi körben a KEOP-on belül elsősorban hulladékgazdálkodási és árvízvédelmi pályázatok jelennek meg - tette hozzá Bajnai Gordon.
Kovács Kálmán, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium államtitkára múlt héten elmondta, hogy a KEOP első kifizetései jövő év folyamán várhatóak.
Biztonságos közlekedés? Segít a GKM
Fodor jól megnézné, kit választ
Uniós pályázati dömping kezdődik (hanganyag)
MTI
Cikkek
Szerdától drágul a benzin
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 17. 13:19
Szerdán bruttó 5 forinttal emeli a Mol a gázolaj és 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát - értesült piaci forrásokból az MTI.
A Mol legutóbb augusztus 27-én változtatott a benzin árán, akkor bruttó 3 forinttal emelte, míg a gázolajét 2 forinttal. A mostani emeléssel a benzin átlagára 292 forint lesz, míg a gázolajé 262 körül alakul. A kutaknál azonban 10-15 forint különbséget is tapasztalhatnak az autósok.
A szakértők az emelést a magas olajárakkal és a forint gyengülésével magyarázzák.
Baj van a bioüzemanyaggal
Kinyitott a Tesco biobenzinkútja
Ma vagy holnap tankolja tele autóját!
MTI
Cikkek
110 százalékot is hitelez az Allianz
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 17. 13:10
Az Allianz Bank augusztus végén új, egyedi felépítésű és kedvezményrendszerű jelzálogkölcsönökkel jelent meg a piacon. A héten indul az internetbank, októberben a vállalati üzletág
Cikkek
Bepánikoltak a befektetők is
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 17. 13:00
Folytatódik a megrettent betétesek pénzkivételi rohama a Northern Rock lakossági fiókjainál. Közben a pénzintézet részvénye újabb mélységekbe zuhant, magával rántva a több brit nagybank papírját.
Cikkek
Az adók összevonása nem jár adóemeléssel
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 17. 12:53
Gyurcsány Ferenc kijelentette: a pénzügyminiszter garanciát vállalt arra, hogy a kisadók összevonásával létrejövő új adó nem jár majd adóemeléssel.
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Nehezen hihető, mennyibe kerül egy euró
Így alakult a forint árfolyama szerdán.
7 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
-
Bővül az összefogás – cél az elérhető legmagasabb szintű képesítés a biztosítási szakmában
18:06
-
Hazai cégek árulták el, melyek most a legnagyobb kiadások
17:05
-
A Magyar Orvosi Kamara szerint a parlament olyan törvényt fogadott el, amely rombolja az egészségügyet
16:04
-
Brüsszel megtámadta Magyarországot
15:03
-
A Legfőbb Ügyészség szerint nagyszerű az együttműködés az Európai Csalás Elleni Hivatallal
14:02
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Magyar Péter azt ígéri, hogy eltörlik a volt köztársasági elnököknek járó juttatásokat
19:48
-
Csütörtöktől jelentős üzemanyagár-emelkedés jön
17:55
-
Rablás miatt keresik a rendőrök!
15:53
-
Négy javaslat, hogyan zárhatná le Novák Katalin a kegyelmi ügyet és az ezzel járó személyes válságát másfél év és 100 milliós fizetés után
15:08
-
Medián: Már 15 százalékponttal vezet a Tisza Párt a biztos szavazók körében a Fidesz előtt
13:21
legolvasottabb
-
Zelenszkij sokkoló bejelentést tett, már készülnek
2025. május 28. 10:19
-
Megrogyott a forint, méregdrága egy euró
2025. június 17. 07:21
-
Ausztria megkapta azt a pofont, amit Magyarország nem
2025. június 7. 08:58
-
A jegybank nyomára akadt 300 milliárd forintnak, amit állampapírból vettek ki a magyarok
2025. május 21. 17:54
-
Alig hihető, hogy ennyibe kerül egy euró
2025. június 2. 07:45
top 24
-
Mindenki várja a háborús bejelentést – felrobbant egy ismeretlen részvény árfolyama
2025. június 18. 12:42
-
Vlagyimir Putyin Irán mellé állt, és üzent Izraelnek
2025. június 18. 08:05
-
El kell venni Magyarország szavazati jogát – EP-képviselők lépéseket sürgetnek
2025. június 18. 09:52
-
Gulyás Gergely százezreket érintő bejelentést tett – döntött a kormány
2025. június 18. 16:04
-
Iráni ajatollah: Kezdődik a csata!
2025. június 18. 11:05
